Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-08 / 106. szám
1999. május 9. A hetven felett járó Lakatos Gáborné története két éve kezdődött. A falu melletti Istvánhegyről haza felé tartva megszédült, és elvesztette uralmát a lábai felett. Agya kikapcsolt, tudattalanul botorkált órákon át bokrokon, nádason, er- dőn-mezőn keresztül az éjszaka sötétjében. Elesett, a keze szilánkosra törött. Amikor magára ébredt, egy koromfekete erdő közepén állt, egyedül egy ismeretlen helyen. Eltévedt, nem tudta, mi történt vele. Felnézett az égre, és kérte a Jóistent, hogy segítse meg. Reggel hétre hazatalált. Csupa vér volt, a faluban először nem ismertek rá. Aztán kórházba vitték. A boszorkánylátogató és a szellemlátó A rontáslevétel a boszorkánynak gyerekjáték fotó: horváth Az orvosnak persze lehet diagnózisa ilyen esetekre. Csakhogy vele más is történt még aznap este megjelent álmában egy boszorkány, és megkérdezte, hogyan ért haza. Azóta a boszorkány megjelenik esténként, a mellére telepszik, fojtogatja, morog mellé, és megesett, hogy véresre ha- rapdálta a lábát. Az idős néni szerint ezen az orvosok nem tudnak segíteni. Nem is szed orvosságot. Kétség- beesésében más segítséget keresett.- Békák és egerek lepték el a lakásom. Ha kiújul a Hold nem merek elmenni otthonról. Már a kocsi alá akartam feküdni — meséli —, amikor megkaptam Mészáros Mária címét. — A kaposvári mester- jósnő megkezdte a rontás levételét. Viaszt önt, és gyertyát gyújt. Otthon Márta néni ugyanezt teszi, és a fehérneműit füstöli. — Azért a fehérneműket — magyarázza Mészáros Mária —, mert azok érnek az ember bőréhez. De ez nem egyszerű rontás, itt egy szellemet küldtek a nénire. A szándékos rontás egyébként nem olyan ritka, előfordult már az is, hogy valaki újságban hirdette magát. Márta nénire az öcs- cse miatt küldtek szellemet. Azt is tudja, ki volt az. A testvére évtizedekkel ezelőtt majdnem megházasodott, a család azonban nem engedte. Most a megbántott szerelmes, aki maga is foglalkozik jóslással, bosszút áll. Gyötri Márta nénit és a testvérét. Mi a bizonyíték minderre? Márta néni kísérője tanúsítja, hogy az idős nénire az otthonától 15 kilométerre találtak egyszer rá. Eltörött a keze, eltörött később a lába, ami magától nem gyógyult be. Legutóbb otthon, a templomban a mise alatt szétdurrant Márta néni alatt a faszék. A rontáslevétel mindenesetre használ. Eltűntek az egerek, békák, férgek a lakásból, és begyógyult a néni lába. Még egy alkalom, és a szellem visszatér ahhoz, aki küldte. Mert a levett rontás mindig visszaszáll a kihívó fejére.- Látom, amit látok — mondja Kardosné Király Erzsébet, akivel szintén Mészáros Máriánál találkozom, de csak mint kísérő van jelen. Elmondja, mindarról, amit mesélni fog, csak a szűk családi kör tud, és nem szeretné, ha a faluban másnak is a fülébe jutna. A falu egyébként túl van Somogy határán. Mészáros Máriával sem beszélt. Másnak nem is hinné el, de a szemének hinnie kell. És csak ezután ejti el a megdöbbentő igazságot: - Látom temetésekkor az elhunytak szellemeit. Tavaly augusztus óta. Régebben csak megérzései voltak. Harminc évvel ezelőtti élménye, hogy láthatatlan kezek kirántják a templomból. Azután magánéletének egy szörnyű eseménye kísértette: a férje öngyilkos lett, és habár nem látta a szellemet, az elhunyt megnyilvánulásai betöltötték a lakást. Erre a gyermekei is tanúk, látták mozogni a kilincseket, ok nélkül felgyulladni a villanyt. — Ezek mára már megszűntek, a férjem talán végre megtalálta a helyét — mondja Király Erzsébet —, de tavaly óta alakokat látok a temetéseken. Felismerhetők, olyanok, mintha csak