Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-19 / 166. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 19., hétfő Sport 9 ______________________Pannon pan kupa nyílt nemzetközi sakkverseny V ezetnek a mesterek Nap mint nap órákon át „kínozzák” egymást a sakkozók Kaposváron az MTESZ székházában a Pannon Pan Kupa nemzetközi viadalon fotó: török anett Félidejéhez érkezett Ka­posváron a több mint egy héten át tartó, közel fél­millió forint összdíjazású Pannon Pan Kupa nyílt nemzetközi sakkverseny. Somogy eddigi legrango­sabb és legjobban „fize­tett” sakkviadalán — az előzetes várakozásnak megfelelően — a nagy esé­lyesek állnak a mezőny élén. Kaposvár Az „A” csoportban 20 (köz­tük egy sor nemzetközi mes­ter és FIDE-mester), a „ír­ben pedig 27 sakkozó ül nap mint nap asztalhoz a megye- székhelyen az MTESZ szék­házában. Érdekesség, hogy az urakkal öt hölgy is meg­próbálja felvenni a küzdelmet — eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az első forduló eredmé­nyei. * „A” csoport: Kustár-Kovács I. 1:0; Néber Á.-Szabó Zs. 0:1; Vidéki-Vargyas 1:0; Tan- csa-Ardeleanu 0,5:0,5; Né­meth Z.-Szabó V. 1:0; Csor- bai-Párkányi 0:1; Kovács E.-Horváth A. 1:0; Janko- vics-Flumbort 0:1; Bago- nyai-Kadlicskó 1:0; Mar- csingó-Amrein 0:1. „B” csoport: Kőnig-Torma 0,5:0,5; Nagy Z.-Gugyi 0:1; Rezsek-Székely 1:0; Bisko- pics-dr. Horváth J. 0:1; Csiki-Lenkovics 1:0; Sebes- tyén-dr. Trapp 0,5:0,5; Hein- rich-Poór 1:0; Zanaty-Dégi 0:1; Molnár R.-Németh V. 1:0; Orosz-Munkácsy 0:1; Dobai-Haszon 0,5:0,5; Kuba- tov-Ladányi 0:1; Szabó S.-Schlegl 0,5:0,5. - Varga V. szabadnapos volt. A második forduló ered­ményei. „A” csoport: Párkányi-Kus- tár 0:1; Szabó Zs.-Kovács E. 1:0; Flumbort-Vidéki 0,5:0,5; Amrein-Németh Z. 0:1; Arde­leanu-Bagonyai 1:0; Kovács I.-Tancsa 0:1; Horváth A.-Néber Á. 0,5:0,5; Var­gyas-Jankó vics 1:0; Szabó V.-Marcsingó 0,5:0,5; Kad- licskó-Csorbai 0:1. „B” csoport: Gugyi-Molnár R. 0:1; Dégi-Rezsek 0:1; dr. Horváth J.-Varga V. 1:0; Munkácsy-Csiki 0,5:0,5; La- dányi-Heinrich 0:1; Schlegl-Kőnig 0:1; dr. Trapp-Dobai 1:0; Ha­szon-Szabó S. 0,5:0,5; Torma-Sebestyén 0,5:0,5; Poór-Nagy Z. 1:0; Szé- kely-Zanaty 1:0; Németh V.-Biskopics 0:1; Lenko- vics-Orosz 0:1. — Kubatov szabadnapos volt. A harmadik forduló eredményei. „A” csoport: Kustár-Szabó Zs. 0,5:0,5; Németh Z.-Flum- bort 1:0; Vidéki-Ardeleanu 0,5:0,5; Tancsa-Párkányi 0:1; Kovács E.-Amrein 0,5:0,5; Bagonyai-Vargyas 1:0; Csor- bai-Szabó V. 0,5:0,5; Mar­csingó-Horváth A. 0,5:0,5; Néber Á.-Kadlicskó 0,5:0,5; Jankovics-Kovács I. 0:1. „B” csoport: Rezsek-Hein- rich 0:1; Molnár R.-dr. Hor­váth J. 0:1; Kőnig-Munkácsy 0,5:0,5; Csiki-dr. Trapp 1:0; Biskopics-Gugyi 0:1; Lenko- vics-Dégi 0:1; Sebestyén-La- dányi 0,5:0,5; Szabó S.-Poór 0:1; Torma-Kubatov 1:0; Varga V.-Székely 0:1; Schlegl-Haszon 0:1; Do- bai-Nagy Z. 1:0; Zanaty-Né- meth V. 1:0. — Orosz szabad­napos volt. A negyedik forduló ered­ményei. „A” csoport: Szabó Zs.-Németh Z. 0,5:0,5; Arde- leanu-Kustár 1:0; Párká- nyi-Bagonyai 1:0; Kovács E.-Vidéki 0:1; Flumbort-Tan- csa 1:0; Amrein-Csorbai 1:0; Kovács I.-Horváth A. 0,5:0,5; Szabó V.-Néber Á. 0,5:0,5; Vargyas-Marcsingó 0,5:0,5; Kadlicskó-Jankovics 0:1. „B” csoport: Heinrich-dr. Horváth J. 0,5:0,5; Gu- gyi-Csiki 0,5:0,5; Szé- kely-Kőnig 0,5:0,5; Mun- kácsy-Rezsek 0:1; Dégi-Torma 0,5:0,5; Ha­szon-Molnár R. 0:1; Poór-Se- bestyén 1:0; Ladányi-Dobai 1:0; dr. Trapp-Szabó S. 1:0; Kubatov-Lenkovics 0:1; Varga V.-Zanaty 0:1; Németh V.-Schlegl 1:0. - Nagy Z. szabadnapos volt. Az Orosz-Biskopics parti csak este, lapzártánk után ért véget. Fenyő Gábor Taroltak a magyarok Szenzációs magyar sike­rekkel ért véget Budapes­ten az öttusa világbajnok­ság. A férfiak mind a há­rom megszerezhető aranyérmet begyűjtötték, azaz a váltó után az egyéni és a csapatversenyben sem kegyelmeztek ellenfe­leiknek. A ráadást Vörös Zsuzsanna női egyéni vi­lágbajnoki címe jelentette. Budapest Szombaton történelmet írt Vörös Zsuzsanna, aki a fel­nőtt női magyar öttusasport első világbajnoki aranyérmét szerezte. — Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített ehhez az aranyéremhez; fantasztikus érzés volt hazai pályán első­nek lenni — nyilatkozta a boldog győztes, Vörös Zsu­zsanna. — A verseny elején úgy éreztem, hogy legalább öten-hatan is esélyesek va­gyunk a világbajnoki címre, de szerencsére nekem jött ki a legjobban a lépés. Fontos volt, hogy a vívásnál riválisaim nem szereztek nagy előnyt ve­lem szemben, ugyanakkor az úszásnál én utasítottam min­denkit magam mögé. A másik három számban is jó ered­ményt értem el, és tulajdon­képpen ez a kiegyensúlyozott szereplés hozta meg a várva várt sikert. Külön öröm szá­momra, hogy ezzel az ered­ménnyel biztosítottam he­lyemet a 2000-es sydney-i nyári olimpiai játékokon. A Budapesten rendezett női és férfi öttusa-világbajnokság végeredménye. Nők: 1. Vörös Zsuzsanna (Magyarország) 5319 pont, 2. Jeliszavjeta Szuvorova (Oroszország) 5256 pont, 3. Tim Raisner (Németország) 5210 pont, ... 22. Simóka Nóra (Magyarország) 4944 pont, ... 30. Parties Katalin (Magyarország) 4563 pont. A csapatversenyben: 1. Oroszország (Jeliszavjeta Szuvorova, Marina Kolo- nyina, Tatjana Muratova) 15 404 pont, 2. Nagy-Britannia (Kate Allenby, Stephanie Cook, Sian Lewis) 15 220 pont, 3. Olaszország (Fabi- ana Fares, Claudia Cerutti, Frederica Foghetti) 15 078 pont,... 5. Magyarország (Vö­rös Zsuzsanna, Simóka Nóra, Parties Katalin) 14 826 pont. Férfiak: 1. Balogh Gábor (Magyarország) 5568 pont, 2. Libor Capalini (Csehország) 5510 pont, 3. Dmitrij Szvat- kovszkij (Oroszország) 5432 pont, ... 13. Hanzély Ákos (Magyarország) 5257 pont,... 16. Sárfalvi Péter (Magyaror­szág) 5195 pont, 17. Madaras Ádám (Magyarország) 5183 pont. A csapatversenyben: 1. Magyarország (Balogh Gábor, Hanzély Ákps, Sárfalvi Péter) 16 020 pont, 2. Litvánia (Ed- vinas Krungoltsas, Andriejus Zadnieprovskis, Eugenius Seniuta) 15 590 pont, 3. Fe- héroroszórszág (Pavel Dov- gal, Andrej Szmimov, Alek- szandrBisov) 15 466 pont. (MTI) Megyei strandröplabda-körverseny Mészárosék visszatértek A hétvégén a Kaposvár melletti Deseda-tó partján rendezték meg a megyei strandröplabda-körver­seny negyedik fordulóját. Kaposvár Az első napon, szombaton a profiknál négy női és nyolc férfi páros csatázott egymás­sal, míg a tegnapi folytatás­ban nem kevesebb, mint 20 (!) amatőr páros lépett a ho­mokba. A végeredmény. Profik — férfiak (nyolc pá­ros): 1. Mészáros Péter, Zark'a Péter, 2. Bánhegyi István, Szita Kornél, 3. Mészáros Dömötör, Nyári Tamás, 4. Ge­iger András, Dávid Zoltán. Profik — nők (négy páros): 1. Witz