Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14 / 189. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP Krónika 1999. augusztus 14., szombat Mosdós Művészetbarát kórház Kilenc, az ország különböző részén alkotó képző- és Iparművész lelt otthonra a héten a Mosdósi Tüdő- és Szívkórházban. Dr. Gyurkovits Kálmán professzor, a kórház főigazgatójának kezdeményezésére hat éve „vertek itt sátrat” először a Művészbarátok Egyesülete képzőművészeti alkotótáborának tagjai. Az idén az aranydiplomás budapesti festő-tanár, Ferencziné Bachó Zsuzsa vezetésével debreceni, budapesti, dombóvári, kaposvári és mosdósi művészeknek adott inspirációt a csodálatos mosdósi vidék. Geröly Tibor, a több mint ezer tagot számláló egyesület veze- tője elmondta: a csöndes, nyugalmat árasztó kis falu segít a művészetpártoló közönség kinevelésében is. — Az emberek önmagukkal Geröly Tibor, az egyesület elnöke sincsenek békében. Itt gyógyító szerepe van az alkotásnak — hangsúlyozta a budapesti Lipták György grafikusművész, aki egyedi technikával készített, míves grafikáival, könyvillusztrációival, Indiától Japánig és Finnországig hódította meg a közönséget. MosFOTÓ: KOVÁCS TIBOR dóson készült vázlataiból, Jakab Adél festői tűzzománcaiból, Tóth-Pál Zsuzsanna, Fieber Béla, Darkó Apor József, Csonka Sándor, Báli Mária és az arany diplomás M. Kass Judit alkotásaiból tegnap este kiállítás nyílt a kórház aulájába. (Várnai) Milliós bankrablás Tolnában földi fizetőeszközzel távozott. A kirendeltségbe egy magas, álarcot viselő lépett be és az ott tartózkodókat fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítette, hogy a pénztárba lévő pénzt adják át. Miután azt átvette gyalogosan elmenekült a helyszínről. A rendőrség nagy erőkkel keresi a körülbelül 185 centiméter magas, vékony testalkatú férfit, aki a rabláskor sárga pólót és szürke szabadidő-nadrágot viselt. (MTI) Tamási Kirabolták pénteken néhány perccel dél előtt az Ireg és Vidéke Takarékszövetkezetet Tamásiban. Az eddig ismeretlen tettes több mint egymillió forint értékű magyar és külr ^ .jr »-r ír m-jt $ A ugusztus 31-ig még megteheti! Augusztus 31-ig eldöntheti, hogy továbbhalad a régi, megszokott vágányon, vagy vált, és elindul egy új irányba, amely kedvezőbb lehetőségeket nyújt Önnek. Ha belép az OTP IMagánnyugdíjpénztárba, bizonyosan jó irányt választ, hiszen a pénztár mögött Magyarország legnagyobb bankja, az OTP Bank áll. Az OTP Magánnyugdíjpénztár mellett azonban más érvek is szólnak: > A legnagyobb taglétszámmal és az egyik legnagyobb vagyonnal rendelkezik. ■ 1998-ban elért piaci hozama 20,63% volt. ■ A tagdíjbefizetésekből 95%-ot az Ön egyéni számláján ír jóvá. ■ Ha Ön a (06-1) 3-666-777-es telefonszámon felhívja az OTP Nyugdíjvonalat, magánnyugdíjpénztári szerződést igényelhet, információkat kaphat, illetve megtudhatja egyéni számlája egyenlegét. ■ A pénztár tagjai 1%-kal alacsonyabb hiteldíj mellett vehetik igénybe az OTP Bank A-hitelét, sőt negyedévente sorsoláson vesznek részt. Előtérben a biztos háttér CfT A/fíAí^ VT UTTf T A D Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ ÍJ \jiVl \J X1 n I T\ 1 jf\ fFERENC, KURUCZ FERENC, VARGA OTTÓ. - Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár PL: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: MAJNIK MIKLÓS. Telefon:(82)311—506, fax (82)313-949. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári, balatonboglári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a balatonszárszói, a barcsi, a csurgói, az igali, a karádi, a kéthelyi, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki és kaposvári fiókjánál, az Erste Bank Rt és Konzumbank Rt kaposvári fiókjainál folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1999-ben 1 hónapra 825 Ft, negyedévre 2475 Ft, félévre 4950 Ft, egy évre 9900 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Tarka Sorok Kihallgatáson- Molnár úr, magát azzal vádolom, hogy mindenáron azon fáradozik, hogy megmérgezze az anyósát. Több eset is erről a szándékáról árulkodik.- Kérem, százados úr, rendeljen el törvényszéki boncolást, és meglátják, hogy ártatlan vagyok! Azok a férfiak Két nő beszélget a teremtés koronájáról, a férfiakról.- Hédi, te találkoztál olyan férfival, akinek a legkisebb érintésére is remegni kezdtél? - kérdi egyikük.- Még szép!- És ki volt az?- Hát a fogorvosom. Vásárlás A férfi bemegy az egyik előkelő divatüzletbe, és az eladóhoz fordul:- Kérek egy hófehér inget, negyvenhármas gallérral.- Olyat, mint amilyen urasá- godon van?- Hová gondol? Ennél sokkal tisztábbat. Barátnők- Képzeld, Piroska, milyen ideges voltam a bíróságon, ahol tanúként hallgattak ki. Azt kérdezte a bíró, hány éves vagyok, és hirtelen nem tudtam eldönteni, 34-et vagy 35-öt mondjak.- És mennyit mondtál?- Huszonnégyet. Jó házasság- Hallom, öregem, megnősültél. És hogy érzed magad?- Sokat fiatalodtam. Újra a vécébe járok, ha el akarok szívni egy cigarettát. A könyvtár a tudás temploma, s a tudás több embert szabadított már fel, mint az emberiség valamennyi háborúja együttesen. Heti akciók autóbusszal: Erdély 28 900.-Ft Párizs 33 900.- Ft Omisalj 36 092-Ft Heti akciók repülőgéppel: Korfu 52 900.- Ft Kréta/Rodosz 59 900.- Ft Tunézia 74 900.- Ft Kos sziget 62 500.- Ft Tenerife 79 900.- Ft Málta 64 900.- Ft Kaposvár, Széchényi tér 8. (Dorottya Üzlethaz) Telefon: 82/511-190 Fax: 82/511-192 — A Didaktika Kft. augusztus 16-án 16 órakor járművezetői tanfolyamot indít. Diákoknak az elméletből kedvezmény! Részletfizetési lehetőség! Érdeklődni: Kaposvár, Dózsa Gy. 16. Tel.: 82/314-944, 312-497, 06-30/2271- 186. (15820) — Olcsó használt heverők kiárusítása! Hamvai Bútor, Kaposvár, Baross u. 2. (16033) Már öt helyen! ENTIAN ÁRFOLYAM vétel eladás német márka 127,50 130,20 olasz líra 128,50 132,50 osztrák Schilling 18,10 18,50 amerikai dollár 233,00 239,00 horvát kuna 32,00 34,50 Kaposvár, Dózsa Gy. ii.11., Zárda u. 12., y Fő u. 14., Ady E u. 8„ Irányi D .U.9. | Téves tájékoztatás miatt tegnapi lapunkban rosszul jelent meg a böhönyei hétvégi orvosi ügyelet. Az ügyeletes orvos Nemesdéden dr. Szálteleki Margaréta. Tel.: 85/345- 333. Kalendárium Ma augusztus 14-e, szombat van „Az ember kénytelén korlátok közé szorítani önmagát, és úgy nyer jogot valamire, hogy cserébe minden másról lemond". (Elias Canetti) Névnapjukon köszöntjük Marcell és Maximilián nevű olvasóinkat. A nap ma: 5.39 órakor kél, és 19.57 órakor nyugszik. A hold ma: 8.48 órakor kél, és 21.42 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Szombat. Köznap. - Napi igék: Kát.: Józs 24,14-29. Mt 19,13-15. Ref.: 4Móz 25. Mt 24,1-22. Ev.:.Jer 7,1-15. Mt 11,20-24. Őrt.: lKor 1,3-9. Mtl9,3-12. - Özséb. Görög eredetű név, jel.: jámbor. Védőszent: Boldog Özséb esztergomi kanonok, a magyar pálos rend alapítója (+1270). - Marcell. Latin eredetű név, a Marcus (jel: Mars hadistenhez tartozó) becézése. Védöszent: Szent Marcellus, a szíriai Apamea püspöke (+389). - A kát. liturgikus naptárban Szent Maximilián Kolbe áldozópap, vértanú (+1941). Lengyel ferences szerzetes volt, aki 1940-ben az auswitzi koncentrációs táborba került, ahol egy több gyermekes családapa helyett vállalta a halálos ítéletet. - Az őrt. és a gör. kát. naptárban Mikeás próféta. Mai évfordulóink 5 éve hunyt el Elias Canetti Nobe-díjas író. Nemzetiségét nehéz meghatározni, ő magát vagy „közép-európainak” vagy „németül író spanyolnak” nevezte, de halálakor joggal tartották saját halottuknak a bolgárok is, hiszen ott született. Élt Franciaországban, Angliában, Bécsben és Svájcban, brit állampolgár volt, anyanyelvének pedig a szefárd zsidók dialektusát tartotta. Bér féltucat nyelven beszélt, főként németül alkotta műveit, első sikerét a Bécsben kiadott Káprázattal aratta 1935- ben. Könyve magyarul is olvasható, csakúgy mint élete fő műve, a Tömeg és hatalom. Boldog születésnapot 40 éves Earvin „Magic” Johnson amerikai kosárlabdázó. A Los Angeles Lakers legendás játékosa volt, sikereit számbevenni sem könnyű, négyszer volt bajnokcsapat tagja, kilencszer választották be az MBA öt legjobb játékosa közé, háromszor lett a bajnokság és szintén háromszor a rájátszás legjobbja, s tagja volt a barcelonai olimpián győztes Dream Team. Kiürül a gyógyszerkassza Az egészségbiztosítási alap hiánya jelenleg 72 milliárd forint, tehát „túlteljesítette” az egész évre tervezett deficitet. _______Budapest_______ A z egészségbiztosító első hat havi előzetes mérlege szerint júliusig több mint 345 millió forintot költöttek az ellátásokra, s ezt nem fedezte az alap 304 milliárdos bevétele. Az első fél évben összesen 41,3 milliárd forintos hiány keletkezett, de az idei költségvetésben „mindössze” 41,7 milliárdos deficitet fogadott el a parlament.- A nyugdíj és az egészség- biztosítási alap hiánya az év első hét hónapjában meghaladta I ... .... :; 'í.'ÍM-k' :í: : :”*v : •!": Sí"/«á+ií' a 72 milliárd forintot - közölte érdeklődésünkre Frajna Imre, a Pénzügyminisztérium társadalombiztosítási alapokért felelős politikai államtitkára. Szerinte ennek egy része gyakorlatilag virtuálisan jelenik meg, mivel a vagyoneladásból származó mintegy hatvan milliárdos bevételből 53,7 milliárd forintot visszakap a társadalombiztosítás, amit az idei év költségvetésébe már eleve be is terveztek. Az államtitkár a deficitért a túlköltekezést okolja. Visszatérő problémát jelent ugyanis, hogy a gyógyszerkassza gyakorlatilag minden évben idő előtt kiürül. Az idén év végéig a becslések szerint 20 milliárd- dal lépi túl a tervezett 123 milliárdos keretet. PEUGEOT haszongépjárművek1' egyedi hitellehetőségekkel! Pl. Peugeot Partner 1,9D 3m3 raktérfogat, akár 800 kg hasznos teherbírás Ára: 2 040 000 Ft+Afa= 2 550 000 Ft 1 275 000 Ft OFt 1 275 000 Ft 50% kezdőfizetés: Kezelési költség: Hitel: Törlesztés: 12 hó esetén: 12x106 250= 1 275 000 Ft 24 hó esetén: 24x 53 562= 1 285 488 Ft 36 hó esetén: 36x 37 839= 1 362 204 Ft Készpénzfizetés esetén riasztóval, központi zárral és rádióval ac^uk át az autókat. * Részletes típusajánlatról érdeklcdpn márkakereskedésünkben! Kampf és Társa Kft. Kaposvár Toponári u. 2. Tel.: 82/424-850 PEUGEOT ASSISTANCE EURÓPÁBÓL HIVHATOt (36)60-465*024 PEUGEOT _____í____