Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Hírek Háziorvosok szerződése Újabb öt évre kötött szolgál­tatási megállapodást Lábod, Nagykorpád és Rinyabesenyő önkormányzata a lábodi há­ziorvosokkal, akik vállalko­zásban látják el a három te­lepülés lakosságát. Megálla­podást kötöttek velük az is­kolaorvosi ellátásról is. (nj) Idősügyi fórum A 12 tagú tanácsadó testületben való részvételre Nagyatád város polgármestere a nyugdíjas kö­zösségek vezetőit és az aktív közéletet folytató nagyatádi időseket kérte fel. A fórum első találkozóján pályázati kií­rást fogalmaztak meg az idős költők és írók antológiájának megjelentetésére, (nj) Lovastábor az erdőben Jú­liustól folyamatosan szervez lovastáborokat az ország kü­lönböző részeiből jelentke­zőknek Nagysallérban a Lá- bod-Mavad Rt. A vadászati szezonon kívül ezzel is hasznosítani szeretnék szál­láshelyeiket. (nj) Üzletből autószalon Bérbe adta a Nagyatádi Áfész az újonnan épült Penny Market szomszédságában lévő ABC üzletét, ugyanis az új üzlet megnyitása után jelentősen csökkent a bolt forgalma. Az új bérlő jövőben autószalont nyit az ABC helyén, (nj) Bethlen-emléktábla 1923 és 1944 között Inkén élt és gazdálkodott Bethlen István egykori miniszterelnök. A politikusnak emléktáblát állí­tanak az inkeiek, s tervezik, közterületet neveznek el róla. (nj) Épül a ravatalozó Bővítik a ravatalozót a somogyszobi temetőben. Az önkormány­zat a felújításra 300 ezer fo­rintot szánt, ennyiért tudták kedvezményesen beszerezni a szükséges fát és építőanya­got. Munkabérre azonban nem kellett költeni, mivel minden szakmunkát a falu közhasznú munkásai végez­tek. A nyitott esőbeálló a tető cserepezése után készül el teljesen, (bm) Könyvtár a Helyi műemlékvédelem még nincs Szabáson, erre a község rendezési tervének elkészülte után kerülhet csak sor. Szabás A védelemre az elsők között javasolják a régi kastélyépü­letet, amely jelenleg az isko­lai és a községi közös könyv­tárnak ad otthont. Az épület felújításával nemcsak ehhez, de a leendő ifjúsági klub számára és a falu művelő­dési házához is szeretne méltó környezetet teremteni az önkormányzat. — A csaknem százéves kastély teljes külső és belső felújítása mintegy 21 mülió forintba kerülne — mondta Kovács István polgármester. Somogyi tájak 1999. július 1., csütörtök Magára maradt a falu Vasmisés plébános pápai áldással Levélben érkezett a pápai áldás Bízott az ígéretekben, ám amikor értesült a külön­böző támogatások nagy­ságáról felettébb elkese­redett a 950 lelket szám­láló Ötvöskónyi kisgazda- párti polgármestere. Ötvöskónyi Mikola Vilmos szerint az 1200-nál kevesebb lelket számláló kis települések ne­héz helyzetben vannak, pe­dig az ígéretek másról szól­tak. Falujuk évente 65-70 mil­lió forintból gazdálkodik. Eb­ből 10 milliót az alsó tagoza­tos iskola és az óvoda fenn­tartása visz el.- Ott voltam több olyan fó­rumon, ahol Pokorni Zoltán oktatási miniszter arról be­szélt, ismerik a kis települé­sek gondjait, megengedhetet­lennek tartják, hogy a falu pénzét úgy kelljen felhasz­nálni az oktatásra, hogy a te­lepülés fejlesztésére már nem, vagy alig marad valami. A miniszter 70-80 százalékos támogatást ígért. Mi arra gondoltunk, hogy jobb eset­ben 10, a kevésbé jó döntés­nél ötmillió forint támogatást kapunk az idén az oktatás­hoz. Nem így történt. Hosz­Öt kisgólya volt abban a vil­lanyoszlopon álló fészek­ben, amit felfordrtott a vihar Háromfán. Négy az áram­ütés miatt azonnal elpusz­tult, egy azonban megme­nekült a zuhanásban. S hogy életben is maradt, az az újdonsült gólyadajkák­nak köszönhető, akik gon­dozásba vették a kis árvát. HÁROMFA — Bevágta a vihar az ablakot, — mondta Vucskics Leonárd. Bakháza központi épülete szinte minden funkciót el­lát. Az egykori kastély öreg falai között működik a