Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-22 / 118. szám

FOTÓ: FEB/REUTERS K örkép Második oldal “ 1999. május 23. “I XT'' i Hírek • Hírek ❖ PARLAMENTI ÖKÖLCSATA CHILÉBEN Valparaiso: Dulakodásba és tettlegességbe csapott át a chilei parlamentben az ország volt diktátora, Augusto Pinochet híveinek és ellenfeleinek szóváltása. A képviselők szidal­mazták egymást, majd a heves szóváltás tett- legességgé fajult, amikor egy jobboldali poli­tikus jól irányzott ökölcsapással vágta állón baloldali képviselőtársát. A szenátus elnöke kivezettette a teremből a rendbontókat. ❖ NSZK: ÖTVENÉVES SIKERTÖRTÉNET Bonn: Sikertörténetnek nevezte a Német Szövetségi Köztársaság fél évszázados fenn­állását tegnapi nyilatkozatában Gerhard Schröder kancellár. Meglátása szerint azon­ban a keleti országrészben még távolról sem nőtt össze az, ami összetartozik. Mint a szo­ciáldemokrata politikus hangoztatta, ehhez még hosszú időn át nagy erőfeszítésekre lesz szükség. ❖ A KORMÁNYBIZTOS TÉVEDÉSE Pozsony: Nem ért egyet Dominik Kocinger, a hágai ítélet végrehajtásáról tárgyaló szlo­vák szakértői küldöttség vezetője magyar tárgyalópartnere, Székely László dunai kor­mánybiztos nyilatkozataival, miszerint a szlovák fél lemond az alsó-dunai vízlépcső megépítéséről. ❖ OIASZ HADGYAKORLAT HAZÁNKBAN Budapest: Másfél ezer olasz katona tart har­cászati gyakorlatot május 26. és június 25. között a Magyar Honvédség központi lőterén - közölte Erdélyi Lajos. A Honvédelmi Mi­nisztérium szóvivője elmondta: az olaszok 500 technikai eszközzel, valamint helikopte­rekkel tartják az éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot, amelynek semmi kö­ze nincs a NATO jugoszláviai akciójához. ❖ ENSZ-CSOMAG IRAKNAK Washington: Újabb hat hónappal hosszabbí­totta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa a vi­lágszervezet iraki humanitárius programjá­nak érvényét. A határozat értelmében Irak az elkövetkező fél év leforgása alatt 5,26 milliárd dollár értékű olajat adhat el, s azon élelmiszert, gyógyszert, valamint más áru­cikket vásárolhat. ❖ ANTALL JÓZSEF SÍREMLÉKE Budapest: Dr. Antall József, a Magyar Köz­társaság első szabadon választott miniszter- elnöke 1993-ban hunyt el. Hat éven át egy fakereszt jelezte nyughelyét. Ma délelőtt 10.30-kor leplezik le a Fiumei úti temetőben a monumentális síremléket, Melocco Miklós szobrászművész alkotását. A síremlékavatá­son részt vesznek a volt MDF-kormány tag­jai és a jelenlegi kormánytagok is. LOCKHEED-BOTRÁNY • LOCKHEED-BOTRÁNY • LOCKHEED-BOTRÁNY • LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRANY • LOCKHEED-BOTRANY VESZEDELMES VISZONYOK Milliárdos fegyverüzlet állhat a háttérben • Ki vigyáz majd a tb vagyonára? H rbán Viktor kormányfő me­nesztette két államtitkárát, Selmeczi Gab­riellát és Balsay j Istvánt. Egyelőre függőben I van egy harmadik kancel- I láriai politikus, Gyuricza I Béla menesztése. A kor­mányfő katonapolitikai ta- I nácsadója a Honvéd Kór- I ház intenzív osztályán fek­szik. Biztos, ami biztos, | megszüntette a társada- I lombiztosítást felügyelő ál­lamtitkári posztot, amelyet I Selmeczi töltött be. Az óri- : ási hiánnyal küzdő tb pén- j zéről ezentúl maga a pénz­ügyminiszter dönt majd. Ez a döntés ellenzéki kö- 1 rökben máris nagy felhá­borodást keltett. Kökény f Mihály volt egészségügyi miniszter, az Országgyűlés I egészségügyi bizottságá­nak elnöke szerint épp a § szakmai kontroll hiányzik majd, tehát a betegek és nyugdíjasok pénzének, a | tb-alapoknak nem lesz fe­lelőse. Bennfentesek sze­rint Selmeczi helyét Szik- szainé Bérces Anna PM- főosztályvezető vagy Fejes Endre főosztályvezető-he­lyettes veheti át. Az SZDSZ szerint vi- 1 szont nem egyszerűen „külpolitikai otrombaság­ról” van szó. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítá­sát követelik. A három államtitkár la- zább-szorosabb kapcsolat­ban állt azzal a Lockheed Martín vállalatcsoporttal, amely már 1997-ben meg­próbált beszállni a magyar vadászgép-vásárlási üzletbe. Lockheed ve­zetői úgy nyilat­koztak, hogy számukra volna a leghátrányo­sabb, ha egy volt munkatársukat nevez­nék ki nagykövetnek, hi­szen akkor egy fegyverüz­letnél eleve hátrányos vol­na a helyzetük. Egyébként Szabó János hon­védelmi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy ezzel a levél­lel a legtöbb kár ép­pen a Lockheed Martin céget érte. S ezúttal a miniszter aligha téved, hi­szen miután az amerikai cég már többször kevere­dett korrupciós ügybe, még akkor is árnyék vetül rá, ha kiderül, hogy ebben az esetben teljesen vétlen. A cég nemzetközi alelnö- ke Magyarországra készül, hogy tisztázza szerepüket az ügyben. Gyuricza Béla többször járt a Lockheednél, Selme­czi Gabriella pedig „bizal­mas” barátságban van Ró­nai Gáborral, a cég ma­gyarországi kirendeltségé­nek munkatársával, Balsay pedig azért állt az ügy mel­lé, mert a Lockheed képvi­selői korábban már befek­tetési célból jártak Székes- fehérváron, ahol a politi­kus akkoriban polgármes­ter volt. Magyarországon már több éve folyik a vita arról, milyen vadászgépeket vá­sároljanak a honi honvéde­lem korszerűsítésére. 1997-ben, amikor a NATO­csatlakozás elérhető közel-1 ségbe került, a fegyver-1 gyártó cégek szabályszerű-1 en megszállták az orszá-1 got, hogy részt hasítsanak 1 maguknak a zsíros üzlet-1 bői. Azt ígérték, ha a kor-1 mány náluk vásárol, üze- f meket telepítenek Magyar-1 országra, illetve korszerű j technológiák átadásával 1 segítik a magyar áruk vi- f lágpiacra jutását. adászgéppar- J kunk NATO-f kompatíbilissé | tétele 1,1-1,5 f milliárd dollár-1 I ba, azaz több | mint 300 milliárd forintba | kerülne. Több fegyvergyár veze-1 tője tárgyalt az akkori kői mányhoz közel álló kö-1 rökkel, s volt olyan cég is, ! amely 200 ezer dollárt j (több mint 40 millió to rint) költött egyetlen re-1 pülőnap megszervezésé-1 re. A parlament folyosóum akkoriban pletykák terjed-1 tek arról is, hogy egy-eg\ fegyvergyártó több millió i forintot, külföldi tanul-1 mányutakat és üdüléseket | kínált volna a képviselők-1 nek támogatásukért cseré-1 be. Hogy valaha bárki ka- j pott-e pénzt, azt nem le-1 hét tudni. H. Bíró: Nem készülök börtönbe H. Bíró Lászlót lapzárta­kor értük utol. A bot­rányt kirobbantó Nép­szava főszerkesztője el­mondta, nem fizetett ké­mekkel dolgoztat, s a rendőrség ezúttal nem zaklatta. Szerinte a tit­kos dokumentumokkal azok gazdái kifejezetten hányavetien bánnak. így volt ez ezúttal is. VR: - Választott mar börtönt magának? I - Nem készülök börtönbe. A bősi ügy az ügyészségi szakaszba lépett. Sem akkor, sem pedig a | Selmeczi-levéllel kapcsolatban | nem követtünk el törvénysértést. Sőt azt hiszem, ismét hozzájárul­tunk ahhoz, hogy erősödjön a de- | mokrácia Magyarországon. VR: - Annak idején, a titkos bősi háttérmegállapodás nyil­vánosságra hozatalát követő­en megszállta önöket a rend­őrség...- Ezúttal diszkrét maradt a ha­lj talom. Örömmel mondhatom, po- * litikusoktól egyetlen telefont sem I kaptunk. Se pró, se kontra. Nem üzentek, nem tiltakoztak, nem j gratuláltak. És ez így van jól. VR: - Selmeczi Gabriella ha­misítványnak nevezte a bot­rányt kirobbantó dokumen­tumot.- A képviselőnő kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy ne az érdek-összefonódásról, ne a két­ség kívül otromba levél tartalmá­ról essék szó. Állítása ma már eny­hén szólva megmosolyogtató éá idejétmúlt VR: - Árulja el, fizetett ké­meket dolgoztat?- Lehet, hogy sokaknak hihetet­len, de a titkos vagy titkosnak szánt dokumentumok többsége sokkal több helyre elkerül, mint ahogyan azt az érdekeltek szeret­nék. így volt ez ebben az esetben is. Mi csak jó időben voltunk jó helyen. VR: - Mi játszódott le a fejé­ben, amikor a kezébe kerültek a papírok? Felmerült-e, hogy mégsem közük?- Először is ellenőriztük a levél valóságtartalmát. VR: - Hogyan?- Megkérdeztük az aláírók többségét. VR: - De hát senki sem akar emlékezni!- A publikálás után... Nekünk a közzététel előtt minden megkér­dezett megerősítette: igen, létezik ilyen levél, és ő aláírta. Egyetlen pillanatig sem gondoltuk, hogy ti­tokban tartjuk a levelet. A straté­giáról már többet beszélgettünk vezetőtársaimmal. VR: - Szavaztak vagy ön dön­tött?- Az újságkészítés demokrati­kus dolog, egészen a lapzártáig. Megbeszéltük, majd döntöttem: közzétesszük a levelet. VR: - Mit szeretnének még kinyomozni?- Kötelesek vagyunk közzéten­ni, ha visszaélésekre bukka­nunk. De nem vagyunk nyomo­zóhatóság. VR: - Cikkeikben azt sejtetik, korrupció lehet a háttérben. Er­re is vannak bizonyítékaik? (A telefon túlsó végén beszélge­tésünk folyamán most először hosszabb a csend.)- Összefonódásra, lobbizásra utaló jelek vannak, igen... olya­nok, amelyek sejtetik, lenne mit vizsgálni az aláírók gazdasági te­vékenységén. Hangsúlyozom, ezek csak jelek. VR: - Végezetül: mikor aludt nyugtalanabbul? A közlés előt­ti vagy utáni éjszakán?- Csak a munkatársaim szemé­lyes sorsát érintő döntések előtt álmatlanok az éjszakáim. Ám az elmúlt napokban, köszönöm, jól aludtam. Harle Tamás Sztrájkolnak a jugoszláv tartalékosok Az időjárási viszonyok javulásának köszönhetően a NATO eddigi legak­tívabb légitámadását hajtotta vég­re Jugoszlávia ellen. A 648 beve­tésből 245 a katonai, míg 90 a lég­védelmi állások ellen irányult, ezer rakétát lőttek ki a kijelölt célpont­okra. A támadás végén minden NA- TO-gép épen tért vissza bázisára. Több szerb nagyvárosban - Nisben, Cacakban és Belgrádban - órákig szünetelt az áramszol­gáltatás, amelyet a kolubarai hőerőmű ellen végrehajtott légitámadás okozott. A NATO elis­merte, hogy szándékosan támadta az istoki bör­tönt, mert úgy tudták, hogy a katonai komple­xum fogdái teljesen üresek. A szerbek viszont közölték, hogy a támadásnak 19 halálos áldoza­ta volt. Krusevác körzetében a jugoszláv hadsereg száz tartalékosa sztrájkba lépett azt követelve, hogy ne vezényeljék őket Koszovóba. ígéretet tettek arra, hogy zokszó nélkül hajlandóak tel­jesíteni katonai kötelezettségüket, ha vissza­vonják az áthelyezési parancsot. Ugyanebben az időben másfél ezer tartalékost vezényeltek Montenegróból Koszovóba. A NATO katonai szóvivője, Konrad Freytag ezredes bejelentette, hogy a jugoszláv hadse­reg öt kilométerrel kiterjesztette az elaknásí­tott részt az albán-koszovói határ mentén. A szerbek ezzel a lépéssel a Koszovói Felszaba- dítási Hadsereg (UCK) utánpótlását akarják elvágni. A bombázások árnyékában tovább folytatód­nak a diplomáciai erőfeszítések. Javier Solana NATO-főtitkár tegnap telefonon tárgyalt Kofi Annan ENSZ-főtitkárral, aki ismertette az ENSZ legújabb koncepcióját a másfél millió menekült visszatelepítésére. A terv továbbra is alapfelté­telként említi a koszovói szerb csapatok kivoná­sát, és a nemzetközi békefenntartók jelenlétét a tartományban. Az Eutelsat európai műholdas műsorszóró cég a NATO nyomásának engedve úgy döntött, hogy felfüggeszti a szerb rádió- és tévéadások továbbítását. A szavazáson a NATO-tag Görög­ország tartózkodott. (major)

Next

/
Thumbnails
Contents