Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-26 / 147. szám

1999. .június 27.. A Dorlan Gray című mu­sical csoportos szerepe után főszerepet kapott Balázs Izolda az Evitában, Peron felesé­gét alakította a színpa­don, de nem magyar nyelven: németül. A hosszú hónapokig tartó turné befejezésével azonban még nincs itt az Ideje a pihenésnek. Balázs Izolda visszatért Né­metországból, ahol ősztől tavaszig tartó turnéjukon a Rockszínház és Operett­színház társulatával az Evitát adták elő Várkonyi Mátyás rendezésében. Hét hónap, nyolcvan fellépés, Evita szerepében, a fősze­repben az akkor még tizen­éves kaposvári lánnyal. Nyáron magyarul is előad­ják a darabot, a próbák jú­nius 16-án kezdődtek el Pesten.- Megszerettem az Evita társaságát - meséli Balázs Izolda - Bardóczi Attila, Détár Enikő, Makray Pál, Homonnai Zsolt, remek ve­lük dolgozni. Sok poén csattant el a színpadon elő­adások közben.- Nem volt fárasztó a rengeteg fellépés?- Mindennap más vá­rosban adtuk elő a darabot. Indulás reggel, megérkezés délben, be a szállodába, onnan a színházba, és este vissza a szállodába. 4-5, de esetenként 8 órát is utaz­tunk délelőttönként. Még­sem éreztem, hogy fáradt volnék. Bejártuk Németor­szág és Svájc csodálatos helyeit. Több ezres stadio­nokban játszottunk, ahol ha kimentem a színpadra a 158 centiméteremmel, "ré­misztő'' lehetett a látvány: kijön egy kislány és elkezd énekelni. Ilyen fellépésünk volt Kölnben vagy Augsburgban, ahol például hatalmas rózsacsokrot kap­tunk a színházigazgatótól. Az volt kicsit fájó, hogy a karácsony és a szilveszter is kint köszöntött a társa­ságra, égtek a telefonvona­lak, mindenki hívta a csa­ládját és barátait. Szilvesz­terkor Essenben voltunk, és meghívtak bennünket egy fogadásra. Az éjfél a fő­utcán ért minket, mert elté­vedtünk az évfolyamtár­sammal a városban, és nem találtuk meg a város­házát. Amikor megkezdő­dött a petárdarobbantga- tás, akkor jöttünk rá, hogy éjfél van. Boldog új évet kí­vántunk egymásnak, aztán Hét hónap alatt nyolcvanszor énekelte németül Evita Peron szerepét fotó: török anett Közelről Ötödik oldal elkezdtük énekelni a ma­gyar himnuszt két szólam­ban kint a csillagos ég alatt. A leghosszabb kint tartóz­kodásunk két hónapig el­húzódott, a végén már na­gyon nyűgösek voltunk.- Milyen a német közön­ség?- Németországban több színház van, mint itthon, nagyobbak, és mindig megtelnek. Úgy érzem, a magyar színjátszók színvo­nala kint Broadway-szintű. Ezért hívnak minket, és azért megyünk, bár itthon szívesebben játszana az ember. De az alakalom megadatott, és egy színész­nek a színpad az élete. Nem szoktam megkülön­böztetni a közönségeket, egyformán szeretem őket. Ha nem hiszik el, amit adok, akkor nem a közön­ség a rossz, hanem én ját­szom hamisan. Régen ta­nultam németül, és min­dent elfelejtettem, ugyan­akkor fontos volt hogy tud­jam, miről éneklek, külön­ben hazuggá válók. A nyelvtanárok folyamatosan foglalkoztak velünk, javí­tották a kiejtésünket. A né­metek azt mondták, hogy tisztán és érthetően énekel­tünk. Imádtak bennünket, és állva tapsoltak. Az elő­adások végén a meghajlá­soknál Bardóczi Attila volt az egyik oldalamon, a má­sikon Pékár László, és meg­esett, hogy amikor össze­kulcsolt kézzel meghajol­tunk, ők ketten felemeltek a levegőbe, és ott himbá­lóztam közöttük.- Nem hiányzott a nép­daléneklés? Hiszen Kapos­vár arról ismerte meg Ba­lázs Izoldát.- A népdaléneklés soha nem húzza ki magát az éle­temből. Nekem az olyan mint a beszéd. A népdal so­kat segített, hogy a hangom érjen, erősödjön. Más han­gon kell énekelni, mint a musicalt, de ugyanazzal a szívvel. A színésztársaim­nak énekelgettem népdalo­kat, nótázgattam nekik a buszon, a Homonyik Sanyi kifejezetten imádta őket. Megesett, hogy egy jól si­került előadás után a szál­lodába visszatérve, fent a szobámban elkezdtem a fürdőkádban népdalokat énekelni. Másnap reggel az étkezőben Várkonyi Má­tyás gratulált a zenei rög­tönzésemhez. A szomszéd szobában aludt volna, ha hagyom, de nem hagytam: hajnali kettőig énekeltem, és ő végighallgatta.- A nyáron az Evita ma­gyar előadása után jön a megérdemelt pihenés? ■: j- Először vizsgázom Gór-Nagy Mária színitan­odájában, mint másodéves. Állandó tagja vagyok a Dé­ryné színtársulatnak, és 3 Vasmalommal is eljárok fellépésekre. Ezek mellett szeretnék több időt szen­telni a hobbimnak és ki­menni a törökkoppányi er­dőbe vadászni. A nagypa­pám, aki nagyon sokat je­lent nekem, annak idején ugyanitt volt vadász. Hatal­mas sétákat teszek majd, és éberen figyelek a vadak­ra, ahogy egy színészt fi­gyel a közönség, és próbál­ja megismerni. Szélesi Sándor A tatárvári táltos varázsolt Kifosztott emberi - nézett rám megvetően. - Azt kérdezi, miből élek...?! Egy táltostól, egy arany- kopjás fővezértől valóban nem le­het Ilyent kérdezni. Egy táltos nem mérhető földi mércével... Egyébként ennél jobban már csak akkor sértődött meg, amikor „civil ne­vét” kérdezték. „Civil...!?” - ismételte olyan hangsúllyal, mintha valami bor­zalmat hallott volna. Aztán mégis elis­mételte, immár sokadszor: Kop- pánynembéli Kárául Horvátfia János György aranykopjás fővezér. Na, meg akkor gázoltak végképp a leikébe, amikor megkérdezték tőle, hogy med­dig tart a mutatvány. Erre már telje­sen kiborult és közölte: ő nem mutat­ványos, hanem táltos. Látszólag semmi különös nincs rajta. Nincs hat kézujja, három füle, vagy ilyesmi... Mégis mindenki in­kább tisztes távolból szemléli, amint felölti a táltosköpenyt és kirakosgatja az ősi rítus kellékeit:, az aranykopjás fővezér fejdíszét, koponyát, dobot, ördögfejet, a Koppány forrás vizét...- Mégis, hogyan lesz valakiből tál­tos?- Úgy, hogy az őseitől örökli. Mint ahogyan a fa is a gyökerétől adja át azt, amire az őserő őt teremtette. És az út végéig azt kell teljesítenie.- Mit kell tennie egy táltosnak?- Igaz szóval, gerinces tartással, hűséggel a hazát, a nemzetet szolgál­ni. Szolgálni az ősi ügyeket, ápolni az őseink emlékét. Más út nem is léte­zik.- Na jó, de ez a „főfoglalkozása"...- Ezt meg sem hallottam.- Szóval ezek szerint ezeknek a szertartásoknak szentelte az életét?- Ezeken a szertartásokon szeret­ném bemutatni, megjeleníteni azokat a készségeket, eszközöket, szerszá­mokat, amelyeket őseink birtokoltak. A hagyományőrzés mellett a minden­kori magyar katonák sorsát, életét ku­tatom. Katonasírokat keresek fel, gon­dozom ezeknek a hősöknek a végső nyughelyeit. A hősök napján róluk megemlékezem.- S mióta foglalkozik ezzel?- Amióta 1971-ben Kádár börtöné­ből szabadultam, és a Magyarok Iste­ne megóvott attól, hogy elsüllyedjek a mocsárban.- Az ősei is táltosok voltak?- Amikor lehetett, ezzel foglalkoz­tak. Koppányvölgyi Kárául Horvátfia Já­nos György legmozgalmasabb napja bizonyára Szent Iván napja volt. Kör- behordozták a megyében, hogy ő gyújtsa meg a tüzeket, megjelenítve a sötétség és a világosság, a jó és a rossz harcát.- A napfordulót nemcsak csillagá­szati szempontból ülték meg az őse­ink, hanem hagyományosan ezeken a napokon intézték az ország fontos ügyeit is. Koppány és Vajk például ezen a napon találkoztak. Azért - le­gyek bár „kifosztott ember” - nem adom fel egykönnyen.- Egy ilyen szertartásért mennyit kell fizetni?- Semmit - háborodik fel, már so­kadszor. - A haza szolgálata nem le­het anyagi ügy. Vagy milyen ember az, aki pénzért szereti az édesanyját...?!- De valamiből csak meg kell élni...- A magántulajdonomat adom el apránként. Amíg ez tart, ennek szen­telhetem az életemet. Azért nem hagy nyugodni a dolog - mert hogy mégsem egy hétköznapi mesterségről van szó - lesz-e egyálta­lán táltos-utánpótlás? De megnyugtat: Jörgömös fia Kanda mindenképpen folytatja a hagyományokat... Jakab Edit „ Azt hittem, az iszapban halok meg 24 óra a sár fogs£ában Szűcs Ferencné 65 éves török­koppányi asszony közel 24 órát töltött a falutól távol eső sze­méttelep sarkánál a térdig érő iszapban. A legyengült nyugdí­jast a mentők a siófoki kórházba szállították. Onnan a hét napos kezelése után, június 22-én en­gedték haza. Június 15-én délelőtt hatalmas felhő- szakadás zúdult Törökkoppány tér­ségére. Fél óra alatt 52 milliméter csa­padék esett. Az idős asszony ezután indult útnak.- Máskor is elmentem a szemétte­lepre keresgélni, mert ott még kido­bott ruhát is találok - mondta a So­mogyi Hírlap Vasárnap Reggel meg­keresésére az idős asszony. - Kedden délután is oda mentem. Ám akkora volt a víz és az iszap, hogy hasra es­tem. Próbáltam felállni és vissza for­dulni, de már nem tudtam. A csiz­mám bent ragadt a sárban, mezítláb voltam. Akkor azt hittem, hogy ott halok meg. Nem tudom megmonda­ni, hogy miért is indultam útnak olyan időben...- Nem kiabált segítségért?- Nem. Tudtam, hogy nem jár ar­ra senki, nem is hallanák meg a kiál­tást.- Mit csinált egész éjjel?- Ráültem az iszapra, belekapasz­kodtam egy diófa ágába és aludtam.- Nem félt, hogy megtámadják a kóbor kutyák?- Ugyan, nem tudtak volna azok oda jönni.- Gondolt-e arra, hogy keresik?- Persze. Másnap délután lettem figyelmes arra, hogy az önkormány­zat emberei járják a környéket és bi­zonyosan engem keresnek. Szeren­csére észre vett az egyik és kimene­kítettek. Nagyon fáradt, éhes és szomjas voltam.- Neki vág-e máskor is kalandos kóborlásnak? Szűcs Ferencné és az őt megtaláló Tóth János fotó: horváth Mónika- Nem. Többet sosem megyek el... Tóth János, az önkormányzat közhasznú munkása talált rá a mint­egy 60 centiméteres iszapban ülő nyugdíjas asszonyra, akit a lakosság mellett, már a rendőrség is keresett.- A gumicsizmája mintegy fél mé­terre volt a sárban ragadt asszonytól - mesélte Tóth János. - Nagyon ne­hezen lehetett a területet megközelí­teni. Hordágyra tettük, úgy cipeltük a terepjáróhoz, amikor csak annyit mondott: éhes és szomjas. Ezután az orvos megnézte, kórházba küldte. Krutek József Mmí dl

Next

/
Thumbnails
Contents