Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-25 / 146. szám

SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. június 25. péntek HÍREK Nem pihentek a tűzoltók Tegnap sem pihentek a me­gyei tűzoltói, csaknem negy­ven esethez riasztották őket. Főleg a Balaton térségében kellett kivonulniuk, az utakra, épületekre dőlt fát kellett eltávolítani, s néhány helyen vizet szívattak, (je) Levelezősök szóbelije Ti­zennégy levelező tagozatos hallgató tett szóbeli érettségi vizsgát tegnap a tabi Rudnay Gyula Középiskolában, ahol több mint húsz éve folyik ez a fajta képzés. A szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők magyar nyelv- és irodalom, történelem, matematika mel­lett, a szabadon választott tantárgyból - biológia és földrajz -, is szóbelit tettek. A tabiakon kívül a környék­beli falvakból, valamint a Ba- laton-partjáról is jártak hall­gatók az intézménybe, (kj) ÚJ kút Taranyban A tegnapi műszaki átadással üzembe helyezték Tarany új ivóvíz kútját, s ezzel a régi kút vizét jelentősen javítva biztosítják a község megfelelő minőségű ivóvízellátását. Az új kút a területfejlesztési tanács het- vén százalékos támogatásá­val 5 millió 612 ezer forintért készült, mellyel nemcsak tisztább és egészségesebb vi­zet, de egy tartalék kutat is nyert a falu. (bm) Zárómise Tizenkilenc ka­posvári egyházmegyés kis- pap tanul Veszprémben, ahol tegnap volt a Te Deum. A zá­rómisén Balás Béla kaposvári megyéspüspök mondta a szentbeszédet, és az ünnep­ség végén a nyári teendőkről, a tervezett, nyugati zarán­dokúiról esett szó. (Is) Felújítják a repülőgépet A kaposújlaki Autó-Rep Kft-nél most két AN-2-es repülőgé­pet vizsgálnak. Az egyiknél csak az úgynevezett vászna- zást végzik, a másik gépnél viszont teljes felújítást vállal­tak. Ennek során — egyebek mellett — a műszert és az elektromos berendezést, il­letve a szárnyat és a géptör­zset vizsgálják át. Az idén mintegy 10 repülőgépet el­lenőriznek. (hm) Lakókocsit lopott Egy Münsterland 510 típusú la­kókocsit lopott el rejtélyes módon egy ismeretlen tettes Siófokon, a Vak Bottyán ut­cában. A lakókocsi egy beke­rített telekről tűnt el a késő esti órákban. A lopással oko­zott kár mintegy 600 ezer fo­rint. Az ismeretlen tettest a Siófoki Rendőrkapitányság keresi, lopás miatt, (je) Félmilliárdos a viharkár Tartalékos tisztviselők Somogybán június 8-a óta mintegy 200 milliméternyi csapadék esett, az ilyen­kor megszokott öt-hatszo­rosa. A kár több települé­sen tízmillió forintos, de a legszerencsésebbeknek is számolniuk kell azzal, hogy néhány millióba bele­kerül a helyreállítás. So­mogybán a kár összesen mintegy félmilliárd forint. Megyei körkép Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés és a védelmi bizott­ság elnöke elmondta: bár az ön- kormányzati törvény előírná, hogy ilyen esetekben a települé­sek feladata a védekezés és a kárelhárítás, erre semmiféle for­rást nem biztosít a központi ke­ret. Az idén a Környezetvédelmi Alap és a Vízügyi Alap sem írt ki pályázatot ilyen célokra. Dr. Gyenesei István hangsúlyozta: az önkormányzati tulajdonban bekövetkezett károk a vis maior kategóriába tartoznak, ám ezt a területfejlesztési keretet kimerí­tette a megye - most újabb pénzt kell kérni. Minél