Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-18 / 140. szám
■& £ • Cb SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1999. június 18., péntek Martonyi a magyar rendfenntartók szerepének fontosságát hangsúlyozta Tiranában A NATO kapcsolata a gerillákkal A szerb erők befejezték Koszovó déli részének és Pristina tartományi székhelynek a kiürítését, és jó ütemben vonulnak ki a tartomány középső részéből - közölték NATO-források. Koszovóban már csak mintegy tizenegyezer szerb katona és rendőr tartózkodik. A NATO békefenntartói Pristi- nától északra elérték a tartomány határától 10 kilométerre lévő Podujevo városát, Pristinától északnyugatra pedig bevonultak Kosovska Mit- rovicába. A távozó jugoszláv hadsereg T-55 típusú harckocsijai Pristinától északra szerda éjjel albán falvakat lőttek. Pavle, a szerb ortodox egyház pátriárkája elindult Belgrád- ból Koszovó felé, hogy korábbi ígéretéhez híven „vigaszt nyújtson a koszovói szerbeknek, és maradásra buzdítsa őket”. Hivatalos megállapodáson dolgozik a NATO és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) katonai vezetése a koszovói leszerelés témakörében - jelentette be Jamie Shea, a NATO szóvivője Közösen a stabilitásért A hivatalos látogatásra Ukrajnába érkezett Szabó János honvédelmi minisztert csütörtökön Kijevben fogadta vendéglátója, Olekszandr Kuzmuk ukrán védelmi miniszter. A megbeszélések középpontjában a koszovói válság rendezésével kapcsolatos kérdések álltak. A felek egyetértettek abban, hogy Oroszországnak fontos szerepe volt a balkáni viszályt lezáró békemegállapodás létrejöttében. Ugyanakkor mindkét miniszter hangsúlyozta: a válság ezzel még nem ért véget, hiszen hosszan elhúzódó békefenntartásra és demokratizálási folyamatra lesz szükség Koszovóban, illetve egész Jugoszláviában. Kuzmuk az ukrán-NATO viszony kapcsán aláhúzta: Ukrajnának a NATO-val kialakított különleges partnerségi viszonya fennmarad, Kijev a kapcsolatok erősítésén fáradozik. Ukrajna részt vesz a békefenntartásban. A miniszterek megállapodtak abban, hogy folytatódnak az ukrán és magyar szakértői egyeztetések a titokvédelmi, valamint légvédelmi egyezményről és egy közös zászlóalj felállításáról. Szabó János csütörtökön találkozott Volodimir Horbu- linnal, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkárával is. A magyar honvédelmi tárca vezetőjét fogadta Leonyid Kucsma elnök is a fekete-tengeri Mikolajiv kikötővárosban az ukrán hadiflotta új zászlóshajójának felavatásán. Támadva vonulnak vissza a szerbek Brüsszelben. Elmondta, hogy a két fél között már megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel, és remélhetőleg rövid időn belül megszülethet a megállapodás. A NATO eddig tagadta, hogy hivatalos kapcsolat lenne közte és az UCK között. Borisz Jelcin orosz elnök a helsinki tárgyalások második fordulója előtt csütörtökön megismételte: Moszkva nem mond le követeléséről, hogy a KFOR-ban szolgáló orosz alakulatnak önálló körzete FOTÓ: FEB/REUTERS legyen a dél-szerbiai tartományban. Megegyezés született Helsinkiben az orosz-amerikai tárgyalásokon a nemzetközi erők parancsnokságáról, valamint a jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló pristinai repülőtér használatáról - közölte csütörtökön Helsinkiben tartott sajtó- értekezletén az orosz külügyminiszter. Igor Ivanov hozzátette, hogy a harmadik vitás kérdésről, amely a Koszovóba telepítendő nemzetközi erőkben részt vevő orosz egységekkel kapcsolatos, folytatódnak a megbeszélések. * Rexhep Meidani államfővel és Skender Gjinushi parlamenti elnökkel tárgyalt csütörtökön Tiranában a magyar külügyminiszter. Martonyi János szerdán érkezett Albániába, ahol a Budapest és Tirana közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről, a délkeleteurópai térség stabilizálásának kérdésköréről, a koszovói helyzet alakulásáról folytatott tárgyalásokat vendéglátóival. A budapesti diplomácia vezetője az albán miniszter- elnök és a külügyminiszter előtt megerősítette, hogy Budapest az eddigieknél erőteljesebb délkelet-európai politikát kíván kibontakoztatni. A házigazdák hangsúlyozták, hogy Albánia szeretné hasznosítani a magyar euro-at- lanti csaüakozási tapasztalatokat. Martonyi János Tiranából helikopteren a hamal- laji menekülttáborba repült, ahol 35 magyar katonai orvos vesz részt a menekültek ellátásában. HÍREK Megoperálták Prlmakovot Jevgenyij Pri- makov volt orosz miniszterelnök Svájcban sikeres gerincműtéten esett át - közölték szerdán a politikus hozzátartozói. A genfi sebészek a beavatkozást már hétfőn elvégezték, de csak most tájékoztatták a nyilvánosságot a halaszthatatlanná vált operációról. Magyar operatőr olasz sikere A magyar Koltai Lajost találták az elmúlt évben készült olasz filmek legjobb operatőrének az itáliai kritikusok. A Cinecittában fényes külsőségek közepette megtartott estélyen átadták a legjobb fényképezésért járó Donatello Dávidja- díjat „A zongorista legendája az óceánon” című film vezető operatőrének. Törökök összecsapása kurdokkal A betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) fegyveresei és a török hadsereg utóbbi néhány napban vívott összecsapásaiban 23 ember vesztette életét. A harcok színhelye Törökország délkeleti része, Mardin, Hakkari és Sírnak tartomány volt. Az összecsapásokban 19 kurd harcos és négy katona halt meg. Rengett a föld Mexikóban Súlyos károkat szenvedett a keddi mexikói földrengés miatt az ország gyarmati múltjának gyöngyszeme, Puebla városa. A településen - amelyet az UNESCO 1987-bep a világörökség részének nyilvánított - ledőlt egy 16. századbeli templom tornya, leomlott a múlt évszázadból származó városháza egyik teljes emelete és a rendőrség szerint 350 épületben keletkeztek károk. A Richter-skála szerint 6,7-es erősségű földrengésnek 18 áldozata volt. Újratemették Greta Garbót Greta Garbo, az 1990-ben elhunyt svéd színésznő hamvait hazaszállították New Yorkból, és szerda este a nyilvánosság mellőzésével, csupán a művésznő családtagjainak jelenlétében végső nyugalomra helyezték Stockholmban. Tvr Újság A legújabb műsorlap! Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Tvr Újság Már szombaton kérje az újságárustól! TV UJSA 1 il-évfOLYAM 26, HÉT ItfS 4, A hét kedvencei Rutger Hauer Gyógyító horoszkóp Rejtvények Heti időjárás- előrejelzés ComwaKbagotyeiTtbef ( Ax Orient expressz története J* j Hafáft Hozó idegen Hírháttér Kölnben a G8-ak Derűlátó nyilatkozattal harangozta be a hét fejlett ipari állam ma kezdődő kölni tanácskozását a német kancellár. A csúcs „új gazdasági fellendülés nyitánya lehet” - mondta parlamenti beszédében Gerhard Schröder, akinek optimizmusát valóban alátámasztja néhány friss, a nyugat-európai gazdaság lassú megélénkülésére utaló jelzőszám. Más mutatók szerint a japán stagnálás is végéhez ért, így Obucsi kormányfő megnövekedett önbizalommal vehet részt a G7-ként rövidített csoport évenkénti találkozóján. A hét résztvevőhöz csatlakozik Oroszország is, G8-cá bővítve a fórumot. A nemzetközi pénzügyi rendszer dilemmái, a viharos valuta- válságok tanulságainak megvitatása mellett várhatóan a 41 legszegényebb állam adósságainak részleges elengedése (a mintegy 60-70 milliárd dolláros tartozást törlő, úgynevezett kölni kezdeményezés) is napirendre kerül, akárcsak az ukrajnai atomerőművek korszerűsítése, illetve az orosz gazdaság seregnyi gondja. A befejező napot viszont - ekkor érkezik meg Borisz Jelcin - valószínűleg a világpolitika legégetőbb problémáinak megvitatása tölti majd ki. Chirac francia államfő már a konferencia előtt felvetette, hogy Kölnben meg kellene fontolni egy élelmiszer-biztonsággal foglalkozó, globális tanács létrehozását, amely az utóbbi időben veszélyesen megszaporodott ételszennyeződések és -mérgezések témakörét vizsgálná. Kérdés persze, meddig tágíthatok a sok díszvacsora és seregnyi sajtótájékoztató miatt amúgy is szűkre szabott napirend keretei... Szondy Gábor Clinton: Egy centet sem Milosevicsnek A NATO nem „csendőr”, az EU nem „pénzautomata” Az amerikai és a francia elnök Párizsban fotó: feb/reuters A párizsi látogatáson tartózkodó amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén kizárta, hogy a NATO csapatokat küldjön Belgrádira Milosevics jugoszláv államfő elfogására. Bili Clinton a francia köztársasági elnökkel folytatott megbeszéléseit követően hangsúlyozta: csak akkor lehet őrizetbe venni a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze által vád alá helyezett jugoszláv elnököt, ha Szerbián kívülre merészkedik, vagy ha Koszovó valamelyik NATO-ellenőrzés alatt álló szektorába megy. Szavai szerint a nemzetközi közösségnek most inkább humanitárius és emberi jogi kötelezettségeire kell összpontosítania: a koszovói menekültek hazatérésének segítésére, a dél-szerbiai tartományban elkövetett háborús bűnök felderítésére és a bizonyítékok gyűjtésére. Clinton és Jacques Chirac francia elnök teljes egyetértésben szögezte le, hogy Szerbia addig nem kaphat nemzetközi gazdasági segítséget a NATO-bombázások utáni újjáépítéshez, amíg a háborús bűnökkel vádolt Milosevics hatalmon van. Chirac hozzátette, hogy híve a szerb nép humanitárius segélyezésének, hiszen a szerbek maguk is áldozatai Milosevics rendszerének. Ám azt még egyszer leszögezte, hogy gazdasági, fejlesztési segélyről nem lehet szó, amíg Jugoszláviában nem teljesülnek a demokratikus követelmények. A Fehér Ház szóvivője kiemelte: már a konfliktus kirobbanása idején is jó volt Párizs és Washington együttműködése, és ez lényegében a két állam egész viszony- rendszerére is érvényes, dacára bizonyos nézeteltéréseknek. Ez utóbbival például arra utalt, hogy Hubert Véd- rine francia külügyminiszter nemrégiben elhárította azt az amerikai kívánságot, miszerint az Európai Uniónak mostantól oroszlánrészt kell vállalnia Koszovó, s a tágabb balkáni térség újjáépítésének finanszírozásából, miután az Egyesült Államok állta a háború terheinek háromnegyedét. A miniszter szerint az unió „nem pénzautomata”, s nem csekkosztogató. Clinton szerint a válságrendezés különböző kérdéseiben mielőbb eredményt kell elérniük.-/elína nyár Veiina lighT melltartó: ^ 26904190,- \ bugyi: ^°S 1690,- Z&9Ü,Figyelje a ki rakatokat! Ahol ezt a táblát látja, a -/elína akciós „light” modelljeiből kedvezményes áron vásárolhat! Vei Illői -bcxn mmdeK\ki megtalálja a2 igazit... 4