Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-14 / 189. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP Fiatalok A szippantás joga FOTÓ: LANG RÓBERT Éjjeli két óra van. Felet­tünk a Göncölszekér, alat­tunk orosz emlékmű. A ta­lapzat langyos. Fehér kö­vén Géza fekszik. Nyitott szemmel „alszik”, vagy in­kább kábultan dőlt ol­dalra. Átható ragasztószag lengi körül. Képtelen be­szélni. Barátja, Lajos me­sél a szipusok világáról. Lajos 17 éves, Géza 15. Elvileg mindketten iskolába járnak még. De állítják, tipikus iskola­kerülők. Lajos nemrég vágott neki az egyik szakmunkáskép­zőnek, Géza még az általános iskolát morzsolja. Azt, hogy hol bukdácsolnak a tanulás nemes ösvényén, nem árulják el. Szerintük ez nem fontos, a nyáron úgy sem érdekel senkit a suli. — A tanulás sosem volt az erősségünk, sokkal inkább a csavargás — mosolyog Lajos. Fogsora a sötétben is sárgállik. — Amióta az eszemet tudom, nem szerettem otthon lenni. Anyám, meg az új hapsija mindig a féltesómmal volt el­foglalva. Engem parlagon felej­tettek. De jobb így, hogy nem kell a boldog családot játsza­nom, az úgy se menne. Sokkal jobb a haverokkal lenni, ökör- ködni — bokszol bele váratla­nul Géza combjába. Az fátyo­los hangon káromkodik egyet. — Kölyökkora óta ismerem, a szomszéd lépcsőházban lakik. A bátyja osztálytársam volt ál­talánosban. Két éve halt meg Menekülés a kék elefántok birodalmába az apjukkal együtt egy baleset­ben. Azóta mindig együtt császkálunk. A csavargást néhány hó­napja bódulattal egészítik ki. Lajos azt állítja, senki nem mu­tatta meg nekik, hogyan kell szipózni. A tévében hallották, hogy a ragasztó és a festék ká­bulatot okoz. Mindeme saját maguknak kellett rájönniük. — A tavasszal kezdődött. Az igazság az, hogy a piára már nem futotta, és füves cigi, amit venni tudtunk volna, nem ért semmit. Elhatároztuk, hogy a legolcsóbb megoldást használ­juk: festéket, csavarlazítót lop­tunk, és kipróbáltuk. Az első élmény volt eddig a legtutibb! Géza rögtön összehányt min­dent, még a saját csuklyáját is. Én kék elefántokat láttam itt, a parkban sétálni. Egy órán ke­resztül ballagtak föl-alá, aztán kidobtam a taccsot. Ma már ritkán hányok, csak a bódulat van, néha látomásokkal. Géza azt mesélte — üt újabbat a fekvő társa másik combjába —, hogy a minap fénykardokat lá­tott egymás ellen harcolni jedi lovagok nélkül. Szerintem csak kitalálta. Lajos eddig bírta. A zacskó, amivel ez idáig a kezével ját­szott, most sárga fogai elé ke­rül. Becsukott szemmel a szá­jához szorítja, szinte beszip­pantja a nejlont. Mintha lenne valami az alján. Talán test­nedv, talán valamilyen anyag. Lajos most úgy néz ki, mint egy felfúvódó béka. Még a színe is hasonlíthat, de azt nem látom az éjszakában. Dör- mögve hintázik minden leve­gővételnél, a zacskó a külső tüdeje. Megtelik levegővel, lu­fiként leereszt. Másodpercek múlva Lajos leteszi a zacskót, bagolypillantással rám néz. — Neked is hoztam — tol elém az árnyékos részből egy dobozt. Benne színes lötty ka­varog. Nem fogadom el. Azt mondja, miattam hozta el az egészt dobozt, lássam milyen márkának van biztos hatása. A biztonság kedvéért megjegy­zem. Lajos nem bánkódik, hogy — az ő szavaival — nem kívánja a szervezetem a festé­ket. Igazság szerint folyamato­san vigyorog, feje is jár. Géza hirtelen feltápászko- dik. A combját dörzsöli. Négy- kézlábra áll, lassan kiegyene­sedik. Nem tesz egyetlen fölös­leges mozdulatot sem, min­dent alaposan megfontol. Té­tován a közeli bokrok felé in­dul. Néhány pillanat múlva már szalonképtelen hangokat hallani a sötétben. Hosszú per­cek telnek el, mire visszaér. Leül Lajos mellé, aki egyfoly­tában testét markolássza. Géza csupán most vesz észre. Oda­csúszik hozzám.- Van egy cigid? - kérdezi kétszer is. Nemet intek. Mere­ven rám néz vérben forgó szemeivel. Mintha átlátszó márványból lennének. Ha al­kohol szagát érezném, részeg­nek nézném. Nem azt érzem. A ragasztó kesernyés illata ke­veredik izzadtságszaggal. Könnyfakasztó kombináció. — És egy húszasod? Kölcsön. — Adok neki egy százast. — Patront veszek belőle — sut­togja. Értelmetlen arckifeje­zésem miatt ezt a mondatot szintén megismétli. — Hab­patront. Kiszúrom, és huss — mutatja a szájharmónikázás mozdulatát. Rám legyint. — Ti tök hülyék vagytok. Azt hi­szitek, nekem ez jó. Pedig az agyamat bomlasztom a zsib- basztással. Muteromnak igaza van, máshoz nem értek. — Újra legyint. Lajos nejlon- zacskójáért nyúl. Az nem en­gedi el, egyre csak hintázik testével. Most ő kapja a com­bütést. Káromkodással vála­szol. Civakodásuk megtöri áz alvó fák nyugalmát. Azt hi­szem Lajos győzött, mint mindig. Övé a szippantás joga. Kufár Róbert Vegyszeres kábulat Pár perc kábulatért feláldozni tízezernyi agysejtet. Tu­lajdonképpen ezt jelenti, ha valaki csavarlazító vagy ra­gasztó fölé görnyed. Somogyi fiatalokat kérdeztünk ar­ról, melyiket választanák szívük szerint. Horváth Klaudia, tanuló: — Sohasem próbálnám ki, milyen lehet ragasztót, festéket szippantani. Nemcsak azért, mert félek az ismeretlentől és nem kívánom a bódulatot, hanem azért is, mert elítélem azokat, akik tönkreteszik testüket pilla­natnyi boldogságokért. Kerekes Tibor, szakács: - Ismerek olyanokat, akik gyakran használnak könnyű drogokat. De még ők is úgy tartják, hogy a szipuzás az egyik legveszélyesebb drog. Ugyanis villámgyor­san le lehet tőle agyilag épülni. Nem tudom, orvosilag igazol­ható-e ez, az biztos, a közvetlen tapasztalat ezt mutatja, sem­miképp nem próbálnám ki. Bajnai Sándor, egyetemi hallgató: - Mindig is úgy tartottam, hogy aki hülye, az haljon meg. Ha valakinek arra van szük­sége, hogy különféle vegyszerekkel bombázza le az agyát, ak­kor csak tegye. Ez egy szabad ország, mindenki úgy pusztítja magát, ahogy akarja. Én a cigarettáig és az alkoholig jutottam el, ez is elég. Juhász T. Katalin, eladó: — Köztudott, hogy ragasztózni azok szoktak, akiknek nincs pénzük komolyabb kábítószerre. Nem tudom, hogy ez szerencse vagy balszerencse számukra. Az biztos, sajnálom azokat, akik pusztítják önmagukat, hiszen sokszor nem ők tehetnek róla. Ha olyan helyzetbe kerülnék, lehet, én is a drogok után nyúlnék. Márkus Gábor, munkanélküli: — Már kipróbáltam a „zacskó­zást”. Lételemem az adrenalin, mindent át akarok élni, amit lehet. Nem akarok úgy megöregedni, hogy valamennyi köny- nyű drogot, veszélyes sportot ne próbáltam volna ki. Egyszer élünk! Kufár Róbert Gibson nevelési elvei Mel Gibson az egyik legsike­resebb hollywoodi sztár, fil­menként 20 millió dollárt kap. A magánéletben azon­ban teljesen polgári életet él népes családjával. Hét gyer­mekét úgy neveli, mintha azok nem egy milliomos, ha­nem egy munkás családjába születtek volna. Szeretné, ha a gyerekek nem tartanák ma­gukat kivételezett emberek­nek csak azért, mert híres ember az apjuk. A srácoknak meg kell dolgozniuk a zseb­pénzért. 