Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-01 / 125. szám
SOMOGYI HiRIAP 1999. június 1., kedd TABI TŰKOR Szobrot a millenniumra Bizottság a rendezvények összehangolására Elkészült a galéria Találkahely a parkban • Fiataloknak, Idősebbeknek egyaránt kedves találkozóhelye fotó: kovács tibor zethez fordultak, hogy segítsék a program összeállítását. Elmondta: 18-an adtak javaslatot, s támogatták az önkormányzat kezdeményezését: a millenniumi emlékszobor felállítását. A város régi szobrait is felújítják, s rendezik a Zichy parkot. Művészeti, tudományos előadásokat tartanak, a nemzeti ünnepekhez kötődnek a megemlékezések: az államalapító Szent Istvánról, az ezredfordulóról. Az augusztus 20-i ünnepséget idén Bábony- megyerrel közösen rendezi meg az önkormányzat. K. J. amennyi az árajánlatban szerepelt. Az épület elektromos hálózata ugyanis elavult, s ezt teljesen ki kellett cserélni a szabványnak megfelelőre. Felújították a riasztóberendezést, és jelentősen növelte a költségeket a festés. A galéria felújítását csaknem 1,9 millió forinttal segítette a Vonzóbb Tabért közalapítvány. Az átalakított épület most külsőleg is méltó nemes céljaihoz; remélhető, hogy minél több külföldi látogatót is fogad. K. J. * Átadta az igazgató a tabi gyáregység irányítását Együtt értük el a sikert Roger G. Moore: Sok szép emlék fűz ehhez a városhoz fotó: kovács tibor Négy és fel év eredményes munkája után távozik Tab- ról Roger G. Moore. Mostantól Bécsben, a Flextro- nics amerikai vállalatcsoport középkelet-európai központi irodájában dolgozik. Elutazása előtt kérdeztük tapasztalatairól. Sok változást hozott ez a négy év a vállalatnál s Tabon is; boldog vagyok, hogy részese voltam e változásoknak — mondta Roger G. Moore igazgató. — Kitartásukról és képzettségükről tettek tanú- bizonyságot a tabi gyáregység dolgozói. Közösen hoztuk létre azt az alapot, amelyen a termelőegység már világszínvonalú termékeket tud gyártani. Az épület és a gépi beruházások mellett költöttünk az oktatásra is. Fontos volt ez a program: a betanulók képzésétől a képességfejlesztésen át egészen a diplomás-, valamint a vezetői MBA-képzésig.- Ezzel az ön munkája Tabon véget ért?- Igen. A gyáregység szervezettsége és a dolgozók képzettsége elérte azt a szintet, hogy a munkámra már nincs szükség a napi irányításban. A feladatok most a vállalatcsoport más területére szólítanak, de ezután is én leszek felelős a tabi gyáregység üzleti eredményeiért, fejlesztéséért. Gyakran visszatérek; továbbra is fenntartok itt egy irodát és lakást.- Sikerült valóra váltani valamennyi elképzelését? — Csaknem minden úgy alakult, ahogy terveztem. Mikor 1994 novemberében Tabra jöttem, csak 314-en dolgoztak a gazdasági egységnél. Öt vevőreklamáció várt, és a veszteséges gyár. S azóta a fejlesztések eredménye, hogy nyereséggel termelünk, a dolgozók száma eléri az 1300-at, és egyre több a megrendelés. Jól éreztem magam Tabon, ezzel a közösséggel értük el a sikereket. S úgy gondolom, munkámmal valamelyest hozzájárultam a kisváros fejlődéséhez, és dolgozóink életének a javulásához. — Milyen emlékekkel távozik? — Sok szép emlék fűz a városhoz, az üzemhez. Voltak nehéz napjaink és sikereink is. A gyáregység irányítását átadom, de Tabtól most sem búcsúzom el véglegesen, hiszem a munkámból adódóan rendszeresen visszajárok ide. Átadom a jól működő gyáregység irányítását, s nekem ez is öröm: egy fiatal magyar igazgatóra, Borsányi Lászlóra bízhatom. Krutek József Közös bizotttság vizsgálta a város közlekedési rendjét Gyorsítanák a forgalmat Négytagú operatív emlékbizottságot hoztak létre a városatyák; Mezőfi Gyula képviselő az elnöke. A bizottság feladata a millenniumi rendezvények koordinálása. Az operatív bizottság tagja Bertalan Béla képviselő, Czaba Józsefné művelődési- ház-igazgató és Deák István politikai főtanácsadó. Már év elején elkezdték a rendezvények előkészítését — tudtuk meg Farkas István polgármestertől. Hatvanöt vállalathoz, vállalkozóhoz és civil szerveElkészült a városközpontban levő Nagy Ferenc galéria átalakításával a Tabép kft. Négymillió forintba került a teljes beruházás. A költségek másfél millió forinttal többre rúgnak, mint amennyi a kft eredeti árajánlata volt; összege megközelíti a négymillió forintot. Ez azért van — tudtuk meg Farkas István polgármestertől —, mert a villanyszerelési munkák költsége jóval magasabb lett, mint Hamar megkedvelték a városközpontban 30 millió forintért kialakított új díszparkot a városlakók. Azóta szinte találkozóhellyé vált a csomópont miatt. A városon átutazók, a Nagy Ferenc galériát látogató hazai és külföldi vendégek is itt randevúznak. Ez a park és pihenőhely a Vonzóbb Tabért közalapítvány 16 millió forintos támogatása nélkül nem épülhetett volna meg. Az