Somogyi Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

I VASÁRNAP UTÓS VILÁG Cabriovarázs Az új, 1,6-os, K4-es motor dinamikusabb és kevesebbet fogyaszt mint elődje zt mondják, elég >ak ránézni és már- teljesen oda lesz »le az ember. Mint- a nem is autóról be­telnének, hanem gy felsőbb rendű ínyről. Pedig neki is égy kereke van, enzinnel működő lotor hajtja, van ki- ufogója és gázpe- álja, fékje, kuplung- i, műszerfala és Drmánya. Csak egy alamiben tér el az utótól, hogy lenyit- ató a teteje. És et­il mintha mindenek »lett állna. Megbá- lulja kicsi és nagy, reg és fiatal, férfi s nő. Főleg ez utób- iak szívét dobogtat- i meg, ha látnak egy abriót. Amelyik férfi yennel érkezik, an- ak már félsikere an. A többi csak raj- i múlik. Mert a abrio nem autó, okkal több annál. ■ Vannak olyan autógyárak amelyeknek különösen sikere­sek a cabrioik. Ezek közé tarto­zik a Renault is, hiszen koráb­ban a 19-es 16 szelepes, nyi­tott változatáért repestek a szívek, most pedig ugyanez a helyzet a Mégane Cabrioval is. Mi tagadás, szép. Ez az autó ma­ga a sportosság és az elegancia. Akár nyitottan, akár felhúzott vászon- tetővel nézi az ember, a formája mindenképpen energiát és biztonságot sugároz. A fran­cia tervezők kicsit átszabták a kocsi orr-részét, amelytől a hűtőmaszk még markánsabb lett. Ehhez jól illeszkedik az áramvonalas, színre fújt lökhárí­tó és a kicsit japános, már-már mandulavágásúnak tűnő két el­ső fényszóró. Kívülről még gyö­nyörködhet az ember a szintén jel­legzetesre sikeredett farrészben, a kerek, vidám lámpákban, de iga­zán az jár jól, aki nemcsak gyö­nyörködik a Mégane Cabrioban, hanem bele is ül, mi több, autó­zik vele néhány kilométert. Ne­kem az utóbbiban volt részem, a Renault Hungária jóvoltából egy hétig tesztelhettem a Renault család új büszkeségét. ■ Belül a műszerfal amolyan „Mégan-os”, vagyis szépen ível­tek a vonalak és minden a helyén van. A különböző kezelőszervek éppúgy, mint az ötfokozatú seb­váltó, amelynek kapcsolási útjai jók, rövidek és pontosak. Az ülé­sek kényelmesek, a sportos veze­Tipus: Renault Mégane Cabrio Motor: Benzines, 16 V Hengerűrtartalom: 1598 ccm Legnagyobb nyomaték: 148/3750/perc Legnagyobb teljesítmény: Fogyasztás: 110 lóerő 90,120 km-nél, Gyorsulás 0-ról 100 km-re: városban: 5,7, 7,0, 8,9 liter 10,1 mp Alapár: 5,740 M FT téshez kellően kemények. Jók az oldaltámaszok és a magasságállí­tó segítségével a legideálisabb pózba helyezkedhet a vezető. A rádióban CD-lejátszó segít a han­gulatos utazáshoz, a műszerfalon pedig minden olyan információ megtalálható és jól olvasható, amely a gondtalan vezetéshez szükségeltetik. A bőr bevonatú szervokormány fogása jó, köny- nyen irányítja az autót, a legki­sebb mozdulatra is gyorsan, de biztonságosan reagál. Minden­képpen szólni kell a Mégane Cabrio SRP rendszeréről, amely fontos kelléke a biztonságos uta­zásnak. Ennek tartozékai a övfe­szítővel és överő-határolóval ki­egészített biztonsági övék, az uta­soldali, valamint a két oldallég­zsák. A rendszer működése az energiaelnyelő zónáknál kez­dődik, amely minimálisra csök­kenti az ütközési energiát, majd működésbe lépnek a biztonsági övék, amelyek az övfeszítőnek köszönhetően 15 ezredmásod- perc alatt megfeszülnek. Ezzel egy időben felfúvódnak a lég­zsákok, az överő-határolók sza­bályozzák a biztonsági öv nyo­mását, így csökken a mellkasra nehezedő erő. Mivel soha nem le­het tudni, mely oldalról jön a ve­szély, az ütközéskor kinyílnak az oldallégzsákok, amelyek a felső­testet és a fejet is védik. A fejtám­la speciális kiképzése megakadá­lyozza, hogy ütközéskor a fej elő­re, majd hátracsapódjon. ■ A Mégane Cabrio jól fekszi az utat, a legváratlanabb kanyar­ban sem jön zavarba, amely­ben nagy szerepe van a kitűnő futóműveknek és lengéscsillapí­tóknak, az ABS és az elektroni­kus fékeröelosztó pedig szintén a biztonságos utazás tartozéka. Ami pedig a motorokat illeti, a Mégane Cabrio kétféle motorral készül: kétliteres, 140 lóerős és 1,6-os, 110 lóerős változatban. Ez utóbbi az új fejlesztésű K4-es erőforrás, amely kis sebességnél is nagy nyomatékot ad le ideális fogyasztás mellett. A motor halk járású, amelyhez a súrló­dást csökkentő görgős szelep­himbák és a csöves kiképzésű tengelyek mint a technika leg­újabb vívmányai járulnak hoz­zá. A kivitelezők úgy vélték, hogy aki ilyen autót vesz, annak semmire ne legyen gondja. Az elektromos ablakemelő, a tükör­állító, a központi zár, a légkon­di éppúgy megtalálható benne, mint a magasságában állítható kormányoszlop. A vászontető mozgatása sem ördöngös fel­adat. Egy mozdulattal le, illetve felhajtható a tető. Akár így, akár úgy autózik vele az ember, a Mégane kellemes élményt nyújt. Mentes a Cabriók azon betegségétől, hogy felhúzott te­tővel zajos, nyitottan pedig a nagy szél miatt nem lehet tem­pósan vezetni. Százhatvannál sem volt zavaró a tetőzaj, nyitot­tan pedig az ablakok speciális szögének köszönhetően száz­húsz felett sem vágott ar­cunkba a szél, s nem vitt ki a huzat a kocsiból. Vagyis a Mégane Cabrio pont olyan, amilyennek egy sportos elegáns, fiatalos autónak lennie kell: csábító! Töfe 5QP Ük a^L.— Jm IHAROS GOLLER KAROSSZÉRIA ALKATRÉSZEK Iharos és Goller Kft. 1117 Budapest, Hengerhalom út 26. Telefon: (06-1) 206-2205, 206-2206, Telefax: (06-1) 206-2204 Mi a véleményem a Cabriorél? Kovács „Kokó” István: „Cabrioval utazni csodálatos érzés. Jó vele suhanni a tengerparton, vagy a városban, élvezni a napsütést, hall­gatni a jó zenét, gyönyörködni a nők­ben, a tájban. Sokan azért nem szere­tik a Cabriót, mert azzal nem lehet száguldani. A Cabrioval nem is kell. Azzal suhanni Illik. Méltóságteljesen. Egy szép nyitott autó olyan látvá­nyos, hogy bármelyik autócsodával felér a megjelenése. Talán a motorozás nyújtotta szabadságérzethez hasonlí­tanám a Cabrio varázsát, csak luxuskivitelben." Nemcsák Károly: „Bevallom, nem vezettem, még csak nem is W utaztam soha Cabrioban. Legendá­iul' kát hallottam az érzésről, hogy ml­ÄT lyen is egy nyitott tetejű kocsival au­mk tózni, suhanni. Remélem eljön az az I idő is, amikor személyes élményeket gyűjthetek egy ilyen kocsiról. Mert eddig a luxuskategó­ria nem vonzott. De ha látok egy ilyen autót, megnézem, ha gyalog vagyok, megfordulok utána, mert a látvány er­re késztet. Azt mondják, a Cabrio fiatalos és elegáns, s ha ez Igaz, akkor már nem lehet rossz.” Fehér Anna: „Hm... Cabrio. Több­ségük kimondottan gyönyörű, nyáron meg ugye mindenképpen praktikus, de még soha nem törtem a fejem azon, hogy ilyet vegyek. Ennek nagyon egyszerű, hétköznapi a magyarázata. A Cabriók bezárása, biztonságos par­kolása bizonyára különleges bánás­módot Igényel, amire én úgy érzem, alkalmatlan vagyok. Mellesleg nem szeretem a huzatot. Nem tudom, hogyan kerülhető el, hogy a szél ne vigye le az ember fejét, de a mai szuperkocsiknál ez bizonyára megoldható. " UJ CSILLAG SZÜLETETI A frankfurti autószalonon mutatják be az érdeklődőknek az Astra Coupé változatát. Az Opel-rajongók bizo­nyára emlékeznek még a Calibrára, amelynek gyártását nemrég szüntet­ték be. Nos, nem sokáig kellett várni az utódra. Az Astra Coupé pontosan azt az űrt pótolja, amit a Calibra ha­gyott maga után. Az új sportkocsi az Astra alapjaira épül, de minden egyéb lényegesen más, mint a ha­gyományos modelleknél. Új a lökhá­rító stílusa és a beömlőnyílások for­mája. A tervezők a háromajtós Astra karosszériáját kicsit megvadították és így egy különlegesen sportos au­tót hoztak össze a Bertone design stúdió segítségével. A tetszetős ka­rosszériákat Olaszországban, a cég Torino melletti üzemében gyártják majd - évente 30 ezret - az össze­szerelő munkálatokat viszont a né­metországi gyárakban végzik. Az Astra Coupé két új erőforrással is készül. Az egyik egy teljesen új fejlesz­tésű, 2,2-es aggregét, amelynek 147 lóerős teljesítménye 215 km/óra. A másik egy turbófeltöltéses, kétliteres, 190 lóerős, 240 kilométert is repesz- tő motorral várja a sebesség szerel­meseit. A legkisebb testvér - s egyben a Coupé család harmadik tagja - az 1,8-as szentgotthárdi 115 lóerős ECOTEC-motorral készül. A kocsi futó­művét is a nagyobb sebességhez hangolták és az Astránál lényegesen közelebb suhan a földön. Mindezeken túl, direktebb kormányzás és hatéko­nyabb fékek segítik a biztonsá­gos autózást az Astra leg­újabb jövevé- , a nyénél. ^ Az Astra Coupé két új erőforrással Is készül. Az egyik egy teljesen új fej­lesztésű, 2,2-es aggregét, amelynek 147 lóerős teljesítménye 215 km/óra.

Next

/
Thumbnails
Contents