Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-08 / 157. szám

SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1999. július 8., csütörtök Hírek Karádi értékek A helyi épí­tészeti értékvédelem sza­bályzatát tárgyalták meg leg­utóbbi testületi ülésükön a karádi képviselők. A véde­lemre javasolt épületeket ugyanis Józsa Tamás mér­nök-tanár vezetésével a győri Hild József Építőipari Szak- középiskola hallgatói mérték fel. Markai Attila helybeli üzemmérnök - aki már dol­gozik a szabályrendelet má­sodik részén - tizenkilenc karádi keresztet térképezett és mért fel. (Is) 180 ezer koreográfiára A Nemzeti Kulturális Alapprog­ramtól száznyolcvanegy ezer forintot nyert a Somogyi Ap­rók néptáncegyüttes. A Né­meth Agnes vezette gyer­mektáncegyüttes a Rábaközi táncok című koreográfia színpadra állítására, vala­mint jelmezkészítésre fordít­ja ezt az összeget. A negyven táncos egyébként augusztus­ban egy néptáncos edzőtá­borba készül Csillebércre, ahol a folklórral, s a visele- tekkel ismerkednek, és részt vesznek a Budai várban ren­dezendő mesterségek ünne­pén is (Is). Ékszert lopott Egy fonyódi kempingben álló lakókocsit látogatott meg egy ismeret­len tettes, amelyből ezüst ék­szereket, karórát és kész­pénzt vitt el. A tolvaj 350 ezer forintos kárt okozott. Ugyancsak a fonyódi rendőr- kapitányság nyomoz egy is­meretlen látogató után, aki egy balatonfenyvesi nyaraló­ból pénzt, fényképezőgépet, mobiltelefont, walkmant és egy karórát emelt el 765 ezer forint értékben. (Is) Ruísz-kép a múzeumban Ruisz György kaposvári fes­tőművész A tokaji zsinagóga háború után című alkotását vásárolta meg özvegyétől a Budapesti Zsidó Múzeum és Levéltár. Az 51x61 centimé­teres olajfestményt hamaro­san megtekintheti a közön­ség. (Is) Benépesült a Petörke A bárdudvarnoki Petörke völgy egyre népszerűbb. Az idei szezonban is már több ezren keresték fel a kedvelt kirán­duló- és fürdőhelyet. Az ön- kormányzat már kijelölt egy biztonságosabb, védettebb fürdőövezetet az erdősáv előtt, de a látogatók ennek ellenére mégis az útmenti, veszélyesebb partszakaszt használják. A polgármesteri hivatal néhány alkalmazottja próbálja a parkosított részre terelni a fürdőzőket. (Is) Somogybán csaknem ezer mozgássérült vár segítségre, hogy gépkocsit vásárolhas­son vagy a meglevőt átalakít­hassa. Közülük azonban az idén csak minden ötödik szá­míthat kedvező válaszra. Kaposvár Évről évre több mozgáskorlá­tozott igényel támogatást sze­mélygépkocsi vásárlásához vagy átalakításához. Sokak­nak közülük ez jelentené az egyetlen kapcsolatot a külvi­Gyorsmérő a gazdáknak Gabonaminőség vizsgálatra alkalmas gyorsmérőt vásárolt a megyei agrárkamara. A ké­szülék 2,5 millió forintba ke­rült. Tegnap az egyik Bala- ton-parti termelő búzamintáit ellenőrizték. A hordozható készülék a gyors vizsgálatot teszi lehetővé — tudtuk meg Torma Sándortól, az agrárka­mara tanácsosától. A gabona­félék fehérje-, víz illetve si­kértartalmát is kimutatja, ez­zel alkalmas a független mi­nőségmérésre. Ez nagy segít­séget nyújthat, mivel a vizs­gálat során egyértelműen kiderül a termény állapota. lággal, a lehetőséget, hogy teljes életet élhessenek. A vá­rakozók listája hosszú, az odaítélhető pénz viszont csak töredéke annak, amennyire szükség lenne. Januártól fo­lyamatosan érkeznek a jegy­zői határozatok a közigazga­tási hivatalba: már csaknem ezer kérvény vár döntésre a bizottság asztalán. Ezek kö­zül mintegy nyolcszáz az el­múlt nyolc évből származó, meghosszabbításra váró igény kétszáz, új kérelem pe­dig az idén érkezett. A Szociális és Családügyi Minisztérium nemrégiben döntött a megyében elosztha­tó támogatásról: e szerint So­mogybán 144 személygépko­csi-vásárlásra és 36 átalakítás­ra vonatkozó kérelmet telje­síthetnek. A mozgássérültek a gépkocsi árának, vám- és adóköltségének hatvan szá­zalékát, de legfeljebb 300 ezer forintot vehetnek igény­be. A kérelmek elbírálására létrehozott bizottság várható­an még ebben a hónapban dönt az utalványok sorsáról. Idén 6683-an vették igénybe a Somogy Megyei Közszolgálta­tó és Információs Központ szolgáltatásait. A megyeháza földszintjén lévő központ a nyári szabadságolások ideje alatt is zavartalanul működik. Dr. Triznay Gabriellától, a központvezető-helyettese el­mondta: aki útlevél, polgári szolgálat-, letelepedési enge­dély-, külföldiek ingatlanszer­zése, álláskeresés-, pályázatok ügyében érdeklődne, nyugod­tan megteheti, hiszen minden információ a rendelkezésre áll. Az ügyfélfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra 30 kö­zött, pénteken pedig 10 órától délig van. Telefonon is lehet ér­deklődni a fent említett témák­ban az 529-170-es számon. Ezer kérvény kétszáz igen • • Otven milliót nyert Somogy \ Negyvenkilenc pályázattal ' ötvenmillió forintot nyer­tek a Somogy megyei öny kormányzatok a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériumától. Az összeg csaknem egyharmada Ka­posvárra került. _________Siófok_________ D r. Mátrai Márta országgyűlé­si képviselő, a Fidesz-MPP frakcióigazgatója úgy ítélte meg: Somogy megye jól szere­pelt a pályázaton. Azt már Várhegyi Attila államtitkártól tudjuk, hogy ősszel plusz pénzhez juthatnak még az ön- kormányzatok, így például Siófok, amely 164 millió forin­tot kért a Jókai park felújításá­ra, amihez most nem jutott hozzá. Fejér megyeiek 110, a tolna­iak pedig 64 millió forintot kaptak. Somogybán Kaposvár nyert kimagaslóan sok pénzt, így a Takács-kúria felújítására (kétmillió), a Kaposszentjak- abi bencés .apátságra (ötmil­lió), a Mária-oszlopra (félmil­lió), a Haza kispolgárainak műemlék épületre (kétmillió), a Kálváriakápolnára (egymil­lió). Ugyan itt jut e forrásból pénz a Hősök temetőjére (440 vezer), a Rippl-Rónai emlék- lúzeumra (800 ezer), a vásár­térre (egymillió), a Somogy népművészete című könyvre (egymillió). A további nyertesek kategó­riánként a következők. Az épületkutatáson alapuló kivi­teli tervek támogatása terén; Babócsa, Basakert (700 ezer), Bárdudvarnok, Gosztonyi- kúria (másfélmillió), Bö- hönye, helyi védettségű épület (600 ezer) és református templom (1.8 millió), Gyugy, Árpád-kori templom (egymil­lió), Edde, református temp­lom (négymillió), Kaposfő, tájház, félmillió), Kötcse, evangélikus templom szó­székoltára (egymillió), Lábod, tájház (300 ezer), Meszteg- nyő, Ladi János általános isko­la (félmillió), Nagybajom, helytörténeti múzeum (egy­millió), Nikla, kápolna (egy­millió), Segesd, Szenthárom­ság-szobor (300 ezer), Somogyudvarhely, mezőgaz­dasági szeszgyár (egymillió), Szilvásszentmárton, reformá­tus templom (félmillió), Tarany, római katolikus temp­lom (félmillió). Kastélyprogram; Iharos­berény, Inkey-kastély (három­millió), Kötcse, Antall-kúria (kétmillió), Újvárfalva, Nosz- lopy-kúria (másfélmillió). Történeti kertek, parkok, te­metők, emlékhelyek megóvá­sa; Bodrog, harangtomyok fel­újítása (egymillió), Csombárd, Szent János-szobor (400 ezer), Görgeteg, világháborús emlékmű (félmillió), Gyugy, Millenniumi parkerdő (850 ezer), Kőröshegy, Gaál espe­res-emlékhely (200 ezer), Kutas-Kozmapuszta,’ Hertelendy-kastély parkja (egymillió), Nagyatád, Szé­chenyi park, (400 ezer), Nikla, temető (egymillió), Somogy- vár, Széchenyi-kastély (két­millió), Vése, a település (280 ezer) és régi söremlékek feltá­rása (félmillió). Régészeti műemlék feltárása és kutatási eredményeinek közzététele; Balatonboglár, Te­metődomb (egymillió), Gálosfa-Kistótváros, udvarház és kolostor (egymillió), Csur­gó, Csokonai Vitéz Mihály gim­názium könyvtára (400 ezer). Könyvkiadás; Karád, nép­dalgyűjtemény (300 ezer). Árpád-kori kistemplomok helyreállítása; Somogyvámosi templom. C. A. Vezért és stratégiát váltott az Agroker Tisztában vagyok a ter­melők nehézségeivel és az ágazat általános hely­zetével. Az új tulajdonos minden feltételt és szi­lárd anyagi hátteret biz­tosít ahhoz, hogy haté­kony vállalatot irányít­hassak. Az új kihívás le­hetővé teszi, hogy a ko­rábbi tapasztalatomat hasznosíthassam. Ezt Mé­száros József, a kaposvá­ri Agroker Rt új vezérigaz­gatója mondta tegnap a Somogyi Hírlapnak. _______Kaposvár_______ A 44 éves, két diplomás szakember több mint két év­tizede dolgozik a mezőgaz­daságban. A szorosadi szö­vetkezetben eltöltött 18 év után a megyei területi agrár­kamarában tanácsosként al­kalmazták. Mészáros József nyert az Agroker-pályáza- ton, Július 15-től vezérigaz­gatóként irányítja majd a dél-dunántúli régió egyik legjelentősebb mezőgazda­sági-kereskedelmi vállalatát. — Alaposan átgondoltam a legfontosabb teendőket — mondta Mészáros József. Hozzátette: mostantól egy igazán profitorientált cégnél dolgozik. Ez új- , ám helyzete annyiban vál­tozatlan, hogy továbbra is a termelőkön akar segíteni. A megújult, korszerű, jól mű­ködő Agroker nagy segítsé­get nyújthat a térség terme­lőinek. A gazdasági felemel­kedés ugyanis közös érdek, így elengedhetetlen az együttműködés. Korrekt fel­tételeket akar teremteni, olyat, amely a gazdálkodók egyedi helyzetét is figyelem­be veszi. A célok megvalósí­tására számos új módszert kidolgoztak és meghonosí­tanak. Rugalmas, a piac sajá­tosságaihoz alkalmazkodó üzletpolitika biztosítja majd a cég fejlődését. Mészáros József- Miként hasznosítja ko­rábbi tapasztalatát?- Jól ismerem a somogyi mezőgazdasági kis- és kö­zépvállalkozókat, a szövet­kezeteket. Tudom, hogy rendkívül takarékos gazdál­kodásra van csak lehetőségük. Mi éppen ebben segítünk. Csak az a vállalkozás marad talpon, amely minőségi árut termel. Ehhez minőségi vetőmag, gép, és berendezés kell. Ezt tőlünk garantáltan megka- ják, a lehető legegyszerűb­ben. Terményfelvásárlással is bővül a cég tevékenysége. Az egész dél-dunántúli régi­óban meghatározók szere­plők akarunk lenni, azon be­lül is főként Zalában. A ter­melőkkel való szorosabb kapcsolat javítja javítja majd az eredményességet is- Mi lesz az első intézkedé­se vezérigazgatóként?- Vesszőparipám a haté­kony munkaszervezés. Jól működő vállalatot akarok vezetni, ehhez fontos a csa­patszellem. Sok jól képzett szakember dolgozik az Agrokernél. Már épül az új szaktanácsadói hálózat, de az ezzel kapcsolatos szerve­zés még bőven ad munkát. Már ez is a megújult Agroker elszántságát igazol­ja: a termelőkért és az ágazat jövőjéért dolgozik itt min­denki. (Harsány i) A központ nem szünetel NEMERE ISTVÁN KALANDREGÉNYE (16.) A legnagyobb kockázat Ibrahimnak, kapja ki a hátsó ülése­ket, egy kanna gázolajat öntsön szét a gödör körül, a nélkülözhető tárgyakat mind dobja ki a kocsiból. Kilenc perc maradt, amikor ezzel is végeztek, de a bomba még egyben volt és a szerke­zet könyörtelenül számolta visszafelé az időt. Ennyi maradt az életből? Nyolc. Hét... A gödör körül mind­mind több tárgy hevert. Végre Bert meglelte, amit mondtak neki. Csavarhúzóval lazította, levette. Mögötte volt a kábel, amit átvágha­tott. De mivel...? Kést keresett. Fogó nem volt. Öt perc... négy. Ha felrob­ban a kocsi, hiába menekülnek meg. A „partizánok1' idejönnek megnézni a roncsot, ők meg nem sokáig jutnak gyalog a sivatagban, élve... Három perc. Kettő. Végre talált egy éles kést, a kábelvégre illesztette. Még lepergett előtte életének néhány része. A disz­nók! - morogta. Akik Párizsban a metróban robbantgatnak, nemrégen egy magyar család is megsebesült mi­attuk... Hát most nem sikerülhet ne­kik! Egy perc... (Folytatjuk)- Magától értetődik - a tiszt gyanúsan udvarias volt. Elmúlott volna a gya­nakvása? Kimentek a sátorból, amaz parancsokat kiabált. Ibrahim jött kis­sé izzadtan, látszott, szeretne monda­ni valamit Bertnek, de nem volt rá al­kalma. A tiszt nem tágított mellőlük.- Az Iszlám Üdvfront nagyon hálás lesz Mr. Reggisnek - így a tiszt, és Bertnek megint azt volt az érzése, hogy nagyon is simulékony. Mitől szelídült meg ennyire? És ilyen ha­mar? Ibrahim nem nézett rá, tekinte­te a földet súrolta. A tiszt intésére egy katona odahozott egy dzsipet, Ibra­him beszállt. A katona kilépett. A tiszt kezet fogott Berttel:- Amint aktuális lesz az újabb szál­lítmány, brüsszeli emberünk kapcso­latba lép önnel. Jó utat! Beit látta, több kanna vizet és némi élelmet is tettek a dzsipbe. Beült Ibra­him mellé, ő maga vezetett. Még né­hány intés, és egy pénzestáska cini­kus csillanás a tiszt szemében... Bert ajkába harapott és gázt adott. A pénz­zel teli táska ott volt a lábánál.Felhaj­tottak a dűnére. Szilárd volt a talaj a köves fennsíkon, és a katonai tábor hamar eltűnt szemük elöl. Ibrahim ekkor megragadta a karját:-Jaj, Mr. Reggis, baj van! Kihallgat­tam két partizán beszélgetését.- Ezek terroristák inkább, Ibra­him...- Nem mindegy? Nekünk különö­sen! Azt mondták, fél óra múlva ha­lottak leszünk, maga és én! Bert még felhajtott a következő dű­nére is. Aztán le egy hosszabb völgy­be. Fél óra? Miért mondtak időt? Hát persze.... IDŐ! Most fékezett. Kiug­rottak, Bert kikapta a vizesedényeket és az élelmet, utoljára pedig a pénzes táskát. Mindezzel Ibrahim elment jó messzire. Bert pedig a forró homokra feküdt. Égette a hátát, de behúzta ma­gát a dzsip alá. Először semmit sem látott. Másodszorra sem. Ekkor kijött. Óvatosan felnyitotta a motorház tete­jét. Ott volt a bomba. Kis piros digitális számlálón a fogyó percek: már csak 24... aztán 23... Ibrahim nyüszítve ment még távolabb. Bert alaposan megszemlélte a szerkezetet. Szóval így vagyunk? Nem kell nekik Mr. Reggis, úgy látszik, az igazi Reggis már túl sokat tudott a sötét üzleteik­ről. De úgy akarják őket eltenni láb alól, hogy erről senki se szerezzen tu­domást. Nekik sem lenne jó, ha fegy­verkereskedői körökben elterjedne a hír: az algériai Üdvfront gyilkolja a kereskedőket... Lekapta ingét, a hátá­ra ragasztott különleges telefonké­szülék a kezébe simult:- Beit hívja a központot, jelentkez­zetek! A műholdak a Szaharát is látják. Látják a most induló fegyveres kara­vánt, a partizánokat is. Azonnal jött a válasz: - Mi baj, Bert? Leírta a bombát, amennyire tudta. Már csak húsz perc maradt, aztán ti­zenkilenc. Az éter hallgatott. Most hozzák össze a szakértőket, akik per­sze folyton a helyszínen vannak. Már hallgatják Bert leírását, összedugják a fejüket... Maradt tizennyolc perc. Ti­zenhét.- Ibrahim, áss egy gödröt! Jól hal­lottad! Csak úgy kézzel, nem mélyet. Ibrahim ásott, szétkotorta a homo­kot. Tizenöt, tizennégy... Végre meg­szólalt a készülék:- Párizsból ismert algériai bombatí­pus. Szétszerelés első fázisa.... És mondták, mondták. Beit követ­te az utasításokat. Közben odaszólt é

Next

/
Thumbnails
Contents