Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-11 / 186. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. augusztus 11., szerda Belpolitika 7 Menekültügyi helyzetkép Az 1998-ban hatályba lépett menedékjogi törvény értel­mében a Magyar Menekültügyi Hatóság hatáskörébe tartozik nemcsak az európai, hanem az Európán kívüli események miatt hazánkba menekülő külföldiek kérel­mének elbírálása is. Az idén június 30-ig 6749-en kértek menedékjogot. A ko­szovói események hatására folyamatosan nőtt a Jugoszlá- tda területéről érkező új ké­relmezők száma. Amíg tavaly egész évben kétezerkilenc- száznyolcvanhét, az idén az első félévben kétezere- gyszáztizenkettő koszovói al­bán nyújtott be kérelmet. A Menekültügyi és Migrá­ciós Hivatal a koszovói albá­nokat nem ismeri el a Genfi Egyezmény szerinti mene­kültként, de a tisztázott sze- mélyazonosságú koszovóiak­nak befogadottstátust bizto­sít. Akiknek személyazonos­sága nem igazolható, azokkal szemben a hivatal - mint szakhatóság - kiutasítási, visszairányítási tilalmat álla­pított meg, így őket sem lehet Magyarországról kiutasítani. Dayton, a londoni tárgya­lás és a párizsi békeszerződés megteremtette a délszláv bé­ke alapvető feltételeit, ezért egyre többen térnek vissza lakhelyükre. Tavaly a ha­zánkban tartózkodó és ideig­lenes menedéket élvező jugo­szláv és horvát állampolgár­ok védelme november 30-tól szükségtelenné vált. Azóta ők hazatértek, vagy idegen- forgalmi jogszabályok keretei között rendezték további itt- tartózkodásukat. A bosznia- hercegovinai állampolgárok magyarországi tartózkodásá­nak jogcíme, ellátása és tá­mogatása is megszűnt. Akik továbbra is itt kíván­nak maradni, indokolt eset­ben kérhetnek további tartóz­kodási engedélyt, fordulhat­nak bevándorlási kérelemmel az illetékes közigazgatási hi­vatalhoz, de kérelmezhetik menekültkénti elismerésüket is. Akik e lehetőségek közül egyikkel sem kívánnak élni, hazatérhetnek, vagy fogadási készség esetén harmadik or­szágba távozhatnak. A végle­gesen hazatérők fejenként 15 ezer forint támogatásban ré­szesülnek. Koós Tamás Az üveg varázsa A héten bonyolítják le a Tokodi Üveggyárban a Magyar Üvegművészeti Társaság által megrendezett IX. Nemzetközi Üvegszimpóziumot, amelynek témája a glob­alizáció. A szimpóziumon több jeles külföldi művész is részt vesz. Képünkön: John de Wit az Egyesült Államokból. fotó: feb/körmendi imre Személyiségi jogok Az adatvédelmi ombudsman vizsgálata A vízkárosult településekre folyamatosan érkezik a pénz Kész az újjáépítési terv A bel- és árvíz, továbbá a viharkárokkal összefüggő helyreállítási és újjáépítési kormánybizottság tegnapi ülésén Jóváhagyták az újjáépítési tervet - közölte Schieber József, a testület szóvivője. Hangsúlyozta: a végleges munkálatokat meghatározó programot a megyei helyre- állítási és újjáépítési bizott­ságok előterjesztése nyo­mán, egyszersmind azok fo­lyamatos és aktív közremű­ködésével alakították ki. A következő hetek menet­rendjét tehát az abban meg­jelölt és a tegnapi bizottsági ülésen ismertetett szem­pontok vezérlik. A részletekre is kiterjedő terv a kárenyhítés elveit, jo­gi környezetét, a finanszíro­zás forrásait egyaránt össze­fogja. A következő hetek fel­adatait fontossági sorrendbe állítja, s a határidők mellé a végrehajtásukért felelős tisztségviselőt is meghatá­rozza. Schieber elmondta: a bi­zottság állásfoglalása alap­ján eddig már 390 önkor­mányzat számára átutaltak csaknem félmilliárd forin­tot. Ez az összeg a védeke­zés költségeinek fele. A helyhatóságok akkor kapják meg a továbbiakat, ha au­gusztus végéig tételesen fel­mutatják az eddig felhasz­nált forintok eredményét. Az ország lakossága válto­zatlanul segítőkész. Sokan továbbra is karitatív szerve­zetek közvetítésével adják át a még hasznosítható bú­toraikat, ruhaneműiket, lakásfelszerelési cikkeiket. A legfrissebb összesítés sze­rint 360 magánszemélytől érkezett felajánlás anyagi és tárgyi támogatásról. Az 500 és 25 ezer forint közötti ado­mányok mellett gyakoriak az építőanyag-szállítmá­nyok. A polgári védelem, a határőrség, a rendőrség, a tűzoltóság teherautói gyűj­tik össze a tárgyi segítsége­ket, s a megyei bizottságok osztják szét a rászorultak között. Cs. B. J. Rohamosan fogy a népesség Az utóbbi évtizedekben évente 35-37 ezer fővel csök­kent Magyarország lakossága. Ha ez így folytatódik, né­hány hónap múlva még tízmilllóan sem leszünk. A szak­emberek szerint családonkénti három gyerekkel meg le­hetne állítani a folyamatot. Személyi adatokat csak az érintett beleegyezésé­vel lehet a sajtóban nyil­vánosságra hozni - tartal­mazza annak a vizsgálat­nak az ajánlása, amelyet Majtónyi László adatvé­delmi biztos kedden Is­mertetett. Az ombudsman az idén janu­árban hivatalból indított vizsgálatot öt televíziós tár­saság (Duna TV, MTV1, RTL Klub, tv2, TV3) híradásaival és bűnügyi tudósításaival kapcsolatban. Később a Du­na Televíziónál abbahagyta a vizsgálódást, mert ott kevés­bé találta problematikusnak az újságírói gyakorlatot. Az ajánlás szerint a szemé­lyi adatok nyilvánosságra ho­zatalához szükséges bele­egyezés ráutaló magatartás­sal is megadható, azonban a későbbi jogviták elkerülése érdekében érdemes a szóbeli nyilatkozatot rögzíteni. Majtényi László szólt ar­ról, hogy a bűncselekmé­nyek, illetőleg katasztrófák áldozatainak és hozzátarto­zóinak, valamint a társadal­milag hátrányos helyzetű csoportok tagjainak szemé­lyes adatai nyilvánosságra hozatala előtt az érintetteket úgy kell jogaikról tájékoztat­ni, hogy megalapozott dön­tést hozhassanak. Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, hogy az adat­kezelésért felelős személy a jogellenes közléssel bűntet­tet követ el. Közölte azt is: a riportalanyt külön tájékoz­tatni kell arról, hogy a felvett adatokat milyen módon hoz­zák nyilvánosságra.- A nyilatkozatra képtelen áldozatok esetében az általá­nos kímélet és a nem felis­merhető módon történő be­mutatás a jogszerű és köve­tendő - mondta. Majtényi László felkérte az újságírók szakmai szervezeteit, hogy etikai szabályok kidolgozá­sával segítsék elő a sajtósza­badság értékeinek és a sze­mélyiségi jogok védelmének összhangját . Kérdésre válaszolva az ombudsman azon vélekedé­sének adott hangot: az újság­írói önszabályozás mellett az ORTT-nek komoly szerepe lehet abban, hogy kedvező változások történjenek. A népességfogyás hosszú fo­lyamat eredménye. Az eltelt 15-20 év alatt évente mintegy 35-37 ezerrel lettünk keveseb­ben. Társadalomtudósok sze­rint a rohamossá vált lakosság- szám-csökkenésnek az egyik legfőbb oka az, hogy az utóbbi években egyre kevesebben vállalnak egynél több gyere­ket. A folyamat kedveződen ha­tással van a munkaerőpiac be­szűkülésére, a gazdaságra, a fogyasztásra, az ingatlanpiac­ra, s a jelenleg felnövekvő ge­neráció későbbi ellátása is ve­Derűs (vagy mérsékelten fel­hős) időt ígér a Szombat- hely-Siófok-Szeged tengely mentén - azaz a teljes napfo­gyatkozás 112 kilométer szé­les sávjában - Aigner Szilárd meteorológus. Mint lapunk­nak elmondta, bár a tegnapi hidegfrontot ma délután újabb erőteljes front köved, minden remény megvan a napfogyat­kozás zavartalan élvezetére, ha a két hideghullám tartja előzetesen kiszámított „me­netrendjét”. Ez azt jelenti, hogy a teljesség sávjában dél­szélybe kerülhet. A jelenség pozitív következményekkel is jár. A munkanélküliség alaku­lása például kedvező fordula­tot vehet. A fogyasztás csökke­nése - amellett, hogy a gazda­sági helyzet romlik - az ország környezeti állapotának lassú javulásához vezet: egyre keve­sebb energia kell, a környezet rombolása csak lassabb ütem­ben folytatódik. A népesség rohamos fogyá­sát még elvileg meg lehetne ál­lítani. Ehhez nem kellene mást tenni, mint minden aktív ké­pességű párnak a jelenlegi egy előtt 11 és délután 3 óra között nagyjából tiszta lesz az ég, bár kisebb felhőátvonulást sem le­het kizárni. Ha mégis sűrű fel­hők hiúsítanák meg milliók páratlan programját, a szak­emberek akkor sem tehetné­nek semmit - tudtuk meg Né­meth Lajos meteorológustól, aki gyorsan hozzátette: elvileg elképzelhető a felhőoszlatás. A magas hegységek környé­kén jellemző főnhatást, azaz leszálló légáramlást kellene mesterségesen generálni - ma­gyarázta. A módszer lényegé­vagy két gyerek helyett hármat kellene vállalnia. Az efféle reprodukciónak a szakemberek szerint most len­ne itt az ideje, hiszen most jut­nak szülőképes korba az úgy­nevezett „Gyenes-évjáratok” (Gyenes András egészségügyi miniszternek a hetvenes évek második felében olyan intéz­kedései voltak - mint például a gyes kiterjesztése -, amelyek miatt akkoriban több nő vállal­kozott a szülésre, tehát egyre több gyerek, köztük egyre több lány született). Ráadásul akkoriban bőven volt motivá­ció a családalapításra, a többi között kedvezményes kölcsö­nök és lakáshitelek. Ez a gene­ráció mostanában érte el a csa­ládalapítás ideális korát. (h. gy.J nek érzékeltetésére példaként hozta fel, hogy ha a borús fő­város déli határánál egy leg­alább 2000 méter magas és több tíz kilométer széles falat húznának fel, s azt a város fe­lőli oldalán felállított szélgép­pel déli-délnyugati áramlású levegővel ütköztetnék, Buda­pest fölött állandóan ragyog­hatna a nap. A gyakorlatban mindez szinte elképzelhetetlen, és megfizethetetlen - mondta Németh, aki szerint mivel szerdán Budapest fölött lesz legtisztább az ég, 99,3 százalé­kos látványnak örülhetnek az otthon maradt fővárosiak. Takács Mariann _______Hírek_______ F eljelentés Az Állami Szám­vevőszék (ÁSZ) augusztus 9-én feljelentést tett az ORFK Bűnügyi főigazgatóságán a Postabank és