Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-05 / 129. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP Világjáró 1999. június 5., szombat Száz méterre az 500 szigettől Hamlet és Andersen országában jól élnek a vikingek Pote fevji to leoforio ja ti Almiros avrio - kérdeztem nagy furfangosan újgörögül egykor Volosban, hogy megtudjam, mikor indul holnap az első busz Almiroszba. Naná, hogy görögül válaszoltak! De a mondatot, s egy sor szót sikerült elsajátítanom. A dán kifogott rajtam, kész csoda, hogy egyáltalán a dánok tudnak dánul. Skol - egészségedre -, ezt sosem felejtem el, amennyi Tuborgot elsajátítottam, nem is csoda. Az egészségügyi kifejezésnél többször csak egy szót hallottam: tak. Vagyis köszönöm. S ez szintén nem csoda, hiszen a dán mindent megköszön, még azt is, amit ő ad. De nemcsak ezért szimpatikus nép. A Boeing Észak-Németor- szág fölött járt, és ezt nemcsak abból tudtam, hogy a pilóta fél órája közölte, Prága fölött vagyunk, hanem abból, amit láttam: a semmiből. Merő egy felhő volt az „ég teteje”, a tengert s az első dán szigetet is csak akkor láttuk meg, amikor landoláshoz ereszkedtünk. A kifutó már annak az országnak a képét mutatta, ahol az esős napok száma évente 120- 200 között mozog. Dánia. Borús, mogorva időjárás, már csak a hűvös skandinávok hiányoznak! - ízlelgettem a sokat hallott sztereotípiát. Nem hittem volna, hogy tíz nap múlva életem egyik legnagyobb élményén leszek túl emlékezetes tájakkal, hihetetlen gasztronómiai igénybevétellel, sok baráttal, s napozással Helsingőr partjainál. Hamlet. A dán nemzeti hős, Shakespeare királyfija, aki ugyan sosem járt Dániában - hasonló nevű nemesről, Amletról írogat valamit a bédekker a legendárium fönntartása végett - mégis az első ember, aki Dánország említésekor beugrik. Meg a szagos idézet, amit csak azért sem írok le! Szóval Helsingőr áll, 3-4 kilométerre a svéd partoktól, egy tengerszoros kiszögel- lésében. Sjaelland-sziget turista látványossága, melynek belső udvarában az idegenvezetők megemlítik: hölgyeim és uraim, abban a kanyarban, látják, ott jelent meg Hamlet atyjának szelleme. Kifelé menet az angol drámaíró-óriás reliefje akár cinkosan kacsinthatna is. A létkérdéssel küzdő királyfi után a második leghíresebb dán a rút kiskacsa, az ólomkatona és a gyufaárus- lány szülőatyja, Hans Christian Andersen. Szintúgy idegenforgalmi nevezetesség, szülőháza múzeum, a környékén több utca a másfélszáz évvel ezelőtti hangulatot idézi. Ide kedvezménnyel 30 koronáért - 1 DK 35 forint - bejutunk, kronologikus tárlatrendezés visz el bennünket a kis Hanstól a nagy mesemondóig, akiről kismillió rajzot, fotót, plasztikát találunk. Az egyik teremben több ezer kötet, vagy hatvan nyelven több mint száz ország - köztük jó néhány polcon magyar kiadók - könyvei. Az Andersen-kul- tusz az egész várost áthatja, a helyijáratú buszt mesefigurák borítják, a gyárkémény zsiráfnyaknak van álcázva, a várost átszelő folyó habjaiban szilaj mén szoboralakja, s régies cégérek mindenütt. Andersen nem hiányozhat az Erotika Múzeumból sem - igen, Dániában ilyen is van. Hatalmas képen a szobra, alulöltözötten öleli a 70-es évek szépségideálja. De ez még mind semmi, a mesemondó magánélete sem tabu, eddig viszonzatlan szerelmeiről tudtunk csak, most már az sem titok, hogy habár kedvelte a bordélyok világát, ott is csak plátói kapcsolatra tett szert. Immár természetesen Koppenhágában, a világvárosban vagyunk. Odin isten - innen Odense neve - kegyeit élvezzük, a felhők - mint a hazai források jelentik - éppen Magyarországot áztatják. Ennek igazán felhőtlenül tudunk örülni az első 5 Celsiusos, fagyos szélviharral vert napok után. Egyszóval nyár van Dániában, a forgalom egy igazi világvárosé. A három Váci ut- cányi sétáló kész ingyencirkusz, mutatványos, zsonglőr, feketezene amerikaiaktól, avantgarde szláv nyelvjárásban, van itt minden. A látvánnyal nehéz volt betelni, jómagam a világhírű, a város szívében helyet kapott vidámpark tűzijátékos, Tivoli-gárdás nyitásának napján éjfélkor is nyakamba vettem - vagy tizedszer - az utcát. Ekkor is találtam újságot, a Holdat. A városháza főterére csillagászok települtek, hatalmas kukkereik előtt a buliba induló fiatal, a koldus hajléktalan és az áloműző magyar azonos rangban - érdeklődőként - várakozott. A sétálóutca a kikötőbe visz, először itt csodálkoztam rá az akkor igencsak hidegben is jégbehűtött Tuborgot kortyolgató Vikingekre. A sörözők teraszán „napernyők”, alattuk hősugárzók, akárcsak évekkel ezelőtt a februári Brüsszelben. Egyszóval az 500 sziget országának legföljebb az éghajlata hűvös, 5,5 millió polgára abszolút jó kedélyű. Aldnek a kezében nincs sör, az vagy beteg, vagy gyerek, vagy a bort szereti. Magunk is csakhamar rákapunk az élet ízére, a kerek toronyba, ahová minden oroszok cárja a legenda szerint kocsival kaptatott föl, mi sörrel megyünk. Kilátásaink a magasból páratlanok, szélkerekek a kikötőben - az országban 16 ezer van belőle, s csakhamar a világon elsőként környezetbarát módon az energiaszükséglet 10 százalékát adják - induló komp Svédországba, és tornyok mindenütt. Légióként is a parlamenté, ami a mai Dánia egyik legfontosabb intézménye. Munkahelye 179 választott képviselőnek, akik olyan törvényhozást képviselnek, amely igen közel áll a valós választópolgári akarathoz. Az országban ugyanis nincs választás 80 százalékos részvétel alatt, de az ennél jóval magasabb aktivitás sem ritka. A dán Grundvig és Kőid, a két népfőiskola-teremtő óta egy életen át tanuló, sorsát kezében tartó nép. A közélet alapelve a nyilvánosság és a tisztaság, s ha nagyritkán korrupciós ügy kerekedik, annak errefelé következményei vannak. Mindez 150 éves alkotmányosságon nyugszik, a mai királyság II. Margittal a trónon, országépítő IV. Keresztély királlyal a történelemkönyvekben fontos hagyomány. Talán ebből ered a dánok szolidaritása, összetartása. Amikor a Csendes-óceáni francia atomrobbantások elleni tiltakozásul szervezett biciklis demonstráción a kormányfő az élbolyban tekert, a gallok Unión belüli viszontválasza nyomán egyharmadával csökkent a francia borok forgalma. De szemléletes a magánnyugdíj-pénztárak körüli helyzet is. Pár éve kezdtek el működni, s ezzel aláásták a szociáldemokrácia egyenlősé- gi elvét. Eddig 67 év fölött mindenki azonos szinten részesült a népnyugdíjból, s ennek várhatóan vége lesz. Soha nem gondoltam volna, hogy Dániában többet tudnak Magyarországról annál, mint hogy éppen eszik-e vagy isszák a Kárpát-medencét. Tévedésem jelentős, ha azt vesszük, hogy Dániában nemcsak ismerik, de kedvelik is a magyarokat. Szeretik borainkat, hazájukra kísértetiesen emlékeztető tájainkat (az utazó Andersen a múlt században Magyarországra érve valósággal lelkendezett a látványtól), s szeretik legendás vendégszeretetünket. Amiben, meg kell hagyni, ők is igen jók. Nemcsak szeretnek, de tudnak is nagyokat enni, nem is értem, a svédasztal miért nem dánasztal inkább. Jómagam jócskán megtréfáltam az emésztésemet, másfél hétre megfeledkeztem arról a csekélységről, hogy az ember jobbára akkor eszik, ha éhes. Persze, először az útikönyv viccelt velünk, amikor a szendvicsevés hagyományával riogatott. A dolog csakugyan létezik, első este volt is részünk benne. Mátyásdombi polgármester barátunk ki is csomagolta a szalonnát és a rúd kolbászt. Először és utoljára, legföljebb a pakisztáni konyha juttatta ismét eszébe a hazai anyagot. Dániában egyébként mintegy 15 ezer magyar él, az Aarhus-i Egyetemen oktatják is a nyelvünket, amint hazánkban is lehet dánul tanulni. Ez a nyelv egyre népszerűbb. Részint azért, mert több magyar folytat agrártanulmányokat áz északi országban, és van, aki dolgozni is visszajár oda. A dán agráriumot a népfőiskola és a dolgos gazdák tették világhírűvé, pedig adottságaik nem valami jók, földjük rendkívül köves. A munkában elképesztő iramot produkálnak, a farmer rohan elől, a fiúk utána. Ezért szépen fizetnek is, egy magyar diák havi 200 ezer forint körül tud félrerakni, ha ügyes. Persze hamar el is verheti, az 1000 forintos sörök országában ez nem nehéz. A világ 3-4. legmagasabb átlagfizetése - 10 ezer korona, 350 ezer forint - a dánoké. A főiskolai tanárok nettó 10 ezret, a jegyzők már évi 500 ezret, az orvosok 1 millió koronát keresnek. Miért megy ilyen jól a dánoknak? Egyrészt azért, mert igyekeznek. Öve Gejl Christensen, a Dalum főiskola tanára azzal szemléltette a két ország mezőgazdászai közötti különbséget, hogy amikor a dánok hazánkban gyakorlatoztak, hajnalban már az istállóban dolgoztak, amikor a magyar fiúk még a csizmát feszegették a lábukra. Ez a száz méter a különbség. Bezzeg, fajlagosan nekünk van a legtöbb Nobel-díjasunk, mondhatjuk erre büszkén, mi magyarok. Való igaz, a dánoknak kevesebb van. Viszont a népfőiskola révén nekik van egy művelt, magasan képzett, állandóan tanuló nemzetük. Kellene egy százméteres lépés... Balassa Tamás Koppenhága történelmi kikötője a Hanza-városokra jellemző házakkal Turisztikai látványosság a koldus is Demonstráció Koszovóért... ... és a háború eilen A sör nemzeti ital Dániában
