Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-15 / 163. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 15., csütörtök Kaposvár 5 115 tonna szelektált szemét Blohulladókból 90 tonna, műanyagból 9,5 tonna, papírból pedig 14 tonna - ez a szelektív gyűjtés első négy hónapjának mérlege. A környezetkímélő hulladék- gyűjtésben Kaposvár családi házas övezeteiben 10 ezer háztartás vesz részt. A korábbi, többnyire kudarccal végződött próbálkozás után márciusban vezette be a szelektív hulladékgyűjtést a Kaposvári Városgazdálkodási Rt, tudtuk meg a cég tájékoztatásából. A tapasztalatok ezúttal kedvezőbbek, ami köszönhető a lakosságtájékoztatási kampánynak is. Minden érintett háztartás hulladékgyűjtési naptárt kapott, amiből minden időszakban kiderül, melyik napokon kerül sor a biohulladék, a papír és a műanyag elszállítására. A belvárosi és tömbházas lakóövezetekben összesen 20 hulladéksziget jelent meg, ezekben elkülönítve gyűjtik - jól láthatóan megjelölve az adott hulladék fajtáját - a háztartási szemetet. Átütő sikerről még itt sem lehet beszélni, hiszen a lakók egyelőre több helyütt közönséges kukaszámba veszik a szelektív szigeteket, és a keletkező hulladékot válogatás nélkül dobálják bele a tartályokba. Előfordul, hogy rossz beidegződés nyomán egyszerűen a hármas egységű gyűjtők mellé helyezik nejlonszatyorban a hulladékot, ami szintén nem kívánatos megoldás. A KVG Rt hetente kétszer ellenőrzi a szigeteket. Az eddigi tapasztalatok értékelése után a cégvezetés arra az elhatározásra jutott, hogy a közeljövőben az eddiginél is szélesebb körű lakosságtájékoztatási kampányba kezd. A cég folyamatosan növeli a szelektív gyűjtésben részt vevő utcák számát, a bővítési tervet ezekben a napokban vitatják meg. Ugyancsak ezen a héten megkezdődött a közterületeken elhelyezett tartályok mosása, amit a társasházak részére a Kaposvári Városgazdálkodás a korábbi szerződésnek megfelelően ingyenesen végez el. Elkezdődött az rt kedvezményes konténerbérleti akciója is, amivel a lakossági építkezéseket, felújításokat kívánja segítem. A kifejezetten építési törmelék olcsóbb elhelyezésének szolgáló kedvezmény szeptemberig tart, tudtuk meg a KVG Rt tapasztalatait összegző közleményből. B. T. Legálisak a rendszerek A Kaposkábel ügyvezetőjének állítása - miszerint a Kaposkábel az egyetlen legális szolgáltató Kaposváron - nemrég még igaz volt, ma azonban már nem az. A kisközösségi rendszerek képviselői - akik ezt elmondták - nem ellenségeskedést kívánnak szítani, csupán tényeket mondtak. S azt, hogy a korrekt verseny hívei, amiből a lakosság húz hasznot, hiszen minőségben, árban válogathat. Ez a célja - hisszük - a Kaposká- belnek is. A Donner Tv megszerezte a jogerős fennmaradási engedélyt a pécsi Hírközlési Felügyelettől, fizeti a jogdíjakat, és belépett a kábelszövetségbe is, tudtuk meg az üzemeltetőtől tegnap. A rendszer a legalitást annak fejében kapta meg, hogy két évre visszamenően rendezte tartozásait. A Ka- poskábelre a városrész egyes utcáiban a háztartások 90 százaléka csatlakozott, ami nem igaz a Donner TV - ■ Kertész utcától az Erkelig, János utcától a Táncsicsig - terjedő szolgáltatási területén. Ma 235 előfizetőjük van, csak 10 százalék morzsolódott le. Az antennaközösség tagjai kiálltak a rendszer fennmaradása mellett, ami nyilván köszönhető a 300 forintos havi díjnak is. Kaposfüreden évekkel ezelőtt még három rendszer működött, ma egy van: az EF és GÉ Bt. 298 háztartás a tagja, s mindannyian 605 forintos havi díjat fizetnek a 15 csatornás szolgáltatás vételéért. Fehér Tibor üzemeltető tegnap elmondta, minden engedély a birtokukban van a szolgáltatási kivételével, amit heteken belül megszereznek, a kiadása folyamatban van. A fennmaradási engedély már megvan, a szerzői jogdíjakat fizetik, az egyedi tárgyalásokat igénylő szerződéseket is megkötötték. Tagjai a kábelkommunikációs szövetségnek. Itt keresik azt a megoldást, hogy a törvény tekintsen el a visszirányos rendszer 2002- ig kötelező kiépítésétől a kis hálózatok esetében. B. T. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a Kaposvár, Kaposfüredi u. 170. sz. alatt lévő 15225/2 hrsz-ú óvoda épületet a hozzá tartozó földterülettel 11 400 000,- Ft+ÁFA, összesen 13 550 000,- Ft vételárért. Épület hasznos alapterülete: 215 m2 A földterület nagysága: 1400 m2 A vételárat egyösszegben kell megfizetni a szerződés aláírásával egyidőben. Pályázatot írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságához Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 414. sz. Pályázat beadási határideje: 1999. július 22-én 9 óra Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk, melynek időpontja: 1999. július 22-én 10 óra. Pályázatnak tartalmaznia kell:- pályázó nevét, nyilatkozatot a pályázati feltételek vállalásáról,- bánatpénz befizetéséről szóló igazolást, melynek összege: 500 000,- Ft A befizetett bánatpénzt a nyertes pályázónak a vételárba beszámítjuk. A nem nyert pályázóknak a befizetett bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. Az eladással kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 414. Telefon: 501-590) Az eladó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (l40 Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a Kaposvár Kaposfüred Rozmaring utcában lévő 15225/1 hrsz-ú 1665 m2 nagyságú lakótelket 2 000,- Ft/m2 áron A vételárat egyösszegben kell megfizetni a szerződés aláírásával egyidőben. Pályázatot írásban kell benyújtani a polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságához Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 414. sz. Pályázat beadási határideje: 1999. július 22-én 9 óra. Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk, melynek időpontja 1999. július 22-én 11 óra Pályázatnak tartalmaznia kell:- pályázó nevét, nyilatkozatot a pályázati feltételek vállalásáról,- bánatpénz befizetéséről szóló igazolást, melynek összeqe 500 000,- Ft A befizetett bánatpénzt a nyertes pályázónak a vételárba beszámítjuk. A nem nyert pályázóknak a befizetett bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. Az eladással kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 414. Telefon: 501-590.) Az eladó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (14068) Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a Kaposvár, Zrínyi u. 19. sz. alatt lévő 7153 hrsz-ú épületet a hozzá tartozó 1050 m2 nagyságú földterülettel, 8 500 000,- Ft vételárért A vételárat egyösszegben kell megfizetni a szerződés aláírásával egyidőben. Az ingatlan teljes összközműves, melyen 106 m2 alapterületű épület alatt 80 m2 alapterületű szuterén, az udvarban 2 db garázs található. Pályázatot írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságához Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet 414. sz. Pályázat beadási határideje: 1999. július 22-én 9 őrá Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk, melynek időpontja: ’ 1999. július 22-én 9.30 óra Pályázatnak tartalmaznia kell:- pályázó nevét, nyilatkozatot a pályázati feltételek vállalásáról,- bánatpénz befizetéséről szóló igazolást, melynek összege: 500 000,- Ft. A befizetett bánatpénzt a nyertes pályázónak a vételárba beszámítjuk. A nem nyert pályázóknak a befizetett bánatpénzt a beérkezéstől számított 15 napon belül visszautaljuk. Az eladással kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 414. Telefon: 501-590) Az eladó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. _______________________________________________________________________________________ (14071) F uldokoltak a víznyelők Hajóállomás? A Baross utcában a vasútnál magasan állt a víz a felhőszakadás után fotó: kovács tibor Tegnap délután felhőszakadás volt Kaposváron. A percek alatt lezúdult nagy mennyiségű csapadék egy részét elnyelték a csatornák, ám a víz csakhamar fél méteres árral hömpölygött a város mélyen fekvő területei felé. A tűzoltóság megyei ügyeletén már néhány perccel a felhőszakadást követően égtek a telefonvonalak, az Ady Endre utcából és a sávházból is érkeztek segélykérő jelzések. Estig több mint egy tucat riasztást fogadott az ügyelet, ahonnan folyamatosan közvetítették a vízszivaty- tyúzást kérő hívásokat. A vasútállomásnál ugyancsak megállt az élet; itt a bátrabbak kipattantak cipőikből, és mezítláb