Somogyi Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-09 / 132. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1999. június 9., szerda Csak csepegnek a vízdíjak A 32 balatoni háttértelepülés vízfogyasztói közül mintegy 360-an összesen több mint hatmillió forinttal tartoznak a DRV Rt Dél-Balatoni Üzemigazgatóságának. A legtöbb adós Tabon él, ott a tan tozás meghaladja az 1,7 millió forintot. Tab Ezt Tóth István üzemigazgató mondta tegnap a tabi üzemvezetőségen, ahol a vízellátás és a szennyvízelhelyezés helyzetéről, illetve a megvalósult fejlesztésekről, fejlesztési elképzelésekről tartottak tájékoztatót a települések és a hatóságok képviselőinek. Kiemelte: egy község - Zala -, a május végi kimutatás szerint egyetlen fillérrel sem tartozott, míg az egy fogyasztóra jutó legtöbb tartozással Lulla viszi a prímet, 28 ezer forinttal.- A vízbázisokról, a vízminőségről, az alaphálózat helyzetéről, valamint a szennyvízelhelyezésről tájékoztatták a megjelenteket. Szóltak a fejlesztésekről, a fogyasztói kapcsolatokról és az önkormányzatokat érintő lehetőségekről. Zicsben a kút problémáját rendezni kell, hogy a csúcsfogyasztási időszakban ne legyen ellátási probléma. A vízkezelő berendezések Nágocson, Kárán, Szorosadon és Bálványoson műszakilag elavultak, középtávú rekonstrukció szükséges, míg Visz községben a vízkezelő berendezés beépítése folyamatban van. Somogybabo- don és Somogytúron pedig a biztonságos vízellátás érdekében megkezdődött a mélyfúrású kutak és vízkezelő berendezések tervezése. A szennyvízelvezetés- kezelés és tisztítás kapcsán egyet- értettek a résztvevők abban, hogy a csatornázás csak közös összefogással, térségi szemlélettel valósítható meg. A DRV Rt ennek érdekében vállalná a koncepciók, vázlattervek szakmai elkészítését. (Krutek) Új részvényes új remények Lemondott a vezérigazgató és új igazgatóságot illetve felügyelő bizottságot is választottak tegnap az Agro- ker Rt közgyűlésén. Egy budapesti pénzügyi befektetőcsoport az rt részvényeinek mintegy 18 százalékát megvásárolta. Kaposvár A fővárosi Terra Danubia Rt 18,79 százalékos részvény- csomagot szerzett, ezzel az Autóker Rt a második legnagyobb részvényes lett. Úgy tervezik, részesedésüket később tovább növelik. Céljuk az anyagi nehézséggel küzdő vállalat talpra állítása. Kilábalási programot készítenek, és már rövid távon veszteség- mentesen akarják üzemeltetni a céget. Murányi Ferenc, a Terra Danubia igazgatója lapunknak tegnap elmondta: gondosan megvizsgálják az Agroker helyzetét, az átadásátvétel után júniusban leltároznak. Tiszta képet akarnak kapni a vállalatról. Az alaptevékenység ezután is a mező- gazdasági gépek, berendezések forgalmazása lesz. A forgalom növelésén kívül a veszteség lefaragásával igyekeznek helyrebillenteni a pénzügyi egyensúlyt. Elbocsátást nem terveznek, szükségük van az ott dolgozó szakemberekre. — A mezőgazdaság nehéz helyzetben van. Bízunk az ágazat megerősödésében aminek nyomán várhatóan élénkül a beruházási kedv. Erősíteni akarjuk a cég helyzetét. A közeljövő legfontosabb gazdasági terveit elkészítettük — tette hozzá Murányi Ferenc. Stier István, az öttagú igazgatóság egyik tagja azt hangsúlyozta: az állapotfelmérést követően új lehetőségek után kutatnak, az eredményes gazdálkodás érdekében csokorba gyűjtik az üzleti lehetőséget. A részvénytársaság kedvező földrajzi elhelyezkedése később is fontos lehet, az értékesítés-beszerzés területén előnyt jelenthet. A tegnapi közgyűlésen öt tagú igazgatóságot és három tagú felügyelő bizottságot választottak. A vezérigazgatói posztra pályázatot írnak ki, addig megbízottként Bödő Jó- zsefné vezeti a céget. (Harsányi)-OS FANTASZTIKUS 6 352 Ft helyett -3176 Ft, 5000 Ft helyett 2500 Ft 8624 Ft helyett ,4312 Ft 7 432 Ft helyett ,3716 Ft 10 064 Ft- helyett , 5032 Ft11 750 Ft helyett ^ .10 434 Ft kOvál asztal. . 