Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-16 / 164. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör l"9- július 16-> péntek Rugóvá ismét Koszovóban Indulhatnak a magyar KFOR-erök Románián át ___________________Hírháttér ___________ r É szakír kudarc Kudarcba fulladt próbálkozás. Mélységes csalódás. Ilyen és ehhez hasonló kommentárok tömkelegé kíséri Nagy- Britanniában és Írországban egyaránt az északír közös kormány létrehozatalának tegnapi meghiúsulását. Letelt a csütörtökre kitűzött határidő, kormány sehol, tovaszállt a Tony Blair által várt nagy politikai áttörés reménye. Az északír tartomány közös irányítására javasolt, vegyes - protestáns és katolikus - testület létrejötte helyett a felek szinte ugyanoda jutottak vissza, ahol a tavaly húsvéti, hí­res nagypénteki egyezmény előtt álltak. A Londonhoz hú­zó unionisták nem hajlanak engedményekre addig, amíg a szélsőséges katolikus csoportok (mindenekelőtt az IRA) meg nem kezdik fegyvereik beszolgáltatását; az IRA vi­szont a jelek szerint nem tesz ilyen gesztust, amíg meg nem alakul a közös kabinet. Patthelyzet a javából. Hiába volt ugyanis a nagypénteki reménykedés, hiába szentesítette népszavazás mind Észak-Irországban, mind az ír Köztársaságban a rendezés alapelveit, végeredményként a felek most szinte semmi kézzelfoghatót nem tudnak felmutatni. A brit kormányfő persze igyekszik a látszatot fenntartani. Jövő héten ismét tárgyalásokat kezd ír kollégájával, megvizsgálják, miként menthető meg a békefolyamat. A szakértők viszont egyet­értenek abban, hogy a kialakult helyzetben érdemi válto­zásra jó néhány hónapig illúzió lenne várni. A rendezési menetrend megbicsaklása miatt az északír tartományt még jó ideig Londonból irányítják majd, s új­ból megnő a veszélye a radikális erők színre lépésének. Hiszen az IRA formálisan soha nem egyezett bele a lesze-! relésbe, s a protestáns térfélen is akadnak pokolgépes ak­ciókra mindig kész, szélsőséges alakulatok. Szondy Gábor Ciprusi évforduló Hírek Hannoverben lerakták a jövő évben megrendezendő EXPO 2000 világkiállítás önálló magyar pavilonjának alapkövét. A mintegy húsz méter magas létesítmény Va­dász György Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei sze­rint épül. Sikertelen bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a Meciar vezette Demokrati­kus Szlovákiáért Mozgalom a szlovák kormány kisebbsé­gi kérdéseket felügyelő alel- nöke ellen. A HZDS azzal vádolja Csáky Pált, hogy csakis a kétnyelvű bizonyít­ványokért és a kisebbségek nyelvi jogainak kivívásáért tett lépéseket, de nem tudott megküzdeni a felügyelete alá tartozó romakérdéssel. Felhagytak a tüntetésekkel a teheráni diákok, de nem mondtak le követeléseikről: a rendőrfőnök eltávolításá­ról, két rendőrvezető bíróság elé állításáról és társaik holt­testének kiadásáról. Az egyetemisták szerint az ösz- szetűzésekben legkevesebb öt személyt megöltek, ami­kor a rendőrök és a szélsősé­ges muzulmánok a békésen tüntető diákokra támadtak. Elfogadta az Afrikai Egység­szervezet béketervét Eritrea és Etiópia. A két kelet-afri­kai ország 1998 májusa óta vív határháborút egymással egy néhány száz négyzetki­lométernyi területsávért. A felek hozzájárulásukat adták a tervhez, amelynek értelmé­ben az eritreai csapatokat ki­vonják a vitatott körzetéből. Japán felszólította Kínát, te­gyen le a neutronbomba elő­állításáról. Ha Peking előállí­tana nukleáris fegyvert, azzal