Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-12 / 187. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP Somogyi tájak 1999. augusztus 12., csütörtök Kicsik a homokozóban Nyári kedvencük a dinnye - Huszonnégy készül az iskolakezdésre Kellemesebb a játék ilyenkor az óvodaudvaron, az árnyas fák alatt. Vakáció idején azonban csak tucatnyi kicsi jár na­ponta a községi gyermekintézménybe, s egy óvónő felügyeletével vegyes csoportban játszanak fotó. bíró Mária Mindössze nyolc kicsi játszik most a lábodi óvodában. A többiek—mintegy nyolo- vanan — a szüleikkel nyaral­nak vagy nagyszüleikhez látogattak. Huszonnégy nagycsoportos már iskolába készül; helyüket majd a leg­kisebbek foglalják el. ________LÁBOP _______ — Az óvodások száma válto­zatlan: csaknem százan van­nak, de a nyarat sok a roko­noknál tölti vagy otthon ma­rad. Két tucatnyi a száma azoknak is, akik szeptember­ben már az iskolapadba ülnek — mondta Takács Józsefné gazdasági ügyintéző és élel­mezésvezető. — Helyükre újak jönnek: húszat írattak be eddig a szülők a legkisebb cseperedő-csoportba. Ev köz­ben is várható azonban né­hány új óvodás, ezt mutatják a tapasztalatok. Jelentősebb vál­tozás viszont a lábodi gyerme­kek számában sem idén, sem néhány év távlatában előre tekintve nem várható. Nyáron is jönnek ide újak, mert folyamatos a gyerekek szoktatása. Most csak néhány jár ide naponta, de ősztől an­nál nagyobb lesz a torlódás. — Tizenöt kicsinek kértek ellátást erre a hónapra, most viszont csak nyolcra ügyelnek az óvónők délelőtt s délután — tette hozzá. — A konyhánk sincs igazán kihasználva, pe­dig az óvodásokon kívül itt főznek még a tizennégy szoci­ális étkezőnek, és mások ti­zenöten fizetnek elő ebédre. Eddig kijöttek az étkezési pénzből — tudtuk meg az élel­mezésvezetőtől. — Olcsón szerzik be ugyanis a friss zöld­séget, gyümölcsöt. Sőt, gya­korta a szülők is segítenek: szívesen adnak az óvodának kertjük fölös terményeiből. A nyár igazi csemegéiből azon­ban csak a kicsiknek jut: a gye­rekek ilyenkor tehát rendsze­resen kapnak dinnyét. Ez és a jégkrém az ovisok kedvence. Példát mutatnak a régi értékek megőrzésére Kivirágzó öreg házak Társulás a fejlesztésre, keveselik a heti egy délutánt Új frigy, válás után Hatszázezres támogatás Háromfán 602 ezer forintot fizet az önkormányzat a családok­nak beiskolázási támogatás­ként. A 85 általános iskolás sze­mélyenként négyezer forintot kap majd, a 38 középiskolai ta­nuló egyenként ötezer forintot, a tizenkét főiskolás évkezdését pedig hatezer forinttal segíti. Búcsúra készülnek Öt köz­munkás kaszálta le Görgeteg a 17 hektárnyi közterületén a fü­vet és két asszony segített ösz- szegyűjtésében. Rendbe tették a focipálya környékét is, formá­ra nyírták a sövényt, hogy tiszta legyen a falu a hét végi búcsúra. Elkészült a tankonyha A lábodi általános iskola a háziasz- szonyi ismeretek tanítását vette be az oktatási programjába, s ehhez 300 ezer forintos beruhá­zással tankonyhát alakítottak ki. Most fejezték be ennek a csem- pézését. Ősztől itt tanulnak főz­ni a 7-8. osztályos lányok. Vetélkedő bogrács mellett A szülőkkel közös vetélkedővel és bográcsos főzéssel zárult a taranyi napközis tábor. Az 58 gyermek kézművesfoglalkozá­sokon vett részt, s játékokkal tarkított programban meszteg- nyői és balatoni kirándulás is szerepelt. A helybeli és nagy­atádi vállalkozók támogatása folytán az egyhetes táborozás csak 400 forintba került a gye­rekeknek; az önkormányzat állta étkeztetésük költségeit. Ingyenes tankönyvek Min­den rinyaszentkirályi kisisko­lásnak az önkormányzat veszi meg a tankönyveket; nemcsak a Szentkirályon tanuló alsó­tagozatosoknak, hanem a Gör­getegre járó 29 felsősnek is, s emellett fizeti a buszbérletü­ket. Huszonhat diák tanul kö­zép- és felsőfokú intézmények­ben, nekik személyenként hat­ezer forint iskolakezdési támo­gatást ad. így 300 ezer forintjá­ba kerül a szentkirályi önkor­mányzatnak ez a tanévkezdés. Oldalszerkesztő: Bíró Mária Elhanyagolt régi ház alig akad Rínyaszentkirály fő­utcáján, de újat sem épí­tettek már jó ideje. Annál szembeötlőbb néhány por­ta látványos kivirágzása. Ezek mutatják a külföldi tulajdonos gondosságát. Rínyaszentkirály — Három éve kezdtek házat vásárolni a külföldiek, első­sorban idősebb német házas­párok; azelőtt egyetlen régi ház sem kelt el — mondta Horváth József polgármester.- Többnyire a régi, hagyomá­nyos építésű parasztházakat vettek meg. Először csak az udvart, a kertet tették rendbe; azután következett a komfor­tosítás. Ezen a nyáron pedig szinte egyszerre kezdték meg az épületek teljes felújítását. Öt német család a kis községben tölti az egész nya­rat. S jönnek újabb érdeklő­dők is, hogy házat vásárolja­nak. Vonzza őket az itt látha­tó rend, a kis falu nyugalma. Mindebből többféleképpen is gyarapodik Rínyaszentkirály. — Elsősorban példát mu­tatnak a falubelieknek a település hajdani értékeinek őrzésére — mondta a polgár- mester.— Újra divatosak let­tek a hagyományos építészeti formák, s ez meghatározza a faluképet is. Ezeket a portá­kat egész évben rendben tart­ják, akkor is, ha nincs itt a tu­lajdonos; így aztán négy falu­belinek van állandó munkája. Az önkormányzat és a kül­földi tulajdonosok közti jó kapcsolatot bizonyítja, hogy a külföldiek a háromezer fo­rint helyi adón kívül évente és családonként — a tervezett beruházások megvalósításá­ban — mintegy húszezer fo­rinttal támogatják a falut. — Ezt a pénzt rendszeresen az iskolára meg az óvodára költi a képviselő-testület — mondta Horváth József. — S bízunk benne, hogy nemcsak a nyári pihenés idejére, ha­nem új, állandó beköltözők­kel, fiatalokkal is gyarapszik majd a település lakossága. Válnak a szabásiak, még­hozzá hosszú együttélés után; elhagyják a Kutas­sal és Kisbajommal közös körjegyzőséget, s hamaro­san Nagykorpáddal lépnek „frigyre”. Három testületi ülés vitái után így döntött a szabás! testület. Szabás A körjegyzőség kutasi köz­pontjába Szabásról jár át na­ponta a jegyző. A szabási te­endőket segítő állandó ügyin­téző viszont Kutasról utazik munkahelyére. A többéves kapcsolat és helyismeret azonban nem könnyítette meg a szabási ügyek intézé­sét. A három falu kisebbségi és települési önkormányzata­inak jegyzői feladatai ellátása közben Szabásra hetente csak egy délután jut. Akkor van je­len a jegyző a faluban. — Szeretnénk elérni, hogy helyben intézhesse ügyesba­jos dolgait a lakosság; mert most sürgős esetekben gyak­Megszűnt a cigány kisebb­ségi önkormányzat So­mogy szobon. Alig pár hét alatt teljesen működéskép­telenné vált a szervezet. SOMOGYSZOB Három képviselő, elnök és el­nökhelyettes tevékenykedett a a község kisebbségi önkor­mányzatában; két képviselő azonban nemrég lemondott, ran be kell utazni emiatt Ku­tasra — mondta Kovács István polgármester. — Nagykorpád és Szabás lakosainak a száma csaknem azonos, és együtte­sen is kevesebb Kutasénál. Az új körjegyzőségben már azzal is jobb lesz a lakosság ellátá­sa, hogy több időt tölt itt a jegyző. S lesz rá lehetőség, hogy egy körjegyzőségi dol­gozó helyett kettő lássa el a munkát. Nagykorpád már ré­gebben javasolta az együtt­működést, mert ez nekik is kedvező lesz a költségek csökkenése miatt. A két szomszédos falu adottságai nagyon is hasonló­ak, s most szorosabbra fűzték együttműködésüket. Közöst területfejlesztési társulást hoztak létre, s már elkészítet­ték a Rinyára és egy új víztá­rozóra épülő szabadidős centrum tervét is; ezt most bí­rálják el a támogatási pályáza­ton. A két szomszédos falu jö­vője a távlati tervekkel is