6 székkel ^ _9 030 FtFranciaágy' 36 000 Ft ' 1 9 850 Ft helyett 1 7 637 Ft “ 2 000 Ft helyett T .10 250 Ff Heverő 16 900 Ft 61 617 Ft helyett 38 850 Ft Hintaágy 16 700-19 700 Ft A Csősz-Tóth kft üzletében SZUPER AKCIÓ! Kaposvár Dombóuári út (az ARAL-kút mögött, a Kaposlesték mellett) Telefon: 82/427-636 Nyitva: H.-P. 9-17, Sz. 8-12 Bútorainkat lanraszerelve árusítjuk. HÍREK Kisiskolások bemutatója A Mikszáth Kálmán Általános Iskola alsó tagozatos diákjai bemutatójának adott otthont tegnap a Marcali Művelődési Központ. Az alsósok a klubnapközis foglalkozásokon gyakorolt zenés, táncos produkciókkal és színdarabokkal arattak nagy sikert a szépszámú közönség előtt. Cukorborsó szezon Megkezdődött a zöldborsó feldolgozása a nagyatádi konzervgyárban. Az idén háromezer tonna borsó tartósításával számolnak. Hétfőn a fel- sőszentmártoni Dráva-Agro RT-től, tegnap pedig már a berzencei Solanum Kft-től is kaptak alapanyagot. A jövő héttől a Nagyatádi Szövetkezet szállít borsót a gyárba, majd Babócsán is megindulnak a betakarító gépek. Tetőszerkezet csere A faluház tetőszerkezetének cseréje kezdődött meg Hetesen. Az önkormányzat által kiírt pályázatra négy jelentkező volt. A bíráló bizottság döntése alapján egy kaposvári vállalkozó kapta meg a munkát, amely előre láthatólag 2 millió forintjába kerül a falunak. Videofilmét forgatnak A Belső Somogyi Mikrotérség Területfejlesztési Társulás, amelynek tagjai Csombárd, Hetes, Mezőcsokonya, So- mogysárd, Újvárfalva megbízásából a Mérő Tv 15-20 perces film forgatását kezdte meg. A kistelepülésekről szóló anyag a kapcsolatok kialakításánál fog majd segíteni, és a területmenedzsment részeként készül el. Gyergyaisok tárlata A Gyergyai mintegy negyven diákja és Borsos Lajos galériavezető tanár alkotásaiból nyílt kiállítás a kaposvári kollégiumban. A festmények, grafikák, kollázsok, graffiti- tervek, versek és más szabad műfajok izgalmas kiállítását június 17-ig láthatják az érdeklődők a Gyergyai Galériában. Rendőrjárőr a révnél Eredményes a Mahart és a vízirendőrség megállapodása: a szántódi és tihanyi révnél vízirendőr járőrözik és bármilyen rendkívüli eseménynél azonnal intézkedik. A huszonnégy órás szolgálat során - egészen novemberig - őrző-védő feladatokat látnak el a rendőrök. Ha kell a bajba jutottaknak is segítenek. Ez történt a hétvégén viharba került diákok mentésénél. Harc a vadászterületért A szövetkezet maradt fölül a vadásztatásért vívott harcban Babócsán. Igaz, máig mintegy 10 milliós kárt okozott nekik a közel egy éves vetélkedés. Babócsa Kié legyen a vadászati jog — ezen megy máig a vita Babócsán. Három éve ugyanis a Határőr szövetkezethez került át, amit a helyi vadász- társaság nem hagyott annyiban. Viták sora és hosszú pereskedés kezdődött. Az előd azért perelte a szövetkezetei, amiért az nem ajánlotta fel 1996-ban az előhaszonbérleti jogot a társaságnak. A szövetkezet amiatt ment perre, mert kíméled területté nyílvánították vadászterületeit. Pereskedtek azért is, mert a vadásztársaság oldalán állók a szövetkezet nélkül tartottak tulajdonosi gyűlést, ahol nekik tetsző határozatokat hoztak vadügyben. Most a vége felé közeledik a történet: a somogyi köz- igazgatási bíróság néhány napja hatályon kívül helyezte a kíméled területté nyilvánítást. A barcsi bíróság első fokon semmisnek nyilvánította a csonka tulajdonosi gyűlés határozatait, s a harmadik perben is döntés született a szövetkezet javára. — A legnagyobb kárt az okozta nekünk ebben a történetben, hogy az ősszel a somogyi FM-hivatal kíméled területté nyilváníttatta a ba- bócsai vadászterületeket — mondta Toldi János, a szövetkezet elnöke. — Ezzel a bevételt hozó vadásztatást megtiltották, csak a vadkár elhárítását célzó kilövéseket engedték. Ugyanakkor a költségeket — vadkárt — ugyanúgy fizetnie kellett a szövetkezetnek. Mintegy 10 milliós összegtől esett el a döntés miatt a szövetkezetünk. N.L. Kollégista jegyzők Megalakult a Rinya menti kistérség jegyzőinek kollégiuma Is. Tegnapi ülésükön Hoffmanné dr. Németh Ildikót, Nagyatád jegyzőjét választották elnöküknek, helyettese Veszner József, Segesd, Ötvöskónyi és Beleg kön jegyzője lett. Nagyatád Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati jelentősége is van a városok köré szerveződött jegyzői kollégiumoknak — bizonyítja a nagyatádi térség esete is, itt a kis települések jegyzői mindjárt az alakuló ülésükön több olyan kérdéssel is foglalkoztak, amely a munkájukat segíti. Megállapodtak abban, hogy még az idén előkészítik egy komplex műszaki-építési hatóság felállítását, amely januártól már működhet a térségben. Szó volt a gyermekjóléti alapellátás anomáliáiról. Gyanítható, hogy nem fognak mindenhol bölcsődéket nyitni, de erre nincs is szükség. A nagyatáLeállással a somogyi A nyugat-európai gyakorlat nálunk is meghonosodott gazdasági számítások miatt számos somogyi gyár leáll a nyáron. A két- három hetes pihenő megszervezése nagy munka, a tévedés ára több millió forint lehet. Megyei körkép Elsősorban a könnyűipari cégek döntenek a 2-3 hetes szünidő mellett. Javában tart az előkészítés, pontos menetrend szerint dolgoznak. Szil- vási József, a Kaposplast Kft ügyvezető igazgatója tegnap elmondta: az elmúlt nyolc év igazolta döntésük helyességét. Nyugat-Európában a partnergyárak zöme is leáll, a kiszállítás augusztusban akadozna. A felesleges kiesés érdekében a dolgozókat kéthetes szabadságra küldik, közben ellenőrzik az összes gépsort. Van olyan, amit a többműszakos termelés miatt csak ilyenkor lehet megvizsgálni. Áz 1,1 milliárd forintos árbevételt tervező kaposvári gyárban egyelőre gőzerővel dolgoznak, s már az őszi megrendelések után kutatnak. — Nehéz volt az elmúlt öt hónap, megéreztük a koszovói válságot. A horvát partdiak üres bölcsődei férőhelyeiket felajánlják a városba bejáró kismamáknak, ehhez csak azt kérik, hogy az érintett önkormányzatok kössenek velük együttműködési megállapodást. Megállapodtak abban is, hogy, felhívják az önkormányzataik figyelmét az esélyegyenlőségi törvényből fakadó feladatokra, mert ezek ugyan nem látványos, de pénzigényes kötelezettségek, amelyeknek rövid időn belül minden intézménynek meg kell felelnie. Szó volt arról is, hogy 2000 január elsején megkezdi működését a nagyatádi okmányiroda. Ez után itt adják ki a térségben élőknek a személyi igazolványokat, az útleveleket és a gépjármű-forgalmi engedélyeket. 2001 elejétől pedig a járműtörzskönyveket, a jogosítványokat is. Az első személyi igazolvány még ingyenes lesz, ám ha lejár, akkor mindenki maga dönti el, hogy megújítja-e, avagy más, hitelesített fényképpel ellátott dokumentummal igazolja-e magát. Nagy Jenő spórolnak gyárak nercégek kevesebbet rendeltek, visszaesett a szerb forgalom is. A jugoszlávok pántolószalagot rendeltek, ám a háborús feszültség miatt félbeszakadt a kiszállítás. Az orosz válságot közvetve érezzük: a konzerv- és az élelmi- szeripari cégek kevesebb árut szállítanak, így a vártnál kisebb mennyiségű csomagolóanyagot kérnek. A Kaposfilnél már pontosan tudják a leállás során elvégzendő munka árát: mintegy 10 millió forint lesz, a gépparkot egy 40 fős csapat ellenőrzi. Bodosi Tamás vezérigazgató szerint a júliusi ellenőrzés mellett több gazdasági-üzletpolitikai érv szól. Az optimális termelési körülményeket akarják megteremteni, ennek része a szinte kötelező nyári leállás. Amúgy is nehéz volt az év első fele — hangsúlyozta —, példaként a pamut drágulását emelte ki. Januárban egy kiló alapanyag ára átszámítva 263 forint volt, most 318. A kaposvári Ruhagyárban — mint Borsosföldi József vezérigazgató tegnap elmondta — egyelőre folyamatosan dolgoznak. A hat szalagból egy, legfeljebb kettő áll le. A textiliparban tapasztalt visszaesést így akarják bepótolni. (Harsányi)