a szomszédom állna mellettem. Fehér lepelben középen az elhunyt, úgy harminc centivel a föld felett lebegve. És általában két kísérő. Mindig a halott fejénél állnak, a ravatalozóban is, a sír mellett is. A menet előtt mennek a sírig. Amikor megkezdődik' a hantolás, még ott vannak, aztán elszállnak. Egyszer két méterre voltak tőlem. Nem hallja őket, még akkor sem, ha a szájuk mozog, és tudja, hogy beszélnek. A halottak nem veszik fel vele a kapcsolatot, habár tudják, hogy látja őket. Ha öregen haltak meg, amikor visz- szatérnek fiatalságuk teljében mutatkoznak meg. — Nem akarok hírverést. Nem akarom, hogy temetésekre hívjanak: nézzem meg, ott van-e a szerettük a sír mellett. Egyszer mondtam csak egy rokonnak, amikor sírt, hogy ne tegye, mert a lánya jól érzi magát, azt is megbántam. Hiszek Krisztusban, hiszek a szellemvilágban — mondja. — Ezzel együtt lehet élni. A probléma nem is ez, hanem, hogy nem mindenkit látok. És vajon hol van az, akinek nem látom a szellemét? Szélesi Sándor Közelről Hetedik oldali [Tenyérben"! az élet Baranyó Istvánné egyaránt jártas a tenyérolvasásban és a kártyavetésben. Az első pillanatban nyilvánvaló hasonlóságon és különbségen túl rögtön adódik, hogy a kettő között a legszorosabb kapcsolat maga az ember: hosszú, őszülő, befont hajával, törékeny termetével, mély tekintetével.- Miben különbözik a kártyavetés a tenyérjóslástól? — A tenyér az élet fontosabb állomásait tartalmazza, amelyekből sokkal kevesebb van, mint hisszük. A fölső formája és a a belső formája együtt megmutatja a betegségeket, az egyéniség főbb vonásait. Ha egyszer leolvassák a tenyeret, másodszor már fölösleges. Ugyanakkor a kártya kis oldalágakról árulkodik, eseményekről, amelyek a közeljövőben megtörténnek. Ezen talán lehet változtatni, de inkább csak sarkítani, vagyis ha jók a kilátások, érdemes elgondolkodni felette: ezt meg kell tennem, bele kell vágnom.- Milyen képesség kell a jósláshoz? — Mint a művészetekhez. Mindegy, hogy képet festek vagy verset írok. Az a lényeg, hogy legyen valamiféle beleérző képesség és természetesen emberismeret.- Ki rendezi a lapokat? A véletlen, vagy van mögötte valaki, valami? — Rá kellett jönnöm, hogy véletlen van is, meg nincs is. Amikor leülök, először ráhangolódom, meditativ állapotba kerülök, kizárom a világot. Feltételezem, hogy egy költő is így ír verset. Ez nem úgy működik, hogy veszek egy csomag kártyát, és sorban lerakom az asztalra a lapokat. Régen Budapesten volt egy hölgy, aki leült cigarettázni, és csak így jósolt. Ha leülök a kártyához, vannak megérzéseim hozzá. Kezdetben a rosszat éreztem meg, a jót nehezebben. De a legtöbb ember így van vele: nem találom a kabátom, visszateszem a fogasra, és inkább otthon maradok, anélkül, hogy tudnám az okát. De ezzel elkerülök valami bajt. — Az emberek tisztában vannak önmagukkal? — Nagyon nehéz kérdés. Úgy tapasztaltam, hogy hozzám azért jönnek, amiért a pszichológushoz. Szeretnék, ha megoldanám a problémáikat. Az érdekes az, hogy amikor meghallják, hogy én nem fogok dönteni senki helyett, úgy teszel, ahogy akarsz, mert mindenkinek magának kell döntenie, akkor azt nehezen fogadják el. A többség úgy hiszi, hogy az élete folyamán mástól függött. Mindenki oka mindennek, csak én nem. Úgy érzi, hogy soha nem volt szerencséje. És akkor elő kell kaparni a múltból, hogy ebben is szerencséje volt, abban is: szerencse, hogy itt van, hogy él. Minden embernek vannak sorsfordulói, de sokan nem ragadják meg a lehetőséget. Akad, aki fogja a malac farkát, és mégis elengedi. (Szélesi) Véletlen van is, nincs is - állítja Baranyóné,a képen balra FOTÓ: HORVÁTH