Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14 / 189. szám
1999. augusztus 15. ★ EGÉSZSÉGES ÉLET ★ Fejgörcsös finomságok Hot dog • Jégkrém • Kínai leves • Csokoládé • Savanyúság • Sajt • Szárított gyümölcs A vasárnapi iszonyatos fejfájás hétfőre általában elmúlik. Az orvosok szerint ez a koffeinelvonás miatt van. Igazuk lehet, mert hét végén lazábbak vagyunk, tovább alszunk, és éppen akkor fordulunk a másik oldalunkra, amikor a hétköznapokon már a sokadik kávénál tartunk. Udo Polimer - az Európai Élelmiszer- és Élelmezéstudományi Intézet vezetője - most azzal a megállapítással állt elő, hogy a fejünk nemcsak a kávétól, vagy épp ellenkezőleg, a koffein hiányától fájhat, hanem például a virslitől, a sajttól, vagy a jégkrémektől, sőt a kínai konyha remekeitől is. Édesítők és „vörösek” Az orvosok is már csak akkor kezdenek gyanakodni, hogy a migrénes betegnek nincs szervi elváltozása, inkább az étrendje rossz, amikor az EEG-vizsgálat sem mutat ki elváltozást. Amerikai kutatók újabban rábukkantak annak okára, miért okoznak heves főfájásokat az aszpartam- mal édesített, diétás ételek-italok, illetve miért akadnak olyanok, akik egy hot dog jóízű bekebelezése után rögtön hasogató fejükhöz kapnak. Kiderült, hogy főfájásunk lehet akár a forró virslitől, akár a hideg sonkától, vagy az úgynevezett „vörös” húsoktól, felvágottaktól is. Miért? Mert a bennük található nitritek és nitrátok - ezek adják meg vonzó színüket - az arra érzékeny emberek esetében hirtelen megemelik a szervezet nitrogén- oxid szintjét, az erek kitágulnak és az illetőknek megfájdul a kobakjuk. Mi a Kína- szindróma? Sokan szeretik az ínycsiklandó kínai ételeket, mégis elkerülik az egzotikus éttermeket, mert ott valamilyen titokzatos okból mindig megfájdul a fejük. A leves a bűnös, illetve a fűszerezésére használt nátrium-glutamat! Különösen akkor gyors a hatás, ha a vendég ilyen kínai levessel akarja üres gyomrát teletömni, mert az említett levesfűszerben lévő nitroxid növeli a nitrogén- oxid szintjét - a többit már tudjuk... A megoldás egyszerű: kínai étteremben hagyjuk a legvégére a levest! Az viszont megszívlelendő, hogy a népszerű tasakos levesek is okozhatnak fejfájást. Ha ez valamelyik fajta elfogyasztása után előfordul, olyat máskor ne együnk. ___ „ Macskajajos” szomjúság Erős fejfájási rohamot kaphatnak egyesek a sajtoktól, a bennük lévő baktériumok miatt. A csokoládétól csak azoknak nem lesz fej görcsük, akik nem érzékenyek a biogén aminokra, illetve akiknek a szervezete elegendő lebontó enzimet tér mel. Mások viszont a szárított gyümölcsökre panaszkod nak, mert a tartósítás miatti felhasznált ként nem állja a szervezetük. Nem mindenki tudja egyformán élvezni a pompás savanyú Ságokat sem, például a sava- 1 nyitott káposztát, mert a jellegzetes ízt kiváltó baktériu- mok utóhatásaként gyötrő migrén jelentke- zik. Az al«F : kohóiról is érde- , mes beszélni, hi- Jy szén a kellemes iszoga-' W tás utáni gyötrelmeket és ■ másnaposságot a fenolok' okozhatják. A vörösborban 1 .lévő egyik anyag gátolja a| ^bélben az egyik enzim mű-i ködését, sőt, időlegesen i tönkreteheti a vízháztartás, szabályozását is, aminek következtében több folyadékot, i több nátriumot vesztünk el, és j a szervezetünk ezek egy részét más szerveinktől vonja' el. Emiatt akarnak a részegek j mindig „rátölteni”, és ezért. érzünk „macskajajosan” kínzó szomjúságot. Tóth Zsuzsanna Aludhat, mint a bunda! Minden harmadik ember alvászavarban szenved, de csak kevésnek jut eszébe, hogy orvoshoz forduljon a problémával. Magánügyének tekinti a dolgot, holott a kialvatlanságnak kellemetlen következményei lehetnek: a fáradtságérzésen túl koncentrációs zavarok léphetnek fel, sőt magas vérnyomás is kialakulhat. Az alvásgondokat komolyan kell venni, és meg lehet tanulni kezelni. | Ha teheti, mindig tartsa be ugyanazt a lefekvési időt. Próbálja teljesen kikapcsolni a napi gondokat. Elalvás előtt gondoljon inkább kellemes dolgokra. Kellő időben kapcsolja ki a felzaklató, idegborzoló akciófilmeket.Vigyázzon a vacsorával: mindenképpen kerülje a túl zsíros, fűszeres ételeket. Már délután se fogyasszon kávét, { kólát, teát, és „hanyagolja” a nikotint is. Módjával bánjon uz alkohollal! Ha éjszaka ■ felébred, ne erőltesse az alvást. Vegyen elő egy könyvet, és csak akkor próbáljon ismét elaludni, ha valóban elálmoso- dik. Éber hánykolódás helyett alaposan tornáztassa meg a karját-lábát, a nyakát, vagy vegyen egy forró fürdőt. Tausz Anikó A paradicsom segítségével két hét alatt 2-3 kilótól megszabadulhatunk. Reggeli: egy vékony szelet magvas rozskenyér egy nagy paradicsommal. Tízórai: 2 deci paradicsomlé. Ebéd: 5 deka vízben főtt rizs paradicsomos mártással. Uzsonna: hagymás pa- radicsoinsaláta. Vacsora: paradicsomleves. A kúra változatosabb lehet, ha a rizst néha helyettesítjük párolt csirkemelle! nélkül! ”, vagy paradicsommal rakott padlizsánnal. Este időnként ehetünk hideg töltött pa radiccomot. TERÜLJ Nem ajánlott! A fogyókúrák átka a „libikóka”: aki túl gyorsan adja le a kilókat, jóval nagyobb sebességgel vissza is szedi azokat, és még örülhet, ha nem gyarapszik a súlya. A lépcsőzetes diétának az a lényege, hogy egészen kevés kalóriával kezdődik, majd fokozatosan térünk vissza a normális étkezésre. Heti két kiló mínusz garantált... Az első két napon léböjtkúra: 400 kalóriát veszünk magunkhoz, nem édesített narancs- és almaié, zsírtalanított erőleves és paradicsomlé formájában. Minden második napon 200 kalóriával többet fogyaszthatunk szilárd táplálék formájában: lehet például párolt csirke vagy hal. Végül tartjuk a napi 1000 kalóriás diétát, amely elegendő a szinten tartáshoz, illetve jelentős túlsúly esetén lassú, de tartós fogyáshoz vezet. Ajánlott! I Ha korog a gyomra... A mostanában napvilágot látó, egymásnak sokszor ellentmondó orvosi, szakértői ötletek gyakran elbizonytalanítják a karcsúságra vágyókat. A mi tanácsaink igen hétköznapiak, de segítenek, ha kitartással és önfegyelemmel hpjtya végre azokat. O Sose menjen éhesen vásárolni, finomságok között korgó gyomorral válogatni. © Üres hassal ne is főzzön! Kapjon be egy rá- gót, azzal az evést utánozza, így az agya félrevezető jeleket kap. Egy időre megszűnik az éhségérzete, és nem falja be a készülő étel felét. © Jódozott sót használjon, a jód ugyanis kitűnő zsírégető hatású. © Reggelente igyon meg egy evőkanál olívaolajat, ami csodálatosan felgyorsítja az anyagcserét. © A főétkezésekben helyettesítse a húst gombával vagy sovány hallal. Ezzel sok kalóriát takarít meg! © Minden étezés előtt igyon meg egy j nagy pohár vizet, cukortalan teát . vagy zsírtalaní-gUr tott erőlevest, k © Ha hétvégi" unalmában, vagy a tévé előtt egy kis nassolásra támad kedve, fussa körül kétszer a háztömböt, vagy legalább járkáljon kicsit a lakásban. © Ha semmiképpen nem tudja legyőzni édesség iránti vágyát, kapjon be néhány szem gyümölcsöt. © Háromóránként egyen, de mindig csak keveset, kalóriaszegény ételeket. A szervezet így állandóan emésztésre van „programozva”, és nem a tartalékok képzésére. CD Hacsak nem szívbeteg vagy asztmás, felejtse el a liftet, „lépcsőzzön” fel vagy le gyors tempóban, mert ez több kalóriát éget el, mint a kerékpározás. Zöldekkel a rák ellen A naponként fogyasztott gyümölcs-zöldség vagy főzelék körülbelül harminc százalékkal képes csökkenteni a rák kockázatát. A növények tízezer olyan gyógyhatású anyagot tartalmaznak, amelyek megvédhetik a szervezetet a rosszindulatú sejtelváltozásoktól. Nem kell vegetáriánussá válni, napi fél kiló gyümölcs vagy zöldség (nyersen vagy főzelék formájában) elegendő. Reggel például igyunk egy pohár gyümölcslevet, mondjuk narancslét, délelőtt együnk egy banánt, almát, vagy három sárgabarackot. Az ebéd burgonya és főzelék legyen. Délután igyunk egy pohár paradicsom- vagy sárgarépalevet, és a vacsorához együnk paprikát meg paradicsomot. in fZ