Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-27 / 173. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika és Műsor 1999. julius 27., kedd Hírek Nincs politikai alku Az Országos Rendőr-főkapitányság hatá­rozattan visszautasítja azt a feltételezést, amely szerint Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója ellen folytatott büntetőeljárás bármilyen politikai alku része lenne. Az ORFK jogalkalmazói tevékenysége során kizárólagosan a munkáját és tevékenységét meghatározó büntető és más jogszabályok alap­ján, azok alapelveinek messzemenő figyelembevételével foly­tatja eljárásait - mutat rá állásfoglalásában a rendőrség. Az SZDSZ a közélet tisztaságáról A Szabad Demokraták Szövetsége a tiszta közélet megteremtése érdekében fontos­nak tartja, hogy banktitokra hivatkozva ne lehessen megta­gadni olyan, a közvélemény számára lényeges információk nyilvánosságra hozatalát, amelyek a közpénzek felhasználá­sára vonatkoznak - tartalmazza a párt hétfői közleménye. Az SZDSZ üdvözli Majtényi László adatvédelmi biztosnak azt az ajánlását, amely a bank-titokra vonatkozó törvényi szabályo­zások módosítását javasolta. Majtényi lehetségesnek és alkot­mányossági szempontból is kívánatosnak tartana egy olyan törvényt, amely ilyen különleges esetekben a banktitok felol­dására lehetőséget adna. Adományokat várnak A Helyreállítási és Újjáépítési Kor­mány-bizottság felhívást tett közzé az időjárási viszonyok mi­att kárt szenvedettek megsegítése érdekében, és összefogás­ra, adományozásra, valamint segítségnyújtásra szólított fel. A segítséget készpénzben, építőanyagban, festékben, ruhane­műben, tartós élelmiszerekben, tervező és kivitelező munká­ban, kinek-kinek tehetősége és lehetősége szerint várják. Az adományozók felajánlásaikat a 06-80-43-33-43-as ingyenes zöld számon tehetik meg. Pótfelvételi 15 ezer helyre A pótfelvételiként emlegetett nyári felvételi vizsgák keretében összesen még mintegy tizen­ötezer jelentkezőt várnak a felsőoktatási intézmények. Alap­képzésre mintegy 500 szakon 14 ezer költségtérítéses helyet hirdettek meg az egyetemek és a főiskolák. Államilag finan­szírozott képzésre 12 intézményben mintegy 25 szakra 700 jelentkezőt várnak. Az idén csak az nyújthat be pótjelentke­zést, aki 1999-ben egyáltalán nem felvételizett, vagy akit egyetlen felsőoktatási intézménybe sem vettek fel. Búcsú a régi ötezrestől Éjfél óta már nem törvényes fizető- eszköz a régi, barna ötezer forintos. A bankjegyet azért kellett bevonni, mert hirtelen nagyon sok hamisítvány került forga­lomba - értesültünk a Magyar Nemzeti Banktól (MNB). Azok, akiknek még van régi ötezresük, ez év november 30-áig becse­rélhetik a bankokban illetve a postahivatalokban. Információ­ink szerint augusztus végén a régi ezres és az ötszázas is erre a sorsra jut, tehát szeptember elsejétől már azokkal sem lehet fizetni. Az érmék közül az ötvenfillérest szünteti meg az MNB a hónap végén. Szociális segélyből beruházás Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztéri­um helyettes államtitkára lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem­régiben nyilvánosságra ho­zott jelentésétől függetle­nül, még azt megelőzően kezdték meg a tárcánál a jövedelempótló támogatás rendszerének átalakítását. A számvevőszéki vizsgálat mielőbbi változtatást sürge­tett. Elfogadhatatlan ugyanis - állapította meg -, hogy az állami költségvetésből a tele­pülési önkormányzatokhoz szociális célra átutalt pénz te­temes részét évek óta másra költik. A nagy vihart kiváltott elemzés amúgy, mint emlé­kezetes, 82 helyszínen vette górcső alá az