előbb be kell fejezni a kárfelmérést és be­adni az igényeket, mert megkez­dődött a verseny a forrásokért. A helyreállításhoz a teljes tulajdo­nosi kör segítségére szükség lesz:, s a megye parlamenti kép­viselőinek lobbizására is. A tájékoztatón az is elhang­zott: kitűnőre vizsgáztak a men­tésben részt vevő szervezetek. A tűzoltóságot június 11-e és 23-a között 415 alkalommal riasztot­ták. A polgári védelem és a Boconádi Szabó József logiszti­kai ezred pedig az életmentéssel és a kitelepítésekkel kapcsolatos feladatokból vette ki a részét. A leginkább érintett települé­sek polgármesterei is beszámol­tak tapasztalataikról. Szinte va­lamennyien úgy vélték: ablakon kidobott pénz volt, amit eddig apránként a belvízelvezetésre fordítottak. A „foltozgatásnak” nincs értelme, átfogó vízrende­zési terv kellene egy-egy telepü­léscsoportra. Az ítéletidőben földesutak tűntek el. Kiöntötték a szennyvíztárolók, ezért sok.településen nagy a fertőzés veszélye. A megyében több száz helyen megrokkant a mag­aspart, bármelyik pillanatban leomolhat. Elhangzott az is: nincs gazdája az árkoknak, van, ahol évek óta nem volt kitisztít­va. Abszurd - tették hozzá a polgármesterek - hogy a közút­kezelő kht-nél. már műholdas el­lenőrzés van, árokásó gép vi­szont csak egyetlen az egész megyére. A legjobban attól tarta­nak a települések, hogy lassan már egy átlagos eső is katasztró­fát okozhat... J. E. Iskolaigazgatókról és beruházásokról vitatkoztak a városatyák Barcs: fenyegető levelek Új igazgatót kapott a város legnagyobb általános isko­lája, pénzt viszont egy da­rabig nem lát Barcs egyik intézménye sem. Erről dön­tött tegnapi a testület. Nem volt könnyű dolga a bar­csi képviselőknek a Deák Fe­renc általános iskola igazgató­jának kiválasztásakor, hiszen szabályos hadjárat alakult ki a két jelölt tábora között. — Kettészakadt az iskola ne­velőgárdája, már komoly gon­dokat okoz a jelenlegi állapot — fogalmazott Fodor Gyula képvi­selő. Egyes képviselők névte­len leveleket kaptak, melyek írói tüntetéssel fenyegetőztek, ha nem a nekik tetsző döntés születik. Ugyanakkor mindkét jelölt alkalmasnak találtatott az iskola vezetésére. Szóba került a döntés elha­lasztása, ez azonban — mint Francz Rezső képviselő mondta — csak arra lett volna jó, hogy tovább mélyítse az ellentéteket. Végül a képviselők Vodenyák Imrénét bízták meg öt évre az is­kola irányításával. Az ipari és kereskedelmi szakiskola vezető­jének kijelölése már nem volt ennyire nehéz. Egységesen Kimpf István jelenlegi igazgató­nak szavaztak bizalmat újabb öt évre. Az intézmények önkor­mányzati finanszírozásának zá­rolásáról is döntött a képviselő- testület. Késnek a betervezett területeladási bevételek, s a vá­ros működőképességének meg­őrzése érdekében 35 millió fo­rintot tettek talonba. — Évtizede nem volt ilyen megszorító intézkedés — mond­ta erről Feigli Ferenc polgármes­ter. — Természetesen addig tart, ameddig beérkeznek a tervezett bevételek. N. L Marcali: halasztott döntések A városban már évtizedek óta napirenden van az a té­ma, amit a marcali testület is megtárgyalt tegnap. A képviselők érdeklődéssel hallgatták a Danubiussal közös gyógyszálló építésé­ről és a városi strand terve­iről szóló előterjesztése­ket. Dönteni azonban csak két hét múlva fognak. Dr. Suchman Tamás a gyógy­szálló építés előkészítéséről el­mondta: a Danubius Rt. és az önkormányzat 100 millió fo­rintra emelnék annak a kft-nek az alaptőkéjét, amit két évvel ezelőtt közösen hoztak létre a beruházás előkészítésére. Erre a tervek elkészítéséhez lenne szükség, amelyek nélkül nem lehet pályázatot beadni. Kruppai Győző a városi strand terveivel kapcsolatban kifejtet­te: 4,7 hektár területet kellene megszerezni még ebben az év­ben az önkormányzatnak, hogy az építési engedélyekhez az év végéig hozzájuthasson a város. Az elhalasztott döntés­nek az az oka, hogy a város­atyák „könnyűnek” találták a tanácsnokok előterjesztéseit. Dr. Frányó Zoltán, szerint az előterjesztések, határozatra alkalmatlanok. A milliárdos gyógyszálló-beruházással kap­csolatban hiányolta hogy az előterjesztő semmit nem vetett papírra és a srand építésével kapcsolatos beszámolóból sem derült ki, milyen állapotban vannak a gyógyvizes kutak vagy hogy mennyi pénzébe ke­rülne a városnak a beruházá­sokhoz szükséges ingatlanok megszerzése. Dr. Ledniczky István szerint korábbi döntése­ik alkalmával éppen a gyógy­szálló beruházáshoz bevitt ap­port jelentette volna a későb­biekben megépüli^ városi strand építésének fedezetét. Úgy fogalmazott: enélkül a vá­ros minden tartalékát felemésztené a beruházás, amit támogatni szerinte hazárdírozás lenne. Dr. Sütő László polgármes­ter szerint: a döntések, nem je­lentenek elkötelezettséget, de a továbblépéshez nélkülözhetet­lenek. A Danubius esetében pályázni sem lehet amíg nem készülnek el a tervek és nem lesz a város tulajdonában a ké­sőbbi építkezéshez szükséges terület. A városi strand pedig csak akkor épülhet meg, ha a beruházáshoz szükséges pénz legalább feléhez pályázatokon hozzájut Marcali. A testület végül úgy döntött: a lehető legrövidebb időn be­lül, a hiányolt konkrétumok is­meretében, tárgyalják újra a napirendet. Fábos Erika A közigazgatás átszervezé­se miatt sokan kerülnek kényszerpályára. A köztiszt­viselők szakmabeli elhe­lyezkedését szolgálja a tar­talékállományt nyilvántartó országos rendszer — mond­ta dr. Horváth István a BM közszolgálati főosztályának szakmai főtanácsadója teg­nap, a somogyi köztisztvise­lőknek tartott fórumon. Kaposvár A megyei önkormányzatok és a területi államigazgatás sze­mélyzeti ügyintézői számára szervezett értekezleten elhang­zott: a közigazgatási szervek megszűnése, átszervezések, létszámcsökkentés, vagy egy feladatkör megszűnése okozza a köztisztviselők munkaviszo­nyának felfüggesztését. A fel­mentés esetén a munkáltató köteles a tartalékállományba helyezni volt dolgozóját. A há­rom százalékos létszámleépí­tés következtében ez az or­szágban 3500 köztisztviselőt érintett. Az ilyen helyzetbe ke­rült munkavállalók nem alkal­matlanságuk miatt kényszerül­nek munkaviszonyuk meg­szüntetésére. Az elhelyezke­dés megkönnyítésére dolgoz­tak ki tavaly egy országos rend­szert. A tartalékállományba ke­rült köztisztviselők a központi nyilvántartásba kerülnek, ahonnan végzettségük, gya­korlati idejük alapján közvetí­tik ki őket a közigazgatási szer­vekhez. A rendszerben hat hó­napig tárolják külön a köztiszt­viselők nevét és lakcímét, és egy másik nyilvántartásban azt a technikai számot, amely a képzettséget és a pályán eltöl­tött időt rejti. A minisztérium­ból távadatátvitellel érkeznek a friss adatok a megyei hivata­lokba. A fél év alatt is kapják a fizetésüket a dolgozók, s ha nem sikerül elhelyezkedniük, végkielégítésre is jogosultak. A főtanácsadó szerint, a köztisztviselők közül sokan még nem bíznak az új rend­szerben, mert ismeretlen szá­mukra. Az elmúlt év tapaszta­latai azonban bebizonyították hogy működőképes a tartalék- állomány intézménye. Takács Zoltán A veszekedős házaspárt nem szeretik a szomszédok Névnapi osztályzatok Egy évvel a választások után még mindig nem eny­hül az éles pártpolitikai küz­delem, s ez főleg az ország külső megítélését veszé­lyezteti. Mint egy rossz há­zasságnál: a szomszédok nem azt nézik, hogy kinek van igaza, csak azt, hogy ez egy veszekedős házaspár... Kaposvár Dr. Szabó Iván, az MDNP örö­kös tiszteletbeli elnöke tegnapi kaposvári látogatása alkalmá­val - névnapi sajtóbeszélgetés lévén - humorral, némi iróniá­val, és optimizmussal beszélt a mai politikai helyzetről, pártja terveiről. Örömmel nyugtázta, hogy a megyei irodában a „Többet ésszel...” feliratú vá­lasztási plakátok díszítik a fala­kat. De hozzáfűzte: a választók inkább a „... mint erővel” befe­jezésre voksoltak. Most pedig már senkit sem érdekel, hogy ki kit figyelt meg, ki vett fel ka­matmentes hitelt. A pártstruk­túráról az elnök úgy vélte: hiányzik egy valódi, meghatá­rozó erejű, keresztény szelle­miségű párt. Az európai folya­matoknak megfelelően Ma­gyarországon is felerősödött az igény az üyen eszméket valló pártok összefogására. Ennek jegyében keresi a párbeszéd le­hetőségét az MKDSZ, az MDF és az MNDP. Szabó Iván fotó: lang Róbert És hogy - bár messze van még - mi várható 2002-ben? Dr. Szabó Iván meglehetős optimiz­mussal úgy vélte: örökké nem működhet úgy egy ország, hogy folyton valaki ellen vok­sol. A mostani vezetést osztá­lyozva a pártelnök jónak ítélte a külügyi, az oktatási, a csa­ládügyi és az igazságügyi tár­ca vezetését, s ez igaz a közle­kedési és a gazdasági minisz­tériumra is. Egy osztályzattal rosszabbat érdemel a pénz­ügy, a környezetvédelem, a mezőgazdaság, és nyilatkozni sem érdemes a sportról. A sze­mélycserékről pedig dr. Szabó Iván annyit mondott: neki is megvan a kormánylistája, de azt egyelőre nem hozza nyil­vánosságra... Jakab Edit NEMERE ISTVÁN KALANDREGÉNYE (5.) A legnagyobb kockázat Mivel a maffiavezér ekkor sem volt hajlandó elhagyni palotáját, a csalá­di tanács úgy döntött: a bátyját Martinez kastélyában ravatalozzák fel, és onnan viszik majd a temető­be. Martinez persze alaposan meg­válogatta, kit enged be a szertartás­ra. Bár a rendőrség sok mindent megpróbált, hogy valakit bejuttas­son - ez senkinek sem sikerült. A lis­tára csak a barátok kerültek fel, a ro­konok, a megbízható személyek. Ekkor találták ki, hogy legalább egy embernek be kell jutnia, és ha más­képpen nem megy, hát a halott he­lyett... És Bert most a koporsóban fe­küdt. Olyan, mintha meghalt volna, jutott eszébe. De mivel nem halt meg, inkább a születésére gondolt. Ezerkilencszáz-hatvan, Európa kö­zepén. Fura idők voltak azok... Az­tán mégis a feladatra koncentrált. Maga elé