Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-12 / 187. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 12., csütörtök Sport 9 Fejet hajtott előtte a világ A versenyzőtársai énekelték neki a himnuszt A kaposvári Vlnkler Péter két-két arannyal és bronzzal, valamint egy ezüstéremmel térhetett haza a strasbourgl világbajnokságról fotó: lang Róbert A Franciaországban, Strasbourgban rendezett junior ifjúsági VB-ről kétszeres világbajnokként tér(hetet)t haza kedden éjszaka a kaposvári Vlnk- ier Péter, aki káprázatos eredményeivel a somogyi uszonyos és búvárúszósport eddigi legszebb fejezetét írta.- Nem számít már kezdőnek a szakmában, hiszen korábban három junior világ-, illetve Európa-bajnokságon is részt vett. Az érem azonban csak nem akart összejönni. HÍREK Nagyüzem a Desedán Bár az amatőröknél már megvolt a bajnokavatás, mégsem maradnak ver- seny(ek) nélkül a strandröplabda somogyi hívei. A hétvégén, szombaton — a nagybajomi pálya használhatatlansága miatt — a strandröplabdázók törzshelyén, azaz a Kaposvár melletti Deseda-tó topo- nári szabadstrandján pótolják majd a harmadik fordulóból a rossz idő miatt elmaradt Nafa Kupát, másnap pedig a vegyespárosok lépnek homokba. A somogyi strandröplabdaszezon zárását augusztus 29-én a hagyományos abszolút amatőr verseny jelenti, amelyet szintén a Deseda partján rendeznek majd, (fg) Éjszaka is sakkoznak Szombaton kora délután kezdődik, s másnap zárul majd Nagyatádon a 30 ezer forint összdíjazású Bagoly Kupa 24 órás sakk-snell- verseny. A hagyományos erőpróbára legkésőbb szombaton 13.30 óráig lehet nevezni a verseny helyszínén, azaz a városi művelődési házban, (fg) Most aztán bepótolt mindent Strasbourgban... — Három éve Liberecben még „zöldfülűként”, az egész mezőny legfiatalabb verseny- zőjeként vettem részt a junior Európa-bajnokságon, de már akkor is sikerült két számban a döntőbe jutnom — kezdte Vinkler Péter, a Kaposvári Középületki vitelező-Adorján SE immár kétszeres ifjúsági világbajnok sportolója. — Két éve Magyarországon, Bala- tonfűzfőn, tavaly pedig Itáliában „sikerült” lecsúsznom a dobogóról. Most alaposan kárpótoltam magam...- A világbajnokság rajtja előtt milyen eredménnyel egyezett volna ki?- Az érem be volt kalkulálva — sőt, a szakvezetés mind a négy egyéni számban dobogóra várt —, az aranyról azonban csak titkon álmodoztam.- Nem akárhogy tette le a névjegyét a francia nagyvárosban; a VB első napján mindjárt megnyerte azt az 1500 méteres uszonyos úszást, ahol a legnagyobb ellenfele egy másik magyar búvárúszó, a dunaújvárosi Rich- lik Gábor volt.- Az edzőmmel, Kovács Lászlóval kidolgoztunk egy taktikát, amely tökéletesen bevált. Az első 400 méteren nagyon belehúztam, s tisztességesen elmentem tőle. A második 400-on aztán visszavettem a tempóból, hogy fel tudjon zárkózni; sőt, még el is engedtem. Azzal, hogy kínkeservesen utolért, minden erejét kiadta magából. így aztán a maradék 700 méteren már csak annyi volt a dolgom, hogy „elköszönjek” tőle.- Az 1500 méteren szerzett világbajnoki aranyat egy bronz követte a 800 méteres búvárúszásban, majd egy ezüst a 4x200-as váltóval. A 800 méteres uszonyos úszásban aztán ismét fejet hajtott a világ Vinkler Péter előtt.- Ebben a számban is Rich- lik Gábor volt a legnagyobb ellenfelem, s most is bejött a közösen megbeszélt taktikánk. A mesterem, Laci bá' azt mondta, hogy az elején adjak bele anyait-apait, s rázzam le magamról dunaújvárosi ellenfelemet. Róla egyébként azt kell tudni, hogy nálam magasabb és erősebb — tehát jobbak a fizikai adottságai —, viszont „fejben” sebezhető. Tudtam, hogy ha az elején sikerül tőle meglépnem, akkor előbb vagy utóbb feladja a versenyt.- Mikor adta fel?- Úgy 400-500 méternél éreztem, hogy megvan a világbajnoki cím. Egyébként „csak” annyi volt a feladatom, hogy mindjárt a rajt után őrü- letes tempóban szántsam a vizet, azaz rajt-cél győzelmet arassak. — A zárszót a 400 méteres búvárúszásban szerzett bronzérme jelentette. Ekkora már rendesen elfáradhatott, hiszen ebben a versenyszámban kivételesen nem döntötte meg az országos rekordot. — Nagyon keményen készültünk a világbajnokságra; az országos bajnokság óta minden nap négy-öt órát töltöttünk a vízben, a hétvégeken pedig megpróbáltunk kicsit lazítani, kikapcsolódni. — A magyar válogatott az egyik legeredményesebb világ- bajnoki szereplését zárta Franciaországban. Ha a versenyzők - pontosabban azok egyesületei - nem „kalapoznak”, akkor ott sem lehettek volna... — A világbajnoki szereplés költségeinek — amely személyenként mintegy 200 ezer forint volt — egy részét az országos szövetség fedezte, a másik részét pedig nekünk kellett beszereznünk. Szerencsére voltak olyan cégek, vállalatok, amelyek segítettek; így mindhárman — azaz Vilhelm Szilárd és Zsivicsár Viktor is — utazhattunk Franciaországba. Nekem egyébként a Lamello Kft volt a szponzorom, nekik tartozók nagy és hálás köszönettel. — Pár hete Katona Roland - aki Athénban a felnőtt Európa-bajnokságon szerzett ezüst és bronzérmet — nagyon nem dicsérte az országos szövetség vezérkarát. — Most sem álltak a helyzet magaslatán; mind a magyar zászlót, mind pedig azt a kazettát, amely a himnuszt tartalmazza, „elfelejtették” kivinni Strasbourgba... — Pedig mindkettőre - ráadásul nem is egyszer - igencsak szükség lett volna. — Szerencsére mi, versenyzők — hogy egymásnak segítsünk és szurkoljunk — vittünk ki zászlót, így ez a probléma gyorsan megoldódott. A himnuszt pedig nem magnóról hallgattam, hanem a többiek énekelték el nekem. Talán így szebb és megha- tóbb is volt... Mindenesetre ezzel divatot csináltunk, hiszen több ország is követte a példánkat.- Miután még mindig nincs 16 éves, így jövőre is ott lehet a junior EB-n. De akár a felnőtt VB-n is indulhatna, hiszen Strasbourgban a 800 és az 1500 méteres uszonyos úszásban is megúszta a szintidőt.- Valószínű, hogy a július végén esedékes szentpétervári EB-t választom majd. Pár héttel később lesz Spanyolországban, Palma de Mallorcán a felnőtt világbajnokság, de egy hónapon belül képtelenség kétszer csúcsformába lendülni. Egyébként is, hadd edződjek még egy kicsit a nagy felnőtt világversenyekre.- A jelek szerint 2004-ben Athénban az olimpián bemutatkozhat az uszonyos és búvárúszás. — Minden sportoló — így nekem is — nagy vágya az olimpia. De az igazi mégis csak az lenne, ha mindhárman ott lehetnénk. — Van rá remény? — Mindketten nagyon jól úsztak a VB-n. Vilhelm Szilárd a 400 és a 800 méteres búvárúszásban — ráadásul mindkettőben új országos csúccsal — előttem lett ezüstérmes, és Zsivicsár Viktor is tagja volt a második helyezett váltónak. — A végére hagytuk a kérdést; melyik a kedvenc száma? — Eddig az 1500 méteres uszonyos úszás, valamint a 400 és 800 búvár volt. A francia világbajnokság óta már a 800 méteres uszonyos úszás is a kedvenceim közé tartozik... ’ Fenyő Gábor VILÁGBAJNOKI NÉVJEGY Neve: Vinkler Péter. Életkora: Szeptemberben lesz 16 éves. Egyesülete: Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE. Edzői: Kovács László, Hajdú László és Lelovics Zsuzsanna. „Munkahelye”: A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium második osztályos tanulója. A kezdet: Három évesen kezdett el úszni, s nyolc-kilenc lehetett, amikor átpártolt a búvárúszókhoz. („Már a kezdetek kezdetén is Kovács László volt a mesterem, s azóta is együtt vagyunk jóban-rosszban.”) Első nagyobb sikere: 1991-ben — nyolc évesen! — Balaton- fűzfőn egy országos versenyen a felnőtt váltó tagjaként aranyérmet szerzett. („Az a megtiszteltetés ért, hogy a nagyokkal — Kovács Lászlóval és Katona Rolanddal — úszhattam együtt a váltóban.”) Első nemzetközi sikere: 1996-ban Mariborban az Európa Ligában — amelyen első éves serdülőként állt rajthoz — a dobogóra állhatott. Bajnoki címei: A négy korosztályban — gyermek, serdülő, ifjúsági és junior — legalább ötvenszer (!) nyert országos bajnokságot. („Meg nem tudnám mondani pontosan, hány érmet őrzök otthon; három nagy szatyor is tele van velük...”) Országos csúcsai: A gyermekeknél ötször, a serdülőknél szintén ötször, a junioroknál pedig négyszer — mind a négy alkalommal most a napokban Franciaországban az ifjúsági világbajnokságon - írta át az országos csúcslistát. Kiemelkedő nemzetközi eredményei: Korábban három junior Európa-bajnokságon, illetve világbajnokságon képviselhette a magyar színeket. 1996-ban Liberecben az EB-n újoncként 800 m búvárúszásban a hatodik, 400 m búvárúszásban pedig a nyolcadik, egy évvel később Balatonfűzfőn a VB-n 800 m búvárúszásban a negyedik, 400 m búvárúszásban pedig a negyedik, míg tavaly Pescarában az EB-n 800 m búvárúszásban és 800 m uszonyos úszásban a negyedik, 1500 m uszonyos úszásban az ötödik, 400 m búvárúszásban a hatodik, a 4x200-as váltó tagjaként pedig szintén a negyedik lett. Azaz az a fránya érem csak nem akart összejönni... Eddigi legnagyobb sikere: A napokban véget ért strasbo- urgi junior világbajnokságon 800 és 1500 méteres uszonyos úszásban is világbajnoki címet szerzett! A francia éremkollekciót a 4x200-as váltó tagjaként egy ezüsttel, valamint a 400 és 800 méteres búvárúszásban szerzett bronzzal tette teljessé. Olimpiai skeetlövő országos bajnokság Somogyi bajnokok Két napon át Dabason rendezték meg az olimpiai skeetlövő országos bajnokságot, ahol remekeltek a Somogyi Erdész-Lövész Egyesület sportlövői; a hét számból ötöt megnyertek, s további három ezüstöt és egy bronzot is „lőttek’’ maguknak. DABAS Különösen Lipcsik István tett ki magáért, aki egymás után harmadszor lett bajnok a legjobbak között az „A” kategóriában; ráadásul a csapatversenyben is — az egyéniben ezüstérmes Dobos Józseffel és H. Lukics Tiborral — megvéd- ték tavalyi bajnoki címüket, így Lipcsik István már a 12. (!) bajnoki címénél tart. Az újonc Szin János bemutatkozása is remekül sikerült, aki a „B” kategóriában bizonyult a legjobbnak. A juniorok kibérelték maguknak az első hat helyet; az egyéni versenyt biztosan nyerte Szabadi István, míg a csapatversenyben a Szabadi István, Szalai Máté, Koller László alkotta együttesé lett az aranyérem. Bár nem kerültek dobogóra, mégis dicséret illeti a még ifjúsági korú két hölgyet, akik a világbajnokokat (Igali Diana, Göbölös Ibolya, Vasvári Erzsébet) felvonultató felnőtt .mezőnyben álltak helyt; Szabadi Éva például csak öt koronggal maradt el a világklasszis Vasvári Erzsébet teljesítményétől. A Somogyi Erdész-Lövész Egyesület sportlövőinek eredményei. Férfi „A” kategória — 125 korongra: 1. Lipcsik István 139 (115+24) korong, 2. Dobos József 131 (109+22) korong, ... 6. Horváth Gábor 125 (106+19) korong, 7. H. Lukics Tibor 102 korong, 8. Bezzeg József 100 korong. A csapatversenyben: 1. Somogyi Erdész-Lövész Egyesület csapata (Dobos József, Lipcsik István, H. Lukics Tibor) 326 korong. Férfi „B” kategória — 75 korongra: 1. Szin János 84 (64+20) korong, ... 7. Őss László 53 korong, ... 9. Pap Sándor 47 korong. A csapatversenyben: ... 2. Somogyi Erdész-Lövész Egyesület csapata (Szin János, Őss László, Pap Sándor) 281 korong. Nők — 75 korongra: ... 5. Szabadi Éva 68 (50+18) korong, 6. Hajik Veronika 34 (22+12) korong. Juniorok — 125 korongra: 1. Szabadi István 120 (101+19) korong, 2. Bezzeg Bence 114 (95+19) korong, 3. Szalai Máté 110 (91+19) korong, 4. Bokor Bálint 108 (91+17) korong), 5. Koller László 103 (89+14) korong, 6. Borsós Gergely 101 (83+18) korong. A csapatversenyben: 1. Somogyi Erdész-Lövész Egyesület csapata (Koller László, Szabadi István, Szalai Máté) 164 korong. A hétvégén, szombaton és vasárnap immár hatodik alkalommal rendezik meg a Kaposvár melletti tokaji lőterén a hagyományos nemzetközi nyílt korongvadászversenyt a Sefag Rt Nagydíjáért. Mindkét napon már reggel 7 órakor lőállásba lépnek a résztvevők, s kora délután 13 órakor fognak ismét fegyvert. A sportlövők már pénteken „be- lőhetik” maguknak a terepet, a legjobbak pedig — a névadó Sefag Rt jóvoltából — csoportos vaddisznó-hajtóvadászaton vehetnek majd részt. (Fenyő) W. SOMOGYI HÍRLAP Kupa amatőr teniszverseny Balatonboglár, BBTC tenisztelepe, Tinódi u. 2. 1999. augusztus 21-22. 1999. augusztus 21.10 1999. augusztus 21.9.°°-9.30 Nevezni az augusztus 21 -i -bán megjelenő jelentkezési lapon lehet. Az újság a helyszínen megvásárolható! tí.„ KjM 1 | |Ilí: férfi páros nyílt %női egyéni 40 év alatt %vférfi egyéni 45 év alatt %4)ői egyéni 40 év felett %^férfi egyéni 45 év felett Az MII. helyezettek díjazásban részesülnek