község polgármesteri hivatala, a könyvtár, a fa­luház és az orvosi rendelő. Bakháza Az alagsori „gyógygödörbe” is betérhetnek esténként, ám nem a gyógyulni vágyók. Ez utóbbi ugyanis a falu egyet­Mikola Vilmos FOTÓ: KOVÁCS szas halogatás után „észre­vétlenül” érkezett szám­lánkra 1,5 millió forint. Még egy kísérőlevelet se küldtek. Ez a pénz csepp a tengerben: semmire sem elegendő. Mert az oktatás sokba ke­rül, kézzel fogható megoldás lehetne az iskola és az óvoda bezárása. Csakhogy nem is olyan régen történt, amikor az ötvöskónyiak utcára vo­nultak és tüntettek az iskola megőrzésért. A közelmúltban — ugyancsak biztatásra — el­készült a jelenlegi négy he­— Amikor be akartam csukni, akkor vettem észre, hogy le­vitte a szél a fészket. Láttam, hogy az egyik kisgólya lee­sett, és kimentem érte. A hú­gom gyerekei persze azonnal gondozni kezdték, amint másnap felébredtek. — Úgy sipákolt, nagyon megsajnáltuk — mondta Varga Ramóna. — Békát akar­tunk fogni neki, de egyet se sikerült. A kukoricakását pe­dig nem akarta megenni. — Pecával fogtam halat neki, a mama feldarabolta a len kocsmája. Talán csak ez az egy nem szenvedett kárt a szélsőséges időjárás miatt, hiszen a legutóbbi nagyobb vihar csaknem teljesen tönkretette az épület tetőze­tét. — A vihar leverte a csere­peket, össze is törtek — mondta Nagy Tibor polgár- mester. — Az épület melletti idős fenyőfa kettétört, kévé­sén múlt, hogy nem a házra esett. De így is tönkretette a lyett a nyolcosztályos iskola működtetésének a terve is. Bezárásról tehát szó sem le­het. Bár a polgármester szkep­tikusan jegyezte meg: az egész iskola ügy magától fog megoldódni. Lassan — a tart­hatatlan állapotok miatt — a szülők elviszik majd a gyere­keiket a nagyatádi iskolákba, s nem lesz akiért fenntartsák az intézményt. Az oktatási in­tézmények dologi kiadásait korlátozni kellett, a pedagó­gusok túlórakeretét pedig a lehető legkisebbre szabták. Az oktatás így is olyan nagy kiadás, hogy a falu fejleszté­sére már nem marad pénz. Mikola Vilmos fájlalja azt is, hogy ebben a helyzetben máshonnan sem kapnak se­gítséget. A megyei területfej­lesztési tanácsnál járdaépí­tésre adtak be pályázatot, mert a járdáknak legkevesebb tíz százalékát azonnal fel kel­lene újítani. Itt se kaptak se­gítséget. Mikola Vilmos, a kisgazdapárti polgármester megkeseredett, mert úgy érzi magára hagyták a kis telepü­léseket a sajátos gondjaikkal. Mondja, ígéretekkel nem le­het falut fejleszteni. Nagy Jenő nagyobbakat, de csak pár nap után kezdett eszegetni — me­séli Varga Dániel. — Előbb csak letettük elé a halat, az­tán már el is kapta, sőt a na­gyobb falatot elfordította a csőrében. — Eltörött a szárnya a kis- gólyának, a háziorvos látta el és kötözte be — mondta Vucskics Leonárd. — Másfél hét után jöttek érte a So­mogy természetvédelmi szervezettől, és ők azzal biz­tattak, hogy megmarad a kisgólya. B. M. telefon- és távvezetékeket, s a kábeltelevízió műholdvevő tányérjai is megsérültek. Nemcsak a kár volt több, mint ötvenezer forint, hanem nehéz volt pótolni a cserepe­ket is, mert ezt a fajtát már nem gyártják. A beázást és a töréskárt sa­ját erőből már kijavították. Valamennyi helyreállítási te­endőt a falu közhasznú mun­kásainak segítségével végez­ték el Bakházán. B. M. „A szentatya szívből adja Apostoli Áldását vasmi­séje alkalmából Varga La­jos kanonok, plébános életére és munkájára, mint mennyei kegyelmek zálogát.” — Levélben érke­zett ez a pápai áldás Gör­getegre, hogy köszöntse az ország egyetlen aktívan dolgozó és hatvanöt éve pappá szentelt plébáno­sát. S ez alkalomból a templomos rend is elisme­résre terjesztette fel a fá­radhatatlanul munkálkodó idős plébánost. Görgeteg A hetvenéves leckekönyvbe egyetlen jó került öt év alatt a jelesek közzé és valamennyi szigorlat eminens. S hogy a veszprémi hittudományi fő­iskolán szerzett alapos tudás nemcsak a hitéletben, de a történelem viharaiban is hasznosnak bizonyult, azt a hosszú életút állomásai is jel­zik. — Akkoriban a tanítóképző teljes anyagát is meg kellett tanulnunk — mondta Varga Lajos - s ennek a képesítés­Hatvan évvel ezelőtt, 1939. július 2-án helyezték el a nagyatádi református templom alapkövét. A je­les eseményre hálaadó is­tentiszteleten emlékeznek a gyülekezet tagjai. Nagyatád A gyülekezet Kenéz Sándor lelkész bátorítására fogott a nek köszönhetem, hogy a háború idején királyi tanfelü­gyelő megbízatással a plébá- nosság mellett taníthattam is. Még él az egyik görgetegi ta­nítványom is, akit az általá­nos iskolában tanítottam. A szép emléket azonban elhomályosítják a háborús események: — Életem legszörnyűbb élménye az volt, amikor kémkedéssel vádoltak meg a bolgár katonák és ezért ha­lálra ítéltek. Ám csodával határos mó­don ezt nem hajtották végre és tizenketted magával meg­menekültek a megaláztatások és az orosz katonai vizsgála­tok után. S a háború óta, öt­venhárom esztendeje Görge­tegen szolgál Varga Lajos. Nyolcvankilenc évesen is fá­radhatatlan, még a környék plébánosait is helyettesíti, au­tót vezet, egyedül főz, mos. — Minden szépségét és ne­hézségét vállaltam ennek a pályának — mondja — s nem hagynak el a híveim sem. Csak az a nagy fájdalmam, hogy fogyatkozik a nép. Már második éve nem volt Görge­tegen esküvő. B. M. templom építéséhez. Hat év alatt negyvenezer pengőt gyűjtöttek össze, s 1940 szep­temberében felszentelhették a templomot, amelyet négy év múlva a német csapatok felrobbantottak. A háború után helyreállították. A hívek szerint most legalább akkora összefogásra lenne szükség, mint hatvan éve, mert az épü­let állaga egyre romlik. N. J. Nem eszik kását a gólya Vihar verte a hivatalt A gyülekezet jeles napja kastélyban — Ehhez pályázatot adtunk be a nemzeti kulturális ala­pok minisztériumának kas­télyprogramjához csatla­kozva, ám a pályázatok el­bírálásáig is van lehetősé­günk a körülményeink javí­tására. A területfejlesztési tanácstól harmincezer fo­rintot kaptunk a könyvtár állományának gyarapítá­sára. Az a cél, hogy mind az iskola, mind a lakosság igé­nyeit megfelelő színvonalon kiszolgálja az intézmény, ezért főleg a szakkönyv ál­lományt szeretnénk gyara­pítani ebből a pénzből. Új­donság, hogy most először szakirányú CD-ket is vásá­rolunk, ez is hozzátartozik ma már az információk kö­zötti korszerű tájékozódás­hoz. B. M. Keresik a kerektemplomot Dr. Magyar Kálmán régész vezetésével kezdődtek ásatások Nagyatád bodvi- cai városrészében, ahol egykoron egy kerektemp­lom állt. Nagyatád A régész először alaposan körülnézett a bodvicai te­mető még üresen álló ré­szén, aztán kijelölte a tájé­kozódási pontokat, majd megmutatta, hogy a kereszt mellett hol húzódjon az első kutatóárok. Ezzel megkez­dődött egy nagy várakozás­sal kísért ásatás, amellyel az egykori bodvicai kerektemp­lom maradványait szeretnék feltárni. Dr. Magyar Kálmánt a keréktemplom létezéséről már a hetvenes évek elején írt egy készülő, ám azóta is kiadatlan Nagyatád monog­ráfiába. — Szemtanúk szerint öt­ven évvel ezelőtt még a ro­mok maradványai is látszot­tak a régi XIX. századi teme­tőben. Annak idején a le­gendás gyógyszerész, Kóc- zián Géza társaságában jár­tam a terepen. Találtunk is néhány középkori cserepet. Tudni kell, hogy a mai Nagyatád helyén tizenöt Ár­pád-, illetve középkori tele­pülés állt. Dr. Magyar Kál­mán egyelőre kéthetes mun­kát tervezett. Ha sikerül megtalálni a kerektemplom nyomát, akkor persze sok minden megváltozhat. Ilyent ugyanis eddig még nem tár­tak fel Somogybán. Nagy Jenő Példátlan leletet remél a régész FOTÓ: KOVÁCS TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents