Somogyi Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-08 / 157. szám
*fátPOS\jf&' íNekünk sok szép óránk van! Egy az öné lehet, ha Ma balatonberényi előfizetőnknek kedvezett a szerencse. Gratulálunk: övé egy óra! 9 770865 91 2046 X. évfolyam, 157. szám Ára: 43 Ft, előfizetve: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1999. július 8., csütörtök Megyei körkép Vezért és sta- tégiát váltott az Agroker 3-4. oldal Nyugdíjasok Szünnapra varrógép 6. oldal Somogyi tájak Nomádok erdei táborban 7. oldal Álellenőrök az üzletekben Álellenőrök járják a kaposvári üzleteket. Dr. Szőllősy József városi tiszti főorvos elmondta: a megyeszékhelyről az idén már két bejelentés is érkezett. A napokban például azt „ellenőrizték”, hogy kirakták-e a polcokra a származási helye miatt dloxinfertőzés- gyanús árut. Kaposvár Az álellenőr jegyzőkönyvet is írt, de azt - ellentétben az igaziakkal — egy példányban készítette és magával is vitte. Másutt megtiltották, hogy az eladók elvágják a kenyeret, s hogy a dobozos sajtot egyenként is árulják. Minderre akkor derült fény, amikor az eladók megkérdezték a főorvost: mikor oldja föl a tilalmat. Dr. Szőllősy József elmondta: a szélhámosok ellen lehet védekezni: az igazi ÁNTSZ-ellenőrnek van igazolványa, amelyet köteles megmutatni. Az ellenőrzésről két példányban készít jegyzőkönyvet és az egyiket az üzletben hagyja. A polcról is csak akkor távolíthatja el, illetve semmisítheti meg az árut, ha az bizonyítottan romlott, káros az egészségre. Azonnal intézkedhet, ha például hypó ömlött a felvágottra vagy vízben úszik a mélyfagyasztott áru, netán szalmonella-fertőzött a cukrász. Ilyenkor a személyzet jelenlétében semmisíti meg az ételt. Ha az üzletvezető önként nem zárolja a kifogásolt árut, az ellenőr határozatot hoz, ami ellen fellebbezhet. Az ellenőr azonban csak jogerős határozat birtokában intézkedhet. (Várnai) Költségkímélő kórházak Nagy úr a takarékosság, számos költségkímélő megoldás forrása A takarékoskodás nem újkeletű a kórházakban, ám az igazgatók így is arra kényszerülnek: további ötletekkel gyarapítsák költségkímélő stratégiájukat. Kaposvár, Nagyatád Költségeink 55-60 százaléka bérre megy el - mondta dr. Gimesi Mihály, a kaposvári megyei kórház főigazgatója. - Ezért volt szükség a létszám- csökkentésre, ám ez nem mehet a beteg rovására. Az 1017 ágyas kórházban a munkaerő-takarékosságon kívül megpróbálnak az energiával is spórolni. A laboratóriumi vizescsapokra olyan takarékos, lopásgátlóval ellátott szerkentyűket szereltek, amelyeket a budapesti Rókusbán is eredményesen használnak. Ezzel a technikával évente több millió forintos megtakarítást érhetnek el. Csakúgy, mint a racionális gyógyszerfelhasználással. Miután évente 300 millió forint felett költenek gyógyszerre, így az olcsóbb, de azonos hatóanyagú készítmények alkalmazásával elért 1-2 százalékos megtakarítás is jelentős. Az egyszer használatos műtéti textília is csak látszólag kerül többe, mint hagyományos társa, de nem kell mosatni, varratni, raktározni, és higiénés szempontból is előnyösebb. A modern sebkezelés szintén kifizetődőbb. Decemberben 50 millió forintnyi kifizetetlen számla tornyosult a nagyatádi kórházban, mostanra viszont már egy kis tartalék is lett FOTÓ: LANG RÓBERT tudtuk meg dr. Novotny Zitától, a közelmúltban kinevezett főigazgatótól. Márciustól megbízott igazgatóként ült a vezetői székben, s első dolga az volt, hogy gyógyszerleltárt készíttessen. Kiderült: az osztályokon túl magasak a készletek. Arra kérte kollégáit: előbb nézzék meg, mi van a szekrényben, csak utána rendeljenek. így sikerült a 16 milliós készletet 11 milliósra leszorítani, de még ez is magas. A főigazgató bízik a költségérzékeny gazdálkodásban - az osztályvezetők költség- keretből lényegében egy jó háziasszony módjára kell, hogy gazdálkodjanak -, s azt reméli: a kórházak pénzügyi szemléletű gazdálkodása üzemgazdálkodásba csap át, s minden orvosa jó menedzser lesz. Lőrincz Sándor Távirati stílusban Kétmillió forint Vótapusztának Kétmillió forintot nyert működtetésére a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán a vótapusztai Evangéliumi Pünkösdi Közösségi Szeretetotthon, amelynek tevékenységéről Egyed Albertné, a Miniszterelnöki Hivatal kormányfőtanácsadója, valamint Cziráki Andrea, a Szociális és Családügyi Minisztérium főtanácsosa tájékozódott. Kincses József, a szeretetotthon vezetője arról is tájékoztatta őket, hogy szombattól három turnusban mintegy hatszáz gyerek tölt el itt egy hetet. A helyi és a megyei önkormányzat és a TESZ által támogatott honfoglaló táborba az ország különböző részeiről érkeznek gyerekek. (Is) Egyetemisták Németországban Három hónapos gyakorlatra Németországba utazott tegnap a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési Karának tizennégy hallgatója. A gyakorlati és üzemvezetési tanszék szervezésében már tíz éve rendszeresen utaznak ki hallgatók nyári gazdasági gyakorlatra a nyugat-európai magán- gazdaságokba. A hannoveri agrárkamara segítségével a Giffhorn környéki gazdáknál elhelyezett gyakornokok valamennyi gazdasági munkában részt vesznek. (Is) A vállalkozói központról Daxner Gábor, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ közelmúltban kinevezett elnöke tegnap a megyei közgyűlés elnökének és a megyei főjegyzőnek számolt be a vállalkozói központ tevékenységéről, az alapítvány nehéz anyagi helyzetéről. Az előterjesztés szeptemberben kerül a képviselőtestület elé, mivel dr. Gyenesei István fontosnak tartja, hogy a vállalkozói központról átfogó tájékoztatást kapjon a közgyűlés. Dr. Gyenesei István megköszönte Varga Józsefnek, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnökének a munkáját, aki Jákli Péter tragikus halála óta megbízott elnökként állt az alapítvány kuratóriumának élén. (Is) Kinyílott az Aranykagyló Elmosta az eső a menettáncot a siófoki Aranykagyló folklór fesztiválon. Az esti táncházat is a sörsátorba kényszerítette az időjárás. Mindez nem zavarta a grúzokat és az inidiai oroszlánokat: fergeteges sikert arattak. 650 táncos ropja Siófokon szombat estig a nyolcadik Aranykagylón. A főszervező, Neisz Péter nagy örömmel újságolta tegnap: szerencsére valamennyi korábban jelentkezett táncos csoport megérkezett, (fi) Hangosított viharjelzés Hangjelzés is egészíti ki a sárgán villogó viharjelzőket, s korszerű rádiós segélyhívó rendszert állítanak fel a Balaton-partján. Erről is szó volt tegnap Földváron. Megtudtuk: a polgári védelmi parancsnokságot bízták meg a viharjelzés korszerűsítésével, (fi) Előrejelzés Somogy megye Készítette: országos METEOROLÓGIAI szolgalat Média Kapcsolatok Osztálya Várható időjárás csütörtök estig: Többnyire borult lesz az ég, sokfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. A gyakran erős északi szelet, sokfelé viharos, a zivatarokat néhol orkán erejű széllökések kisérhetik. A hőmérséklet délután 17, 22 fok között alakul. Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Balatoni élőszavas tájékoztatás: Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 díja: 120 Ft/perc 06-90-304-612 díja: 120 Ft/perc 06-90-490-015 díja: 180 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc Köddel a jég ellen Somogybán 42 talajgenerátor működik, a jégeső ellen ez az egyik leghatékonyabb védekezési módszer. A rendszer segítségével évente csaknem egymilliárd forint veszteség előzhető meg a régióban. Megyei körkép A talaj generátor a jég ellenfele. Működésének lényege, hogy az acetonos-ezüst- jodidot elégetik, s a mikronnyi részecskék feljutnak a felhőbe. Ott több jégszem alakul ki, így a pusztítás lényegesen kisebb lesz. A szokásosnál ugyanis apróbb jégszem hullik. Huszár István, a Nefela Dél-magyarországi jégeső elhárítási egyesülés igazgatója tegnap lapunknak elmondta, a régióban 97 berendezés működik. Ebből 42 Somogybán. A hálózat haszna egyértelmű: csökken a termelők vesztesége. Az idén telepített somogyi kisállomások egyike Jutában működik. A vészesen közelgő viharfelhők miatt tegnap azonnal bekapcsolták a gépet. A telep egyébként folyamatos összekötAz idősebb gazdák is érdeklődve figyelik, hogyan Is működik a modern jégölő FOTO'.LANG ROBERT tetésben áll a meteorológiai állomással, s ha baj van, azonnal riasztják az érintett szakembert. Lestyán Norbert jutái talajgenerátorkezelő szerint a folyamatos működtetés biztonságot nyújt a környékbeli gazdáknak. (Harsányi) 977086591204699157