Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-02 / 126. szám
SOMOGYI HÍRLAP A Megyei körkép 1999. június 2., szerda Sefag: túl a bizonytalanságon Elődöm jó munkát végzett, a cég helyzete stabil, így új vezetőként kedvező pozícióból kezdhetem a munkát — mondta Bar- kóczi István, a szántód! erdészet eddigi irányítója, aki az ÁPV Rt igazgatóságának döntése nyomán hétfőn vette át a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatói kinevezését. Elődjének, Béna Józsefnek, aki 31 éve dolgozott a Sefagnál, fölmondták. Barkóczi István fotó: török anett Határon átnyúló nemzeti park Milliók ökoturizmusra 10,8 millió forint jut ökoturizmusra a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, s elkészült a somogyi védett területek kezelési terve. ÉRSEKCSANÁD 10,8 millió forint Phare-tá- mogatást nyertek a nemzeti park megismertetésére közös pályázatukon az érintett önkormázati támlások és a természetvédelmi igazgatóság. Ez különösen a dél-somogyi településeknek jön jól, hiszen leginkább ők igyekeznek turizmust élénkíteni a nemzeti parkban. A pénzt bemutatkozó kiadványokra, térségpropagandára, túravezetők képzésére költhetik majd. Mindez Ér- sekcsanádon hangzott el, ahol a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tartott sajtótájékoztatót tegnap. Bemutatták az alig három éves nemzeti parkot. Dr. lványi Ildikó igazgató elmondta: a Dráva mente kezelési terve már kész, a nemzeti park dunai részéé most készül. - Ezekben a részletes természetvédelmi kezelési tervekben többek között konkrét javaslatok szerepelnek a vizes élőhelyek és ártéri erdők rekonstrukciójára, segítségükkel erdőrészlet szintű kezelés valósítható meg a védett területeken. Tarái János helyettes államtitkár arról beszélt: A Duna és a Dráva között példaértékű a nemzeti park kezelője és a vízügyi igazgatóságok kapcsolata. A Dráváról elmondta: egyre kevésbé kérdés a magyar-horvát tárgyalásokban a horvát oldalra tervezett erőműépítés, ellenben szó van egy közös, országhatárokon átnyúló nemzeti park létrehozásáról, amelybe magyar részről Gemenc és Béda-Karapancsa tartozna bele. N. L. Suchman demonstrál Hírek Forgalmat ellenőriztek Balatonboglár környékén tegnap több mint 100 járművet ellenőriztek. A közlekedés felügyelet munkatársai környezetvédelmi mérést végeztek, s négy járműnél találtak kifogásolnivalót. Öt gépkocsit soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek be, s az ellenőrzésben rendőrök is részt vettek. A tóparton rövidesen újabb ellenőrzésre lehet számítani. A közlekedési felügyelet ellenőrző csoportja májusban egyébként több mint 2600 járművet vizsgált meg, s ezek 28 százalékánál talált hiányosságot. Vasutas alkotó Bartalosné Somogyi Tünde, taszári forgalmi szolgálattevő alkotásaiból nyílt kiállítás a MÁV RT kaposvári vasutasklubjának székházában. A tárlaton több mint 30 képet állítottak ki, s az érdeklődők július 10-ig nézhetik meg az alkotásokat. Hagyományteremtő szándékkal rendeznek kulturális programot, ami a már a közelgő vasutas napi rendezvényhez kapcsolódik. Napraforgót permeteztek Csaknem 200 hektár napraforgó növényvédelméről gondoskodik az igali Aranykalász mezőgazdasági szövetkezet. A munkával két nap alatt végeznek, s a gombabetegség ellen nyújt hatékony védelmet a mostani megelőzés. A szövetkezetben 1,8-2 tonnás hektáronkénti hozammal számolnak, az árut külföldre viszik. Az ezzel kapcsolatos üzletet megkötötték, s több mint 20 millió forintos árbevételt várnak a megállapodástól. Feltörték a nyaralót Ismeretlen tettes az egyik balaton- földvári nyaralóból — miután benyomta az ablakot — értékes műszaki cikket, ékszert vitt el. A kár csaknem 600 ezer forint. Lopás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben a siófoki rendőr- kapitányság. Elszállítják a fát A kaposvári csomóponti-főnökség felkészült a nyári szállítási idényre, ezzel kapcsolatban egyeztető megbeszélést tartottak. Most elsősorban fát illetve gabonát visznek vasúton. Tegnap — a csaknem fél megyét lefedő főnökség területén — 34 vasúti kocsit rakodtak meg. A belföldi úticél mellett Horvátországba szállítottak fát, míg a szlovéniai Koperba jelentős meny- nyiségű kukoricát indítottak útnak. Kaposvár — Bóna József szakmai munkáját Budapesten is elismerték, mégis menesztették... — Ez a személyi döntés természetesen nem rajtam múlt. Számomra ez egy esély, és lehetőség, amivel szeretnék élni. Az, hogy a váltás ilyen kérdésekre okot adhat, mindenesetre nem könnyíti meg a helyzetemet. Úgy érzem, a kollektíva — mindennek ellenére - elfogad. — Jelentkezett erre a posztra vagy hívták? — Megkerestek, hogy vállalom-e, és igent mondtam. — Ön is elismerte elődje munkáját, mégsem ajánlott fel neki új beosztást a cégen belül. Miért? — Amióta hat hete fölmerült a nevem mint lehetséges új vezetőé, az emberi kapcsolatunk Bóna Józseffel olyan mértékben megromlott, hogy a vállalat szempontjából is előnyösebb, ha távozik. Én sem tudnám már elképzelni, hogy a továbbiakban együtt dolgozzunk. Biztos vagyok benne, hogy szakmai kvalitáHa semmi rendkívüli nem történik, akkor nem lesz vízhiány a nyáron a DRV Rt Somogy megyei üzemigazgatóságának területén. Néhány településen azonban már egy kisebb fogyasztásnövekedés is rendkívüli eseménynek számítana. Ez tegnap a DRV tájékoztatóján hangzott el. Megyei körkép A 135 somogyi település vízellátásáért felelős Dunántúli Regionális Vízmű Rt működését is befolyásolta az idei két rendkívüli esemény: a belvíz és a jugoszláv háború. Az előbbi azért, mert több sai alapján a megyén belül megfelelő munkát fog kapni. Ebben egyébként magam is segítséget ajánlottam neki.- Miben kíván változtatni a cég munkájában? — A vállalat életében egy féléves bizonytalansági ciklus zárult le, ami gazdasági téren is egyfajta elbizonytalanodással járt. Igaz volt ez az ágazatvezetőkre és más szakirányítókra is. A munkámat ezért azzal kezdtem, hogy Pintér Ottó termelési igazgatót megerősítettem a posztján. Ezzel azt is jelezni kívántam, hogy lényeges személyi kútnál is fennállt a veszély, hogy a talajvíz az ivóvízbe kerül. Ezért ahol lehetett a kútfejeket a veszélyes szint fölé emelték, máshol pedig folyamatos szivattyúzással hárították el a szennyezésveszélyt. A háborús események miatt pedig fokozottabban ellenőrzik a kutak környékét, a kerítések és a zárak épségét. Mindezt Bóta László üzemigazgató mondta el azon a tegnapi értekezleten, ahol településvezetőknek számoltak be a csúcsszezonra való felkészülésről. Valamennyi mélyfúrású kútnál elvégezték a vízhozam méréseket, ami alapján kiderült, hogy nyáron néhány településen a rendelkezésre álló kapacitást tavaly változásokat nem tervezek. Legfeljebb olyan lesz, hogy valaki más beosztásba kerül, ám senkit sem akarok elküldeni a cégtől. Előrelátó személyzeti munkát szeretnék végezni, alapja, hogy akik jól dolgoznak, pontosan számolhassanak várható előre- lépési lehetőségeikkel. A termelési területen költségtakarékosabb gazdálkodást kívánok elérni, s nemcsak a központban, hanem az egyes erdészeteknél is. Ugyancsak költségtakarékosabb rendszert szeretnék bevezetni az erdőművelésben. Biró Ferenc is megközelítette a csúcstermelés, ami azt jelenti, hogy bármilyen üzemzavar vagy váratlan fogyasztásnövekedés problémát okozhat. Ilyen meglepetés érheti Kiskorpá- dot, Somogyszilt, Darvaspusztát és Somogybükkösdöt is. Molnár Béla fejlesztési igazgató elmondta: a DRV- nek is a javuló szolgáltatás a célja, az önkormányzatoknak segít a beruházások, a források megszerzéséhez szükséges pályázatok lebonyolításban, mégpedig térítésmentesen. Sőt, mivel a lakossági bekötésekhez is terv kell, ami megemeli az amúgy sem kis költségeket, csoportos bekötések esetén ebben is segítséget nyújtanak. V. O. Suchman Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) demonstrációt kíván szervezni Taszáron annak érdekében, hogy hagyjanak fel a Magyarország területéről induló NATO-bombázásokkal. Budapest-Taszár A képviselő azt követően nyilatkozott, hogy Tabajdi Csaba frakciótársával e témában közösen benyújtott indítványának tárgysorozatba vételét elvetette a Ház többsége.- Tekintettel arra, hogy nem lehet úgy tárgyalni a parlamentben, mint a demokráAz SZDSZ megyei választmányának tegnapi első ülésén áttekintették a párt helyzetét. Kaposvár A találkozóra meghívták Magyar Bálint pártelnököt is, aki lapunknak elmondta: Somogy nem nevezhető az SZDSZ fellegvárának, de remélik, hogy az elkövetkező évek tevékenysége nyomán a párt jelenléte erősödik a megye közéletében. A találkozón feltérképezték a leglényegesebb feladatokat. A kormány egyéves munkáját ciákban szokás, kénytelen vagyok parlamenten kívüli eszközhöz folyamodni mondta Suchman Tamás. Leszögezte: sem a NATO- val sem pedig a koszovói válsággal kapcsolatos álláspontja nem változott, akciója kizárólag a magyar területről induló katonai művelet ellen szól. Hozzátette: veszélyezteti a magyar lakosságot, hogy amerikai repülőgépek haditechnikai eszközöket veszítenek el hazánk területén. A képviselő felvette a kapcsolatot külföldi békeszervezetekkel is. Ezektől az egyeztetésektől függ, hogy a demonstrációt mikor tartják. komoly kritikával illették. Ennek kapcsán a politikus — többek között — arról beszélt: a beváltatlan ígéretek sorozata mellett több belpolitikai botrány történt, vezető politikusok kényszerültek magyarázkodásra. A közvélemény előtt jól ismert esetek kapcsán Magyar Bálint annak a véleményének adott hangot, hogy a választási programból sok minden nem teljesült. A kritikán túl az SZDSZ fontosnak tartja, hogy pozitív programokkal álljon elő, ami a társadalom életét alapvetően érinti. H. M. Több településen is vízhiányt okozhat a túlfogyasztás Csúcsra járhat a DRV Somogy nem fellegvár ✓ MAY: új menetrend, több változás Somogybán Új menetrend lépett érvénybe vasárnap. Ez több változást hozott Somogy, illetve a dél-dunántúli megyék vasúti közlekedésében. Az alábbiakban közöljük a legfontosabb módosításokat, amelyek érintik a megyeszékhely környékét, a városokat és a Balaton-partra utazást. Kaposvár és térsége A Balaton déli partján közlekedő IC-vonatok Budapest Déli pályaudvar helyett Budapest Keleti • pályaudvarról indulnak, és oda is érkeznek vissza. A nyáron IC-vonat közlekedik Békéscsaba-Keszthely között. A gyors- és sebesvonati közlekedésben a Balaton déli partján (30-as vonal) a nyári szezonban szombaton és vasárnap Budapestről 8.24 órakor indul mentesítő vonat Fonyódra. Vasárnap Balaton- szemesről 16.50-kor, Fonyódról pedig 18.48 órakor indul mentesítő vonat Budapestre. A Gyékényes-Nagykanizsa közötti vonal villamosításának befejezése után a Somogy IC-vonat Kaposvár helyett Nagykanizsáról indul, és oda érkezik vissza. A Somogy és a Kvarner IC-vonatok megállnak Csurgón és Somogyszo- bon is. Vasárnaponként Kaposvárról 18.18 órakor indul a Zselic intercity, s ez Dombóváron csatlakozik a Pécsről induló Zengő IC-vonathoz. A Kvarner intercity vonat IC- pótjegy helyett helyjeggyel (90 forint) vehető igénybe. A korábban menetrendben Gyékényesről 5.45-kor induló, Budapestre közlekedő gyorsvonat Gyékényes-Dombóvár, míg a Budapestről Gyékényesre 15.48 órakor induló sebesvonat Dombóvár-Gyékényes között az új menetrendi időszakban nem közlekedtetik. A Budapest Déli pályaudvarról 15.24 órakor Pécsre induló sebesvonattól a vasút- igazgatóság Dombóváron csatlakozást biztosított Kaposvárra. A Dombóvár-Gyékényes között járó egyes személyvonatokat Nagykanizsáig, illetve Nagykanizsától közlekedtetik. A Barcs-Nagykanizsa között egyes személyvonatok ezentúl csak Gyékényesig, illetve Gyékényestől közlekednek. Ezekhez a vonatokhoz (vonatoktól) Gyékényesen csatlakozás van Nagykanizsára (Nagykanizsáról). Kaposvár-Siófok, Kapos- vár-Fonyód, Nagyatád-So- mogyszob-Balatonszent- györgy között a helyi vonatok közlekedésében nincs változás. A térség nemzetközi ösz- szeköttetése nem változott. Javították a mozgáskorlátozottak utazási feltételeit is. A MÁV több vasútállomást ellátott olyan mobil emelővel, ami lehetővé teszi, hogy kerekes székkel is felszállhassanak a vonatokra. A menetrendváltozástól újabb 3 vasútállomáson, a térségben már hat helyen — Pécsen, Kaposváron, Szekszárdon, Balaton- szentgyörgyön, Nagykanizsán, Siófokon — igénybe vehető a mobü emelő. Á mozgáskorlátozott utasok előzetesen telefonon is bejelenthetik utazási igényeiket. Dombóvár és környéke Budapest Déli pályaudvar és Pécs, illetve Pécs-Budapest Déli pályaudvar között hétfőtől csütörtökig és szombaton 5 pár, pénteken és vasárnap 6 pár intercity vonat közlekedik. Dombóvár állomáson a Pécsről 6.30 órakor induló Baranya és a Budapestről 17.00 órakor induló Mecsek IC kivételével valamennyi intercity vonat megáll. A Somogy IC meghosszabbított útvonalon közlekedik: Kaposvár helyett Nagykanizsára érkezik, és onnan indul. A gyors- és sebesvonati összeköttetés nem változik. A dombóvár-gyékényesi vonalon egyes személyvonatok Nagykanizsáig, illetve Nagykanizsától közlekednek. Dombóvár-Bátaszék, Dombóvár-Sárbogárd és Dombóvár-Komló között a személyvonati összeköttetés nem változik.