Takarékpénztár Rt. elnök vezérigazgatója, ve­zető tisztségviselői, egyes banki vezetőállású személyek és a pénzintézet ügyfélkörét alkotó egyes vállalkozások ve­zetői ellen - olvasható az ÁSZ keddi közleményében. A számvevőszék a többi között hűtlen kezelés, csalás és sik­kasztás alapos gyanúja miatt tette meg a feljelentést. Értékelés Napjainkban a fő kérdés az, hogy a kormány vé­get vet-e főleg illúziókra építő gazdaságpolitikájának, vagy ragaszkodva ahhoz, aláássa a gazdasági növekedést - jelen­tette ki Burány Sándor frakció­vezető-helyettes kedden, a ka­binet egy évét értékelő szocia­lista sajtótájékoztatón. Leszö­gezte: a szocialisták úgy látják, hogy az Orbán-kormány nem öröksége, hanem saját rossz kalkulációi miatt kényszerült máris megszorításokra. Névsor A Munkaügyi Közve­títői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) kedden délelőtt el­küldte a Magyar Államvas­utak (MÁV) Rt.-nek és a Vas­úti Dolgozók Szabad Szak- szervezetének (VDSZSZ) a munkaügyi vitában közvetí­tésre ajánlott tizenkét sze­mély névsorát. Készenlét A Polgári Véde­lem Országos Parancsnoksá­ga a napfogyatkozásra felké­szülve kedd déltől szerda es­tig készenlétbe helyezi köz­ponti operatív, valamint 12 megyei veszélyhelyzet-felde- rítő csoportját - közölte Schieber József szóvivő ked­den. A megyei polgári védel­misek egy speciálisan felsze­relt autóval mehetnek az esetleges baleset vagy szeren­csétlenség színhelyére. Tikkasztó hőség A kánikula miatt kedden majdnem két és félszeresére növekedett a mentők napi munkája - közöl­te az Országos Mentőszolgá­lat. Általában 250 esethez vo­nulnak ki a mentősök napon­ta, ezzel szemben kedden dél­után négy órakor már 210 hí­vásuk volt. A riasztások több­ségét utcai rosszullétek teszik ki, sokan panaszkodnak el­gyengülésre és szédülésre. Válságos állapotban To­vábbra is válságos állapotban, kómában van az a fiatalember, aki hétfőn hajnalban szenve­dett súlyos, életveszélyes sérü­léseket az óbudai Pepsi- Szigeten, amikor egy körhinta kabinja leszakadt. MŰSZAKI ÁRUHÁZ NYÁRI AJÁNLATA Grundig GV 8400 HI-FI Stereo videó recorder 99 990 helyett 69 990 Ft JVC GRAX 280 videokamera 99 990 helyett 89 990 Ft DAEWOO DMQ 14 A1 színes televízió 37 cm most 37 990 Ft Teletextes változat 39 990 Ft DAEWOO DMQ 2594 ST 63 cm-es Stereo színes televízió 109 990 helyett 89 990 Ft Sony MHC RX 55 minitorony Gorenje K-28 hűtőszekrény Delonghi MW 311 mikrosütő Delonghi F 260 olajsütő Philips HR 2303 fagylaltgép Moulinex BK-1 szendvicssütő Szarvas SZV-620 kávéfőző Neuzer Mountain Bike most TDK XQ 240 videokazetta 84 990 helyett 59 990 Ft 86 900 helyett 74 900 Ft 29 900 helyett 24 900 Ft 9 990 Ft 12 990 helyett 8 990 helyett 8 990 helyett 599 helyett 7 990 Ft 5 990 Ft 7 490 Ft 15 990 Ft 499 Ft OTP hitel 10% előleggel 6-36 havi részletre! Házhozszállítás - használt készülékek beszámítása! Kaposvár, Bethlen tér 1. (DOMUS épületében) Telefon: 82/314-039 Zavartalan lesz a napfigyelés A meteorológusok szerint kevés az esélye a borús időnek Nagy valószínűséggel derűs, Illetve mérsékelten felhős lesz az égbolt a mai rendkívüli csillagászati jelenség idején az úgynevezett teljesség sávjában .

Next

/
Thumbnails
Contents