Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 20., péntek VÉLEMÉNYEK 15 Kinek ártottak? A vegyszeres kiirtás előtt.. A Balaton déli partján, Má- riafürdő-alsón van telkem egy faházzal húsz éve. Nemrég tudtam meg a saját bőrömön tapasztalva és a helybeli tisztviselőktől informálódva, hogy helyi szokás a szomszéd telkén a zavaró fák vegyszeres kiirtása. Leszúrnak egy botot a fa gyökere mellé, és petróleumot, koncentrált növényvédőszert stb. csorgatnak le. A tavasszal még kihajtott fa hamarosan sorvadni kezd, és a következő évre teljesen elszárad. Vajon mennyi vegyszer jut be ily módon a talajba és a Balatonba? E barbár cselekménynyel gyakran annak a jognak szereznek érvényt - mellőzve az ésszerű egyezkedést a szomszéddal -, hogy a telekhatártól csak 2,5 m után ültethető fa. Ha mindenki ehhez tartaná magát, és nem lennének természetbarát szomszédok, akkor a Balaton menti nyeles üdülőtelkeken aligha lennének fák! Pedig a fák sok örömet szereznek, árnyat adnak, védik-rejtik a privát életet a nyaraláskor, javítják a talajt. Tavaly nyáron baloldali telekszomszédom így mérgezte meg öt szép fűzfánkat, melyeket 17 éve ültettünk. Most egyetemista gyerekeim akkor ...utána még kicsik voltak, de lelkesen segítettek az ültetésben, a fák velük együtt nőttek. Tavaly kijött hozzánk a kaposvári növényvédelmi szakember. Megállapították a mérgezést, iratukat csatoltuk a rendőrségi feljelentéshez. Ősszel értesített a fonyódi rendőrség, hogy az eljárást ismeretlen tettes ellen megszüntették. Szemtanú, közvetlen tettenérés nem volt. Nézzük a dolgot emberi oldalról! A mellettünk levő telek 1992-93-ig üres, gazos volt. Mi 80-ban vettük a sajátunkat. Hamarosan fákat ültettünk körbe a telkünkön a házunk védelmében. Nem tudtuk, hogy a telekhatárhoz közel nem szabad fát ültetni. Más nyeles telken is vannak határközeli fák, s a szomszédunk soha nem kifogásolta a mieinket. Normális, jó viszony volt köztünk, kerítést is csak a mérgezés után csináltattunk. ’96-ban, a gázbevezetés idején szemben levő szomszédunkkal megdöbbenve tapasztaltuk, hogy kivágtak két vastag fűzfát. Ezt követte a mérgezés, a fakipusztítás. ’98 tavaszán az öt fa közül három még kihajtott, de a következő évben kipusztultak. Összesen hét. A képek önmagukért beszélnek. Dr. Újvári Márta Budapest A túlfizetést visszaküldik A Somogyi Hírlap június 24-i számában Drága telefon címmel megjelent írásra érkezett a következő válasz: A nyilvános távbeszélő szolgálatot a Matáv Rt megbízása alapján végzik postáink. Amennyiben a távhívásba bekapcsolt telefonszám kapcsolását a posta közreműködésével kérik, úgy a jelenleg érvényes díjszabás szerint 315 forint kézi kapcsolási pótdíj és a beszélgetés időtartamára megállapított díj (minimum 1 perc) esedékes. A postavezető erről a hívót tájékoztatta, a várható díjat előre beszedte, így a levélíró ismerőse pontos információval rendelkezett a költségekről. A mosdósi postáról kezdeményezett telefonbeszélgetéseket a Matáv-tól kért részletes számla felhasználásával megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy az első beszélgetés 12 másodpercig, a második pedig 26 másodpercig tartott. Pontos időmérés hiányában azonban 3 perc díjat fizettették a hívóval. A jogtalanul felszámolt 2-2 perc díjának, a 169 forintnak a visszafizetése iránt intézkedtem. A szabálytalan díjazásért ügyfelünk szíves elnézését kérem. Szalóki Csaba küldeményforgalmi területi üzletigazgató Magyar Posta Pécsi Igazgatósága Öröm és üröm Júliusban 80 árvízkárosult gyerek érkezett tíznapos táborozásra Heves megyéből Szőcsénypusz- tára a marcali önkor- mányzat meghívására. Köszönjük Marcali városának és vezetőinek a lehetőséget, hogy az ország messzi szegletében együttéreztek velünk, és enyhíteni próbálták az árvizes napok okozta sebeket. A félelem és a rettegés napjai után ezek az apró gyerekek talán most nyugodhattak meg először. Sok gyerek az árvíz igazi katasztrófáját fel sem fogta, de életében először láthatta szülei arcán a tehetetlenséget és az ijedtséget. Úgy érezzük, a tábor ideje alatt oldódott a gyerekekben a feszültség, túltették magukat a rossz emlékeken. Külön köszönetünket fejezzük ki a Szőcsényi Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola és Kollégium vezetőinek, nevelőinek, tanárainak és minden munkatársának, akik nyári szabadságuk terhére biztosították a gondtalan táborozás feltételeit. Ráadásul váraüan helyzet elé állították őket érkezésünkkel, mert a Heves Megyei Önkormányzat szervezőinek „jóvoltából” sem mi, sem ők nem voltunk ellátva információkkal egymásról. A szőcsényiek becsületére legyen mondva, 24 óra alatt kész programmal álltak elő, biztosították hozzá az anyagi hátteret (ugyanis egy fillér ellátmány nélkül bocsátottak el minket itthonról), szabadságról kollégát rendeltek be, tehát mindenben segítettek bennünket szorult helyzetünkben. Mindenütt, ahová eljutottunk, együttérzően fogadtak bennünket. A múzeumokba, kulturális intézményekbe, strandokra vagy ingyen vagy nagy kedvezménnyel juthattunk be. Többek között például Vörsön a talpasházba és a tűzoltómúzeumba, Mesz- tegnyőn a táj házba, és ugyanitt kisvasúttal is utazhattunk. Többször ingyen fürödhet- tünk a balatonmáriafürdői és a balatonberényi strandokon. Köszönjük. Pápai János tanár nevét külön is megemlítjük, mert ő volt két autóbuszunk kalauza, s nélküle e sok szép hely némelyikét biztosan nem láthattuk volna. Ennyi jó dolog után hálátlan feladat arról írni, ami megkeserítette a tíz napot. Nagyon szervezetlen módon bocsátottak útnak minket Heves megyéből: nem biztosítottak kísérőket minden csoporthoz, s nem folytak az információk Szőcsénypusz- tára, s ezzel leheteüen helyzetbe hozva a fogadókat. A legbosszantóbb az volt, hogy Demjénből 22 „árvízkárosult” érkezett kísérők nélkül Ezek kétharmad része 14-22 éves, életerős fiatal volt, akiknek inkább az otthoni károk helyreállításában kellett volna kitűnniük, sem mint Szőcsényben. Megjegyzem: a minisztériumi körlevél 6-12 éves gyerekek számára hirdette meg a tábort, akik még nem elég nagyok ahhoz, hogy otthon segíthessenek a károk helyreállításában. Nem tudni, hogyan került sor az ő táboroztatásukra, de néhányuk viselkedése megbotránkozást keltett úgy a szálláshelyünkön, mint a múzeumokban. Tisztelet néhány kivételnek, messze kiríttak a sorból. Mivel nekünk kellett szégyenkeznünk miattuk, mi kérünk helyettük - de nem a nevükben -bocsánatot mindenkitől, akiket szavaikkal, viselkedésükkel megsértettek, megbántottak. Kelemen László, Kelemenné Csuhay Zsuzsanna, kísérőtanárok, Eger Gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk! A Somogyi Hírlap augusztus 24 Fonyódi Tükör oldalán olvastam polgármesterünk fakivágási,illetve fatelepítési terveiről Fo nyódliget parti sétányán, az Árpád-parton. Tudom, sehol nem szeretik a tudálékos, kötözködő, szőrszálhasogató olvasókat. Én mégis tollat ragadtam, hogy legalább írásban sikerüljön pár szót szólnom azok érdekében, akik még emlékeznek a régi Fonyódli- getre, s nem hívei az esztelen fairtásnak. írásommal nem bántani, netán sértegetni akartam, csupán felvetettem néhány gondolatot. Egy 70 évvel ezelőtti, megsárgult földhivatali aktán olvasható a következő bejegyzés: erdő az Üszögön. így nevezték egykor a Balaton déli partján, Fonyódtól