ÁTH Kortörténet Még mindig a csütörtöki foghúzás emlékével ültem a buszon. Félúton egy nő szállt fel és leült mögém. Rövidesen egy idős férfi követte. — Megengedi? — kérdezte a férfi. — Parancsoljon. — Komlóra megyek. A fiamnál voltam. Dolgoztunk, de az időjárás nem hagyott. Megmaradt a kukorica. Most a szüléimhez megyek a 8- as pécsi busszal. Nem tudja: elérjük? — Sokat jártam én is Pécsre. Meg a gyerekeimet hordtuk. — Mikor drágult a jegy? — Már régen. — Én tavaly voltam utoljára, akkor 4 forinttal olcsóbb volt. Nekem 50 százalékos kedvezményem van. Állandó kedvezmény. Az egész országra érvényes. Állandó. Nemzetközi. Külföldre is jó. De csak Európába. Bármennyiszer használható. — Honnan van magának ilyen? — Úgy kaptam 96- ban. — Kitől kapta? Nem a tb-től, ugye? — A vállalattól. Úgy adták. 96-ban. 90 százalékos halláskárosult vagyok. Magát ismerem. — Nekünk is elég bajunk van. A férjemnek művégtagja van. — Akkor én jól ismerem. A múltkor elbeszélgettünk. Azt mondta: el akarja adni a hegyet. — A fia nem engedi. Pedig nem bírja. — Nem sok munkát bírok. Nem bírja a gerincem. — Az én gerincem se jó. Most is injekríóra megyek. — Én is hetente járok. Azt tudja, hogy utána feküdni kell?- Nekem később megy a buszom. Ott szoktam maradni pihenni. A lábam is fáj.- Nem kapott betétet?- Nem bírom, lábszárfekélyem van. Nem 7.40-kor megy a pécsi busz?- De, azzal megyek.- Én is sokat jártam Pécsre. Tüdőembóliám van.- Nekem az nincsen. Szerencsére. Lassan haladt a busz, s azon veszem észre magam, hogy elmúlt a fogfájásom. S hogy hol is voltunk pontosan? Valahol húsz és a halál között... Pécsek Imre A férfi, ha beteg A férfi a teremtés koronája, bátor és erős, védelmez, óv, olykor gyengéd, kitartó és hű. Meg időnként beteg. Ne gondoljunk komoly kórra, csak egy kis megfázásra, mondjuk enyhe hőemelkedéssel. Délceg lovagunk egyébként oly széles válla lóg, az orráról nem is beszélve. Azonnal ágynak dől, láz- mérőt kér, lehetőleg kettőt, mert úgysem hiszi el, hogy csak 37,2 a hője. Aztán kezdődik a macera: teát kér, de az egyik túl meleg, a másik hideg. A papírzsebkendőt aléltan ejti ki a kezéből. Hja, nem Rambo 0, hanem egy elesett beteg férfi. Kiskorú gyermekeket ilyenkor legjobb azonnal a nagymamához vinni, a nagyobbakat a szomszédba, de nem árt, ha az utca forgalmát is eltereljük, hogy teljes legyen a csend. Ha a tea és a borogatás rendben, neki egyéb dolga már nincs is, mint az, hogy nyögjön. Fájdalmasan, elesetten. Nem is tudja élete párja, hogy orvosért szaladjon-e vagy papért. Az orvos ellen tiltakozik, hiszen tudja: nem olyan komoly a baj, és a végén kiderülne, hogy csak náthás. Rettentő szüksége van a gyá- molításra, a pátyolgatásra. Kibújik belőle a hajdani kisfiú. Vacsorafőzés, mosás, pakolás mellett úgy is unatkozna a család, ezért is gondoskodik egy kis szórakozásról. Kér hát még egy teát, s azt is, hogy cseréljék a borogatást és adják oda kezébe a tévé távkapcsolóját. Utolsó erejét összeszedve bekapcsolja a tévét, végigzongorázik a különböző csatornákon, nyög és csendben elszenderedik. Ez a békés állapot csak addig tart, amíg nem keres valami néznivalót a család többi tagja, mert erre rögtön felébred, és sértődötten közli: pont ezt néztem. A náthás férfit legjobban a kedvenc csapatának mérkőzése, egy baráti sörözésre szóló meghívó vagy kártya partira, esetleg egy vadászat, vagy horgászat gyógyítja meg. Bár először tiltakozik, de a szeme már nem a láztól csillog, és hagyja magát rábeszélni a kiruccanásra. Képzeljék el, ha Árpád apánk a honfoglaláskor éppen náthás lett volna. Lehet, hogy másként alakul a történelem? Szarka Ágnes
