Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-07 / 130. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 7., hétfő FONYÓDI TÜKÖR Képviseletet nyitnának a déli Balaton-parton Erősödő kapcsolatok Lengyelország északnyugati részén található Sa- motuly, amely régiós kapcsolatokat igyekszik ápolni a Balatonnal. Meghatározó a szerepe ebben a tó déb partjának közepén a három szomszédvárnak. Nemrégen járt itt, a tónál Tadeusz Trojanek, aki nagyvállalkozóként a területi Lengyel-Magyar Baráti Társaság elnöke. Két éve vette föl a kapcsolatot a fonyódi- akkal, hiszen Szabó József irodavezetőt, aki a Lengyel- Magyar Baráti Társaság országos elnökhelyettese volt akkor, már 15 éves ismeri. Azt tervezik, hogy kereskedelmi képviseletet nyitnak Poznanban, illetve valamelyik balatoni városban. Kilátó a Sípos-hegyen Elkészült a kilátó a Síposhegyen. Innen a legszebb a balatoni panoráma. A polgármesteri hivatal városgazdálkodási és üzemeltetési irodája hosszú tárgyalássorozat eredményeként megállapodott a Matávval. A telefontársaság rendbe tétette a kilátót úgy, hogy a meglevő alatt három méterrel egy újabb kerengőt épített a saját költségén. Több mint tíz éve létesítették a sípos-hegyi kilátót, ahonnan Keszthelytől Tihanyig láthatjuk a tájat. Az utóbbi években azonban kilátástalan volt a kilátás, mert életveszélyessé vált a szerkezet. Eredetileg a Matáv adótornyának építették — azzal, hogy a telefontársaság teret ad itt a turistaforgalomnak is. Már jönnek a vendégek Jólesett a lubickolás ezen a forró hét végén a Balatonban fotó: török anett A szezont pünkösddel kezdik, de utána egy időre kiürül általában a Balatonpart. Szerencsés kezdet volt az idei: jóval több vendég maradt itt, mint a korábbi években. Német szótól hangos hét közben is a vízpart, s hétvégeken jönnek már az üdülőtulajdonosok és a hazai vendégek is. Kiss Péter, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási és üzemeltetési irodájának műszaki szakembere elmondta: végeztek a strandok, közterületek szépítésével. Óvatosságra késztette őket a máriai csúszda esete; ismert, hogy tavaly összeomlott és súlyos sérüléseket okozott az a szerkezet. Ezért Fonyódon is alaposan megvizsgáltatták a sán- dortelepi strandon és az Árpád soron található óriáscsúszdát. Megnyugodtak: mindkettő jó állapotban van. G. M. Kétmillió az iskolának Figyel az önkormányzat valamennyi tanuló igényeire. Képünkön: felsős diákok az iskola előtt fotó: török anett Kétmillió forintot költhet a Magyar Bálint Általános Iskola pedagógiai programjának megvalósítására. A Szabó Ferenc Zeneiskola és a napköziotthonos óvoda pedig egyenként egymillió forintot kapott erre a célra. Az általános iskolában a számítástechnika oktatását, valamint a kémia-fizika előadótermét fejlesztik, s fotólabort rendeznek be. A képviselő- testület október végéig szabott határidőt az intézmény A kurtaxa átalányadóban történő beszedését javasolja Fenyővári János főmunkatárs, a polgármesteri hivatal adóügyi csoportvezetője. Hatékonyabbnak tartaná négy főállású köz- tisztviselő alkalmazását a nyári hónapokban mint a jutalékos rendszerben dolgozó adóellenőröket. Fonyódon eddig öt ellenőr páros végezte a 2061 adóbeszedésre kötelezett jogi és magánszemély ellenőrzését. Az esetleges korrupció megelőzése érdekében állandóan változtatták a bejárandó területeket. Tavaly 22,8 millió forint idegenforgalmi adót szedtek be, s ez kiugróan jó teljesítvezetöjének a munkák befejezésére. Ennél korábban, augusztus elejére elkészül az iskolaudvar. Akik ismerik a terveket, azt mondják, még a dísztérnél is szebb lesz. Amint befejeződik a tanítás, felvonul a Délviép kft, s nekikezd a díszburkolat lerakásának és a parkosításnak. A Panoráma étterem és az iskola közti utat is lerakják, hogy ne kelljen a gyerekeknek esős időben sem sárban járni a menzára. Nyolcmillió forintot költ a város önkormányzata ezekre a beruházásokra. mény a Balaton-parti településekkel összehasonlítva. Az adócsoport munkatársai Hévízen és Zalakaroson tanulmányozták az adóbeszedés módszereit. Bár jogszabályok még nem rendelkeznek róla, ott már alkalmazzák az átalányadót. Fenyővári János számításai szerint ha Fonyódon is bevezetnék, legalább 8 millió forinttal több kurtaxát tudnának beszedni, mint az előző évben. Ha az engedéllyel rendelkező szobakiadóknak legalább fele — mintegy 900 adózó — vállalná az átalányt, akkor ilyen jelentős összeggel gyarapodna a város. Az ellenőrzés is egyszerűsödne, ami ugyancsak költségmegtakarítás, hiszen az adók beszedése Régi vágya valósulhat meg a nevelőknek, szülőknek és a diákoknak, hiszen évek óta készültek az udvar felújítására. Maguk is készítettek terveket, de pénzhiány miatt mindig elmaradt a munka. A tanév elején Francsics Zoltán polgármester ígéretet is tett a tervek megvalósítására. Egyetértettek vele a képviselők is. A testület nagy gondot fordít az oktatásra. Tavaly tízmillió forintos keretet nyújtott a Nemzeti alaptanterv bevezetéséhez szükséges fejlesztésekre. (Gáldonyi) is pénzbe kerül. Egy főállású ellenőr-páros évi költsége hárommillió forint. A képviselő- testület mérlegelésétől függ, hogy vállalja-e ezt a formát. A behajtott adók mértékét kedvezően befolyásolta, hogy a sazbálytalanságokat az ellenőrök szigorúan szankcionálták. Már az első mulasztás alkalmával 50-60 ezer forintos bírságot szabnak ki. Ennek jelentősen csökkenti a bevételek eltitkolását. Az idegenforgalmi adó beszedése az önkormányzatnak azért is fontos, mert ez idő szerint az állam minden forintjához kettőt ad. Ez a jelentős bevétel pedig visszaforgatható a turizmus fejlesztésére, amiből az egész város él. (Gáldonyi) HÍREK Díszburkolat a dísztéren A Balaton Áruház és a Julius Meinl ABC közti területen készítteti a díszburkolatot az önkormányzat. A két áruház az igények szerint megújult, időszerűvé vált a városközpont szépítésének befejezése. Erre most 2,3 millió forintot költ az önkormányzat. Kerékpárutat építenek Négy kilométernyi kerékpárutat épít az önkormányzat, a Szent István, a Kupa vezér, a Turul utcát és a József At- tila-Wekerle utcát érintően. Ez az újabb szakasz kapcsolódik a meglevő utakhoz. Két- helyi György zalaegerszegi tervező most készíti az út műszaki rajzait. Körjáratot indít a Volán A József, a Bartók, a Turul, a Kupavár és a Szent István utcán át közlekednek az autóbuszok, várhatóan a nyár közepétől. A Kapos Volán teljesítette a testület kérését, most az önkormányzaton a sor. Két buszvárót építtet a Turul utcában; jelenleg az építési engedélyre várnak. Rendkívüli napirendek Június 10-én rendkívüli ülést tart a képviselő-testület. A polgármesteri hivatal átszervezése és a Fonyód központú kisrégiós együttműködés lesz a téma. Június 9-én reggel fél 9-től viszont a képviselők bejárják a várost, s a turisták szempontjából áttekintik a szezon előtti felkészülést. Olasz tanulmányút A Garda-tó idegenforgalmának szervezését tanulmányozta a Francsics Zoltán polgármester vezette küldöttség a múlt héten. Úgy tartják, az ottani turizmus mértékadó Európában. Egy olasz üzletember hívta meg a fonyódiakat, aki a várossá nyilvánítás tizedik évfordulóján járt itt és a Garda tó meg a Balaton régió együttműködését szorgalmazza. Fonyód központjában újonnan nyíló egész éves üzletbe középiskolai végzettséggel, kultúrcikk kereskedelmi gyakorlattal üzletvezetőt és eladót keresek. Számítógépes ismeret és nyelvtudás szükséges. Jelentkezés: Simigh Ferenc 06-30/9690-713 Szigorú ellenőrzés: tetemes bírságot fizetnek a szabálysértők Előnyösebb az átalányadó Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2. 1/1. Tel.: 84/311-688. fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 Széllné Benczik Ildikó, 85/375-359, • 20/9691-087 A takarékszövetkezetek halatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában (97880j Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, Holló könyvvásárlási utalványt ajándékozunk. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékMegrendelőlevél n a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999 ...............................-tői C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény Beszervező előfizető: Név...... L akcím: Beszervezett előfizető: Név........ e gy hónap ra nem kell bélyeget ragasztani, | Lakcím.................................................... | a postai díjat kiadónk a levél ér- ~ " — ~—7" — , f . Axel Springer-Magyarorszag Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. s kezese után kifizeti. jel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. Szerencsés kihívás Szinte az egész várost megmozgatták a Magyar iskola szülői; a kihívás napján az intézményekkel közösen tartottak sportvetélkedőt. A rendezvényeket az önkormányzat, a Hűtő-Klíma, a Família Kft, a Kesztyűs szövetkezet, az MC kft, a Pilsner és a Zsoti Bt, a Fenyves, a Tornyos, a Kovács kereskedőház és magánszemélyek támogatták. A kisvárosok közt a 18. helyet szerezte meg Fonyód. Az iskolaszék elnöke elmondta: szerencséjük volt, mert 75 ezer forint értékű ajándékot nyertek. ÚJ HÁZTARTÁSI KÉSZÜLÉKET SZERETNE VÁSÁROLNI? VftLÁSSZfl CÉGŰNK fljtfNLflTtfT. Kezes nélküli áruhitel 30 000 Ft feletti vásárlás esetén! 100 OOO Ft-ig 0% előleg! 12-17-30 havi részletre! Információval állunk rendelkezésére. TÜTI ELEKTRONIKÁI BT. Balatonlelle, Rákóczi u. 366. • Telefon: 85/354-1111