Boglárig húzódó földterületet, melynek mai neve Fonyód- liget. A 30-as évek közepén lassan parcellázni kezdték ezt az erdős szakaszt, és nemsokára már itt-ott fel is tűnt egy-egy piros tetejű, apró villa a fák sűrűjében. Gazdáik nagy körültekintéssel építtették őket, vigyázva arra, minél kevesebb fa essen áldozatul építkezésüknek. Az első nyaralók nem a vízparton épültek. Akkoriban még jobban ismerték az emberek a természetet, figyeltek a széljárásokra, és tisztában voltak a balatoni viharok pusztító erejével. Mindezeket szem előtt tartva választottak megfelelő helyet házainak. A Balaton felületén 5 km-es szakaszon őrült sebességgel, szabadon száguldó északi szél iramát akkortájt lefékezték a parton gyökérzetükkel ösz- szekapaszkodó fák, bokrok. Nem véletlenül „telepítette” a természet élő védővonalát a tó partjára. Erős, szívós, minden időjárással dacoló fák voltak ezek: többnyire berekfák, azaz égerfák, fűzek és feketenyárfák alkották a zöld védőbástyát a viharok ellen, s szolgáltatták az ózondús levegőt állatnak, embernek. Családunk több mint 60 éve kötődik Fonyódligethez. Telkünk lenyúlt a Balaton-partig. Kétoldalt jegenyenyár- fasor szegélyezte, rá merőlegesen, közvetíen a parton pedig égerfák sorakoztak, ágaikkal, gyökérzetükkel védve és támogatva egymást. Az égerfák gyökereit gyakran alámosta a talajvíz, mert telkünk part felőli része szinte egész éven át víz alatt állt. Mégsem mozdította ki helyükről őket a legnagyobb szélvihar sem. Hiába kapaszkodott a szél őrjöngve a fák koronáiba, egyik fa védte a másikat, s az orkánszerű szelek ereje fokozatosan legyengülve érkezett már csak el a parttól távolabbi fenyveserdőbe, ahová épült a házunk. Ritka esetben vált áldozatává fa a balatoni viharoknak, mert csak elvétve fordult elő magányos fa a tóparton. Az akkori emberek tudták, hogy csakis csoportosan szabad fákat ültetni, hogy ellen tudjanak állni az időjárás viszontagságainak. Az idők folyamán egyre többen vásároltak vízparti telkeket Fonyódlige- ten, bár ezek a telektulajdonosok még tartották magukat a régi, íratlan szabályhoz: partmenti fát csak legvégső esetben szabad kivágni. Később mind kevesebben törődtek a fákkal. Épültek sorba a szebbnél szebb nyaralók, némelyikük hatalmas méretével alig fért el az egyre kisebb építési telken. A parti fák irtása mind nagyobb méreteket öltött. Gondolom, a villatulajdonosok azzal nyugtatgatták magukat, hogy a szomszéd udvarán úgyis van elég fa, majd hűsölnek annak az árnyékában. De a szomszéd is hasonlóan gondolkodott, s évről évre rohamos léptekkel ritkult Fonyódliget faállománya. Már rég nem volt a régi, kies erdő, a romantikus hangulatú liget. Az emberi önzés, a természet ősi szabályaira való fittyet hányás következtében 1980. január 2-án Fonyódli- geten elszabadult a pokol. Mint állandó lakosok, tökéletesen ízelítőt kaptunk egy igazi, pusztító erejű balatoni szélviharból. Hiába állt a házunk távolabb a vízparttól, a mi fenyőfáink koronái jelentették az első akadályt az őrjöngve tomboló szélvihar útjának. A tópart élő védőbástyája már rég a letűnt múlt emlékeként létezett csak. így a helyükön pompázó, ragyogó villák ledőlt kéményei, letarolt háztetők, betört ablaktáblák, összedőlt kerítések siralmas látványa tette feledhetetlenné ezt a napot. Apám természetszeretetével és életbölcsességével gyakran figyelmeztetett arra, hogy rossz vége lesz az esztelen fairtásnak a vízparti telkeken. Senki nem hitt neki, vagy ha hittek is, nem hallgattak rá. Most, amikor elérkeztünk az ezredfordulóhoz, elszomorodva nézek körül az egykor oly kedves, jó levegőjű Fonyódligeten. Hol van már a régi erdő az Üszögön? Csak papíron, egy lassan elmosódó, irattárban porosodó telekkönyvi bejegyzésen. Az idei június végi vihar nyomán átmenetileg katasztrófa sújtotta hellyé nyilvánították az Árpád-partot, Fonyódliget hangulatos vízparti sétányát. Elkeserített a vihar okozta károk látványa, de ennél is jobban az az újságcikk, melyből arról értesülhettem, hogy Fonyód város képviselő-testülete halálra ítélte az Árpád-part nyárfáit. Szerintük a nyárfa nem őshonos a Balaton partján, ezért a következő viharkárok megelőzése érdekében sürgősen ki kell vágni valamennyit. Nem értem, mióta környezetidegen nálunk akár a fekete-, akár a rezgőnyár, a jegenyenyárról nem is beszélve. Elég csak a balatoni műút két oldalán húzódó, csodás, bár egyre fogyatkozó Jankovich-telepi jegenyefa- sort említenem. És ki ne emlékezne a Hintón járó szerelem vagy a Liliomfi című filmek romantikus hangulatú badacsonyi jegenyenyárfáira? A kanadai nyár valóban nem őshonos nálunk, de vajon hogyan kerültek ide? Még jól emlékszem a hatalmas platánfákra az egykori fonyódligeti kápolnatéren. Aztán egy megalapozatlan ötlet nyomán, mely szerint kertmozinak kell a hely, a platánok sorsa megpe- csételtetett. A moziból végül nem lett semmi, a platánok helyére pedig kanadai nyárfákat ültettek. Virágzásuk kellemetlenségeit azóta is „élvezzük”. „A közterületeken mi kivágatjuk a nyárfákat, a magántulajdonú területeken pedig soron kívül engedélyezzük a fakivágásokat és csonkításokat - olvastam nemrég, és eszembe jutott egy nemrég közölt riport, melyben egy fiatal hölgy arról mesélt, hogyan ampu- táltatta melleit azért, ne hogy emlőrákot kapjon, mint családjában eddig oly sokan. Önkéntelenül párhuzamot vontam a riport és a fonyódligeti nyárfák csonkolása között. A jövőtől való örökös rettegés, a kockázat fel nem vállalása beteges gondolatra sarkall. Gyűlöletes számomra a megcsonkított faóriások látványa. Nem azt a kevés nyárfát kellene kivágatni, illetve megcsonkítani, amely elvétve még idézi a régi, kies Fonyódliget szépségét. Évtizedeken át nem kellett volna szemet hunyni a vízparti telkeken folyó értelmetlen fairtás felett! Vágjuk ki a fákat, nehogy kidőljenek? Ezen az alapon ne tegyünk tetőt a házra, nehogy levigye a szélvihar. Igaz, hogy beázik az épület, de nem kell félnünk, hogy fejünkre dől a tető. A kúszófenyők, tuják, vagy akár a mediterrán éghajlatot kedvelő fák nem hiszem, hogy jobban meghonosodnának nálunk, mint a halálra ítélt nyárfáink. Láttam 45 fokos szögben megdőlt tujasort is a vihar után. Semmivel sem szívderítőbb látvány, mint vihartépte őshonos fáink. Gondolom, a datolyapálma vagy akárcsak az oleanderfák sem repesnek a nálunk szokásos téli fagyokért. Lehet, hogy nem dönti ki őket a nyári vihar, de nem is hoznak új leveleket, ha eljön a kikelet. És ha már a kikeletnél tartunk, hová raknak fészket madaraink, ha minden veszélyesnek kikiáltott nyárfát pusztulásra ítélünk? Nem hiszem, hogy fészekrakás szempontjából ideá- lisabb hely lenne akár a tuja, akár a cédrus a dús lombú nyárfáknál. Miért akarunk mediterrán hangulatú települést létrehozni? Aki mediterrán környezetre vágyik, nem a Balaton partján akarja fellelni azt. Elfelejtettük talán, mi lett a Magyar citrommal, a magyar gyapot- és rizstermeléssel? Én még emlékszem: teljes kudarc! Nem elég szép és jó nekünk a Balaton így, ahogy van? Gondolkodni kellene mielőtt cselekszünk, s nem utolsósorban szakemberekkel kéne megvitatni az Árpád-part nyárfáinak sorsát. Talán az illetékes szakemberek értékes tanácsaikkal valóban megoldást találhatnának a lepusztult parti sétány régi szépségének mielőbbi visszaállítására. Lévay Mária, Fonyód
