Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-19 / 166. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 19., hétfő Belpolitika 7 Harminc helyszínen nyolcszáz program Szóljon a sziget Újabb fellépőkkel egészült ki az augusztus 4-én induló Pepsi Sziget 1999 fesztivál programja. Hosszas egyeztetések és tárgyalások után biztossá vált, hogy az acld jazz-et játszó The Brand New Heavies hetedikén, az Asian Dub Fundation pedig ötödikén lép fel a szigeten. Koncertet ad még a Kool and The Gang, a Madness, a Paradise Lost, a Suede, a Faithless, a Liquido, a Guano Apes a Baaba Maal, a Klezmatics, az Apocalyptica és a Rachid Taha. Elmarad viszont a korábban beígért Freestylers fellépése. Az egyhetes fesztiválon több mint harminc helyszínen 800-nál is több program várja az érdeklődőket. A Sziget Szervező Iroda tájékoztatása szerint nagy sikernek bizonyult a Nemzeti Üdülési Szolgálat akciója, amely során a minden diáknak alanyi jogon járó üdülési csekkeket a Pepsi Szigetre szóló hetijegy vásárlására is fel lehetett használni. Nem végleges adatok szerint a megvásárolt hetijegyek több mint hatvan százalékát üdülési csekkel, tízezer forint helyett ötezer forintért vásárolták meg a szigetlakók. A közlésből kiderül: a tavalyi nagy siker után idén sem marad el a táncdalfesztivál a Pepsi Szigeten. Miután tavaly a legnagyobb sikert Soltész Rezső aratta, idén a sziget “himnusza” a Szóljon hangosan az ének átirata lett, Szóljon hangosan a Sziget címmel az Izil és a Gorilla együttes előadásában. Göncz Árpád szerint a vízkárok enyhítése a kormány feladata Javul a helyzet A viharkárok által sújtott Heves megyei településekre látogatott szombaton Göncz Árpád köztársasági elnök. Heves városában hangsúlyozta, hogy a térség újjáépítésének elsőbbséget kell kapnia, s ehhez a forrásokat, ha kell, akár költségvetési erőátcsoportosítással is, biztosítani kell. A köztársasági elnök szerint az újjáépítés kellő segítése nélkül az ország szegényei úgy érezhetik, hogy az ő sorsuk senkit nem érdekel.- A károsultaknak csupán 36 százaléka rendelkezett biztosítással, így sokaknak nem jár biztosítási összeg, az ő házukat 'az ország közösségének terhére kell felépíteni, ezt halogatni nem lehet - szögezte le Göncz Árpád. Hozzátette: ez közösségi feladat, a közösséget pedig a magyar kormány testesíti meg. Az államfő megítélése szerint az ilyen és ehhez hasonló helyzetet nem lehet megelőzni, hiszen Magyar- országon száz éve nem volt ilyen katasztrófa. Ami hibáztatható esetleg, az a vízelvezető rendszerek elhanyagoltsága, ám ez a tulajdonviszonyok megváltozásának, a téeszek felbomlásának a következménye, hangsúlyozta Göncz Árpád. A kedvező időjárásnak köszönhetően az összes magyarországi folyó apad, a belvízzel elöntött terület vasárnap reggelre 80 ezer hektárra mérséklődött - közölte tegnap az Országos Vízügyi Felügyelet. A Sajó és a Hernád vízállása az első fok szintjén, a Hortobágy-Berettyó vízszintje valamivel az első fok felett ingadozik. A legutóbbi adatok szerint megszűnt az árvízvédelmi készültség az Ipoly mentén. Vendégbarát országképet! Hírek Látogatás Kétnapos munkalátogatásra vasárnap a Finn Köztársaságba utazott Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hétfőn Paavo Lipponen miniszterelnökkel, Martti Ahtisaari államfővel és Esko Ahóval, a Finn Centrum Párt elnökével folytat megbeszélést. Adónyomozók Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Bűnügyi Igazgatósága működése öt hónapja alatt 736 esetben folytatott nyomozást, a feltételezett elkövetési érték összességében meghaladta a 13 milliárd forintot - közölte Burillák Attila APEH-szóvi- vő. Február 1. és június 30. között az adónyomozók 133 általuk lezárt ügyben adták át vádemelési javaslatukat az ügyészségnek. Bírói ítélet két esetben született, ezek közül az egyik jogerőre emelkedett. Emléklap, posztumusz Hazánkban nagy múltra tekint vissza a vendégfogadás. A hagyományos magyar vendégszeretet a segítőkész, barátságos, vendégeit etető-itató, értük a lelkét kitevő házigazda képében nyilvánul meg. Mit kell tenni a turizmus szakembereinek, hogy megőrizhessük ezt a rólunk alkotott kedvező képet? Erről beszélgettünk Feleki Ferenccel, az Országos Idegenforgalmi Munkaadók Szövetségének elnökével. Október 23-án vehetik át a Szabad Magyarországért Emléklapot azok, akiket a haza szabadságáért vívott küzdelmük miatt 1945 és 1956 között jogtalanul legalább 3 év börtönre ítéltek. A Miniszterelnöki Hivatal augusztus 31-éig várja a Szabadságharcosok Alapítvány javaslatát arra vonatkozóan, hogy a nyilvántartásukban szereplő személyek közül kik felelnek meg a most alapított kitüntetés feltételeinek. Zséli János, az Igazságügyi Minisztérium tanácsosa lapunknak elmondta, hogy az Emléklapot a méltánytalanul meghurcolt vagy kivégzett A rendszerváltás előtti utolsó kormány vezetőjének esetleges hazatérésével kapcsolatban Horn Gyula volt kormányfő kijelentette: örül ennek a szándéknak, de Németh Miklósnak nagy szüksége van a tájékozódásra, hiszen mintegy kilenc éve nem foglalkozott hazai ügyekkel. Az MSZP-nek hasznos lenne, ha Németh Miklós vagy más külföldön dolgozott személy bekapcsolódna a párt munkájába. Ugyanakkor az illetőnek - bárkiről is legyen szó - el kell kezdenie felépíteni magát, ami indul a képviselőemberek utólagos elismeréseként adományozza á kormány. Azok kaphatják meg, akiket akkoriban legalább háromévi börtönbüntetésre ítéltek. A posztumusz elismerés az özvegyet, vagy a gyermeket illeti meg. Ha a jogosult magyar állampolgár és a határon belül él, illetve ha nyugdíjának és esetleges rendszeres szociális járadékainak együttes összege nem haladja meg a 35 800 forintot, akkor 2000. január elsejétől a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot is folyósítják számára. A pótlék összege a tényleges nyugdíj és a 35 800 forint közötti különbözetnek felel meg. jelöltséggel, a parlamentbe jutással, majd folytatódik a konkrét feladatvállalással - hangsúlyozta a szocialisták frakcióvezető-helyettese.- Németh nem élte át azt a rengeteg kínt, feszültséget, gyalázkodást, ami az MSZP-t az elmúlt években érte - tette hozzá Horn Gyula, közölve azt is: elsősorban azoknak a politikusoknak az érvényesülését támogatja, akik az életükből sokat áldoztak a pártilletve a kormányzati munkára. Ilyennek tartja például Kovács Lászlót, akit szerinte a párt vezetőjeként az MSZP első számú miniszterelnök-jelöltjének kell majd tekinteni.- Az idegenforgalomban alapvető követelmény, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Ennek a gasztronómiától kezdve a szállás minőségéig rengeteg feltétele van. Eddig pozitívan ítélték meg a magyar vendégszeretetet, nagyon fontos, hogy ezt a rólunk kialakult kedvező képet megőrizzük.- Min mérhető le, hogy a turista jól érzi-e magát nálunk?- Apróságokon. Például azon, hogy ha útbaigazítást, felvilágosítást kér a helybeliektől, akkor azok szívesen segítenek-e neki. Még akkor is igaz ez, ha nyelvtudásban még van pótolni valónk. A tapasztalatok azt mutatják: Míg a hetvenes években csupán 11 gyermek-, illetve serdülő-nőgyógyászati szakrendelés működött az országban, addig ma már 26 tinédzserambulancia fogadja a fiatalokat, s még az idén 5 újabb rendelés nyílik. Az elvendégeink értékelik a segítőkészségünket. Ezenkívül megmutatkozik a magyaros vendégszeretet a vendégül látás módjában is, abban, mennyire vagyunk figyelmesek, mennyire vesszük figyelembe a külföldiek érzékenységét, tisztaság uralkodik-e a vendégek körül. Persze vannak olyan tényezők is, amelyek nem öregbítik a hírnevünket. Ilyen például az utóbbi években megromlott közbiztonság.- A vendégbarátságnak különösen vidéken van nagy hagyománya.. A turista ma sem tudja úgy betenni a lábát egy faluba, hogy ne köszönnének neki előre az utcán... látás és a felvilágosítás térítésmentes, csupán a tb- kártya felmutatása szükséges. Az alapítvány ingyenesen hívható 06-(80)-202-030- as telefonszámán munkanapokon 15 és 19 óra között tanácsot kérhetnek azok is,- A falusi vendéglátásnak egyik meghatározó eleme a hozzáállás. Ezen a téren nincs is hiba. A vendéglátói készség, hajlandóság megvan az emberekben, inkább a feltételrendszert kell megteremteni: technikában, infrastruktúrában és szakmai tudásban. Állami és önkormányzati szinten ösztönözni kellene az infrastrukturális fejlesztéseket, a kisvállalkozók tevékenységét, s az eddiginél nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az oktatásra is. A falusi vendégfogadás ugyanis egy szakma, amelynek elemeit el kell sajátítani, meg kell tanulni. A falusi vendéglátás felvirágoztatásához még legalább egy évtizedre van szükség.- Mivel lehet hazánkba csalogatni a turistákat?- A magyar gasztronómiával, a jó borokkal. Ma is vonzereje van a gulyásnak, a pörköltnek, a halászlének, a rétesnek, a finom boroknak. U. G. akik személyesen nem tudnak eljutni az orvoshoz. Az anonimitás lehetőséget kínál a kamaszoknak arra, hogy olyan kérdéseket is feltegyenek, amelyeket egyébként nem mernének. Az elmúlt évben csaknem 10 ezer telefonhívást regisztrált a szolgálat. A tanácsot kérők többsége 15-16 év közötti, de érkeznek hívások a 12 év alatti, sőt a 25 év feletti korosztályok képviselőitől is. N. Zs. Elégedettség A Szabad Demokraták Szövetsége bíztatónak tekinti, hogy a honvédelmi tárca felülvizsgálja korábbi stratégiáját, és az SZDSZ régóta hangoztatott álláspontjával egyezően, kis létszámú és hatékony hadsereg kialakításával folytatja a haderőreformot - hangsúlyozta Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője egy szombati közleményben. Kiállítás Akár a repülőgép alkotóelemei, a Kárpát-medence részei is csak együtt emelkedhetnek fel, nem szabad hagynunk egyet sem leszakadni - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés tudományos, kulturális, oktatási bizottságának elnöke Lakiteleken, megnyitva a Művészetbarátok Egyesületének hét, többségében határainkon túlról érkezett művész alkotásaiból szervezett kiállítását. Táboroztatás Huszadik alkalommal szervez táborokat az idei nyáron egészségkárosodott gyermekek számára a Magyar Vöröskereszt - közölte Morzsányi Éva, a humanitárius szervezet főtitkára. A szünidőben 43 táborban összesen 1800 egészség- károsodott gyermek üdültetéséről gondoskodnak. Importkiváltás A kórházak gyógyszerellátásához szükséges, hozzávetőleg évi 100 millió forint értékű import helyettesítésére fejlesztett ki új vérkészítményeket és infúziókat a Humán Oltóanyag-termelő és Gyógyszergyártó Rt. „Németh építse fel magát” Horn árnyékkormányt javasol Fiatalok fogamzásgátlása Terjednek a tinédzser ambulanciák A hazai abortuszstatisztikák köztudottan elkeserítőek. Az évi mintegy 70 ezer terhesség-megszakításból csaknem 11 ezret tinédzsereken hajtanak végre. Ezen a helyzeten kíván javítani a Most Van Holnap Alapítvány a ti- nédzserambulancia-hálózat bővítésével. Külföldi tettesek és áldozatok A jugoszláv állampolgárok vezetik a listát Egyre több külföldi követ el hazánkban különféle bűncselekményeket, de jelentős azoknak a száma is, akik külföldi állampolgár ként Magyarországon válnak például lopás, rablás, vagy közlekedési bűncselekmények áldozataivá. Míg tavaly az előző évhez képest hárommillióval kevesebb, pontosan 33,6 millió külföldi érkezett hazánkba, addig az általuk elkövetett bűncselekmények száma közel 15 százalékkal nőtt. így 1998-ban 7001 külföldi állampolgár összesen 12 136 bűncselekményt követett el. A legtöbb bűnelkövető Jugoszláviából érkezett, kevéssel megelőzve az évek óta első helyen álló Romániát. A külföldről érkezők többnyire egyedül dolgoznak, s leginkább okirat-hamisítást, zsebtolvajlást, rablást és közlekedési bűncselekményeket követnek el. Évek óta jelentős a kínai bűnözők aránya. Vannak olyan államok, mint például Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Svájc, vagy Svédország, amelyek polgárai, ha hazánkba látogatnak, többnyire nem bűnelkövetőként, hanem sértettként kerülnek a hatóságok látókörébe. KÜLFÖLDI BŰNELKÖVETŐK SZáMáNAK ALAKULáSA (1994-98) 1998: 7Q01 1995: 5985 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1994: 5643 BŰNELKÖVETŐK MEGOSZLÁSA ÁLLAMPOLGÁRSÁG. SZERINT (1998) román 30,5 német _____ 4 ,8 ukrán jugoszláv 31,1 ENc^ 4,4 osztrák____1 h orváth1'® 2-6 kínai bolgár szlovák L7 2,3 2,1 1,7 Hortobágy és a Világörökség Sikeresnek találta a Világ- örökség bizottságának illetékes testületé azt a magyar javaslatot, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot vegyék fel a Világörökséghez tartozó műemlékek listájára - mondta Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkára. A felvételről novemberben, Marokkóban döntenek majd - tette hozzá. A kultusztárca helyettes államtitkára, aki egyben a nemrégiben újjáalakult Világ- örökség Magyar Nemzeti Bizottságának ügyvezető elnöke, annak kapcsán nyilatkozott, hogy a nemzetközi bizottság irodája a hónap elején Párizsban tartotta szokásos évi ülését. A politikus elmondta: ennek a héttagú testületnek a feladata annak eldöntése, mely pályázatok érettek arra, hogy döntsön róluk az UNESCO-konvencióhoz csatlakozott mintegy 150 ország képviselőiből választott 21 tagú igazgatóság. A Hortobágy hallatán sok esetben csak a Kilenclyukú híd jut az emberek eszébe, márpedig számos más érték is található a Nemzeti Park területén. Éppen ezért a Hortobágyi Nemzeti Parkot a maga komplex mivoltában javasolta a magyar nemzeti bizottság a Világörökség részévé.