nem sértené meg az atomso­rompó egyezményt, de Tokió szerint fokozni kellene a tá­madó atomfegyverek leszere­léséért tett erőfeszítéseket. Moszkva üdvözli, hogy a lett elnök nem írta alá a törvény- hozás által egy hete elfogadott nyelvtörvényt és azt átdolgo­zásra visszaküldte a parla­mentnek. „Most ismét a tör­vényhozókon a sor, hogy vég­rehajtsák azokat a módosításo­kat, amelyek biztosíthatják a lakosság csaknem felét kitevő kisebbségek törvényes jogait”- hangsúlyozza a nyilatkozat. Bécsben a Rudolf Schuster szlovák elnökkel folytatott tárgyalásokon ismét szóba került: Pozsony a korábbi ígéretek ellenére sem zárja be a Jaslovské Bohunice-i erőművet. Csütörtökön megérkezett Pristinába Ibrahim Rugóvá, a koszovói albá­nok mérsékelt vezetője, aki családjával együtt má­jus eleje óta tartózkodott külföldön, és most Szkop­je érintésével utazott ha­za. Az egyoldalúan kikiáltott „Koszovó Köztársaság” elnö­kének és a Koszovói Demok­ratikus Szövetség vezetőjé­nek hazatérése alkalmából az ENSZ missziójának pristinai székháza előtt mintegy ezer­fős tömeg verődött össze. Ib­rahim Rugóvá előzőleg a szkopjei repülőtéren felolva­Egy magas beosztású izra­eli tisztviselő bejelentet­te, akár azonnal folytatód­hatnak Szíriával az 1996- ban felfüggesztett tárgya­lások, ha Damaszkusz is úgy akarja. Szíria azt sze­retné, ha a megbeszélé­sek ott folytatódnának, ahol több mint egy évtize­de megszakadtak. Az új izraeli miniszterelnök már kormányzásának első hetében sort kerített egy izra­eli-palesztin csúcstalálkozó­ra, és különleges kötésű Ko­ránnal ajándékozta meg poli­tikustársát. Arafat pedig, aki soha nem volt híján a színpa­dias gesztusoknak, ajkához emelte a szent könyvet és ün­nepélyesen megcsókolta. A most Washingtonban tár­gyaló Ehud Barak, aki eleinte sott nyilatkozatában kijelen­tette: eljött az idő a hazaté­résre. A legfontosabb célok közé a tartomány gazdasági és demokratikus megújítását, valamint a nemzetközi kö­zösség támogatását sorolta. A mérsékelt albán vezető mintegy három hónapos tá­voliét után tért vissza a vál­ság dúlta tartományba, ahon­nan Belgrád engedélyével május elején családjával együtt külföldre távozott. Ha­zatérésével ismét többpólu­súvá válhat a koszovói albán politikai színtér, amelyet az elmúlt időben a szakadár mozgalom radikális szárnya uralt. Ugyancsak a koszovói bizonytalankodott a kor­mányalakítással, úgyszólván repülőrajtot vett hivatalba lé­pését követően. Már szemé­lyes megbeszélést folytatott az egyiptomi elnökkel, az első számú palesztin vezetővel, Jordánia uralkodójával, és kü­szöbön áll összejövetele a ma­rokkói királlyal. Egy Barak-Asszad megbeszélésig még eltelhet bizonyos idő, de a damaszkuszi sajtó pozitív hangvétele jelzi a biztató kilá­tásokat. Szíria mindamellett azt sem ellenzi, hogy Izrael megtartsa előzetes figyelmez­tetésre szolgáló radarállomá­sait a Golan-fennsíkon az izra­eli csapatok kivonásáról szóló biztonsági megállapodás ér­telmében. Barak kezdeti sikereire mi sem jellemzőbb, mint hogy még Teherán irányából is volt béketeremtéssel kapcsolatos az a hír, hogy a román kor­mány határozatban engedé­lyezte a magyar KFOR-erők romániai áthaladását. Ennek megfelelően a magyar kato­nák július 16-án megkezdhe­tik útjukat Koszovóba Romá­nián át. Külföldi haderők román te­rületen való áthaladásáról a román parlamentnek van jo­ga dönteni, de a magyar ké­rés a törvényhozás üléssza­kának legvégén érkezett