Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-07 / 105. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. május 7., péntek Kaposvár 5 Kaposváron nincs húszmillió forint a korszerű röntgengépre Rákszűrés, pénzszűkében Minden harmadik emlőrákos nőt meg lehetne menteni, ha megfelelő eszközökkel a korai szakaszban kiszűrnék a betegséget. Ezzel szemben a kaposvári onkológiai gondozó intézetben egy 20 éves „gépmatu- zsálemmel" kénytelenek dolgozni a szakemberek. — Az évezred végén már nem lenne szabad előrehaladott állapotú emlőrákos betegekkel találkoznunk, mert ha a szűrés során időben észrevesz- szük a daganatot, kis sebészi beavatkozással gyógyítható a baj — mondta dr. Győrfi Károly onkológus főorvos. — Például a skandináv országokban a mammográf szűréssel harmadával csökkent az emlődaganatok okozta elhalálozás. A kaposvári kórházban megvan a hely és szakember- gárda, csak korszerű mammográf nincs. Az a gép, amellyel most dolgozunk, szinte „ritkaság”: az országban már csak itt van ilyen ősgép. Ez nem teljesíti azokat a paramétereket ami a szűréshez kell. Egy korszerű emlőröntgen azonban legalább 20 millió forintba kerül, s erre sem a kórháznak, sem az önkormányzatnak nincs pénze. A főorvos szerint össze kellene fogni a vállalkozókkal, szponzorokat keresni, hogy mielőbb összegyűljön a pénz. Dr. Horváth Gyula főorvos, a radiológiai osztály vezetője elmondta: az emlőrák kialakulása hosszú folyamat, hónapokig, sőt évekig is eltart, míg tapintható lesz. Egy korszerű mammográf már a fél centinél kisebb, más módszerrel nem észlelhető daganatokat is kimutatja, még a tünetek, áttétek előtt. Együtt kell működnie a háziorvosnak, az onkológusnak, a nőgyógyásznak, a sebésznek, a radiológusnak. Mindez nem működhet gördülékenyen, ha már a szűréshez szükséges feltételek hiányoznak. Sz. Á. Kövek a címe Somogyi Zsuzsa Zákányban élő fazekas tegnap nyílt kiállításának. S hogy miért pont ezt a címet adta a bemutatkozásnak? Hisz a kínai mondásban, mely szerint „a máz repedése Isten ajándéka”, mert őt is egy mesterétől kapott kis váza repedései ösztönzik kísérletezésre. Az eredmény pedig az SMK-ban tekinthető meg. fotó: török anett Zöld út az egyetemre Szabó Zsoltnak már nem kell azon törnie a fejét, hogy mennyi ideje van még a felvételiig. Bármelyik műszaki felsőoktatási intézményben szívesen látják, méghozzá felvételi nélkül. Az Eötvös műszaki középiskola végzős diákja ezt azzal vívta ki, hogy harmadik lett az országos szakmai tanulmányi versenyen, az Auto CAD — számítógéppel segített rajzkészítés — szakcsoportban. Nemcsak felvételit, hanem szakmai rajzolói bizonyítványt, szoftverüzemeltetői jogosítványt is kapott. — Szüleim is ilyen területen dolgoznak, úgyhogy otthonról hoztam magammal a műszaki tárgyak iránti érdeklődést. A középiskolába informatika szakra jelentkeztem, de gépgyártás-technológia és számítástechnika szakra vettek fel. Nem bántam meg a cserét, főleg a számítástechnika miatt. Mondja: öt év alatt sok versenyen elindult, nem a helyezés, hanem a kihívás miatt. A döntőbe azonban ezen az országos megmérettetésen került, melyre tanára, Maár Tibor biztatására nevezett be. Szabó Zsolt fotó: Horváth Az első tíz hely valamelyikét „nézte ki” magának, úgyhogy a harmadik helyezéssel nagyon elégedett. Bár a már megszerzett képesítéseivel is könnyen találna munkát, úgy döntött: kihasználja a lehetőséget és a műszaki egyetemen folytatja a tanulást. Szabadidejét — bár ebből nincs éppen sok a tanulás mellett - szintén a képernyő előtt tölti: nemcsak a számítógép monitorja, hanem a tévé képernyője előtt. Kedvencei az izgalmas krimik és thrillerek. (Jakab) Segítség a lakáshoz Bízni kell és bízni érdemes az emberi segítőkészségben. Ez a hit erősödhetett meg a kaposvári Kovács Andreában az elmúlt hónapok során. A Somogyi Hírlap hívta fel az olvasók figyelmét a 29 éves, két gyermekét egyedül nevelő fiatalasszony sorsára. Egyéves hányattatás után végre szociális lakáshoz jutott, ám annak lakhatóvá tételére nem volt pénze. Munkanélküli, csak két vagy három műszakos munkát találna, de ezt a gyerekek miatt nem vállalhatja. Ebben a hónapban kap utoljára munkanélküli segélyt. — Az első segítség egy vállalkozótól jött, aki átvállalta a kisebbik gyerekem óvodai térítési díját. Aztán a családsegítő szolgálatnál közölték az újabb hírt: egy ismeretlen segítő 50 ezer forintot ajánlott fel a lakás felújítására. Végre kijöhetünk az egeres albérleti szobából. Olyan emberektől kaptam segítséget, akiknek még a nevét sem tudom: meszelték a lakást, festéket hoztak teljesen önzetlenül. Viszonozni soha nem tudom ezt, csak megköszönni. A Kaposvári Családsegítő Központ munkatársai nap mint nap találkoznak hasonlóan nehéz sorsú családokkal, és szerencsére segíteni akarókkal is. Hernádi Domonkos szociális munkás szerint kényesen ügyelnek arra, hogy a jótékony támogatás igazoltan jó célt szolgáljon, Kovács Andreánál például az anyagköltséget fedezte a pénzfelajánlás. ( Izményi) __________VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK__________ 3 16-865: A Fő u. 40. szám alatt levő rendezvényszervező irodának a címe, telefonszáma miért nem szerepel a telefonkönyvben, vagy bárhol, ahol láthatnánk? Boros Tibomé, irodavezető: - A rendezvényszervező iroda mindössze két hónapja működik a Fő u. 40. szám alatt. Emiatt nem kerülhetett be az 1999-es telefonkönyvbe. Egyébként a médiákban folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot programjainkról és a címünkről is. Az iroda bejárati ajtaján telefonszámunk is megtalálható. (Tel.: 424-960) Az Édosz nem adja könnyen A kulturális törvénnyel homlokegyenest ellenkezik az önkormányzat terve, hogy az Édoszt bezárja, a Móricz művelődési házat pedig egy-egy népművelő és takarító megtartásával az Együdbe integrálja. A rendelettervezet mintegy 20 ember kenyerét, s ezrek közművelődését teszi kockára, hangzott el egy tegnapi fórumon. Az Édoszban Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta, a kulturális intézmények megtartó erejét a helyben élő lakosság jelenti, ezért össze kell fogniuk a házakért. A fenntartónak ki kell kérni a szakszervezet véleményét, sőt, még a szaktárcával is A tél végi, tavasz eleji hónapokban naponta több hétvégiház-feltöréshez riasztották a rendőröket. Most hetente legfeljebb egy- két ilyen ügyben indít nyomozást a kaposvári rendőrkapitányság. Amióta két sorozat-betörés gyanúsítottjait elkapta a rendőrség, szinte megszűntek a pince- és hétvégiház-feltörések. Dr. Pintér István alezredes, városi rendőrkapitány elBarátok a Pipacs-körben Szoboravatásra készül ismét a Pipacs utca. A baráti kör szervezésében Csikós Nagy Márton szobrász- művésznek egy újabb alkotását avatják föl még ebben a hónapban. József Tibor, a baráti kör vezetője elmondta, Csikós Nagy Márton második Pipacs utcai alkotása szoborkompozíció lesz, amelyet Buda visszafoglalásának évfordulójára készít a mester. Ez a nap egyben a Magyar Honvédség napja is, ezért a mű valamennyi, a haza védelmében elesett katonának - a honfoglalástól napjainkig - emléket állít. A megemlékezést szeretnék hagyománnyá tenni. A szobrot május 21-én 17 órakor leplezik le, ekkor emlékfát is ültetnek. A terület rendezésében a baráti kör tagjai vettek részt, munkájukat cégek támogatták. B. T. egyeztetnie kell a művelődési intézmény átalakításának tervét. A kulturális törvény nyomán művelődési házak megtartásának, indításának segítésére 100 millió forint áll rendelkezésre. Szabados Péter, az SMK népművelője szerint az elképzelés mindezek ismeretében törvénysértő, és felveti: nem politikai döntésről van-e szó? Hász Mihály elmondta, érthetetlen számára a város terve, hiszen a hálózat 20,5 millió forintos kiadásai mellé ők tavaly 17 milliós bevételt produkáltak, s ez munkatársakra vetítve négyszerese az Együdének. Andrássy Tibor, a Pécsi utcai iskola igazgatója azt hangsúlyozta, az intézménynek a programok szervezése, a könyvtár és a cigány hagyományőrző együttes műmondta: az egyik banda Szentjakabon, a Várhegy, Csutoraszárító-dűlő környékén működött. Kihallgatásuk során mintegy húsz betöréssel hozták kapcsolatba az öttagú társaságot, a hétvégi házakból elsősorban műszaki cikkeket vittek el. Két gyanúsított előzetes letartóztatását el is rendelte a kaposvári bíróság. A másik betörés-sorozat a Somhegy, Hangyásmálhegy, Ivánfahegy környékén törködése egyaránt létfontosságú. Boti Tibomé, a cigány kisebbségi önkormányzat elnök helyettese az óvodás szakkörök, játszóházak miatt emelt szót. Ezután szakszervezeti vezetők szóltak. Németh György (Pini Hungary) elmondta, az Édosz nem kerül sokba a városnak, pályázattal meg lehetne menteni. Végh István a Kaposcukortól ugyanezt emelte ki. Horgosi István (Somogy Gabona Rt) azt emelte ki, hogy a város - a 2 milliós díj elengedése mellett - csak bérlője az Édosz- nak, a könyvtár elhelyezéséről nem dönthet a szakszervezetek nélkül. A 20 ezer kötetes könyvtár töredékét az iskolába vinnék. A résztvevők lakossági fórum megszervezéséről döntöttek, folytatás ott következik. B. T. tént. A nyomozások során a rendőrség látókörébe került egy négy-öt tagú társaság, akiknek a neve tíz-tizenkét esettel kapcsolatban merült fel. Miután őket lefülelték, ezen a környéken is megszűntek a betörések. A kapitány hozzátette: a városnak ezeken a „hírhedt” területein nappal lovasjárőrök teljesítenek szolgálatot, a motoros és kutyás járőrök pedig a nap 24 órájában vigyázzák a pihenőövezet békéjét. (Jakab) Hírek Az év háza A megyei közgyűlés és Kaposvár Város- fejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki Bizottsága az idén is szeretné megválasztani az Év háza pályázat építészeti nívódíjasát. A kezdeményezés célja az építészeti- és környezet- kultúra megismertetése. Lakóépületek, középületek, üdülők, belső terek, védett épületek tervezői, felújítói, építtetői, kivitelezői közül választja ki a bizottság a pályázat nyertesét. Bors-tárlat A Budapest Galéria kiállítóházában nyílt tárlat tegnap Bors István alkotásaiból. A Kaposváron élő 60 esztendős szobrászművész életmű-kiállítását Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója ajánlotta a fővárosi művészetkedvelő közönség figyelmébe. Bolti tolvaj Lopás bűntett alapos gyanúja miatt indult nyomozás egy ismeretlen tettes ellen, aki betört egy kaposvári boltba, s onnan mintegy 100 ezer forint értékű dohányárut, szeszesitalt és illatszert vitt el. Programajánló A Vaszary Képtárban ma 16 órakor a Zichy Mihály ipar- művészeti szakképző iskola jubileumi - az iparművészeti oktatás 10. évét ünneplő - tárlatát nyitja meg Konok Tamás Kossuth- díjas festőművész. A Liszt Ferenc Zeneiskolában 18 órakor a zeneakadé- misták muzsikálnak sorozat következő hangversenyére kerül sor. Közreműködik Papp Dániel (hegedű), Ludmány Dénes (mélyhegedű) és Deák György (gordonka). A belépés díjtalan. Szombaton 7.10-kor a kaposvári autóbusz pályaudvaron gyülekeznek a zselici gyalogtúra résztvevői. 7.20- kor busszal indulnak Vis- nyére, ahonnan Vásárosbéc- Hitmespuszta-Dióspuszta (Demjén Ferenc tanyájának megtekintése) Somogyhatvan útvonalon 19 kilométert gyalogolnak. Kaposvárra 19.55-kor érkeznek. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6 órakor: A VIZESNYOL- CAS (am.) 8, 10 órakor: RONDA ÜGY (am.) AUTÓSMOZI: 21.00 órakor: A SZENTFAZÉK (mb.am.) Már a második Csikós Nagy Márton szobor avatására készülnek Kaposváron a baráti kör tagjai fotó: Horváth Mónika Pincék, biztonságban