államkasszából 1995-1998 között folyósított összegek sorsát. Az ÁSZ-mérleg szerint egyetlen esztendő alatt a le­hetséges keret mintegy egy­negyedével, átlagosan 20-22 milliárd forinttal kurtították meg a helyhatóságok a rászo­rulók pénztárcáját. A polgá­rok életkörülményeinek javí­tása helyett főként az intéz­mények fenntartására, inf­rastrukturális beruházások­ra, a fejlesztések finanszíro­zására vándorolt a kelleténél amúgy kétségtelenül egyre kisebb, ráadásul egyre keve­sebbet érő summa. Lakner nem vitatja, hogy az önkormányzatoknak ko­moly anyagi gondjai vannak. Ám ez véleménye szerint semmiképpen sem enyhíthe­tő a hátrányos helyzetűek, így például a munkanélküliek tá­mogatásának rovására. Mind­ezek miatt is a tárca, akárcsak az ÁSZ-jelentés, az utóbbiak­nak szánt anyagiak kezelését mielőbb a munkaügyi köz­pontokhoz szeretné rendelni az önkormányzatok helyett. Ami egyébként a munka- nélküliek megsegítésére, gondjaik enyhítésére elő­irányzott pénzforrások fel- használását illeti, a jelenlegi rendszer teljes egészében módosításra, ésszerűsítésre szorul. Mindenekelőtt rend­kívül fontos, hogy ahol és akinél csak lehetséges, a se­gélyeket lehetőleg mielőbb a munkalehetőség megterem­tésére váltsák fel. A mostani­nál korszerűbb, egyszer­smind hatékonyabb foglal­koztatáspolitika az egyén és a társadalom közös érdeke. Hasonlóképp újrafogalma­zásra érett az egyéb szociális indítékú pénzbeli segítségek elosztásának rendszere is. Er­re vonatkozóan megszívle­lendő tapasztalatokat is ösz- szegzett az Állami Számve­vőszék vizsgálati anyaga. Egyebek mellett tényekkel tá­masztotta alá, hogy még azo­kon a kistelepüléseken sem érvényesül gyakorta mara­déktalanul a segélyek kiutalá­sának alapjául szolgáló rás­zorultsági elv, ahol pedig igencsak jók ismerik egymást az emberek. Nem ritkán meg­esik, hogy a valóság és a ké­relmező által benyújtott jöve­delemnyilatkozat még köszö­nő viszonyban sincs egymás­sal. Az esetenkénti vissza­élést követően a jogosulatla­nul felvett pénz visszafizette- tésére azonban alig-alig kerül sor. (cs. b. j.) A világ legjobb vadászrepülői Tegnap hazaérkezett Londonból az a két kecskeméti pilóta, akik szombaton és va­sárnap a közép-angliai fairfordi légibázi­son megrendezett pilótaversenyen két ka­tegóriában is a legjobbnak bizonyultak az égivadászok nemzetközi mezőnyében. A világ legnagyobb katonai repülő show-ján 400 repülőgép közül több mint 60 tartott légibemutatót is. A Magyaror­szágról érkezett kecskeméti MiG-29-es pi­lótái - Vári Gyula őrnagy és Kovács Péter százados - elhozták a világ legjobb szóló vadászrepülőjének járó trófeát és a közön­ség díját is. Vári Gyula személyében elő­ször kapta meg két egymást követő évben ugyanaz a vadászpilóta ezt az elismerést. A Somogyi Hírlap Keddi Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.57 Hajnali gondolatok 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom 9.30 Benedek Elek meséi 9.45 Majomparádé 9.55 Orrom krumpli, hajam kóc 10.10 Én táncolnék veled 10.25 A Hold háza 10.55 Thalassa (sorozat 14.) 11.30 A homok titkai 12.30 Szerelmek Salnt-Tropez-ban 13.25 Nemzetiségi magazinok 14.20 A pampák királya 15.10 Kormányváró 15.40 TS 17.10 Szívtipró gimi 18.00 Körzeti híradók 18.10 Katolikus krónika 18.30 Maradj velünk! 18.40 Teljes napfogyatkozás Magyarországon 19.00 A bestia (brazil sorozat) 20.00 Elképesztő övezet 20.45 Kérem a következőt! 21.00 Telemázli 21.30 Família Kft. 22.05 Aktuális 22.30 Világkép 23.00 Kir Royal (NSZK-sorozat) TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 TV2 Matiné 10.00 Brooklyn-híd 10.25 Kakuk! (talkshow) 10.55 Közvetlen ajánlat 11.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz 11.50 Napraforgó (olasz romantikus film) 13.40 Egy titokzatos hölgy 14.45Gazdagok és szépek 15.10 Baywatch 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat 224.) 16.45 Kassandra (sorozat) 17.40 Luz Maria (sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar (sorozat) 19.55 Xena (fantáziasorozat) 20.50 Időzsaru (sorozat) 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Szép új világ 23.30 Petrocelli 0.30 A tudás titkai 0.50 Follow mee 1.00 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.10 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Rajzfilm Klub (ism.) 10.30 Második csók (smétlés) f Í.ŰÖTelevásár 11.30 A Dunánál 12.00 Paula és Paulina 12.55 Mire gondolok? 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Teievásár 14.00 Klip Klub 14.25 Rajzfilm Klub 15.40 Második csók 16.05 Sliders (sorozat) 16.55 Mire gondolok? 17.00 Renegade - A fejvadász 17.50 Mire gondolok? 17.55 Paula és Paulina 18.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Az igazságosztó 20.45 Hűvös csók (német thriller) 96’ 22.30 Híradó. Időjárás 22.45 Pasik (sorozat 13/6.) 23.70MMM 0.10 Fókusz (ismétlés) 0.40 Divatklip DUNA TV 5.30 Virradóra 9.10 A varázsvödör 9.30 Frankié (német sorozat) 10.00 Forrásvidék (ismétlés) 10.30 Héthatár (ismétlés) 11.05 Trópusi hőség (krimisorozat) 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Fórum (ismétlés) 13.10 Tükör (ismétlés) 13.40 Anziksz (ismétlés) 14.10 Himalája (ismétlés) 14.30 A királyasszony lovagja (francia film) 96’ 16.05 Teleenciklopédia 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.00 A titkos küldetés 17.25 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Helikon 18.40 Ili. Nemzeti Lovasfesztivál Szilvásvárad 20.10 Gazdakör (magazin) 20.40 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Kígyóméreg (amerikai film) 23.25 Vers 23.35 Fejezetek a magyar filmtör­ténetből MTV 2 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális 9.30 Kincsestár 11.00 Gyermekbarát 12.00 Szomszédok (ism.) 12.35 Híradó. Időjárás f3.00Tévémagiszter/repríz 14.00 Szünidőre 15.30 Trópusi hőség (sor.) 16.20 Hagedorn lánya 9. 17.10 Cigány Magazin 17.35 Domovina (magazin) 18.00 Nyolc évszak 1. 19.00 Fűben-fában 19.30 Mesetár 20.00 Híradó. Sporthírek 20.30 Eltűnt Tibetben (amerikai dok.-film) 20.55 Glory, glory, halleluja 21.20 A néma szemtanú (angol sorozat 1.) 22.10 Schiff András gondolatai a zongoráról 23.00 Mélyvíz A műsor és a kezdési időpont vál­toztatásának jogát minden tévéadó fenntartja, és ezért lapunk felelős­séget nem vállal. HBO 6.30 Egyről a kettőre 7.00 Babar 7.25 Hollywoodi csemegék Apák és csemeték 7.50 A szórakozott professzor (amerikai vígjáték) 91’ 9.25 Gyerekek és banditák (angol kalandfilm) 96’ 11.05 A kolónia (amerikai thriller) 88’ 12.35 Közös többszörös (amerikai vígjáték) 113’ 14.30 Végveszélyben (amerikai akciófilm) 136’ 16.50 Hozd a sámlit! (amerikai vígjáték) 92’ 18.25 Flubber (amerikai vígjáték) 91’ 20.00 Az utolsó keresztapa (amerikai filmdráma) 143’ 22.25 Egyedül nem megy (amerikai vígjáték) 95’ 0.05 Igazi szex 9. 1.05 Mint az árnyék (angol krimi) 92’ 2.45 Szív- és lábtörést (amerikai vígjáték) 91 ’ 4.20 Goodbye America (amerikai akciófilm) 115’ TV 3 SZÍV TV MSAT EUROSPORT A KOSSUTH RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 5.50 Nap-kelte. 9.05 Dinasztia. 12.15 Video Hits No. 1. 16.20 Köz­vetlenajánlat. 16.50 Chicago Hope. 17.35 Beverly Hills 90210. 18.30 Hír3. 19.00 Murphy Brown. 19.30 Egy rém rendes család (amerikai sor.). 20.00 Elefántvadász (amerikai kalandfilm, 1990). 22.05 Péntek 13. (amerikai horror, 1980). 23.55 Anya csak egy van (amerikai vígjátéksoro­zat). 0.20 Hír3 (ismétlés). 6.50 Tipp-top (ismétlés). 7.00 Infor­mációs magazin. 7.15 Meditációs jóga. Testszépítés Bíró Icával. 8.00 Music Box (kívánságműsor). 18.45 Információs magazin. 19.00 Fradi- szív. A 100 éves Fradi sportágairól és neves sportolóiról. 19.30 Hívd Andreát! Szenes Andrea talkshow- műsora (ismétlés). 20.00 Az alvilág hálójában (amerikai akciófilm). 21.35 Music Box. 0.10 Tipp-top. 7.00-12.00 Nickelodeon-sorozatok. 12.00 Rajzfilmek. 16.00 Jaj, a ször­nyek! 16.30 Rocko. 17.00 Hé, Ar­nold! 17.30 Clarissa. 18.00 Kenan és Kel. 18.30 KaBlam! 19.00 Közel- kék (magazin). 19.30 Hír-M (közéleti híradó). 20.00 Exzsaru, az utca lo­vagja (ismétlés). 21.45 Nincs me­nekvés, nincs visszaút (amerikai akciófilm). 23.25 Hír-M (ismétlés). 23.55 Közelkék (ismétlés). 8.30 Úszó Eb, Isztambul. 10.00 IAAF atlétikai nagydíj II. 10.30 18 éven aluliak labdarúgó Eb-je, Svédország. 12.00 Úszó Eb, Isz­tambul. Előfutamok, szinkronúszás. 13.45 Sporthorgászat (ism.). 15.15 Úszó Eb, Isztambul. 15.45 Úszó Eb, Isztambul. Döntők. 18.00 IAAF atlé­tikai nagydíj II. Linz. 18.30 Úszó Eb, Isztambul. 20.30 Sziklaugrás Svájcból. 21.00 Ökölvívás. 9.04 Napközben 12.00 Déli krónika 13.30 Római katolikus félóra 14.04 Klasszikusok 15.06 Hozam 16.00 Délutáni krónika í6.25 Radar 17.05 Ma­gyarországról jövök 17.25ASzabó család íő.00Esti krónika 19.05Sport­világ 7930 Jó éjszakát, gyerekek! 22.00 Késő esti krónika A PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 6.03 Kívánság-reggel 9.00 Petőfi-délelőtt 9.10 Kabarépercek 10.70 Dél­előttivendég 7 7.27Daráló 72,00JÓebédhez szól a nóta 74.00Csúcsforga- lom 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 7904 Unikum 20.00 XX. Diósgyőri Kaláka Folkfesztivál 21.03 Egetvívó asszonyszív KAPOS TV 8.05 És most... - Bence show 8.35 Fekete Gyöngy 8.rész 73.00 Indaba 20. rész 15.00 Kitörés - magyar játékfilm 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Célkeresztben a pornóüzlet 20.00 Kapos Tv Híradó 20.20 És most... - Bence show 20.50 A csillagszemű - magyar film 22.25 Regionális Híradó 22.35 Éjszakai műsor BALATON TV 9.00 Balatoni Aktuális 9.15 Kandalló 70.00 Vér és fegyverek 18.00 Hírek, időjárás, utinform 18.05 Játék gyerekeknek 18.20 A nagy csata 20.00 Játék 20.20 RTL Híradó 20.45 Balatoni Aktuális, Kandalló 22.00 Havanna 23.30 Balatoni Aktuális TVM SIÓFOK Fogható a Supra 04-es csatornán 18.30 Műsorkezdés Balatoni Körkép. - Beszéljünk róla - közéleti magazin. Témája: par­koló épül a Hajóállomáson lévő bu­tikok helyén? Stúdióvendégek: dr. Balázs Árpád polgármester, dr. Horváth Gyula ügyvezető igazgató. Mahart Balatoni Hajózási Rt. - Anna-bál '99 - Kulturális ajánlatok A cseszneki vár KAPOS RÁDIÓ 4.30 Napindító, Kapos Sport 8.00 Mixes Mix-Old 9.30 Zenés délelőtt, benne: 10.00-tól: 424 72.00 Események, történetek benne: Kapos Sport 74.00 Délutáni Turmix 19.15 Kapos Sport 20.00 Esti turmix, benne: Mixes Mix - Old SOMOGY RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt! 10.10 Női magazin 72.70 Zene délidőben 73.30 Deuts­che Welle 18.10 Telefonos kíván­ságműsor 27.00 Voice Of America MARCALI TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk közérdekű közlemények) PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 72.00 Szerb horvát nyelvű műsor 75.00 Zenés délutáni műsor 18.00 Nemzetiségi műsorok CSURGÓ TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk közérdekű közlemények)

Next

/
Thumbnails
Contents