15 éves fia, Will pél­dául egy étteremben kisegítő pincér, 6 és fél dolláros óra­bérért, 9 éves öccse, Milo a múltkor összeszedte a játé­kait és a ház előtt árusította, mert biciklit akar venni. 1999. augusztus 14., szombat Popsisziget Hét éve két színpad volt, a Másfél hajnali hatkor játszott a kisebbiken. Most a nagyszínpadon — a több mint ötven helyszín egyikén —, főműsoridőben kaptak helyet. Persze hajdanán még holmi diáksziget néven emlegették az alter- naív happeninget, mára kólasziget lett. Ami anno kísérleti próbálkozásnak tituláltatott, az mára tömegek kedvence. Hét éve fogadkozom hogy jövőre nem, de mégis mindig ott vagyok. Aztán hazaájulva mindig jól leosztom az észt: megint rosszabb lett. Sok lejmoló Csörge-punk, kommersz zenék garmada, izzadt sátrak, selejt sztárvendégek. De ak­kor miért nem növöm végre már ki! Megszokás? Sznobista hajlamok? Közösségi élmény hajkurászása? Egyik sem. Mindegyik. Minek ezt megideologizálni?! Jó ez nekünk, nem kisebb a jelentősége, mint ami: pop meg popsi meg sziget. Popsisziget kólával. Takács Zoltán Nyelvtanulás hógolyóval A kaposvári diákok nemcsak tanultak, sokat kirándultak is Ausztriában Öt kaposvári iskola mintegy ötven kisdiákja tért haza az ausztriai, Bad Ischi-i nyelvi táborból. A nyelvtanulás mellett azonban jutott idő pihenésre, kirándulásra és ismerkedésre is. — A felnőttektől sokszor hal­lottam: egy nyelvet csakis ide­gen környezetben lehet jól el­sajátítani — mondta Schillin- ger András, a Táncsics gimná­zium elsőse. — Egy éve tanu­lok németül. Célom, a mie­lőbbi nyelvvizsga. Az ausztriai tábor sokat segített ebben. Bár még kissé nehézkes a nyelvtu­dásom, az osztrákok türelme­sen végighallgatták, amíg „megalkottam” mondataimat. Fehémé Kolozsvári Antó­nia, szervező mondta, hogy az ausztriai nyelvi táborba hét éve járnak kaposváriak. A diákokat napi három órában német anyanyelvű tanárok oktatták. A „szómagolás” mellett azok a szituációs játékok aratták a legnagyobb sikert, amelyben a gyerekeknek az utca emberé­nek segítségével kellett eljutni egy-egy nevezetességhez. — Csapatom arra kereste a választ, működik-e az osztrá­koknál a szelektív hulladék- gyűjtés - mondta a kodályos Márton András. — A városla­kóktól megtudtuk, mindenki ismeri és alkalmazza is a hul­ladékgyűjtésnek ezt a formá­ját. A környezet védelmét szívügyüknek tekintik. Az ut­cák, a főútvonalak tiszták, s a kukák mellett sem lehet bű- zölgő szemetet találni. — Az osztrák emberek rop­pant segítőkészek, kiegyensú­lyozottak - állapította meg Vá- nya Gabriella és Ványa Zsó­fia. — Még a mi csetlő-botló német kiejtésünk sem zökken­tette ki őket nyugalmukból. Bá­torságra, magabiztosságra is nagy szükségünk volt az egy hét alatt. Enélkül nem tudtuk volna megoldani feladatainkat: megkeresni a helyi múzeumot, megtudni miről híres, vagy a pályaudvarra eljutni, ahol ér­deklődni kellett, hogyan jut­hatnánk vissza Budapestre. Sajnos diákokkal nem találkoz­tunk, mert amikor mi délelőt­tönként kirándultunk ők isko­lapadban ültek. S ha mi tanul­tunk ők már otthon pihentek. Az idegen nyelv gyakorlása mellett arra is volt lehetőségük, hogy bejárják a környező tele­püléseket. Megtekintették a Bad Ischl-i császárvillát, a salz­burgi várat, a gmundeni „tó­kastélyt”, a halstadti sóvidéket, templomokat. — Az egy hét alatt minden nap kirándultunk a tanórák előtt - mesélte a bartókos Hor­váth Szabolcs. — Fantasztikus élmény volt, hogy júniusban hógolyózhattunk gosaui tóvi­déken, s körbejárhattuk a ta­vat. Azt hiszem, jövőre vala­mennyien újra felfedezzük a Salzburg környéki települése­ket. Kovács Gabriella Hat óra úszás a nyílt vízen Tavaly egy baráti társaságban úszótársa javaslatára döntött úgy, hogy átússza a Balaton 12 és fél kilométeres távját. Meg­nyerte. Azóta a hosszútávúszás a mindene. Néhány hete az isz­tambuli hosszútávúszó EB-n is bebizonyította, a 25 kilométe­res távot és a hullámzó vizet uralni lehet. A 18 éves Magyar Sándor óvodás volt, amikor szülei ösztönzésére megtanult úszni. Már akkor az egyik legtehetségesebb volt. Neve­lőedzője, Kecskés Andrea tanácsára kisiskolásként városi, országos és külföldi úszóbajnokságok rajtkő­jére is állt. Nagyon sok érem, em­lékplakett tanúskodik 12 évnyi ver­senyúszásról. Volt a kaposvári gya­korló iskola, a Rákóczi SC, és a Kasi úszószakosztályának is tagja.- Sokan néhány év után abba­hagyják az úszást. Szerintem nehéz feladni. Az úszásnak köszönhetem a fegyelmet, a barátságot, a baráto­kat, a külföldi utak élményeit. Magyar Sándort az országos hírű bajnokokhoz, Czene Attilához, Ró­zsa Norberthez is baráti szálak kötik. A szülinapi tortákat mindig az úszó- társakkal együtt vágják fel. Több éves emlékek, izgalmak, versenyek hangulatai elevenednek fel ilyenkor. Még 17 éves sem volt, amikor meg­nyerte a Balatonfüred-Siófok közti Balaton átúszást. A helyszínen meg­hívást kapott a Magyar Marathon Klub vezetőjétől, vegyen részt egy hazai tíz, és egy horvátországi tizen­hat kilométeres úszóversenyen. Azonnal igent mondott. Újra bebizo­nyította, képes a legjobbak között úszni. A pesti úszóedzők ezután edzésterveket küldtek a kaposvári fiúnak, aki a napi több órás és több kilométeres „medencés edzéseken”, valamint konditermekben erősített. Aztán jött a július 24-i isztambuli Eu- rópa-bajnokság. Az országot hét fia­tal sportember képviselte. Köztük a két kaposvári Magyar Sándor és ba­rátja, úszótársa Csendes Norbert. Sándor szellemileg is felkészült a megmérettetésre. Tüdta, hogy egyedül nem szabad úsznia. Barát­jával együtt szelte a hullámokat a Márvány-tengeren. Az edzők ha­jóval kísérték, amihez nem volt szabad hozzáérni. Ez ugyanis a versenyből való kizárást jelenti. A frissítő italokat is onnan dobálták be nekik a vízbe. Mint elmondta, jó érzés volt tudni, hogy a szerve­zők nagy gondot fordítottak biz­tonságukra. Parti őrség és ver­senyzőnként 24 rendőr figyelt rá­juk. így csak az úszásra kellett koncentrálnia, és arra, hogy „ki­kapcsolja,, gondolatait. Sándor a huszonöt kilométeres távot hat óra nyolc perc alatt úszta le. Büszke 18. helyezésére, hiszen a legfiata- labbnak számított ezen a verse­nyen. Tervezi, hogy a jövőben az egyiptomi 29, és a szíriai 18 kilo­méteres versenytávot is leússza. Addig a napi edzéseken kell bizo­nyítania. Szeptembertől pedig az iskolapadban. Sándor ugyanis az Eötvös Loránd Műszaki Szakkö­zépiskola és Gimnázium ötödéves informatikusa. Mint mondta, ráér még azon gondolkodni, hogy szá­mítógépes szakember, vagy hiva­tásos sportoló legyen. Kovács Gabriella Magyar Sándor, aki 18 évesen úszta le Isz­tambulban, a Márvány-tenger 25 kilométe­res távját FOTÓ: KOVÁCS

Next

/
Thumbnails
Contents