idézte a palotát belülről. A rendőrségnek voltak titokban készí­tett videofelvételei, és Bert egy ma­kettet is tanulmányozhatott. Tudta, mi hol van az első és- a második emeleten. A gumimaszk alatt izzadt az arca, érezte a nyakán lecsorgó ve- rejtékcseppeket. Fekete öltöny, fe­hér ing, nyakkendő .....Igazán jólöl­t özött halott vagyok", gondolta elé­gedetten. Jobb keze alatt az oxigén­palack, nehogy megfulladjon. Balra és jobbra a speciális koporsóba vájt lyukak, amelyeket belülről még fe­kete lapka takar. No és háta alatt az, aminek vele együtt mindenképpen be kell jutnia Martinez házába. A menet most kanyarodik a város előtti alagútba. Az ott álldogáló „út­javító munkások" egy pillanatra megállítják, mert egy homokkal megrakott kocsi fordul ki a javított útterületről. Mielőtt a temetkezésiek és a halottat kísérő Martinez- testőrök észrevehették volna, mi történik, máris géppisztolyok csöve irányult rájuk. Az egész társaságot elfogták és elvitték. Egy másik autó kanyarodott most a parkoló elé, va­laki int... Indulás! És Bert érezte, hogy útnak ered­tek. A rázkódás lassan folyamatos haladássá lett, és a koporsóba szűrő­dő neszekből is tudta: már az autó­sztrádán robog a menet. Egy ugyan­olyan Mercedesben ugyanolyan ko­porsó... Csak míg abban egy halott utazik, ebben egy élő harcos van. Az egyik fülében kicsiny dugó, drót nélküli rádió vevője. „Úton vagy, Bert! Még húsz perc!" - mondta egy hang. Egy na­gyon ismerős hang - de a gazdáját sohasem látta. Konspirativ okokból személyesen még nem találkoztak. Vagy ha mégis, hát Bert erről nem tudhatott. Érezte, hogy nő benne a feszült­ség. A rendőrség nem tud az akcióról - a kábítószer-ellenes csoport egy vi­lágközpont irányításával készítette azt elő. És arra is kellett gondolniok, hogy a helyi rendőrség megveszte­gethető, és nyilván megvesztegetett. Nem lenne jó, ha bármiről tudná­nak. Martinez megvásárolt minden­kit, vagy majdnem mindenkit. „Csak engem nem", jutott Bert eszébe és számolt. Tizennyolc vagy tizenhét perc múlva a Martinez-villa közepén fog heverni. A koporsót csak belülről lehet kinyitni. A szinte láthatatlan apró mikrofonok a díszítés faragott fodrai között rejtőznek. Hallhatja majd, mi történik. A kastély állandó megfigyelés alatt van, persze távol­ból. Martinez meghívta minden üz­letfelét és családtagját. Ott lesz a he­lyi narkó-maffia színe-java. Micsoda társaság! Az idő gyorsan eltelt. Újabb hírt kapott az éterből a fülén, át: „Most hajtasz be a kapun!" „Szóval bent vagyok! ” A lélegzetét is visszafojtotta, de nem sokáig. A meleg nőtt a koporsóban, kinyitotta az oxigéncsapot. Kellemes ízű, hűvös levegő jött. A maszk az arcán már szinte forró volt. Rossz ez a ragasztó, legközelebb másfélét kell alkalmaz­ni, majd szól az illetékeseknek. Leg­közelebb...? Ha ugyan lesz legköze­lebb! Ha nem hagyja ott a fogát. El­képzelte a többieket. Távcsővel figye­lik a Martinez kastély minden olda­lát, nagyantennás mikrobuszok áll­nak a völgyben és a környező dom­bokon, műszaki hibát vagy gondta­lan parkírozást mímelő vezetőikkel. Készen áll egy mentőautó is - az ő számára. Ha sikerül az akció, úgyis szirénaszóval telik meg a környék... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents