Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-30 / 150. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 30., szerda Sport 9 Országos minősítő díjlovagló verseny Nyeregben a somogyiak Táborlakó kosárlabdázók A Táncsics Mihály Gimná­zium tornacsarnokában tartja egyhetes nyári ko­sárlabda-táborát a Farok Kosársull. A fiatalabb gyermekek a sportág alapjaival, az Idősebbek pedig már a helyes tech­nikával Ismerkednek. Kaposvár A teremben közel húsz gyermek figyeli a két okta­tót, Farkas László-1, a Ka­posvári Klíma-Vili Purina SE NB I „A” csoportos férfi ko­sárlabda-együttesének egy­kori csapatkapitányát és Ka­rácsonyi Tamás-X a Táncsics gimnázium egyik testneve­lőjét. — Tamás a kisebb gyer­mekekkel, én pedig a 13-15 éves korosztállyal foglalko­zom — mondta két gyakorlat között Farkas László, a há­romszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes, 78-szoros vá­logatott játékos. — A fiata­lokkal (8-13 éves korosz­tály) elsősorban magát a sportágat szeretnénk jobban megismertetni, megszeret­tetni, ezért az edzéseken hangsúllyal szerepelnek a játékos, rávezető feladatok. Főleg az alapelemeket gya­koroltatjuk. Az idősebbek­kel már komolyabb szakmai munkát is végzünk, ők elsa­játíthatják a helyes technikát labdavezetés, elindulás, megállás közben. Fontos, hogy a passzolás és a tem­Farkas László az edzéseken a helyes technikát tanítja a kaposvári kosár­labda-tábor résztvevőinek fotó: lang Róbert pódobás is egyre jobban si­kerüljön. — Mi a tábor napi prog­ramja? — Gondoltunk az elfoglalt szülőkre, ezért napközis jel­legű programot állítottunk össze. Elméleti és gyakorlati oktatás is van. Délelőtt fél tízkor kezdődik az első, két­órás edzés. A résztvevőkkel két csoportban dolgozunk. Ezt követően videóról kosár­labdázással kapcsolatos fil­meket, bejátszásokat néz­hetnek a gyerekek. Az ebé­det szabadfoglalkozás kö­veti, ahol kiegészítésként asztaliteniszezni, tollaslab­dázni vagy sakkozni lehet. Akinek kedve van hozzá az még kosárlabdázhat, de csak annyit, hogy a másfél órás délutáni edzésre még ma­radjon ereje.- Az egy hét ugyan rövid idő, de itt is feltűnhetnek te­hetségek. Mi lesz az ő to­vábbi sorsuk? — Terveink szerint a leg­ügyesebb gyermekekkel ősztől a Farek Kosársuli­ban külön is foglalkozunk majd. Kun Zoltán 31. Férfi kosárlabda európa-bajnokság Nyolcán hat helyért Szinte a teljes magyar él­mezőny részt vett az or­szágos minősítő díjugrató versenyen, ahol a somo­gyiak egy győzelmet és több értékes helyezést ér­tek el. MÁRIAKÁLNOK A közel fél éve felavatott má- riakálnoki lovascentrumban rendezett országos minősítő díjlovagló viadalon a hazai indulókon kívül osztrák ver­senyzők is rajthoz álltak. A mezőnyből egyedül az örökös magyar bajnok Dallos Gyula hiányzott, aki a hétvégi hollandiai Európa-bajnokság előtt egy németországi verse­nyen vett részt. Az Intermediaire II. felada­tot Kövy András — a Zselic- farm kiváló és versenyről ver­senyre javuló formát mutató sárga ménjével, Morning Starral — egyhangú pontozás­sal nyerte. A Nagydíjban — annak ellenére, hogy három bíró is elsőnek helyezte az ötből — mindössze három ponttal lemaradva lett ezüst­érmes, a Fergeteg nyergében induló Lovász József (Epona Lovasklub, Hortobágy) mö­Az országos ranglista ver­senyen a somogyi színe­ket az Arena-Vitál TSC Ka­posvár, Tri-Atád Nagyatád és a Kaposvári Építők SC versenyzői képviselték. Hatvan A rangos viadalon a legjobb eredményeket az újonc kate­góriában rajthoz álló Horváth Zsófia és a serdülők között induló — győri színekben versenyző — kaposvári Es­küdt Roland érték el. A Egy arany- és három ezüstérmet nyertek a ma­gyarok Siófokon a Junior ökölvívók nemzetközi Ba- laton-bajnokságán. Siófok A nemzetközi versenyen ti­zennégy ország, összesen 104 sportolója lépett kötelek közé. Az 57 kg-osok között ház­idöntőt vívtak a magyarok. gött. Ebben a kategóriában a balatonfenyvesi Komjáthy György Jegyessel harmadik­ként, a Lovasakadémia SC színeiben versenyző Kemény Zsuzsanna (Hangulat nevű lován) - élete legjobb ered­ményét elérve — negyedik­ként végzett. A fiatalabb lovak viadalán, a középosztályban Kövy And­rás (Lovasakadémia SC) Ko­ralle nyergében egy második és egy harmadik helyezést ért el. A könnyűosztályban Ka- purieddel harmadik illetve hatodik lett. Két kategóriában versenyzett Komjáthy György is, aki a középosztály küz­delmeit Arsene Lupin-el má­sodik és harmadik, a nehéz­osztály csatározásait Illem III. nevű lovával a hatodik helyen zárta. Az országos bajnokságra készültek a Lovasakadémia ifjúsági versenyzői. Az Eu- rópa-bajnoki csapatfeladatot Kamocs Dorisz Spencerrel az ötödik helyen teljesítette. Az ifi Eb előkészítő feladatában Fentős Annamária szintén ötödik lett. A könnyűosztály­ban Török Katalin Bénító nyergében a hetedik helyen végzett. (Kun) A középdöntő zárófordu­lója után kialakult a nyol- caddöntő mezőnye a 31. férfi kosárlabda Európa- bajnokságon. A még ver­senyben lévő csapatok holnap már egyenes kie­séses rendszerben folytat­ják a küzdelmeket. Pau, Le Mans Az E-csoportban szereplő orosz válogatott biztos dia­dalt aratott a világbajnok Ju­goszláv gárda felett. Spanyol- ország együttese is „elbánt” Izrael válogatottjával, a házi­gazda gallok pedig a szlové­neknél voltak jobbak. Az F-csoportban Németor­szág csapata két vereséget követően ezúttal nyerni tu­dott, nagyszerű második fél­idei teljesítménnyel bizo­nyult jobbnak Horvátország válogatottjánál. Ezzel a Chi- chago Bulls-ban szereplő Toni Kukoccsal felálló déli szomszédaink, óriási megle­petésre kiestek. A sorozat ele­jén két győzelmet elkönyvelő csehek nem tudtak újabb bravúrt bemutatni és döntet­len első félidő után, végül alul maradtak az „Eb meglepetés- csapata” címet joggal kivívó törökökkel szemben. A litvá­nok az olaszokat verve bizto­sították be második helyüket. Az Európa-bajnoki találko­zókat a magyar válogatottal egy selejtezőcsoportban kez­dő csaptok közül tehát az orosz és a spanyol is be tudta verekedni magát a nyolcad- döntőbe. A továbblépésre ta­lán a Szergej Bjelov vezette szbornajának van nagyobb esélye. Az első hat helyezett csapat számít majd olimpiai résztvevőnek. A középdöntő végeredménye: E-csoport (Pau): 1. Jugoszlá­via (11 pont), 2. Franciaor­szág (11 p.), 3. Oroszország (10 p.), 4. Spanyolország (9 p.), 5. Izrael (8 p.), 6. Szlové­nia (8 p.). F-csoport (Le Mans): 1. Litvánia (11 pont), 2. Olasz­ország (10 p.), 3. Törökor­szág (10 p.), 4. Németország (9 p.), 5. Horvátország (9 p.), 6. Csehország (8 p.). A pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény döntött. A negyeddöntő műsora: Július 1. (csütörtök), Párizs: Oroszország-Olaszország (14 óra), Jugoszlávia-Németor- szág (16.15 óra), Franciaor- szág-Törökország (18.30 ó- ra), Spanyolország-Litvánia (20.45 óra). (Kun) Koleszárt lepontozták Mint arról már hétfői szá­munkban hírt adtunk, Ju­nior Európa-bajnok birkó­zónk, Koleszár Gábor a má­sodikként végzett a Marca­liban rendezett felnőtt kö­töttfogású ob-n. Edzője szerint lepontozták. Kaposvár A versenyző szerepléséről Benkő László edző elmondta, hogy szemsérülése miatt az utolsó pillanatig kétséges volt Koleszár indulása, aki végül a saját felelősségére lépett sző­nyegre. Ez érthető volt, mert az ob egyben válogató is volt a felnőtt vb-re. A birkózó három győzelemmel jutott a döntőbe, ahol a tavalyi felnőtt vb-ezüst- érmes újpesti Hirbik Csabával került szembe. Az edző megíté­lése szerint vüágszínvonalú döntőt vívtak, ám a kaposvári fiú — szoros küzdelemben — 4:3 arányban alul maradt. Bállá József szövetségi kapi­tány osztotta a kaposvári edzők véleményét, hogy a zsűri tagjai Hirbiknek „vezették”, aki így utazhat a szeptemberi felnőtt világbajnokságra, Koleszámak pedig marad az augusztusi bu­karesti junior vb. Még nem közölt eredmé­nyek: 69 kg.: ...6. Takács László. 76 kg.: ...7. Tomsics István. 130 kg.: ...6. Tóth Ta­más (valamennyien K. Klíma Vili Nehézatlétikai SE). Az első felnőtt női szabadfo­gású ob-n a Kaposvári Nehézat­létikai SE cselgáncsos hölgyei (több hónapos birkózó edzés után) is indultak. A 62 kg-ban Varga Ildikó súlycsoportja négy résztvevőjét egyaránt tus­sal verve lett magyar bajnok. Kelemen Judit is neves ellen­felet vert az első mérkőzésén. 75 kg-ban Gombár Noémi az Eb-negyedik Bálint Tímea ál­tal legyőzve 2. lett. (Jutási) Mai ajánlatunk Labdarúgás Osztályozó mérkőzések (második forduló) Elöl állók a pályaválasztók, kezdési idő 17 óra. A megyei első osztályért: Zamárdi Tarany (Král), Ka- posfő-Somogysárd (Balogh). A megyei másodosztályért: Böhönye-Orci (Tamás L), Látrány-Balatoni Vasas (Pe­csét), Kastélyosdombó-Víz- vár (Zsobrák), Mezőcsoko- nya-Somogyszob (Nagy B.). Az első osztályért folyó küzdelem két vesztese július 4-én, 17 órakor — semleges pályán — Nagybajomban mérkőzik egymással a fenn­maradó helyért. (jr) Triatlon országos ranglistaverseny Újonc volt a legjobb Eredmények: Érmes ökölvívók Újoncok, leányok (0,1 km úszás — 4 km kerékpározás — 1 km futás): 1. Horváth Zsófia (Arena-Vitál TSC, Kaposvár). Serdülők, leányok (0,5 km úszás — 12 km kerékpározás — 4 km futás): ...5. Pap And­rea (Tri-Atád, Nagyatád), 6. Szunyogh Adrienn (Arena-Vi­tál TSC, Kaposvár). Fiúk (0,5 km úszás — 12 km kerékpározás - 4 km fu­tás): ...2. Esküdt Roland (Graboplast VSE Győr), (kz) Dudás János meglepetésre 9-3-as pontozással múlta fe­lül az országos bajnokság győztesét, Pintye Szabolcsot. A 75 kg-os súlycsoportban Kiss Norbert az orosz Hruzs- kovtól kapott ki 15-6-ra, míg a plusz 91 kg-os Kövesdi Mar­cell a szintén orosz Szuko- verkovtól szenvedett 6-4-es vereséget. A csapatversenyben Orosz­ország végzett az élen Ma­gyarország előtt. (kz) _____________________________________________________VI. ALPOK-ADRIA SPORTKONFERENCIA___________ K özéppontban az iskolai sportélet A festői környezetben fekvő horvát tengerparti üdülőparadicsomban, Ro- vinjban rendezték meg — Immár negyedik alkalom­mal — az Alpok-Adria sportkonferenciát, ahol több fontos kérdésben is döntés született. Rovinj A sportkonferencia előtt ke­rült sor az Alpok-Adria isko­lai képzési fórumára, ahol Klencsár Gábor, a Somogy Megyei Önkormányzati Hiva­tal szakfőtanácsosa, az Al­pok-Adria munkaközösség sportmunka-csoportjának tagja is felszólalt. Az öt ma­gyar tartomány közül első­ként Somogy látja vendégül az Alpok-Adria iskolai sport­képzési fórum résztvevőit há­rom napon át; Balatonföldvá- ron a Hotel Jogarban talál­koznak majd egymással a szakemberek október 18-a és 20-a között. A négy napon át tartó IV. Alpok-Adria sportkonferen­cián — amelynek a központi témája ezúttal a diáksport volt — a hat altémában közel 90 (!) előadás hangzott el. Az előadók között két somogyi is volt; dr. Walter Károly, a So­mogyi Testnevelő Tanárok Szövetségének elnöke a diák­sportról és a gyermekek, fia­talok szabadidejének (hasz­nos) eltöltéséről beszélt, míg Tamás Lajos, a Somogy Me­gyei Diáksport Szövetség el­nöke a somogyi diáksport helyzetét, szervezettségét és versenyrendszerét ismertette A sportkonferenciák törté­netében először ezúttal a szakmai előadásokat gyakor­lati edzésbemutató egészí­tette ki. Egy olyan labdarúgó utánpótlás-bázison jártunk Rovinjban, ahol a közel száz gyermekkel vagy féltucatnyi (!) edző foglalkozott. Azaz nem volt egy percnyi megál­lás sem, folyamatosan volt a munka. Ami azonnal feltűnt; a srácok mindkét lábukat (remekül) használták — igaz, rá is voltak kényszerítve —, és nem egyszer úgy tapadt hoz­zájuk a labda, mintha csak mágnesként vonzanák. Lát­szott, hogy minden eg es elemet pontosan előre meg­tervezve, tudatosan gyako­rolnak; tán nem véletlen, hogy a horvát válogatott a legutóbbi világbajnokságon egészen a bronzéremig jutott. Természetesen szó esett a szeptember 18-a és 25-e kö­zött szintén Rovinjban ren­dezendő „történelmi” I. Al­pok-Adria nyári * iskolai sporthétről is, ahol a somogyi színeket a balatonboglári Mathiász János Kertészeti Szakközépiskola és a csurgói Nagyváthy János Középiskola 10-10 tanulója képviseli majd. A második nyári sport­hét megrendezésére Somo- gyot kérték fel; ez a tervek szerint 2001 szeptemberében lenne a fonyódligeti gyermek- táborban, már persze ha a megyei közgyűlés is áldását adja rá. A horvát városban összeült az Alpok-Adria sportmunka­csoportja is. Jövő júliusban az olasz Gorica ad majd ott­hont az Alpok-Adria nyári if­júsági játékoknak, amely — a rendező olaszok kérésére — ezúttal nem négy, hanem öt napos lesz; a plusz költsége­ket a házigazdák állják. A rendezők ígérete szerint a szállás Goricától mintegy 30 kilométerre, az olasz tenger­parton lesz, azonban az Al­pok-Adria nyári ifjúsági játé­kok résztvevőit térítésmente­sen szállítják a versenyek színhelyeire, s ingyen hasz­<?vajiv Nvaavr nálhatják a tömegközlekedési eszközöket. Amúgy a horvát szervezők jó házigazdának bizonyultak; gondoskodtak arról, hogy mi­nél kevesebb legyen az üresjá­rat. A sportkonferencia részt­vevői hajókiránduláson vettek részt, és megismerkedtek a város történelmi nevezetessé­geivel is. S ami talán a legfon­tosabb; az időjárásra sem le­hetett panasz. Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents