Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
Kadét Józsefné Olga:- Egy évig és nyolc hónapig voltam lebénulva, tolókocsihoz kötve. Lajkó adjunktus úr az utolsó műtét után azt mondta, rajtam már nem tud segíteni. Ő egy aranyos orvos, aki sokszor őszintén beszélt velem. Ha maga nem tud rajtam segíteni, akkor kicsoda? - kérdeztem. Ráfelelte: „Én nem vagyok Isten...” Aztán Kertész főorvos asszony tanított arra: a tolókocsiból hogyan tudok kiszállni, beszállni, az ágyra feküdni, cipőt felhúzni, de semmi jóval nem biztatott. Csaknem négy éve, 1995 októberében Hatvanban, egy karizmatikus keresztény istentiszteleten az első sorban ültem a tolókocsiban. Kicsit késve érkeztünk, a lelkész úr épp a gyógyulásokról beszélt, hogy ha tem vissza a tolókocsiba. Abban a pillanatban mindenem meggyógyult, a lábam, a csigolyáim, a hangulatom, a közérzetem, és még a depresszióm is elmúlt. Fél évre rá egy helyi újság riportot készített velem, és a fotós arra kért, hogy néhány pillanatig üljek be a tolókocsiba. Mondtam neki: dehogyis ülök! Még a lakásból is elvittük a mankókkal együtt, mert felfordult a gyomrom, ha ránéztem. A gyógyulásom után két hónappal a körzeti orvosunk és az ismerőseim noszogatására egy mindenre kiterjedő kontrollvizsgálaton vettem részt. A kezelőorvosaim megállapították, hogy gyógyult vagyok. A csodás gyógyulás előtti napon meglátogattam a hatvani kórházban az édesanyámat, akit a vérnyomása miatt vittek Dr. Lajkó Albert idegsebész adjunktus, János kórház, idegsebészeti osztály: 1980: idegszál-becsípődések miatt injekciókat kap. 1988. augusztus: a lábfeje lebénul. 1988. november: porckorongsérvvel operálom. A műtét során részleges csigolyaív-eltávolításra kerül sor. 1994. február: újabb műtét során a csigolyaívet teljesen eltávolítóm. A porckorongot feltárva nagy méretű, kizáródott és elmeszesedett porcsérvet találok, ezt eltávolítóm, és a porckorongot radikálisan kiürítem. 1994. október: állapota rosszabbodott, teljesen járóképtelenné vált. „Tolókocsiból felállni, egy-két lépést tenni is csak segítséggel vagy két mankóval tudtam, és azt mondták, örüljek, ha nem fordul az állapotom még rosszabbra...” hiszünk, Isten által meg is gyógyulhatunk. Ez engem nagyon szíven ütött. Annyira szerettem volna meggyógyulni! Borzasztó volt bénának lenni. A szemem csukva volt, a tolókocsiban ülve kinyújtottam a kezemet, és abban a pillanatban olyan érzésem támadt, mint amikor az embert megrázza az áram. Rögtön tudtam, hogy meggyógyultam! Félrehajtottam a tolókocsi lábtartóját, ráálltam mindkét lábamra, és még csak meg sem inogtam. Elkezdtem egyedül le-fel járkálni a teremben, és mikor visz- szafordulva szemben álltam a többiekkel, csak azt láttam, hogy sokan a könnyeiket törölgetik, mindenki felém mutogat, és valaki még tapsol is. Azóta egyszer sem ülbe. Beszéltem a doktornőjével, érdeklődtem a hogyléte felöl. Természetesen tolókocsival mentem be a kórterembe és az orvosi szobába is. Másnap az első utam anyámhoz vezetett, hogy megmutassam neki a gyógyulásomat. Az egész család velem jött, Zoli és Géza öcsém, mindenki. Amikor édesanyám meglátott egyedül járni, lépcsőzni, sőt az ő kedvéért még futni is, annyira sírt örömében, hogy abbahagyni sem tudta. A faluban engem mindenki ismert és szeretett, a gyerekek is mindig jöttek: „Olga mama, hadd toljalak.” Nagyon aranyosak voltak, de ez engem megalázott, fájdalmat okozott. Amikor nem látták, mindig