Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29 / 123. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. május 29., szombat Megyei körkép 3 Fiatal járőrök Második alkalommal rendezett ifjúsági járőrversenyt a honvédség 64. Boconádi Szabó József logisztikai ezrede. A kaposvári Zaranyi erdőben hat kilométres távon, hét állomáson vettek részt versenyzők, akik a városi és környékbeli iskolákból érkeztek és íjászatban, rönkhajításban, kézigránát dobásban, kötélmászásban, sebesültek elszállításában, fáramá- szásban és szellemi totó kitöltésében mérték össze tudásukat. fotó: török anett Kétezerhatszáz egyetemista és főiskolás a vizsgabizottságok qlőtt Izzasztó szigorlatok Különösen az elsőévesek között nagy a vizsgadrukk a kaposvári főiskolákon és az egyetemen, ahol 2628 hallgató ad számot a tudásáról. A rutinosabb „rókák” ugyan könnyebben veszik az akadályokat, de így is néha „visszatapsolják” őket. Kaposvár A Pannon Agrártudományi Egyetem állattenyésztési karán az alsó évfolyamosokat általában kémiából, élettanból és állattanból szeretnék még egyszer látni az oktatók. Az „öregebbeknek” viszont az ökonómia jelent gondot. Dr. Holló István oktatási dékánhelyettestől megtudtuk: 650 nappali tagozatos és 140 leve- lezős hallgató vizsgázik. Agrármérnöki szakon hatvanha- tan végeznek, a főiskolai állat- tenyésztő mérnök-képzésnek negyvenegy végzőse van. Az egyetemi hallgatók közül a szokásosnál jóval több, mintegy ötven tanuló vesz részt külföldi gyakorlaton. Svájcban, Franciaországban és Írországban ismerkednek a mintagazdaságokkal, de néhány hallgató a FVM támogatásával Amerikában gyakorlatozik egy éven át. A POTE kaposvári egészségügyi főiskolájának 338 hallgatója szeretné lezárni a félévét. Általában az élettan a legrázósabb, de sokan tartanak a pszichiátria szigorlattól. Mivel a vizsgaidőszaknak még meglehetősen az elején vannak a hallgatók, ezért csak 3 utóvizsgáról tudnak a tanulmányi osztályon. A 63 védőnő és diplomás ápoló záróvizsgája a jövő héten lesz; diplomájukat július 3-án veszik át. Á tanítóképző főiskolán csaknem ezerötszázan készítik az indexet. Gombos Péter tanulmányi osztályvezető elmondta: az első éveseknél a magyar nyelv a „veszélyes” most is, a harmadéves kommunikációs szakos hallgatókat pedig az államigazgatási vizsga izzasztotta meg. A végzősöknél művelődéstörténetből és korunk irodalmából is vannak már utóvizsgázók. A pedagógusjelöltek június 26- án kapják kézbe az oklevelüket. (Lőrincz) VÉLEMÉNYÜNK Szükség szüli a dílert Ha a rendőrség akarná, negyed órába se telne, és öt drogdí- lert gyűjtene be, s egy fertály óra alatt meglenne a tíz. Ezt dr. Pintér István kaposvári rendőrkapitány mondta az iskolaigazgatóknak tartott tájékoztatóján. Dr. Kustra József megyei főkapitány ugyanerre utalt a kaposvári közgyűlésen, amikor elmondta: egy lecsukott drogárus helyét napok múlva elfoglalná a következő. Egy szemet ki lehet tehát venni a láncból, de az elszakadni sosem fog. A rendőrség persze ennek ellenére teszi a dolgát, idén már hat ügyben indított eljárást drogkereskedelem alapos gyanúja miatt. Megváltozott a világ. Bő egy évtizede, a közveszélyes munkakerülés idején még a hosszúlépés volt a kábulat mértékegysége, ma pedig már senki sem kapja föl a fejét értetlenül, ha azt hallja, speed, exstasy. Mi több, az árfolyam is tudnivaló, előbbi darabját kétezerért, utóbbi grammját háromért mérik a piacon, míg a marihuánás pirula 1500-öt kóstál. Ezek az információk is rendőrségi forrásból származnak. Kaposvárról, ahol a Munkácsy gimnáziumban nemrég előre bejelentett razziát tartottak, jelentős sikerrel, a bambi volt a leghúzósabb drog az aulában. Az akciótól - s a várható elkövetkezőktől - azt várják, hogy legalább az iskolában ne beesett, táskás