ösz- szefonódik, a jelene pedig a körjegyzőség alakításával. majd az elnök is visszaadta képviselői és elnöki mandátu­mát. A választáskor képviselői mandátumhoz elegendő szava­zatot szerző jelölt egy sem vál­lalta a kisebbségi önkormány­zati munkát, így nincs meg a szükséges számú képviselő. A cigányönkormányzat megszű­nésekor mintegy 400 ezer fo­rint rendelkezett, ezt a pénzt vissza kell fizetnie az országos kisebbségi önkormányzatnak. Bevásárló gyerekek A kilencgyerekes Besnye családból a két legkisebb, a nyolcéves Eliza és öccse, Gábor mindennap egye­dül jár a rinyaszentkirályi boltba. S ketten cipelik haza mind­azt, amit ott bevásároltak. Siettek, mert otthon már igencsak várták az ebédhez valót, azt azonban elárulták, hogy az ötéves Gábornak a leves a kedvence, Eliza pedig a túrós csuszát sze­reti a legjobban — persze a csokoládé után fotó: bíró Mária Megszűnt az önkormányzat Többnyire gyerekek gyűjtik - Olcsón veszi át a felvásárló Csetéből pénz, kenyérre Orsós Lajos és Szabó Vilmos felvásárló gyűjti össze rekeszekben a esetét Szabó Vilmos Nagykorpá­don az egyetlen felvásárló; most a feketebodza termé­sét veszi át - megbízásból. Azt mondta, a esetét kül­földre szállítják ipari alap­anyagnak. Kevesen gyűjtik az ingyen termő bogyót. Nagykorpád — Többnyire reggel kilenckor jelennek meg az elsők a bodzacsetével, s van olyan is, aki este hét után is hoz vala­mennyit — mondta Szabó Vil­mos. — Egy mázsánál többet azonban senki sem szed alkal­manként, így naponta csak két- három mázsányi jön össze. — Nagyon keveset fizetnek érte. Ha jobb ára lenne, bizto­san sokkal többen szednék — mondta Orsós Lajos, miközben rendezte a rekeszeket. - Most 15 forintot kap a gyűjtő egy ki­ló esetéért, de három évvel ez­előtt az ára volt már 21 is. Sőt, régen fizettek érte 40 forintot is. A tizenhárom éves Tóth An­gelika és tizenegy éves kishúga, Anasztázia este fél nyolckor ér­kezett - utolsónak - a bicikli­kerekekre szerelt, rozzant kis kordéval. Amit szedtek, a felvá­sárlónál rakták ládába: néhány kilónyi volt ez a bodzabogyó. — Ezt már délután szedtük, de naponta többször is fordu­lunk — mutatták a termést a gyerekek. Csapzottak, porosak voltak a kánikulai melegben; látszott, hogy fáradtak. — Le­megyünk a csapásba, a szőlők felé; ezt nem is nehéz szedni. Nyolcán vagyunk testvérek, nagyon kell a pénz. Apu is sze­di, meg a nagyobb testvéreim is. A pénzt anyunak adjuk, ke­nyérre. Valamennyit azért megtartunk. Eddig 5-600 forin­tot sikerült összegyűjteni. Azért sokszor elfáradunk — vallják be végül, amikor az utolsó ládát is a mérlegre te­szik. — Nehéz kereset ez; nem is nagyon szedik rendszeresen — mondja Szabó Vilmos. — Nagykorpádról heten-nyolcan hordják ide, de van alti még Szabásról is eljön, ha nagyon kell neki a pénz. Pár száz fo­rint kiegészítés alkalmanként, többet nem lehet vele megke­resni. Hamarosan a bodza sze­zonja is lejár, pedig a málna sem volt valami sikeres az idén. Azután talán csak a hulló almát vásároljuk föl, de az az idén már nagyrészt tönkre­ment. Más pénzkeresetre pe­dig nem lehet számítani, de van, akinek ez is létszükséglet. Renoválják az iskolát Felújítják a háromfai isko­lát. Erre három vállalkozás nyújtott be pályázatot Most kezdték a munkát Háromfa Az iskola teljes külső és belső javítását a nagyatádi Bakonyi Inköz építőipari vállalkozás végzi. Az egész 4 millió 300 ezer forintba kerül, s ehhez a területfejlesztési tanácstól is nyert egymillió 800 ezer fo­rint támogatást az önkor­mányzat. A felújítás során az egyik emeleti tanterem abla­kát üvegfalra cserélik, s kija­vítják az ebédlő nedves falát. Az épület vakolásával és fes­tésével együtt a vízelvezetést is kiépíti a kivitelező. Ez utób­bit szeptemberben befejezi.

Next

/
Thumbnails
Contents