ivó- kúttal, pihenőpadokkal is ellátott terület nemcsak a fiatalok találkahelye: ide jönnek beszélgetni az idősebbek is. Az autóval érkezőknek negyven gépkocsi befogadására alkalmas parkolót is kialakítottak. Huszonkét észrevételt tett a helyszíni szemlét követően a rendőrség, az ön- kormányzat és a gamesz szakembereiből álló bizottság. A város belterületén vizsgálták a közlekedést. Nyolc észrevételt rögzítettek a Kossuth utcában — tájékoztatott Fekete Sándor rendőr százados. Sebességkorlátozó és megállni, illetve várakozni tilos táblára van szükség a vásártér előtti úton, mert vásárnapokon akadozik az átmenőforgalom. Zebra kell a Vörösmarty és Jókai utcai csomópontba, megállni tilos tábla a Kossuth utca-Mártírok úti kereszteződés páros oldalára. — Az önkormányzati és a gamesz kezelésében levő utakon is sok a hiányosság — összegezte az őrsparancsnok. — Tilalmat, korlátozást és utasítást adó táblák is kellenek. Javasoltuk: cseréljék ki a táblákat az Arany utcai elágazónál; két elsőbbségadást jelzőt kell kihelyezni a „szigetre”, illetve egyet, ami jelzi a kötelező haladási irányt. A Széchenyi és a Dobó utca kereszteződésébe kell egy elsőbbségadás kötelező tábla, s hiányzik a behajtás tiltása az Ady és Ságvári utcai csomópontnál. Az iskolák környékére is több tábla kellene. Az Óvoda utcában azt javasoltuk: az iskola előtti megállást tiltó táblát cseréljék várakozni tilos-ra. Két kereszteződésbe tükör is kellene. Mindez elősegíti a biztonságosabb közlekedést. A javaslatok megvalósítása az önkormányzat hatáskörébe tartozik. HÍREK Területet adtak el A városatyák legutóbbi ülésükön jóváhagyták, hogy gázfogadó állomás létesítésére több mint 300 négyzetméternyi területet adjon el az önkormányzat a Kögáz Rt-nek. A fogadóállomásnak ugyanis műszaki és biztonsági okok miatt az eredetileg tervezettnél nagyobb területre van szüksége. Szakmai konferencia Háromnapos konferencián vesz részt Salgótarjánban Barkócy József a vállalkozói tanácsadó iroda vezetője és Nagy László, a Koppányvölgye társulás térségmenedzsere. Itt a marketing és a turizmusfejlesztés a fő téma. Peredi diákok Tabon A peredi iskolaigazgató és három pedagógus kíséretében 25 tanuló látogatott a városba. Tab és a szlovákiai Pered között erősítik az együttműködést; június 20-án öttagú önkormányzati küldöttség is utazik Farkas István polgármester vezetésével Peredre. Gázlánggyújtás Elkészült a várost és hat települést érintő, 704 millió forintos gázberuházás. A gázlángot június 3- án délután négy órakor gyújtják meg ünnepélyesen a Nagy Ferenc galéria előtti téren. Kerékpárutat építenének A Som-Kapoly összekötőút tabi átkelési szakaszának egy részén - a Munkás úton - kerékpárút építését tervezi a város vezetése. A több mint 13 millió forintos beruházáshoz 80 százalékos támogatásra is pályázott a város a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnál. 2,7 millió forint volna a saját erő. Növekvő könyvforgalom Csaknem a háromszorosára nőtt a városi könyvtár könyvesboltjában a forgalom egy év alatt. Ez a jobb körülményeknek is köszönhető. A bolt a galéria földszintjéről költözött a Kossuth utcába. Keresettek a szépirodalmi, az ifjúsági és mesekönyvek, sokan vásárolnak kazettákat is. Aerobisok Zalaegerszegen A dunántúli aerobikcsoportok találkozóját a hét végén tartják Zalaegerszegen, s ezen a tabi kezdő óvodás- és iskoláscsoport és a sztepptáncosok is részt vesznek. A 26 gyermek részben új koreográfiát és már ismert műsorát mutatja be. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Tabon és környékén Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 74. Tel.: 84/321-596, 06/60-394-933 A takarékszövetkezetek karádi, andocsi, kisbárapáti, ságvári, ádándi irodájában Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, Holló könyvvásárlási utalványt ajándékozunk.----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1999 .......................-tői | C ímzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap Beszervező előfizető: Név Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Lakcím: I Beszervezett előfizető: Név.....................................................| Lakcím:.....................................................* I__________________________________________________I Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. s Tel.: 80/311-644. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11-09001415. A TABI TÉGLAGYÁR AJÁNLATA! B-30-as tégla 40,- Ft+ÁFA Téglatörmelék INGYEN ELVIHETŐ! Telefon: 84/320-015 (10213) APOLLÓ ÜZLET HÁZ □ Műanyag kerti bútorok □ Márványpor, kertberendezések □ Virágcserepek, balkonládák Közvetlenül az importőrtől. Tab, Kossuth L.u. 117. Tel./fax: 84/321 -669 (1B14) HORGÁSZTÓ ELADÓ TAB TERÜLETÉN Tel.: 84/320-015 _________________________(10212)