Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-09 / 158. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. július 9., péntek Kaposvár 5 Otven éve látszerész Pataki István több mint ötven éve dolgozik a látszerész szakmában. A mestervizsgát 1948-ban tette le és ma is rendszeresen dolgozik. A vizsgájára most is pontosan emlékszik: öt órán keresztül tartott és a tanár megpróbálta beugratni. Rabja a szakmának, ezért is dolgozik még mindig. Húsz éve szerezte az iparengedélyt. Folyamatosan képzi magát, gyakran jár szakmai tanácskozásra. Az idén Tihanyban sajátította el a szakma újdonságait. Régi köszönőleveleket őriz: az egyiket Kaliforniából kapta, másikat a városi rendőrkapitányság vezetőjétől. — A kétkezi mesterek előbb-utóbb kihalnak — mondta. — Nincsenek már suszterek, s látszerészek- ből is egyre kevesebb dolgozik. Más városokból is érkeznek megrendelők. A polcokon az új szemüvegkeretek mellett 15-20 éve porosodik néhány megjavított és ott felejtett szemüveg. A zacskón ma is jól olvasható a vevő neve. A javítást megrendelték, de az elkészült szemüvegért nem jöttek vissza. Nem az övé, nem dobhatja ki. Talán egyszer beállít a tulajdonos. A polcon elférnek. A Magyar Optikus Ipartestület gyémántgyűrűt adományozott Pataki IstOklevéllel ismerték el tevékenységét fotó: török anett Városiasodé kistérség A kaposvári urbanizálódó térséghez 12 település tartozik, ahol a megyeszékhely gazdasági és kulturális súlya meghatározó. A 275 négyzetkilométeres területen csaknem 80 ezren élnek. A területfejlesztési elképzelések nyomán tizenkét település kapcsolódik a kaposvári urbanizálódó térséghez. Itt található a működő gazdasági szervezetek mintegy 80 százaléka, a kiskereskedelmi üzletek csaknem háromnegyede. Mindez a statisztikai hivatal legújabb felméréséből derül ki. A gazdasági életben tapasztalt fejlődés nemcsak a szaporodó vállalkozások számán látható az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma 15, a távbeszélő fővonalaké pedig 19 százalékkal haladta meg a kaposvári statisztikai kis térségét, ahol 77 települést tartanak nyilván. Az urbanizálódó kis térségben folyamatosan bővült az infrastruktúra: nőtt a közüzemi vízvezeték hossza, s négy község kivételével kiépült a vezetékesgáz-hálózat. A távközlésben is jelentős fejlődést lehet megfigyelni, különösen a megyeszékhelyen volt szembetűnő a változás. 1997. végén a fővonalak száma 24 ezer volt, ebből 22 ezret a megyeszékhelyen tartottak nyilván. Az egészségügyben is nagy átalakulás történt, a hálózat viszonylag jól kiépített. A tizenkét községből hatban háziorvos dolgozik, a többiből a szomszédos településre járnak a betegek. H. M. Visszaforgatják a bevételt A nyáron nyitva tartó óvodák kihasználtsága csupán 30 százalékos Vakációzó óvodások FOTO: TOROK ANETT A nyári takarítás miatt 22 óvodából tizenegyet bezártak. Július második felében ezeket kinyitják, a most működőket viszont négy hétre becsukják. Csaknem 2500 gyermeket és kétezer családot érint az óvodák nyári nyitvatartása. A 4-5 hetes szünet alatt gondot okozhat, hogy az apróságoknak megfelelő helyet találjanak. A lehetőség adott, ám számos szülő mégsem viszi nyáron óvodába gyermekét.- Másik óvodából mindössze öt gyerek érkezett hozzánk — mondta Kovács Éva, a Nemzetőrsori óvoda vezetője. — A szülők inkább szabadságra mennek vagy a nagyszülőkhöz viszik az apróságokat. Az ilyen korúakat ugyanis nem szerencsés idegen környezetben, ismeretlen felnőttek között elhelyezni. A gyerek átkérése az óvodavezető feladata, aki igazolja, hogy az óvodás egészséges. A térítési díjat is az óvoda intézi, a nyári felügyelet egyébként nem kerül többe. A szülő a kiválasztott óvodát megnevezheti. Tóth Lajos, a városi önkormányzat oktatási irodájának vezetője szerint rugalmas a rendszer. Ha a szülő elfoglaltsága változik, akár másnap is megkeresheti az elhelyezéssel kapcsolatban a kiszemelt óvodát. A nyári szünetben egyébként a nyitva tartó óvodák kihasználtsága is csupán harminc százalékos: a Nemzetőr sor nyolc csoportja a nyári szünetben kettőre csökkent. Úgy tűnik, a nyár a családoké. Szélesi Sándor Terepjárót vesznek a tűzoltók A vártnál nehezebb, de összességében eredményes félévet zárt a kis- és középvállalkozások zöme. Szinte mindenhol 10-20 százalékkal nőtt az árbevétel. Nyári Tivadar, a Kaposfil Kft termelési igazgatója elmondta: az első hat hónap alatt csaknem annyi árut adtak el, amennyit az év elején terveztek. A meglévő kapcsolatok mellett új értékesítési lehetőségek után kutattak. Az első negyedév különösen jól sikerült, június végéig mintegy 1800 tonna fonalat, illetve cérnát készítettek. A termékek 60 százaléka belföldön talált gazdára, a többi elsősorban az Európai Unióban. Régi kapcsolatot ápolnak olasz, osztrák és német kereskedőkkel. Az eredményes gazdálkodás következetes munkát takar, a váratlan nehézségeket időben orvosolták. Kora tavasszal ugyanis csökkent a külpiac felvevőképessége. Hasonló nehézséget élt át a Kaposplast. Szilvási József ügyvezető igazgató azt mondta: tavasszal leállt a jugoszláv export, ami érezhető a forgalmon. Úgy tűnik, hogy a két hónapos kihagyás után helyreáll a kapcsolat. A héten szerb üzletemberek érdeklődtek, s ha sikerül megegyezni, várhatóan még a nyáron elkezdik a kiszállítást. A 16 országba exportáló vállalat elsősorban pántolószaKaposváron 2475 regisztrált állástalant tartanak nyilván. A munkanélküliségi ráta 7,9 százalék. Ez lényegesen kedvezőbb a megyei 11,7 százalékos mutatónál. Az álláskeresők zöme — 1243 — nő, s több mint 70 százaléka elvégezte a szakmunkásképzőt illetve a középiskolát. Az előző hónapban 723-an kaptak jövedelem pótló támogatást, 849-en járadékban részesültek. Kiss László, a munkaügyi központ A héten több mint 20 élelmiszerüzletet és butikot vizsgált a Kisosz. Ezek közül mindössze kettőnél találtak kifogásolnivalót. Az egyikben félre eső helyen tárolták a panaszkönyvet, a másikban a cégfeliratozással akadt gond. A hibát kijavították, s a felkeresett boltokban azóta nem talagot, kefeipari alapanyagot, valamint mikroszeparátort gyárt. A cégnél csaknem egy- milliárd forint bevételt terveznek, az első hat hónapban közel 380 Tnillió forintot könyveltek el. Az új kereskedelmi kapcsolatok építésén kívül fejlesztésre, illetve a meglévő géppark rekonstuk- ciójára jelentős összeget költöttek. A város egyik legnagyobb munkáltatója a KVGY. A 650 dolgozót foglalkoztató cég bevétele 1,25 milliárd forint volt — tudtuk meg Harisch József kereskedelmi igazgatótól. A termékek felét hazánkban adták el, elsősorban áramszolgáltató cégeknek. Nyugat-Európába vitték a többit, s most ígéretes tárgyalásokat folytatnak kelet-európai vállalatokkal. Az agrárvállalkozások közül is több kedvező eredményről számolt be. Szabó Gyula, az Intertrade Rt elnökvezérigazgatója arról beszélt: a korrektség mellett alapkövetelmény a rugalmasság. Az elmúlt időszakban számos új üzletet kötöttek, a kaposvári vállalkozás már külföldön is jól ismert. Az eredményes gazdálkodás érdekében mindent megtesznek, akárcsak a mikro- illetve a kisvállalkozások. Az Első Magyar Cukor Manufaktúra Kft nyolc munkásnak ad kenyeret. Túljutottak a kezdeti nehézségeken, a bevétel jelentős részét visszaforgatják fejlesztésre. H. M. Új terepjárót akar vásárolni a kaposvári tűzoltóság. A jármű mintegy ötmillió forintba kerül, s legalább 11,5 millió forint a speciális mentőfelszerelés ára. Eddig nyolc kaposvári járműkereskedés ajánlatát nézték át. Jobbágy István százados, a városi tűzoltóság parancsnok helyettese tegnap elmondta, korszerű, gyors beavatkozásra alkalmas járművet akarnak vásárolni. Olyat, amelyik terepen is elboldogul. A kaposvári egység gyakran kap riasztást a környező településekről, s előfordul, hogy alig járható utakon közlekednek. A mentéskor minden másodperc számít, a nagyteljesítményű gépjárműfecskendők mellett fontos szerepe lehet a gyors mozgású terepjárónak. Az ötszemélyes járműben több, a munkához nélkülözhetetlen berendezés is helyet kap. Ilyen — egyebek mellett — a gyors-, illetve feszítővágó és a kéziszerszámok. Az önerőn kívül külső támogatók segítségére is számítanak. Már eddig is többen jelezték, hogy anyagilag támogatják a fejlesztést. H. M Hidegfront Tegnap megjött a hidegfront. A délutáni vihar elől egy üzletben húztam meg magam, s miután elállt a zápor, hazafelé indultam. A nap hamarosan kisütött, s felszárította az esőtócsákat. Tablettás fehérbor savanykás ü- lata csapta meg az orromat; egy kocsma marasztaló falai közül középkorú nő lépett ki az utcára. Az egyszerűség és a feltűnő- ség ellentmondása öltöztette. Használt strandpapucsa hangosan követte lépteinek illuminált ritmusát. Méregzöld szoknyája bálabontáskori modell, ruházatát egy hosszú irhakabát koronázta. Esernyőre nem volt szüksége, mert frizurája már régen nem találkozott a fodrász ollójával, ruháit pedig kabátja oltalmazta a nedvességtől. Valami régi dalt motyogott magában, mialatt boldogan kacsázott a valahova vezető úton. Sokan megmosolyogták, néhá- nyan összesúgtak mögötte, de ő eltökélten folytatta bolyongását. Átverekedte magát egy törmelékhalmon, s ez mosolyt csalt az arra járók arcára. Fojtott szitkaiból nekik is jutott. Végül megelégelve a közszereplést, egy lerobbant ház portáján keresett menedéket, így rejtőzve a kíváncsi szemek elől. Hidegfront az ezredvégen, - egyre többen áznak el. Horváth Zsolt Hírek Ketten ütköztek A Berzsenyi és a József Atüla utca kereszteződésénél összeütközött egy Fiat és egy Skoda személygépkocsi. Személyi sérülés nem történt, a tűzoltók áramtalaní- tották az autókat, (szs) Kifestik a nagytermet Az Együd Árpád Városi Művelődési Központban kifestik a termeket. A munka várhatóan három hétig tart. Az intézmény ezalatt nyitva lesz, de rendezvényeket nem tartanak, (szg) Bérmunkában arattak A toponári szövetkezet tegnap 60 hektárnyi repcét takarított be. A bérmunkát egy környékbeli cég rendelte meg. (hm) Kérdezzen: 8316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Középpontban a munka Matrica a bolton elemzési- és statisztikai osztályának vezetője tegnap azt mondta: az utóbbi időszak beruházásai nyomán nőtt az új munkahelyek száma, a megyeszékhelyen kedvezően alakult a munkanélküliség. A folyamat várhatóan tovább tart, s szinten marad, illetve csökken az álláskeresők száma. A csökkenés érdekében mindent megtesznek, hatékonyan kihasználják a rendelkezésre álló lehetőséget. Tanfolyamot illetve átképzést szerveztek. H. M. láltak hibát. Az üzlettulajdonosoknak egyébként rendszeresen tartanak megbeszélést, ahol a szakmai tudnivalók mellett a legújabb előírásokról is szó esik. Az érdek- védelmi szervezethez tartozó boltokon egyébként matrica igazolja, hogy a tulajdonos tagja a Kisosznak. H. M. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 423-473 Meddig tart a mindennapos áramkimaradás öt óra és fél hét között? Sebestény Gyula, a dél-dunántúli áramszolgáltató rt üzemvezetője: - A Ballakúti utcát ellátó 20 kV-os vezetéken az elmúlt napokban több esetben volt néhány tized másodpercre áramkimaradás. Az ismeretlen hiba felderítéséhez a szükséges intézkedést megtettük, a hiba keresést megkezdtük. A végleges hibaelhárítás időpontját nem tudom megmondani. Horváth Ildikó Jutái út 45/c. Sokszor van áramszünet az utcában. A háztartási gépek egy része tönkrement. Megoldható, hogy ne legyen áramingadozás? Sebestény Gyula, a dél-dunántúli áramszolgáltató rt üzemvezetője: - A lakóépület villamosenergia ellátását 20 kV-os vezetékről végzik. Működési területe nagy, ugyanis a Kaposváron kívüli települések ellátása is erről történik. Az elmúlt időszakban a sok eső és a zivatar többször okozott üzemzavart. A vezeték közelében található fák megközelítették a feszültség alatt levő területet. A szél a faágakat a vezetékhez fújhatja, ami átmeneti zárlatot idézhet elő. A hibát mihamarabb meg akarjuk szüntetni. vánnak. Ezzel ötven évnyi munkát ismertek el. Az oklevelet és a kitüntetést Szűcs György, az IPOSZ elnöke adta át. (Szélesi)