Bu­karestbe, így a nyári szünet előtt már nem kerülhetett na­pirendre. A lengyel és a cseh KFOR-alakulatok már átha­ladtak Románián. némi tapogatózás, például egy olyan megállapodás érde­kében, hogy egyik ország sem használja elsőként a másik te­rületét is elérő föld-föld raké­tákat, valamint nem látja el azokat vegyi, biológiai, nukle­áris töltetekkel. Barak pozícióját erősítheti, hogy az eddigi legnagyobb támogatással, közvetlen vá­lasztással jutott a miniszter- elnöki székbe, s hét párt tá­mogatásával széles koalíciót tudhat maga mögött. Maga a kormányfő Izrael legtöbb há­borús kitüntetéssel rendelke­ző tábornoka, és miniszter- társai között további öt, csak­nem hasonlóan „kidekorált” tábornok található. Figyelem­re méltó, hogy külön találko­zott a telepesek, valamint a Golan-fennsíkon élők képvi­selőivel is. Réti Ervin Tragikus sorsfordulóra emlé­kezik Ciprus: arra az 1974. jú­liusi nicosiai puccsra, amely után Észak-Ciprust elözönlöt- te a török haderő. A Görögországban 1967- ben uralomra jutott katonai junta 1974. július 15-én állam­csínyt szerveztetett Cipruson. A puccsisták el akarták tenni láb alól Makariosz érseket, a szigetország elnökét, s meg akarták valósítani Ciprus Gö­rögországgal való egyesítését. Az akció azonban kudarcba fulladt. Az államfőnek sikerült elmenekülnie. A puccs idején Denktas ciprusi török vezető felszólította Nagy-Britanniát és Törökországot, hogy alkal­Német kutatók szerint a Föld legsivatagosabb vi­déke, a Szahara nem az ember „rablógazdálkodá­sa” miatt vált terméket­lenné, hanem bolygónk pályájának kisebb módo­sulásai miatt. Klímakutatók, meteorológu­sok immár több évtizede pró­bálnak magyarázatot találni a szembetűnő éghajlati válto­zásokra. Valóban tanácsos például az agrárágazatban szárazabb, melegebb vagy mazzanak katonai erőt a szi­getország bekebelezésének megakadályozására. Ankara viszont július 20-án - arra hi­vatkozva, hogy Anglia nem volt hajlandó cselekedni - el­rendelte a török fegyveres erők ciprusi partraszállását. A törökök három nap alatt elfoglalták a sziget 27 százalé­kát. Megbukott az athéni junta is, de előtte még általános mozgósítást rendelt el. A török haderő folytatta támadását, és augusztus 15-ig birtokba vette a sziget 37 százalékát. A ne­gyed évszázaddal ezelőtti ket­tős fordulat tartós következ­ménye a sziget mai megosz­tottsága. csapadékosabb időszakokra felkészülni? Kétségtelen, hogy az erdők pusztulása, a környezet freongázokkal va­ló szennyezése már eddig is érzékelhető következmé­nyekkel járt. Tudósok azon­ban újabban kétlik, hogy olyan természeti katasztrófá­val van dolgunk, amelyet a felelőtlen környezetrombolás váltott ki. Tudományos kö­rökben gyakran emlegetett nézet, hogy az afrikai táj pél­dául a talaj kizsigerelése nyo­mán vált pusztasággá. FEB Ünnepel a szultán Hasszanal Bolkiah, Brunei uralkodója - a világ leggazdagabb embere - 53. születésnapján lépked el a tiszteletére fölsorakozott gárdisták előtt. Ehud Barak repülőrajtja A sivatagosodás oka JÚLIUS 16-TÓL KAPHATÓ az ügyes KÓPÉ POÉNOS REJTVÉNYLAP 7. SZÁMA ügyes msmmtKuus MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN 17 rejtvényt, 14 poént és dupla nyereményt kínál 11 Z?E p'' vp" EEErarc A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést orvosi tanácsot, * rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót Is tartalmaz. Már szombaton kérje az újság­árusoktól!

Next

/
Thumbnails
Contents