Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-15 / 137. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. június 15., kedd HÍREK Mégis elutazik Örményor­szágba, ellentétben a korábbi bejelentésekkel, II. János Pál katolikus egyházfő - közölte hétfőn a lengyelországi Lo- wiczban Joaquin Navarro Valis vatikáni szóvivő. Len­gyelországi látogatását befe­jezve a pápa nem tér vissza Rómába, hanem saját kez­deményezésére először Jere­vánba repül, ahol megláto­gatja I. Karekint, az örmény ortodox egyház súlyosan be­teg vezetőjét. Kegyelemben részesített Mikulás Dzurinda miniszter- elnök - aki az új szlovák ál­lamfő, Rudolf Schuster keddi hivatalba lépéséig az elnöki jogköröket is gyakorolja - hétfőn egy közelebbről meg nem nevezett személyt. Az il­lető egy bűnbanda felgöngyö­lítéséhez segítette a rendőr­séget. Az érintett nevét azért nem hozzák nyilvánosságra, nehogy azzal az életét tegyék kockára. Megválasztotta a Dél-afri­kai Köztársaság új parla­mentje hétfőn az egyetlen je­löltet, Thabo Mbekit, az Afri­kai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezetőjét az or­szág új államfőjévé. Visszavonult hétfőn a két Korea tengeri övezetét elvá­lasztó vonaltól északra az a négy észak-koreai járőrhajó, amely néhány órával koráb­ban behatolt a dél-koreai vi­zekre. Vasárnap is történt hasonló eset: észak-koreai torpedónaszádok öt kilomé­ternyire behatoltak déli vi­zekre, de három órával ké­sőbb visszavonultak. Dél-Ko- rea válaszul azonos katonai erőt vonultatott fel a térség­ben. A budapesti gőzfürdőkben titokban készült „leleplező” videofelvételeivel nyert díjat Katarzyna Kozyra fiatal len­gyel installációművész a hét végén megnyílt 48. Velencei Képzőművészeti Biennálén. A nemzetközi zsűri a „külön­leges említést” érdemlő kiál­lítók közé sorolta az 1963- ban született lengyel fényké­pezőművészt, azzal az indok­lással, hogy „feltárja és el­lenőrzi a férfiak tekinté­lyelvű, kizárólagos birodal­mát a performansz és a meg­rendezett jelenet elemeinek egyesítésével”. Megsemmisítették Ungvá- ron azt a hasisrakományt, amelyet még tavaly január­ban foglaltak le az ungvári ukrán-szlovák határátkelőhe­lyen, egy átlépésre jelentkező kamion rakterében. Lelőttek két német újságírót Albán tömegsírokat tárnak fel a britek Koszovóban Vasárnap Koszovóban életét vesztette két né­met újságíró. A Stern című magazin munkatár­sait ismeretlen tettesek lőtték agyon - közölte hétfőn a hetilap kiadója. KOSZOVÓ A dél-szerbiai tartományban az 56 éves Volker Kmmert és a 35 éves Gabriel Grünert Dűlje község közelében, Pristinától 40 kilométerre délre érte halálos lövés. Az Szerb katonák gúnyolják a hazatérőket ismeretlen tettesek akkor nyitottak tüzet rájuk, amikor egy feltárt tömegsírt akartak lefényképezni. A brit csapatok máris há­rom feltételezett tömegsírt találtak a koszovói Kacanik falunál: az árokban a helyi lakosok szerint 91 ember holtteste van, akiket a szerb félkatonai erők még április 8-án és 9-én gyilkoltak meg. Az áldozatok állítólag három környékbeli kisfaluból va­lók, közöttük nők, illetve gyerekek, így egy három hónapos csecsemő is van. Helyi lakosok újságíróknak elmondták, hogy az áldoza­tok egy részét puskatussal verték halálra, másokat kézigránáttal végeztek ki, a megsebesült emberekkel pedig egy-egy fejlövéssel vé­geztek. A londoni kormány bejelentette, hogy 15 rend­őrségi orvosszakértőt kül­dött a helyszínre. Ők gyűjtik majd össze az erőszakos ak­ciók nyomait és terjesztik a hágai Nemzetközi Törvény­szék elé. Robin Cook brit külügy­miniszter hétfőn kijelen­tette, hogy a NATO-nak nincs szüksége az oroszok ellenőrzése alá került pristi- nai repülőtérre, és bejelen­tette: újra tárgyalások kez­dődnek a KFOR parancs­noka, Sir Mike Jackson tá­bornok és az oroszok kö­zött. Pandeli Majko albán mi­niszterelnök szerint elfo­gadhatatlan lenne Tirana számára, hogy orosz csapa­tok önállóan, saját katonai parancsnokság alatt tevé­kenykedjenek Koszovóban. Az albán kormányfő kijelen­tette: Albánia ugyanakkor méltányolja Oroszország diplomáciai erőfeszítéseit, amelyeket a Balkán békéjé­nek helyreállításáért tett, de tart attól, hogy az oroszok „az afganisztánihoz hasonló helyzetet teremthetnének a Balkánon”, ha megengednék nekik az önálló fellépést Ko­szovóban. A KFOR katonái vasárnap este megölték-a szerbiai tar­tomány függetlenségéért küzdő albán gerillahadse­reg, a Koszovói Felszabadí- tási Hadsereg három tagját - közölte a pristinai szerb saj­tóközpont. A Vojislav Seselj vezette ultranacionalista Szerb Ra­dikális Párt (SRS) hétfőn a szerb kormányból való kilé­pés mellett döntött - jelen­tette be a párt vezetősége. Seselj azzal vádolta a kor­mánykoalíció baloldali párt­jait, hogy a külső nyomás­nak engedve és az „áruló” Szerb Megújhodási Mozga­lommal karöltve „harc nél­kül” adták fel a tartományt. FOTÓ:FEB/REUTERS A dalai láma Izraelben A három egyistenhívő világ­vallás - a zsidóság, a keresz­ténység és az iszlám - szent helyein tett látogatást hétfőn Jeruzsálemben a dalai láma. A buddhisták szellemi veze­tője elzarándokolt a Sirató­falhoz (az időszámítás sze­rint 70-ben lerombolt Máso­dik Zsidó Templom legfőbb maradványához), majd ellá­togatott az al-Aksza mecset­hez (Mekka és Medina után az iszlám hit harmadik leg­fontosabb szent helyéhez), s végül a Szent Sír-baziliká­hoz. A dalai láma azért érke­zett Izraelbe, hogy részt ve­gyen egy békekonferencián. Egyúttal találkozott Izrael két főrabbijának egyikével, Israel Lauval is. Jézus Krisztus sírjánál fotó: feb/reuters „Az erdélyi autonómia forgatókönyve” Vádak az RMDSZ ellen A Romániai Magyar De­mokrata Szövetséget meg­bízták azzal, hogy fedje fel a nyilvánosság előtt a ro­mán diplomáciában dol­gozó titkos ügynököket - jelentette ki Adrian Nas- tase, a legnagyobb román ellenzéki erő, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) első elnök- helyettese. Bukarest Nastase a Transilvania Jár­nál hétfői számának hasáb­jain leszögezte: a magyarok­nak nem ez volna az egyetlen ilyen értelmű lépésük, hiszen már az első világháború vé­gén kidolgozták az erdélyi autonómia forgatókönyvét. A román politikus arra a veszélyre is figyelmeztetett: „a nyílt társadalom elmélete megpróbál behatolni a fiatal demokráciákba". Rosszal- lotta, hogy Göncz Árpád Amerikában kijelentette, „Magyarország a Kárpátok térségében található.” Az Adevarul című lap hét­főn felelevenítette olvasói számára, hogy a tervként el- híresült Kolozsvári Nyilatko­zatról az RMDSZ sokkal töb­bet tud, mint a román titkos- szolgálat. A lap elismerte, Horváth Gábor, a magyar külügyi szó­vivő cáfolta az Adevaml és a Cotidianul egy korábbi állítá­sát, miszerint Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár Brüsszelben támogatásáról biztosította volna a Kolozs­vári Nyilatkozatot. Választások Európában Előretörtek a kereszténydemokraták A szocialistákéról a ke­reszténydemokraták olda­lára billent a mérleg az Eu­rópai Parlamentben a múlt heti képviselőválasztások nyomán. A szocialisták a távozó Euró­pai Parlamentben 214 hellyel rendelkeztek, míg a keresz­ténydemokraták 201-gyei. Az új testületben becslések sze­rint 185-190 helyre csökken a középbal frakció tagjainak száma, a jobboldali néppár­tiak viszont 210-215 helyre számíthatnak. A fordulatot elsősorban a németországi és nagy-britanniai eredmények, a jobboldal olaszországi erő­södése, illetve spanyolországi szinten maradása hozta. Az, Európai Parlament néppárti frakciója történelmi győze­lemként érte meg a válasz­tást, hangoztatva, hogy ek­kora különbségű diadalra nem is számított. Először ju­tottak mandátumhoz a kom­munisták. Az Európai Parlamenthez hasonlóan a helyhatósági vá­lasztások is a konzervatív uniópárt előretörését hozták vasárnap Németországban. A 16 tartomány közül hatban - Mecklenburg-Előpomeránia, Rajna-Pfalz, Saar-vidék, Szász-Anhalt, Szászország, Türingia - döntöttek vasár­nap a szavazók a helyi képvi­selő-testületek összetételéről. Az eddig „vörös fellegvárnak” számító Saar-vidéken a CDU tartományi átlagban 46,1 százalékot szerzett, s a leg­erősebb párttá vált. Mecklen­burg-Előpomerániában és Türingiában a CDU mellett a reformkommunista PDS elő­retörése jellemezte a helyha­tósági választásokat. Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnök hétfőn be­nyújtotta kormánya lemon­dását, miután a vasárnap rendezett általános választá­son elsőségét mind a pártja, mind pedig a keresztényszo- cialista-szocialista kormány- koalíció elveszítette. A 150 tagú belga parlamentben a négypárti koalíció mindössze 66 helyet szerzett a korábbi 82-vel szemben, és így elve­szítette többségét. Jean-Claude Juncker mi­niszterelnök keresztényde­mokrata pártja nyerte Lu­xemburgban a vasárnapi álta­lános választásokat, a szava­zatok több mint 30 százalékát szerezve meg 20-21 képvise­lőt küldhetnek a 60 fős képvi­selőházba. Jelenlegi koalíciós partne­rük, a szocialista munkáspárt (POSL) viszont 4-5 képviselői helyet elvesztett, miután a nem végleges adatok szerint csupán 21,7 százaléknyi sza­vazatot gyűjtött. Autonóm tartományi és he­lyi választásokra is sor került vasárnap Spanyolországban. A kormányzó konzervatív Néppárt (PP) győzött nyolc tartományban: abszolút többségben Kasztília-León- ban, La Riójában, Madridban, Valenciában és Murciában, relatív többségben pedig Kan- tábriában, Aragónban és a Ba- leár-szigeteken. Ufológusok világkonferenciája Az űrlény átmenet az emberek és az angyalok között Hetedszer tartotta meg idén éves világkonferen­ciáját az ufológusok kö­zössége San Marinóban. A tanácskozáson sugárbio­lógustól kezdve orvoson át egészen a papig és pin­cérnőig igencsak sokféle foglalkozás képviselője felbukkant. SAN MARINO A konferencián megannyi „bizonyítékot” fölvonultattak annak alátámasztására, hogy földönkívüliek igenis létez­nek. Volt, aki tárgyakat ho­zott, állítólagos videofelvéte­leket és ékszerféléket, ame­lyeket E.T. űrtársai viselnek. A genuai Valéria Lonzi pél­dául közölte: őt eddigi élete során már négyszer rabolták el a földönkívüliek. Minden alkalommal laboratóriu­mukba vitték, hogy tanulmá­nyozzák. A nagyérdemű meghatottan hallgatta a sztori legpikánsabb részét. Azt is, hogy e laborokban női űrlé­nyek kipróbálták vele - per­sze szigorúan tudományos célból - a szexet. Azt nem tudni, vajon sikerült-e földi­kozmikus „félvér” magzatot létrehoznia. John Mack, a Harvard egyetem pszichológus pro­fesszora egy Karen nevű pin­cérnő páciensét kísérte ide. Karen közölte a kongresszus­sal: számításai szerint vagy hetven fajta földönkívüli bú­vik meg sárgolyónkon, és ezekkel ő rendszeresen ko­moly matematikai és fizikai témákról beszélget. Mint ki­derült, csak velük, ugyanis a hölgy amúgy semmit sem tud eme tudományágakról. San Marinóban megjelent egy olasz pap, bizonyos Cor- rado Balducci is, aki „Koz­mosz és vallás” címmel tar­tott előadást. Mint mondta, meggyőződött arról, hogy az űrlények „az angyalok és az emberek között” helyezked­nek el, amiből az következik, hogy az űrlények az embe­reknél felsőbbren­dűek. ' (Harmat) Ez nem vicc, ez egy Jó vicc! Megjelent az ügyes rejtvénylapcsalád új tagja! 93 000 FORINT ÉRTÉKŰ NYEREMÉNY, 39 REJTVÉNY! >

Next

/
Thumbnails
Contents