Viktória, Vajda Mó­nika, 2. Ékes Erika, Pálfi Ma­rianna, 3. Bondor Anikó, Bo­ros Brigitta. Amatőrök (20 páros): 1. Károly Róbert, Vidák Tibor, 2. Hervai Tibor, Schmidt János, 3. Méng Zoltán, Szabolcsi Róbert, 4. Takács Gábor, Hász András. (Fenyő) Dallos az apja nyomdokain Két napon át a kaposvári Pannon Lovasakadémia volt a házigazdája az ifjú­sági és junior országos díj­lovagló-bajnokságnak, amely egyben válogató is volt a korosztályos Eu- répa-bajnokságra. Kaposvár Ahogy azt várni lehetett, a két napos országos bajnokságon a Xenopfon LK versenyzője, Dallos Zsófia volt a fősze­replő, aki négy versenyszám- ban is a legjobbnak bizo­nyult. Klubtársa, Szeicz Erika két számot nyert, míg az Ec- lipse LK lovasa, Ács Róbert és a Dóra LK sportolója, Rab Tímea egyet-egyet. A csapat- versenyt a Komáromi Anikó, Rab Tímea, Fonyódi Ildikó, Szűcs Krisztina alkotta Dóra LK csapata nyerte. A házigazda Kaposvári Lo­vasakadémia SC sportolói két érmet tartottak itthon; Fentős Annamária második lett az if­júsági EB csapatverseny-fel­adatban, míg a Török Katalin, Fentős Annamária, Petrovics Eszter, Kamocsa Dorisz ösz- szeállítású együttes nyolc csapat közül a harmadik helyre volt jó a csapatver­senyben. Török Katalin és Petrovics Eszter révén több ér­tékes helyezést is elkönyvel­hettek még a kaposvári lova­sok. A két versenynap össze­sített eredményei alapján az ifjúságiaknál Fentős Anna­mária ezüstérmes lett, míg a junioroknál Petrovics Eszter a negyedik helyen zárt. Az ifjűsági és junior orszá­gos díjlovagló-bajnokság vég­eredménye. Ifjúságiak. A/5-ös alapfokú feladat (24 induló): 1. Dallos Zsófia (Xenophon LK) Leonardo nevű lovával 251 pont, 2. Svastics Niva (külföldi in­duló) Gaston nevű lovával 227 pont, 3. Fonyódi Ildikó (Dóra LK) Bounty nevű lová­val 215 pont. A/6-os alapfokú feladat (23 induló): 1. Dallos Zsófia (Xenophon LK) Leonardo nevű lovával 288 pont, 2. Svastics Niva (külföldi in­duló) Gaston nevű lovával 277 pont, 3. KraklerKata (Ec- lipse LK) Boleró nevű lovával 257 pont. L/7-es könnyűosztályú Ló és lovasa összhangban fotó: török anett feladat (29 induló): 1. Ács Róbert (Eclipse LK) Midi West Accord nevű lovával 606 pont, 2. Komáromi Anikó (Dóra LK) Challenger nevű lovával 603 pont, 3. Rab Tí­mea (Dóra LK) Europharma Zeus nevű lovával 594 pont, ... 5. Török Katalin (Kapos­vári Lovasakadémia SC) Be­nito nevű lovával 581 pont. Ifjúsági EB csapatver­seny-feladat (14 induló): 1. Rab Tímea (Dóra LK) Europ­harma Zeus nevű lovával 1066 pont, 2. Fentős Anna­mária (Kaposvári Lovasaka­démia SC) Rege nevű lovával 1057 pont, 3. Zimmermann Balázs (Eclipse LK) Frappáns nevű lovával 1015 pont. Az ifjúsági OB végered­ménye (13 induló): 1. Rab Tímea (Dóra LK) Europharma Zeus nevű lovával, 2. Fentős Annamária (Kaposvári Lo­vasakadémia SC) Rege nevű lovával, 3. Zimmermann Ba­lázs (Eclipse LK) Frappáns nevű lovával. Az ifjúsági csapat OB vég­eredménye (8 csapat): 1. Dóra LK csapata (Komáromi Anikó Challengerrel, Rab Tí­mea Europharma Zeus-szal, Fonyódi Ildikó Bountyval, Szűcs Krisztina Huligánnal) 1777 pont, 2. Eclipse LK csa­pata (Ács Róbert Midt West Accorddal, Varga Zoltán Boda Vencellel, Kiss Bianka Jaltával, Tóth Andrea Korabelié-vei) 1715 pont, 3. Kaposvári Lovasakadémia SC csapata (Török Kata­lin Benitóval, Fentős Annamária Pardon­nal, Petrovics Eszter Hántással, Kamocsa Dorisz Give-More-ral) 1700 pont. Juniorok. M/8-as középosz­tályú feladat (4 in­duló): 1. Szeicz Erika (Xenophon LK) Fur­mint nevű lovával 1156 pont, 2. Ács Ró­bert (Eclipse LK) Midt West Accord nevű lovával 1016 pont, 3. Varga Zoltán (Eclipse LK) Boda Vencel nevű lovával 984 pont, 4. Petrovics Eszter (Kaposvári Lo­vasakadémia SC) Hantás nevű lovával 956 pont. M/9-es középosztályú feladat (4 induló): 1. Szeicz Erika (Xenophon LK) Fur­mint nevű lovával 1063 pont, 2. Ács Róbert (Eclipse LK) Midt West Accord nevű lová­val 936 pont, 3. Varga Zoltán (Eclipse LK) Boda Vencel nevű lovával 856 pont, 4. Pet­rovics Eszter (Kaposvári Lo­vasakadémia SC) Hantás nevű lovával 836 pont. Junior EB egyéni feladat (3 induló): 1. Dallos Zsófia (Xenopfon LK) Coloredo nevű lovával 1173 pont, 2. Dallos Zsófia (Xenopfon LK) Rivero nevű lovával 1144 pont, 3. Frányó Barbara (In Equo LK) Konrád nevű lová­val 1063 pont. Junior EB csapatverseny­feladat (3 induló): 1. Dallos Zsófia (Xenopfon LK) Colo­redo nevű lovával 1212 pont, 2. Dallos Zsófia (Xenopfon LK) Rivero nevű lovával 1197 pont, 3. Frányó Barbara (In Equo LK) Konrád nevű lová­val 1136 pont. A junior OB végeredmé­nye (4 induló): 1. Szeicz Erika (Xenophon LK) Furmint nevű lovával, 2. Ács Róbert (Eclipse LK) Midt West Accord nevű lovával, 3. Varga Zoltán (Ec­lipse LK) Boda Vencel nevű lovával, 4. Petrovics Eszter (Kaposvári Lovasakadémia SC) Hantás nevű lovával. Fenyő Gábor Katona Roland második lett A Görögországban, Athén­ban zajló 18. uszonyos és búvárúszó Európa-bajnok- ságon — amelyen 21 ország 176 versenyzője vesz részt — a 800 méteres búvárú­szásban ezüstérmet szer­zett Katona Roland. Athén A Kaposvári Középület-kivite- lező-Adorján SE kitűnősége a 800 méteres búvárúszásban 6,27:90-es időeredményével — az orosz Szergej Dokucsa- jev mögött — szerezte meg a második helyet; a bronzérem a görög Aszimákopulosznak jutott. Ez az ezüst egyben azt is jelenti, hogy az Európa- bajnokság félidejében Katona Roland a legeredményesebb magyar sportoló; rajta kívül csak Savanya Norbert állha­tott még fel a dobogóra, aki 400 m búvárúszásban a har­madik lett. (fg) HÍREK Tóth aranya A fővárosban az Iharos-pályán rendezett MASZ meghívásos viadalon két somogyi érem is szüle­tett; a nőknél 1500 méteren Tóth Mónika (Kaposvári Épí­tők SC) győzött 4,34:05-tel, míg a férfiaknál Kilvinger At­tila (Kaposvári Favorit AC) a harmadik lett 14:16-tal. (fg) Érem nélkül Nem sikerült érmet szerezniük a Szolnok melletti Holt-Tiszán rende­zett második világbajnoki ka­jak-kenu válogatón a Kapos­vári Vízügyi SC versenyzői­nek. így biztossá vált, hogy sajnos nem lesz kaposvári résztvevője az augusztusban Milánóban rendezendő ka­jak-kenu VB-nek. (fg) Totó 1. Espanyol-Montpellier 0-2 2 2. Ceahlaul-Juventus 1-1 X 3. Trabzonspor-Perugia 1-2 2 4. Heerenveen-Hammarby 2-0 1 5. West Ham-Jokerit 1-0 1 6. Lustenau-Rennes 2-1 1 7. Hamburg-Basel 0-1 2 8. Truiden-Austria Wien 0-2 2 9. Varteks-Rosztszelmash 1-2 2 10. Lokeren-Metz 1-2 2 11. Polonia-Vasas DH 2-0 1 12. Tampere PV-Haka 0-3 2 13. Örgryte-Trelleborg 2-0 1 A pluszmérkőzés: 14. Kocaelispor-Duisburg 0-3 2 Búvárúszó eb Ifjúsági és junior díjlovagló ob NŐI ÉS FÉRFI ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents