Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-29 / 149. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 29., kedd Belpolitika 7 A luxusadó réme Koalíciós ellentétek kör­vonalazódnak a vezető kormánypárt által szor­galmazott három új adó­nem tervezett bevezetése kapcsán. A kabinet mai ülésén még csak első ol­vasatban tárgyalja a ka­mat-, a föld- és az ingat­lanadó kivetését, az MDF és az FKGP is jelezte már fenntartásait. Budapest Rogán Antal, a Fidesz képvi­selőcsoportjának helyettes vezetője lapunknak el­mondta: a kamatadó beveze­tését az infláció egy számje­gyűre csökkenése indokolja, hiszen a banki kamat ezután már nem a pénzromlás mi­atti veszteséget hivatott pó­tolni, hanem egyfajta tőke- jövedelemmé válik, s így nem maradhat nullakulcsos. A kormány „20 százalék kö­rüli elképzeléséhez” képest a Fidesz-frakció a kamatnak csak az infláció feletti részét adóztatná meg. Rogán szerint a vagyon­nak akkor is adóznia kell, ha az földben vagy ingatlanban fekszik, bár e két új közteher bevezetését a képviselőcso­port az uniós csatlakozás utánra halasztaná, s bizo­nyos értékhatárhoz kötné. A Fidesz az úgynevezett luxu­singatlanok tulajdonosainak „megszorongatására” ké­szül, így az ingatlanadóhoz ingatlanbevallás párosulna.-Az MDF összességében ellenzi az új adónemek be­vezetését - mondta Balsay István frakcióvezető -, de egy csekély mértékű kama­tadóról hajlandó tárgyalni. A politikus szerint a „luxus­adó” újbóli felemlegetése rossz emlékeket ébreszt, s egyébként is gyermeteg el­képzelés a „villatulajdono­sok” megsarcolása. A kisgazdák csak akkor látják reálisnak a kamatadó kivetését, ha az infláció 5 százalék alá csökken - hangsúlyozta pártja állás­pontját Bánk Attila frakció- vezető, hozzátéve: legfel­jebb 6-6,5 százalékot tudnak elképzelni. A honatya el­mondta: a pártjától idegen földadóról semmiképp nem egyezkednek. (Takács) 70 kg robbanóanyag A rendőrség megkezdte annak a 27 éves fiatalembernek a kihallga­tását, akinek Trabantjában hétfőn reggel 70 kilogramm danubitot találtak Budapesten, egy közúti ellenőrzés során. fotó: e. várkonyi péter Az önkormányzati régió Előbb csak tervezési, statisztikai egységek Az önkormányzati rend­szer fejlesztésének csu­pán egyik szelete a régiók szervezése. Dr. Kontrát Károlyt, a belügyi tárca po­litikai államtitkárát a program részleteiről kér­deztük.-Miként lehetne az önkor­mányzati rendszer hatékony­ságát fokozni?- Egyre inkább szükséges, az önkormányzás feltételei­nek garantálása mellett az ál­lam és az önkormányzatok közötti ésszerű feladatme­gosztás. A helyi közösségek ügyeit az önkormányzatok­nak, míg a társadalom jelen­tős részét érintő feladatokat az államnak kell ellátnia. Ezért indokolt a feladatok és hatáskörök elemzése: mit volna helyes a megyei és a nagyobb települések önkor­mányzatához telepíteni, vagy célszerűbb azt a non-profit szférában esetleg társulásban ellátni?- A színvonalas közszolgál­tatás érdekében döntő jelen­tőségű a települések együtt­működése, társulása.-Az Alkotmány a szabad társulás elvét rögzíti. A társu­lási törvény kimondja, hogy a települési önkormányzatok a helyi viszonyokat figyelembe véve alakíthatják ki a közös feladatellátás kereteit. Ezek további kibontakozását a tör­vények és a gazdasági szabá­lyozók ösztönözhetik. A fo­lyamatot azért is erősítenünk kell, mert a feladatok közös ellátására szerveződő társulá­sok erősíthetik a kistérsége­ket és ezzel a területfejlesztés rendszerét.-Ha a területfejlesztés szóba kerül, mindenki máris a régiókra gondol.-Az Európai Unió nem ír elő meghatározott önkor­mányzati modellt. Az egyes pénzügyi források hozzáféré­sének alapjául szolgáló, az Unióban meghatározott terü­leti egységek rendszere nem jelenti azt, hogy az adott tér­ségben önkormányzati szer­vet is létre kell hozni. Ne­künk csak egy-két regionális alapon működő államigazga­tási szervezetünk van. A terü­letfejlesztési rendszerben sem kötelező; a megyei terü­letfejlesztési tanácsok dönt­hetnek arról, hogy regionális szervezetüket létrehozzák-e vagy sem. Ugyanakkor nyil­vánvaló elemi érdekünk, hogy rendelkezzünk olyan területi egységekkel, amelyek nélkül az uniós forrásokhoz nem juthatunk hozzá.- Milyen eszközökkel kí­vánják ezt elérni?- A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló tör­vény módosításával megte­remtjük az összhangot az Eu­rópai Unió szabályaival. így a regionális területfejlesztési tanácsok működése lehetővé teszi, hogy az Európai Unió nyújtotta forrásokhoz hozzá­férhessünk. A regionalizmusban rejlő gazdasági lehetőségeket azonban csak szerény mér­tékben aknázhatjuk ki, ha csupán statisztikai és terve­zési egységeket alakítunk ki. Fontos, hogy a régiókban mi­előbb megalakuljanak a fej­lesztési tanácsok. Ezeknek már lehet kellő anyagi esz­köze, stabil munkaszerve­zete, amelyek révén más tá­mogatáshoz is hozzájutha­tunk az EU alapjaiból. Ké­sőbb létrehozható az önkor­mányzati régió is, amelyet vá­lasztott testület irányít, állam- igazgatási egységként. Ám ennek kialakítása hosszabb, több választási cikluson is át­ívelő feladat. Koós Tamás Felmérés egyetemistákról Befejeződik-e a diplomával a tanulás? A Budapesti Mű­szaki Egyetem Diákköz­pontja felmérést készített a hallgatók életkörülményei­ről, illetve az oktatásról. A megkérdezett tanulók szü­lei főleg vezető beosztású ér­telmiségiek. A végzettek többsége a szülőkkel él. A vá­laszokból az derül ki, hogy ma már nem elsődleges cél a családalapítás, a fiatalok in­kább azon gondolkodnak, hogyan éljenek meg abból, amilyük van, és milyen mó­don fejlesszék a tudásukat. Elmondásuk szerint az egyetem alaposan felkészíti őket arra, miképpen oldják meg a szakmai problémákat. A gyakorlati oktatás gyen­gébb; a kommunikációs készség fejlesztése idegen nyelven is hasznos lenne. Az építészmérnökök elsősorban a szakmai továbbképzést vá­lasztják, a többi kar tanulói a kötetlenebb tréningek hívei. A távközlés, informatika, közlekedés, gépipar területén a diákok többségénél bevált az első munkahely. A legjobb hír az, hogy a fizetésekre a BME-ről kikerült diplomá­soknak általában nincs pana­szuk. E. A. Kevés a pénz a gépesítésre Egy munkanapon - ha csupán 60 kilogramm sú­lyú betegekkel számolunk is - átlagosan 2,5 tonnát kell megmozgatniuk a kórházakban dolgozó ápo­lóknak. Mindez az Egész­ségügyi Szakképző és To­vábbképző Intézet felmé­réséből derült ki. Az ápolók fizikai leterhelt­ségének vizsgálata során azt is számba vették, hogy évente mintegy 3600-an több mint 55 ezer napot töl­tenek betegállományban. A munkából elsősorban a fizi­kai túlterhelés, a betegek mozgatásából származó pa­naszok, hátsérülések miatt esnek ki a dolgozók. A táp­pénzes napokra megközelí­tően 60 millió forintot fizet­tek ki az elmúlt évben. A dolgozók vizsgálatának tapasztalatai, valamint az Európai Unió nehéz terhek emelésére vonatkozó szi­gorú előírásai is arra figyel­meztetik a szakembereket, hogy fokozott figyelmet for­dítsanak az ápolási tevé­kenység gépesítésére. Az Egészségügyi Minisztérium 100 millió forinttal kívánja támogatni az intézmények eszközbeszerzését. A kór­házak pályázat útján juthat­nak a központi támogatás­hoz, ha a költségek 30-40 százalékát maguk fedezik. A pályázatokat 1999. au­gusztus 30-ig a Magyar Ápo­lási Egyesület, az Ápolási Szakmai Kollégium, az Ápo­lási Igazgatók Egyesülete, valamint az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei együttesen bírálják el. Gógl Árpád egészségügyi minisztertől megtudtuk, hogy a szakmai feltételeket, valamint az egészségi és biz­tonsági követelményeket szabályozó rendeletek már megszülettek. Pénzügyi ol­dalról viszont nincs fedezete a rendeleteknek, mert a tárca legfeljebb 100 millió forintot tud költeni erre a célra, pedig többre lenne szükség. N. Zs. —-------------------------------:—>i V ARIÁCIÓK SIKERES BEFEKTETÉSEKRE f A Bank Austria Creditanstalt Rt. a privát ügyfeleinek ajánlott szolgáltatások számát folyamatosan bővíti, azok minőségét az ügyfelek igényeihez igazítja. Ezek közül most kettőt szeretnénk a figyelmükbe ajánlani. 1. A BA/CA Prémium Számla nem más, mint egy korszerű, látraszóló, sávos kamatozású bankszámla - az elért legmagasabb kamatsáv a teljes összegre érvényes -, mely segítségével teljes körű banki tevékenységet folytathat. A számla előnyei: HÍREK Nehéz feladat A Koszovóba induló magyar kontingens feladata a KFOR főharcállás­pontjának és a KFOR vezeté­sét biztosító - egy ezer méter magas hegy tetején elhelyez­kedő - híradópont védelme lesz, közölte Szlávik Ferenc ezredes, miután egy szemre­vételezési csoport élén a KFOR vezetőivel tárgyalt a katonákra váró feladatokról. Első az egyenlők között Elsőként Göncz Árpád köz- társasági elnök kapta Gyön­gyös város Roma Kisebbségi Önkormányzatának a ki­sebbségek és a másság vé­delméért újonnan alapított, Pro Egalitate elnevezésű el­ismerését. Az oklevelet az ál­lamfő hétfőn, a Parlament Nándorfehérvári termében vette át az önkormányzat képviselőitől. Sortűzperek A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati taná­csának hétfői határozata ha­tályon kívül helyezte a kecs­keméti, a tiszakécskei és a ta­tai sortűzperekben tavaly hozott jogerős ítéletet. Az in­doklás szerint a bíróságok tévesen jutottak arra a követ­keztetésre, hogy a sortűzpe­rek vádlottjai nem emberiség elleni bűntettet, hanem em­berölést követtek el, ami 15 év után elévül. A tanács uta­sította a Legfelsőbb Bíróságot az ügy újratárgyalására. • magas kamat mellett azonnali hozzáférést biztosít a számla tulajdonosának • elérhető telefonbank és electronic banking rendszeren keresztül is • bankkártya csatolható hozzá (Eurocard/Mastercard, Cirrus/Maestro) • a számláról befektetni is lehet • lehetséges a közüzemi díjak kifizetése a számláról 2. A befektetések, valamint a tőkepiac iránt érdeklődő ügyfelek számára jelenleg részvények és befektetési alapok adásvételére is lehetőség nyílik. Amennyiben az ügyfél a fiók nyitvatartási ideje alatt adja le tőzsdei részvények­re vonatkozó megbízását, úgy az, kedvező piaci árfolyamok esetén akár aznap teljesülhet. Ha ez napközben valóban sikerül, akkor ennek ellenértékére, vagy a megvásárolt értékpapír fedezet mellett akár már aznap új megbízás is adható. Ártalmatlan szimpátia Az MDF és az MDNP egymás­hoz való közeledése termé­szetes folyamat, hiszen a szakadásig egy pártot képvi­seltek. A keresztény-konzer­vatív együttműködés felé tett lépésük nem veszélyezteti a koalíciót - közölte hétfőn Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese arra a hírre reagálva, miszerint a somlói juniálison együtt je­lentek meg az MDF, az MDNP, az MVP és az MKDSZ vezetői. A pénz- és tőkepiac legkülönbözőbb kockázati és hozamlehetőségeit reprezen­táló 6 CA Befektetési Alap mindegyike hozzáférhető a fiókokban. Ezen befek­tetési lehetőségek segítségével mindenki kialakíthatja magának a számára leg­megfelelőbb portfoliót. Bővebb információért keresse fiókunkat, ahol a kulturált környezet és figyelmes kiszolgálás mellett szakképzett üzletkötőink segítik abban, hogy befektetéseit a legnagyobb biztonságban tudhassa. "A legjobb nemzetközi bank Közép-Kelet-Európában" (Forrás: Global Fináncé 1998.) 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. út 1. Tel: 06-82/529-370. BanUVVuslria Creditanstalt ^ Nyári akadémia A kor­mányzat stratégiai szerepet szán a közoktatás moderni­zációjában az iskolakönyvtá­rosoknak - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés Ok­tatási Bizottságának elnöke a Könyvtárostanárok Egyesü­lete „Foglalkozás, mesterség, hivatás” címmel hétfőn Szé­kesfehérvárott megkezdődött VIII. nyári akadémiájának megnyitóján. Örökbefogadás Áder Já­nosnak, az Országgyűlés el­nökének családja tegnap könyveket fogadott örökbe a Fővárosi Szabó Ervin Könyv­tárban.

Next

/
Thumbnails
Contents