Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-01 / 125. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. június 1., kedd Kaposvár 5 Ma: élőadás Kaposvárról Élő közvetítésben sugározza ma 14 és 17 óra között a Petőfi Rádió a Csúcsforgalom című adást Kaposvárról, a városházáról. A hallgatókat Szita Károly polgármester köszönti majd, s beszél a „lehetőségek városáról”. A színesen szerkesztett műsorban szó lesz az idegenforgalomról, az egészséges életmódról, a közlekedésről, a város arculatáról és a helyi sajtó szerepéről. A város vezetői mellett megszólalnak sikeres kaposváriak, somogyiak: a többi között Borhi Zsombor világbajnok, Kassai Lajos lovasíjász és Babarczy László rendező, Kaposvár díszpolgára. A közszolgálat harminhárom éve 1966 márciusában kezdődött az a töretlen életpálya, amely tegnap délután bensőséges háziünnepségen ért véget a kaposvári városházán. Békési Jánosné címzetes főtanácsos búcsúzott hivatali kollégáitól. Nyugalomba vonult.- Végtelen türelemmel, együttérzéssel és tisztelettel fogadta az ügyes-bajos dolgaikra orvoslást, megoldást kereső embereket - jellemezte búcsúzd kolléganőjét dr. Farkas Edit közszolgálati irodavezető. - Közvetlenségével, segítőkészségével az ügyfelek megbecsülését is kivívta, ami a legmagasabb elismerés ezen a rendkívül nehéz munka- területen. Óriási tapasztalati kincset halmozott fel, a hivatali munka minden részterületét aprólékosan ismerte, olyan ügyekben is tudott tanácsot adni, amelyek nem tartoztak feladatkörébe. Fegyelmezett volt, pontosságot, gondosságot kívánt munkatársaitól is. Harminchárom éve a munkaközvetítő irodában kezdődött a fiatal adminisztrátor közszolgálati pályafutása, s a hivatali ranglétra grádusait végigjárva, folytonos tanulással, önképzéssel jutott el a címzetes főtanácsosi rangig. Neve fogalom lett a házban, ha a portán valaki tanácstalanul érdeklődött, ugyan kihez fordulhat gondjával, Békési Jánosnéhoz irányították.- Boldogan gondolok vissza az eltelt évtizedekre - emlékezik a kissé meghatódott ünnepelt. - A munkámat főnökeim mindig megbecsülték, elismerték. 1995-ben megkaptam a Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetést, erre igen büszke vagyok, köztisztviselőt nagyobb megtiszteltetés nem érhet. Marasztaltak volna még a kollégák, de most újabb kellemes feladat vár: Sára, a négyhónapos kisunokám. A tegnapi ünnepségen a parlamenti elfoglaltsága miatt távol levő Szita Károly polgármester nevében dr. Kéki Zoltán jegyző mondott köszönetét Békési Jánosnénak a város lelkiismeretes szolgálatában eltöltött több mint három évtizedért. Katona Cs. Békési Jánosné munkáját az önkormányzat vezetője, dr. Kéki Zoltán jegyző is megköszönte ___________VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK ________ S zakálas Csaba: - Októberben beadtam telefonigénylésemet a Matávhoz. Azt mondták, hogy telített a torony, úgyhogy majd ha bővítés lesz akkor kapom meg a telefont. Sőt azt is hozzátették, hogy akkor is csak RLL-rendszerű, rádiótelefont kapok. Ezzel viszont nem lehet Internet-kapcsolatot létesíteni. Miért fosztják meg a város környékén élőket ettől a lehetőségtől? Reiner Ágoston, igazgató: - Elnézést kérünk, hogy igényét az általunk megadott időre nem tudtuk teljesíteni. Az elmúlt év végén meghirdetett állomásbekapcsolási akciónk iránt nagy volt az érdeklődés, s kevés a rendelkezésre álló szabad központkapacitás. Cégünk jelenlegi fejlesztési terve szerint 1999. harmadik negyedévében az összes várakozói igénynek eleget tudunk tenni. Törekszünk arra, hogy az ön környezetében már júliusban bekapcsolhassuk a telefonokat. A vezeték nélküli rendszer egyébként biztosítja az alapszolgáltatást, a telefonálást és az Internet hozzáférést is, de alacsonyabb sebességi szinten. Tervezzük, hogy RLL előfizetőinket fokozatosan bekapcsoljuk a jelenleginél korszerűbb és nagyobb kapacitású rendszerbe. Az analóg rádiós rendszer kiváltása már meg is kezdődött. Addig is a lakosság türelmét és megértését kérjük. Tel.: 313-672: A Pipacs utcában füvet nyírtak. Kéregforgácsok hevertek a nemrég ültetett fák, díszcserjék mellett. Ha kisüt a nap, az összes kis fa el fog száradni. Miért kellett ilyen vandál módon tönkretenni? Miért nem figyeltek a fűnyírók? Demeter Györgyné, a városgondnokság munkatársa: - A bejelentés után a kivitelezővel együtt kimentem az említett helyszínre. Végignéztem a fákat. Régi sebeket ugyan találtam azokon, de frisse^ sérülteket nem. Ennek ellenére a kivitelezőt figyelmeztettem, hogy a jövőben vigyázzon a fákra, nehogy facserére legyen szükség. Egyébként az olvasó személyesen is megkereshetett volna az észrevételével. Úgy előbb figyelemmel kísérhettem volna a fák sorsát. Most azonban nem láttam frissen sérül kisfákat. Készülő kaposfüredi városrész rendezési terv közhírré tétele A kaposfüredi városrész északkeleti részén családi házas beépítési módra rendezési terv készül. A készülő rendezési tervvel kapcsolatos előzetes észrevételüket, véleményüket szíveskedjenek eljuttatni a Városházára a Főépítészi Irodába (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Fax: 501-520) 1999. július 1-ig. Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Igazgatóság Általános Igazgatási Irodája tájékoztatja az érintett települések lakosságát, hogy a Magyar Honvédség alakulatai 1999. június hónapban az alábbi napokon éleslövészetet hajtanak végre a sántosi lőtéren: 1999. június 2-án 8-16-ig, 3-án 8-16-ig, 15- én 8-16-ig, 16- án 8-16-ig, 23- án 8-16-ig, 24- én 8-16-ig. Lőtávolság: 1100 m-ig Fenti időpontokban a lőtéren és annak biztonsági területén belül illetéktelen személyek tartózkodása TILOS és ÉLETVESZÉLYES. • ót Tábort ütnek Toponáron Sok szülőnek okoz fejtörést nyaranta, hogy csemetéi hol és mivel töltsék a szünidőt: e gond enyhítésére találták ki tizenegy éve a toponári nyári napközit. Az idén június 28. és augusztus 13. között rendezik meg az egyre népszerűbb tábort. Mind több az olyan szülő, aki nem tudja fedezni a drága táborozások költségeit, ezért évről-évre emelkedik azok száma, akik a mi napközis rendszerű táborunkat választják — tudtuk meg Tóth Zoltán toponári iskolaigazgatótól. Egyszerre 4-5 csoport, azaz 120-140 kisdiák fogadására lesz alkalmas a napközi, de valószínűleg legalább 200- 250 gyerek fordul majd meg a táborban. Ahogy az elmúlt években, úgy most is a volt Petőfi iskolától és a központi buszmegállótól szállítják ki reggelente a táborlakókat Toponárra. Lesznek játszóházak, sportvetélkedők, közlekedésbiztonsági bemutató és strandolás a Desedán. Buszos kirándulást is terveznek a táborvezetők: Sovány Józsefné és Plucsinszky József. A délután négy óráig tartó programok az önkormányzat támogatása jóvoltából ingyenesek lesznek, fizetni csak a napi háromszori étkezésért kell. A térítési díj a három, illetve több gyermekes családok számára félárú lesz. A táborvezetők május végéig várják a tábori helyek igénylését a város iskoláitól. Takács Zoltán Az 50 méteres előny Látogató-rekordot hoztak a strandon az első nyári napok Az úszók leköltöztek a versenymedencébe, s őszig itt tartják az edzéseket FOTÓ: TÖRÖK ANETT Az új 50 méteres medence átrendezte a városi fürdő képét: az idén legalább any- nyian táboroznak le a nemrég elkészült létesítmény mentén, ahányan a strand hátsó medencéinél. Ez a tapasztalata az első nyári hétvégének, amely május végi látogató-rekordot hozott. Újdonság az is, hogy az úszóedzéseket néhány napja az 50 méteres medencében tartják, így a fedett uszoda szinte teljesen felszabadult. Várhatóan szeptember végéig - ha esik, ha fúj - itt edzenek az úszópalánták. A víz 26 fokos, ha szükséges, fűthető, és a minősége kiváló. Az összesen 102 millió forintos beruházásban megépült versenymedence máris vonzza a rendezvényeket, június 20-án a Csík Ferenc emlékversenyt, július első napjaiban az országos vidék bajnokságot rendezik meg itt. A minap átadták az automata időmérő berendezést, amely alap- feltétele a rangos megméretések szervezésének. Frank József fürdővezető elmondta, a strand vendégeinek ugyanannyit kell fizetniük a belépéskor, mint tavaly. A fejlesztés tehát az idén még nem érezteti hatását a jegyárakban. Az egész napos jegy felnőtteknek 260, diákoknak, nyugdíjasoknak és katonáknak 190, gyermekeknek 120 forintba kerül. A kedvezményes belépőt hétköznap 15 óra után a felnőttek 150, a diákok, katonák és nyugdíjasok 120, a gyerekek 80 forintért vehetik meg. Május utolsó szombatján egyébként 1000 jegy fogyott, míg vasárnap 1200-an mártóztak meg a hűsítő habokban. Mint megtudtuk, a tanév végén hagyományosan, kéthetes turnusokban indul az alapfokú úszásoktatás, és az úszónapközire is jelentkezhetnek a diákok. B. T. Száz munkást a Kapósra Száz munkanélkülit három hónapon át foglalkoztat a városgondnokság a Kapos-folyó völgyében, ahol ár- és belvíz- védelmi munkák várják az állástalanokat. Erre a programra a szociális és családügyi tárcához 13,3 millió forint értékben adott be pályázatot a város, a 10 százalékos önerőt a legutóbbi testületi ülés szavazta meg. A közmunkaprogram részeként meghirdetett pályázatban az árkok iszapolása, kaszálása ad feladatot. Hírek Fogható a ponty Feloldotta a Desedán - június 1-jével - a ponty és a harcsa faj szerinti tilalmát a halászati felügyelőség, így ma hajnaltól ezek is horgászhatok - a strand és a gát kivételével az egész tavon, tehát a 67-es úttól északra is. Az éjszakai horgászat azonban június 15-ig továbbra is tilos. N. Galambos Marianna festőművész - tüskevári könyvtáros - alkotásaiból nyílik kiállítás a székesfehérvári helyőrségi klubban. Két hatalmas harcsa Negyvenöt kilós harcsát fogott a Desedán Fincza József komlói sporthorgász; nadállyal csalizott horgával a hét végén. Jó ideig fárasztotta zsákmányát, amely 172 centis hosszával megütötte a katonamértéket is. Ugyanakkor egy holland horgász is elcsípett két harcsát: a nagyobb 46 kilót nyomott, a kisebb csak 18-at. Ezek kishalra kaptak. Imaóra A kaposvári Szent Kereszt templomban ökumenikus imaórát tartottak tegnap este. A hagyományos, hó végi összejövetelen - amelyeket mindig más templomban és más előadóval rendeznek - Szemerei János evangélikus lelkész elmélkedett. Szent Imre-majális A Gyertyános parkerdőben második alkalommal rendeztek majálist a kaposvári Szent Imre plébánia közösségei. Az egész napos, rendkívül változatos programsorozaton több mint kétszázötvenen vettek részt. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: SZŐR AUSTIN POWERS: ŐFELSÉGE TITKOLT ÜGYNÖKE (amerikai) AUTÓSMOZI 21.00 órakor: PENGE (am.) Kérdezzen: S316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat.