Somogyi Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
1999. május 16. Sport Kilencedik oldal nagy vereségből egyedül csak én jöttem ki rosszul; a Vincze Ottót például kiállították, de már újra ott van a kezdőcsapatban. — Akkor nem lehet valami nagy barátságban Mariján Vlak edzővel. — Ha ezért van is tüske bennem, azt mindenképpen el kell ismernem, hogy remek szakember a horvát mester; tényleg öröm vele dolgozni. — Többet edzenek? — Nem mennyiségileg, hanem minőségileg hozott változást. Most egészen más jellegűek és sokkal intenzívebbek az edzéseink. — A szakemberek azt mondják: inkább egy kiadós zakó, mint sok apró egy gólos vereség. — Egy felmérés szerint az országban hárommillió- an (!) szurkolnak a Fradinak. Bárhová megyünk, rengetegen elkísérnek bennünket, azaz szinte mindenhol hazai pályán játszhatunk. Ez viszont hatalmas terhet rak a játékosokra, állandóan nagy nyomás alatt játszunk; hiszen egyedül csak a győzelmet fogadják el tőlünk, nem lehet hibázni. Egyébként valóban érdekes, hogy még a nagy nyugat-európai csapatoknak is meg vannak minden évben a maguk nagy vereségei. A múltkor lapozgattunk egy spanyol kiadványt, s bizony az olyan világhírű csapatok, mint a Real Madrid vagy a Barcelona is minden szezonban beleszalad egy nagy zakóba. — Túl van már a harmincon. — Én ügy számolom, hogy ha nem ér komolyabb sérülés, akkor még öt-hat évem van ezen a szinten. Számos példa van arra, hogy még 40 évesen is védenek az élvonalban; elég csak Koszta Janira gondolni.- Ma már a nagy rangadókhoz sajnos hozzátartoznak a szurkolótáborok közötti összecsapások is. — Ez is csak az országban uralkodó állapotokat tükrözi. Azt nem mondom, hogy nem veszünk róla tudomást, de a meccsen megpróbálunk csak a játékra összpontosítani. Egyébként sem tudnánk magunkat függetleníteni tőle, hiszen az öltözőbe mindig beszivárog a könnygázspray, többen is rosszul szoktak lenni.- Mit tudnak a vandalizmus ellen tenni a játékosok? — Nem hiszem, hogy ez a mi feladatunk, de természetesen gyakran szóba kerül egymás között. Azt mondom, hogy egy két meccsen példát kellene statuálni. Ott vannak az angolok. Pár éve még egymást ölték, ma pedig nincsenek kerítések a pálya mellett. Az is igaz, hogy aki illetéktelenül belép a pályára, arra azonnal rásóznak hat évet. A hangadókat kiszűrik, nem engedik be a meccsekre; a világbajnokságok és EB-k alatt nem hagyhatják el az országot, azaz nem láthatják élőben a kedvenceiket. Egy labdarúgó-szurkoló számára pedig nincs ennél nagyobb büntetés.- Csakhogy Angliában szántak erre pénzt, méghozzá nem is keveset. — Ez már legyen a kormány és a sportminisztérium dolga. El kell dönteni; rendet rakunk végre, vagy pedig azokat a nézőket is elűzzük, akik még kijárnak a meccsekre. Fenyő Gábor A gróf Széchenyi István evezős és kajak-kenu pályán tegnap már a döntőket rendezték az első idei tájékoztató viadalon. A Délviép Kaposvári Vízügyi SC sportolói közül Szigeti Krisztián és Faludi András négyesben arany Borhi-Szigeti páros pedig bronzérmet szerzett. — Elégedett vagyok az eddigi látottakkal — mondta tegnap a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel kérdésére Angyal Ákos, a kaposváriak vezetőedzője. — Természetesen hozzá kell tennem, hogy egy idény eleji, tájékoztató versenyről van szó. Bőven akad még javítani való, mind a technikán mind az erőnléten és a versenyzési taktikán is. — Milyen eredményekkel zárták a tegnapi döntőket a kaposváriak? — A férfi felnőtt K-l-es 1000 méteres számában Szigeti Krisztián a hetedik helyen zárt. Tőle ez jónak mondható, hiszen a döntőbe kerülés volt az elsődleges cél. Sajnos Borhi Zsombor nem jutott a fináléba. Ez a viadal a zágrábi Európa bajnokság válogatójának első fordulója is volt egyben. A K-2-es 1000 méteren a Borhi Zsombor-Szigeti Krisztián duó bronzérmesSzigeti Krisztián és Faludi András egy MTK-s duóval kiegészülve a K-4-es 1000 méteres számában lett aranyérmes fotő: lang röbert ként ért célba. Ez mindenképp biztató a jövőre nézve. A milánói világbajnokság válogatójára ezt az egységet neveztük, mert Szigeti jobb formában van jelenleg, mint Faludi Andris és a fiúk is egyetértettek a döntéssel. Az ezres számban ütőképesebbnek látszik ez az egység. Itt volt döntős Faludi is a csepeli Varga Gáborral az oldalán. Ők a hetedik helyen fejezték be a viadalt. A K-4-es egy kilométeres versenyében a tavalyi országos bajnokságon negyedikként végző négyes ült ismét hajóba. A Szigeti- Faludi páros az MTK-s Molnár-Réti duóval egészült ki ismét. A fiúk remekül mentek és meg sem álltak az aranyéremig. — A mai 500-as döntőkben ki érdekelt? — A K-l-esben Borhi javíthat majd, aki a középfutamokból a harmadikként került be a fináléba. A Kieseknél a főiskolai világbajnok, Szigeti- Faludi kettős szép, stílusos versenyzéssel másodikként kvalifikálta magát a döntőbe. Igaz, ezekből az eredményekből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni, csupán tájékoztató jellegűek. Kun Zoltán Nem könnyű annak a dolga, aki a Fradihoz szegődik játékosnak. Bármerre is járnak, meg kell küzdeni az aláírásukra vadászó szurkolók rohamával. Nem volt ez másként a héten Kaposváron sem, amikor is a 100 éves Ferencváros a Kaposfüredi Vállalkozók SC vendége volt. Leginkább Udvarácz Milánnak, a Fradi népszerű kapusának kellett állnia a hódolók rohamát. Nem véletlen ez, hiszen fél évtizedet a somogyi megyeszékhelyen töltött. Pécsen járta végig a szamárlétrát, és 1987-ben került másfél évre a Kaposvári Honvéd csapatához. Aztán itt ragadt Kaposváron; négy bajnoki szezonban állt őrt a Rákócziban az NB I-től egészen az NB III-ig. 1993-ban került Békéscsabára, ahol felváltva védett Baji Tamással. Három éve pedig a Fradi kapuját őrzi. — 1996 telén külföldön, Belgiumban voltam próbajátékon — kezdte Udvarácz Milán. — Ekkor sérült meg a Fradi kapusa, Hajdú Attila. Én szabadon igazolható voltam, s miután megkerestek az FTC vezetői, igent mondtam. — Remekül sikerült a bemutatkozása, hiszen érintetlen maradt a kapuja. — Akasztón a Stadler FC ellen játszottunk, s 0-0 lett a meccs vége. Abban a szezonban bronzérmesek lettünk; úgy érzem, gyorsan elfogadtak a szurkolók és a csapattársaim. — Sokan csak úgy emlegetik a szakmában, mint a „tizenegyesölőt". — Amióta a Fradiban vé- dek, a bajnoki meccseken tíz 11-esből hatot megfogtam. — Különösen a két évvel ezelőtti svédek elleni parádéja marad emlékezetes. — Az UEFA Kupában a Helsingborggal játszottunk, és sem a rendes játékidő, sem pedig a ráadás nem hozott döntést. Következtek a 11-esek, ahol kettőt sikerült „megcsípnem”, s így mi jutottunk tovább. De kellemes emlékeket őrzök ősi riválisunk, az Újpest elleni rangadókról is; kétszer is nyerni tudtunk a Megyeri úton. — Volt olyan magyar élvonalbeli kapus, aki külön füzetet vezetett a 11-esek specialistáiról. — Nekem nincs ilyen listám. Egyszerűen csak megpróbálom megelőzni az ellenfelemet. — Ez mit jelent? — Megpróbálok az ő fejével gondolkodni. Ha például egy hátvéd szalad neki a labdának, az valószínűleg erővel küldi meg. Ha viszont egy középpályás vagy csatár az ítélet-végrehajtó, minden bizonnyal úgy helyezi a lasztit.- Amikor tavaly nyáron minden idők egyik legjobb — ha nem a legjobb — magyar kapusa, Grosics Gyula Kaposváron járt, azt mondta: nem létezik potyagól, csak szerencsétlen.- Vannak gólok, amikről a kívülállók azt mondják, hogy nagy potyagól volt, én viszont tudom, hogy nem hibáztam. És persze mindez igaz fordítva is.- A Fekete Párduc szerint a kapusok külön kasztot alkotnak a labdarúgók között; szinte mindegyik hálóőrnek van valamilyen kabalája, „beütése". — Igazság van abban, hogy a kapusok nem teljesen „normális” emberek. Legyen tél vagy nyár, hóval és sárral borított pálya vagy éppen kőkeményre szikkadt talaj, mi mindig odaverjük magunkat a földhöz. Melyik mezőnyjátékos tenné meg Ugyanezt...? — Egyszer kis híján az életével fizetett mindezért. — 1998 novemberében az egyik edzésen egy rossz mozdulat következtében lenyeltem a nyelvemet. Hogy pontosan mi is történt, nem tudom, mert elvesztettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértem magamhoz. A többiektől tudom, hogy az akkori edzőm, Nyilasi Tibor mentette meg az életemet. — Egy másik kellemetlen emléket is őriz a közelmúltból... — Pár hete Debrecenben kikaptunk 6-1-re, s azóta mellőzött lettem. Abból a FOTÓ: LANG RÓBERT ALCATEL CLUB/SL . ALCATEL MAX/SL bruttó 8000 Ft Jóleső árak netto A SIEMENS C25/SL bruttó 15 000 Ft A Westet 900-nál az Alcatel Club/SL* és Alcatel MAX/SL* új előfizetéssel most nettó 6400 forint*1 ", bruttó 8000 Ft. GSM 900 és 1800 MHz-en is tökéletes megoldást nyújtó Siemens C25/SL* Dual új előfizetéssel csak nettó 12000 forint** , bruttó 15 000 Ft. " A készülék csak Westet 900 előfizetői kártyával használható! ** Csak új Westél 900 előfizetéssel kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. További feltételek és kedvezményes ajánlatok az üzletekben. Információ és házhoz szállítás: 265-92-10. 06-30/930-30-30 vagy 184 (csak a Weslel 900 hálózatából hívható - díjmentesen) http://www.westel900.hu A TIZENEGYESÜL!) A könnygáz az öltözőben is csíp Udvarácz Milán egy kisfiúnak dedikál egy labdát Dobogón a kajakozok