szemekkel kóvályogjanak a diákok. Az igazgatók joggal vetették föl, a drogdiszkókra is oda kellene hatni, mire jött a realitás, ez aligha oldja meg a problémát: a szörny levágott keze helyett másik öt nő, ha kell. S ez nem csoda, péntektől vasárnapig egy díler akár a 90-150 ezret is megkeresheti. A racionális rendőrségi kijelentések erősítik bennem a véleményt: kábítás, ha azt gondoljuk, hogy a fokozódó droghelyzet a mai fiatalok romlottságának a számlájára írható. Értelme sem lenne ezzel struccpolitizálni. Látni kell, a kínálat kevésbé növeli a keresletet, mint amennyire a kereslet élénkíti a kínálatot. Drogtörvény ide, dílerfogás oda, csak egy felelős, értelmes diákság oldhatja meg a problémát. A labda a társadalom térfelén pattog... B. T. Országjáró programsorozat a jótékonyság jegyében 16“ Izgalmas gyermekprogramok a kicsiknek Aki vezeti: Jónás Rita a Kölyökklubból 17“ Családi program kicsiknek és nagyoknak Meri vagy nem meri?- Pokrivtsák Mónikával Közönségtalálkozó az RTL Klub | ismert műsorvezetőivel |L Legyen Ön is az RTL Klub Május 30. (vasárnap) Kaposvár, a Sportcsarnok szabadtéri területe A városban működő zenekarok, tánccsoportok, színjátszó körök bemutatója. Táncverseny - mindenkinek, aki bírja, aki vállalja 192 Audi quiz 19^ Eredményhirdeti 20* Meri vagy nem meri?- Pokrivtsák Mónikával 20- Koncertek! Az RTL Klub színpadán az AD Stúdió, Csutka, Kozmix, Splash A virágok tisztelete Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet... fotó: györgyfalvi zita Csurgó hagyományteremtő szándékkal tegnap ünnepelte először a virágok napját. Palántákat ültettek, díszteret alakítottak ki, szabadidőparkot avattak, s közben emlékeztek arra, hogy egykor itt állt Magyarország legszebb virágos kertje. Csurgó Hogy milyen volt egykor Magyarország legszebb virágos kertje, amelyet a Zrínyiekkel hadakozó Török Bálint felesége, Pemflinger Katalin alakított ki? A krónikák megőrizték leírását, így ezekből is idézhetett Szászfalvi László polgármester, amikor megnyitotta a csurgói virágok napját. Az 1552-es vagyonleltár szerint ez a kert sajátosan magyar volt, hiszen vetemé- nyei között megtalálhatták a különleges fűszer- és gyógyszernövényeket is. A csurgóiak minderről akkor szereztek tudomást, amikor a múlt emlékei között kezdtek kutakodni. „Az alap nélküli ház nem a jövőnek épült, az a város, amely a múltjával nincs tisztában, nyugodtan állíthatjuk jövőtlen.” Az idézet akkor válik érthető, ha tudjuk, hogy a csurgóiak a múltból építkezve akarják formálni városukat. Erről beszélt dr. Sinó- ros-Szabó Botond az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatója is, aki az ünnepen felavatta a város új szabadidő parkját. A Régi iratokban Zis-tóként, a köznyelvben Is-tóként szerepel az a tó, amely mostantól az itteniek kiránduló helye lehet. A Rinya-Dombómenti Vízi Társulat nem csak a terveztetésénél segédkezett, hanem elvégezte a meder tisztítását és megépítette az ide vezető utat is, nem kis anyagi terhet vállalva. A holnapokról szólt a délutáni térségfejlesztési konferencia, amelynek végén bemutatták a Magyarország kistérségeit bemutató sorozat első somogyi kötetét, amely a Csurgó és térsége címet viseli. Nagy Jenő Versekkel versenyeztek Nyolc Tab térségi általános iskola 67 diákja vett részt tegnap Nágocson a Szabó Lőrinc szavalóversenyen. Ennek középpontjában a szülőföld, a haza szeretete állt. NÁGOCS Hetedszer rendezte meg a körzeti szavalóversenyt az általános iskola nevelőtestülete, szülői munkaközössége, a Piacfejlesztési Alapítvány (js a Páll Antal Alapítvány támogatásával. Harminc alsós és 37 felsőtagozatos diák lépett színre a faluházban. Boldizsár Imre iskolaigazgató, a zsűri tagja szerint magas volt a színvonal. — A választott vers előadásmódját is értékelte a zsűri; a tiszta, szép kiejtést, és azt, hogy a tanulók hogyan teremtettek kapcsolatot a közönséggel. A legkisebbek között a ná- gocsi Pirkhoffer Beáta lett a győztes, a második kategóriában Besenyei Andrea karádi A Flextronics gyáregységében határidőre elkészült az új épületcsarnok. Az irodákban már dolgoznak. Naponta 5-6 szerelő a leendő termelő üzemben a NYÁK lapok kézi beültető szalagjainak összeállításán dolgozik. Tab Borsányi László termelésvezetőtől megtudtuk: hamaroÖt szalag, ötvenöt dolgozó san befejezik az öt új kézi beültető szerelősor összeállítását, a hullámforrasztók elhelyezését, az automata beültető gépek és műszerek áttelepítését. Várhatóan ötvenötén dolgoznak majd itt. Kezdetben naponta mintegy 6 ezer szerelt NYÁK lap készül, ám a termelés felfutásakor - várhatóan augusztusban - , már tízezer szerelt kártya kerül ki a gyártócsarnokból. diák az első helyezett, az 5-6. osztályosok között pedig Tő- sér Beáta nágocsi tanuló. A legnagyobbak, a 7-8. osztályosok versenyében Kovács Nóra, a törökkoppányi iskola diákja lett az első. Á fődíjat Makai Emma bábonymegyeri tanulónak ítélte a zsűri. A díjakat Sándor György író, előadóművész és Szabó Kálmán Jászai-díjas színész, rendező adta át. Á körzeti szavalóversenyt külön értékelte Kiss Dénes József Attila-díjas költő is. (Krutek)- Elkészül az ezernyolcszáz négyzetméter alapterületű raktár is - mondta Borsá- nyi László.- A kis anyagok elhelyezésére alkalmas polcrendszeren kétszázötven millió elektromos alkatrészt tudunk egy időben tárolni. Az ötszáz köbméteres raklapos rendszer is az alapanyagok tárolását szolgálja. Az új raktárból szolgáljuk ki a gyártószalagokon dolgozókat. (Krutek) Hírek Állampolgársági vizsga A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatalban másodszor tartottak állampolgársági vizsgát tegnap. Ezen azok a külföldi nagykorú állampolgárok vettek részt, akik meg akarják szerezni a magyar állampolgárságot. A vizsga tananyaga elsősorban a Magyar Köztársaság Alkotmánya. Az eredményes vizsgához a magyar nyelv értése és az ezen a nyelven való kommunikáció szükséges, az írni tudás azonban nem feltétel. Természetfotók Török József természetfotóiból nyílt kiállítás a bányai Panoráma Egyesület életmódházában. A Compure fotóklub alkotója a zselici táj szépségét örökítette meg színes felvételein. Kicserélték a táblákat A taszári önkormányzat a Veterán Repülők Egyesületének összefogásával cserélte le a régi közlekedési jelzőtáblákat, s helyezte ki az újakat a jól látható helyekre. A lakótelepen egy buszmegálló öböl is készült. így az utasok biztonsága növekszik, mivel nem az úttesten szállnak le és fel a buszra. Püspök a családról A családok lelki megerősítése, hazánk mentése címmel közgazdászok, politikusok és demográfusok társaságában tartott előadást Balás Béla kaposvári megyéspüspök a Baby Boom címmel, Budapesten a Gébért Szállóban a Budapesti Business és a Windsor klub, valamint a Magyar Média Műhely által rendezett konferencián. Belvízveszély Kaposújlakon a vasúti átjáró utáni területen lévő házak gazdái attól tartottak, hogy a tegnapi, hirtelen lezúdult eső elönti őket. A kaposvári tűzoltókat riasztották, akik egy árkot ástak, s így vezették el a csapadékot. Küldöttgyűlést tartott a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet, amely Somogybán Barcson és Kaposváron nyitott fiókot az elmúlt két évben. A takarékszövetkezet eredményességét tekintve országos viszonylatban az elsők között van; mérlegfőösz- szegének dinamikus növekedésével tavaly elérte az 5 milliárd forintot. Ékszert lopott Ismeretlen tettes után nyomoznak a fo- nyódi rendőrök. A tolvaj egy fonyódligeti nyaralóból vitt el műszaki cikkeket és ékszereket. Ezzel 1 millió 400 ezer forintos kárt okozol*