sírtam, sokszor nagyon kevés kellett hozzá, hogy öngyilkos legyek. Olyan is volt, amikor már a kezemben fogtam a pengét. Aztán hirtelen eldobtam. Miért vagyok púp a családom hátán? Erős és egészséges asszony voltam, most ahhoz is mások segítsége kellett, hogy vécére menjek, megfüröd- jek... Amikor meggyógyultam, a faluból sokan még a körzeti orvoshoz is elmentek, hogy megkérdezzék: a gerincemet tényleg négyszer műtöt- ték-e, tényleg nyomorék voltam-e, merthogy ők ezt nem hiszik. Az orvos mindent elmondott nekik, és ezután sokan kezdtek hinni Istenben. Kadét József, Olga férje:- Akkor kedden, amikor megérkeztünk, már nem nagyon volt hely a teremben. Mi éppen hárman voltunk, mert Hajni, a nagylányunk is velünk jött. Leültem a szélső székre, a feleségemet a kocsival odahúztam magam mellé, Hajni meg a hátunk mögött ült. Egyszer csak a lányom megbökött, azt mondta: „Apu, apu, figyelj!” Jobbra néztem, és láttam, hogy az asszony a tolószék előtt áll, két keze az ég felé és mosolyog. Aztán meg elindult előre. A hátunk mögött néhányan elkezdtek sírni... Ő nem látta a saját járását, de én igen. Kérem szépen, lehet, hogy rossz a hasonlat, de úgy ment, mint a cirkuszos lovak. Elegánsan, egyenes tartással, a fejét föltartotta, a lábait szépen és könnyedén rakta, mint azok a balet- tos lovak, akik táncolnak a porondon. Utána még három-négy napig minden pillanatban a háta mögött voltam, és vártam, hogy mikor esik el. De nem esett el. Egyszer sem a gyógyulása óta! Pedig fut, lépcsőzik és pa- lántázni jár... Dr. Lajkó Albert adjunktus:- Sokszor kezeltem, négyszer operáltam Kadétnét. Amikor már gyógyultan beszaladt hozzám a kont- roll'vizsgálatra, nagyon megrökönyödtem, ugyanakkor örültem is. Csak azt tudom elismételni, amit a kollégák a zárójelentésben leírtak. A műtétjeit ismerve, ezt a totális gyógyulást orvosilag nem tudom megmagyarázni. Kadétné azt mondta, őt az Isten gyógyította meg. Isteni beavatkozás élményeként élte meg a történteket, amit nem cáfolhatok meg... Mi nem tudtuk meggyógyítani, viszont most teljesen ép és egészséges. En orvos vagyok, aki nem hisz a csodákban... Pedig ez a gyógyulás oda sorolható. Tihanyi Péter Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) 1995. 12. 06. Ambuláns kontrollvizsgálat (részletek) Dr. Kertész Györgyi osztályvezető főorvos: „Segítség és segédeszköz nélkül, önállóan járva jelenik meg a vizsgálaton. Mindkét alsó végtagban 5-ös (azaz maximális) izomerő mind a csípő, mind a térd, mind a bokamozgásokat illetően. A reflexek kiválthatóak, kóros reflex nem tapasztalható. Lábujjhegyen állás, sarkon állás hosszan és jól megy. Semmilyen érzészavar a végtagokban nem észlelhető. Teljesen önellátó, hangulata jó, vidám, személyisége kiegyensúlyozott. ” Dr. Molnár Attila orvos, dr. Galántai Orsolya belgyógyász szakorvos, dr. Gáspár Judit pszichiáter főorvos: „Vélemény: a beteg teljes kórtörténetét és betegségének jellegét, valamint annak következményeit (depresszió, neurózis) figyelembe véve a vizsgálatunkon megállapított teljes tünet- és panaszmentessé válás a betegség természetes lefolyásaként nem értelmezhető. ” Icáék pótnagyija Az utcán találkozott Bíró Ica a tündérrel. Volt szeme, hogy észrevegye, mert álruhában mutatkozott; középkorú, székely asszonynak álcázva bóklászott a fővárosban. Azt sem tudta, hol hajtsa le a fejét. A manöken azonban megsajnálta, és megszólította. Kiskegyed iskönyvtára