keltek át az alkalmi folyamon. A türelmesebbek ölelkezve áldották az égi áldást. Menekülnek előle az ebek Megrökönyödve vette tudomásul, mégis igaz: Cser András lett a hónap kézbesítője. Ő csak tette a dolgát jó kedéllyel, hibátlanul, pontosan. Mi úgy hisszük, ezért kapta az elismerést A harmincegy éves, nőtlen fiatalember nap mint nap hatalmas területet jár be. Persze nem gyalog vagy biciklivel teszi meg a csaknem ötven kilométert, hiszen nem tartja magát sportembernek. Inkább motorra pattan, vagy autóba ül, s még így is hosszú az út a város Töröcskei részén. Százötvennégy család tartozik hozzá, s a múlt hónapban újabb négy előfizetőt szerzett a Somogyi Hírlapnak. — Több, mint két éve minden reggel négy órakor kelek, s általában fél hétre be is fejezem a munkát. Akkor érek haza, amikor a normális emberek dolgozni indulnak - mondta Cser András. — Kezdetben rettenetesen nehéz volt, ha csörgött az óra, még a lámpát is levertem. Most már jóval előbb felkelek, ráadásul az egész napom szabad. Nagyon kellemes ez így nyáron, utazhatok, amerre kedvem tartja. Néhány napig az öcsém helyettesített, mert megdagadt a lábam. Rádöbbentem: hamar vissza tudnék állni a rendes kerékvágásba. Cser András mesélte: rengeteg a kóbor kutya, ráadásul sok háznál még kerítés sincs. — Nem vagyok igazán kutyaCser András fotó: török barát - nevet a hónap kézbesítője. — Már menekülnek a környék kutyái, ha meglátnak. (Andrics) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Telefon 318-277: - A Petőfi utca 64. szám előtti járdát javítani kellene, mert eső után nem lehet rajta végigmenni a rengeteg pocsolya miatt. A járda melletti részt gaztenger borítja, ami tele van szeméttel. A Béke söröző előtt pedig életveszélyes lyuk tátong. Mikor teszik végre rendbe a környéket? László Tamás, a város- gondnokság munkatársa: - Utána fogunk nézni a bejelentésnek, és ha életveszélyes állapotokat, közlekedésre alkalmatlan járdát találunk, kijavíttatjuk a hibát. Pintér András, a város- gondnokság munkatársa: A város közmunkásaival leka- száltatjuk a gazt, és a szemetet is hamarosan eltüntetjük a környékről. Telefon 429-318: - A Füredi utcában hónapok óta barna a meleg víz. Lassan már a kisgyerek fürdetésére sem lesz alkalmas, a mosáskor pedig csúnyán megbarnítja és tönkre teszi a fehér ruhákat. Varga Lajos, távfűtési üzemvezető helyettes: Azt a vizet, amit a Vízművek Kft-től kapunk, zárt rendszerben melegítjük. Szinte az egész városban működik már vasta- lanító berendezés, de az évek során a vezetékekben lerakódott vas még ott maradt, több év kell, amíg teljesen kiürül. Hamarosan kimegyünk a Füredi utcába, és kimossuk a rendszert. Telefon 431-410: Ki a felelős a Kapos folyón levő zsilipek karbantartásáért? A Kecel- hegyalja utca végén lévő zsilip ugyanis nem zár rendesen. Tizenkét család éves munkáját tette tönkre emiatt a víz. Hartner Rudolf, a város- gondnokság vezetője: Tavaly javítottuk a szelepet. A munkatársaim utánanéztek, a zsilip működik. A sok eső miatt vélhetően sok a belvíz, ezért árasztotta el az ott lakókat. A zsilipeket a jövőben is rendszeresen ellenőrizzük majd a kollégáimmal. KAPOSVÁRI RENDEZÉSI TERV KÖZSZEMLÉN Elkészül a Malom árok és a McDonald's étterem melletti terület rendezési terve. Lakossági véleményezés céljából közszemlére kifüggesztettük a Városháza földszinti folyosóján. Véleményeket várunk 1999. július 26-ig a főépítészi irodába (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület 213 szoba, fax: 501-520) (13926) Programajánló A Megyei és Városi Könyvtárban 17 órakor „...de szabadíts meg a gonosztól” címmel nyílik kiállítás a Somogyi Fotóklub tagjainak Szentlászlón, Kórógyon és Harasztiban készült alkotásaiból. A tárlatot Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke nyitja meg. A nyolc alkotó tavaly és az idén járt a kelet-szlavóniai falvakban, s ekkor örökítette meg a háború pusztításának nyomait az épületekben, s az emberekben. Baksa-tárlat a Petőfi emlékkönyvtárban Baksa Ferenc fotóiból. A portrék, természetfotók, zsánerképek kiállítása augusztus 6- ig tekinthető meg a Honvéd utcai tékában, kedd levételével naponta 9-18 óra között.