Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-08 / 81. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. április 8., csütörtök Kaposvár 5 A technika világa ­a világ technikája A felkészülés a honvédosok hétpecsétes titka fotó: török anett A Honvéd utcai iskola há­rom diákja nyerte a debre­ceni 5. országos technika- és tudománytörténeti ve­télkedő 2. díját. 110 csa­patból értek el helyezést. A munka már januárban el­kezdődött. A feladatmegosz­tás, tanulás szisztémája titkos — mondja mosolyogva Mező­diné Verebes Györgyi felké­szítő pedagógus. A verseny kiírása nemcsak technikai tudást kért, hanem a történeti részre és a minden­napok fejlődésére is figyelniük kellett, ezért eshetett meg, hogy két nyolcadikos lány és egy hetedikes fiú indult el a megmérettetésen. „Beugró” is volt, az első körben leadott dolgozataik alapján bírálta el a zsűri a jelentkezőket. Gyuris Klára a kaposszentjakabi ben­cés apátság romjairól írt, Péter Ágnes a jövő környezetbarát lakóházáról, Magda Tamás pedig az íjkészítés hajdani és legújabb fortélyairól. Március 26-án következett Debrecenben a második for­duló a huszonkét meghívott csapat között. Totók, villám- kérdések, képfelismerés, esszé jutott osztályrészül a diákok­nak, és ők megállták a helyü­ket, akár épületekről, akár a borotváról, akár a kifli történe­téről volt szó. Esszét kellett írni a ceruzagyártásról, tudni kel­lett, hogy a vüág első klímabe­rendezése a londoni Parla­mentben működött 1836-tól. A felkészítő tanárok a szomszé­dos teremből televízión követ­hették nyomon a vetélkedőt. A másnapi eredményhirde­tésig elárasztották programok­kal a fiatalokat. Mégsem ezek maradtak meg bennük, hanem maga a hír: másodikak lettek. Az öröm mellett megmarad nekik még a tudás: Klára kör­nyezetünk, konyhánk isme­rője lett, Ágnes az elektroni­kába ásta be magát, Zoltán pe­dig bízvást elmehetne építé­szeti szakembernek. Szélesi Sándor Kaposi törvénytár Tudta, hogy a Kaposvár városért címre 100 ál­landó lakos ajánlása is elég; hogy a városcímer használatát a polgár- mester is engedélyez­heti; hogy a lakbérmegál­lapítás 8 övezetben más és más? Vagy hogy az Ez­redév utca 3. előtti Mag­nólia Soulangiana a vá­ros védett növénye? Több mint félezer oldalon ilyen és ehhez hasonló in­formációkat tartalmaz az a kiadvány, amely Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyű­lésének Hatályos Rendeletéi címmel jelent meg. Az első belelapozásra meglehető­sen száraznak tűnő kötet másodikra sem ígér önfe­ledt szórakozást, és bestsel­ler sem lesz soha, de hát nem is ez a dolga. Ugyan­akkor mélyebben megis­merve haszonnal forgatható kiadvánnyá válhat az üzleti szférában dolgozók, de akár a családok számára is. Ka­posvár önkormányzata an­nak a lehetőségét teremtette meg, hogy aki az adóked­vezmények, a hivatal mű­ködése, a jelenleg érvényes díjmegállapítások felől ér­deklődik, az a kötetet la­pozgatva csakhamar képbe kerüljön. A „helyi törvényhozás” ugyanis legalább annyira fontos, mint a parlament. A kötet megrendelhető a hiva­tal sajtóirodáján, és megvá­sárolható a hivatal raktárá­ban 2000 forint plusz áfá­ért. B. T. Csodatevő kezek A masszázs nem csak frissít és gyógyít, de szépít is. A szakembere, Csordás Gábor új és új technikákat tanul évek óta. Tíz hónapos, az Egészség- ügyi Továbbképző Intézet által elfogadott tanfolyamon vett részt, és hat hétig tar­tott a gyakorlata. Tanult többek között anatómiát, élettant, reumatológiát, és neurológiát. A masszázs nem csak nyomkodásból áll - mondja Csordás Gábor, aki a termálfürdő emeletén, a kórházi részen gondozza a beutalt betegeket. Amint állítja a masszörözés ke­mény fizikai munka, egy masszőr napi hat órát dol­gozik, és a jó masszőrnek figyelnie kell a betegeire, tehát a munka szellemileg is megterhelő.- A fizioterápia termé­szeti energiákkal folytatott gyógyászatot jelent, míg a fizikoterápia ennek égy ré­szét, amikor a gyógyítás fi­zikai erővel történik - ma­gyarázza. A huszonöt éves fiatalember közel hét éve foglalkozik masszázzsal, és egy hónapja már nemcsak a termálban, hanem saját vál­lalkozás keretében is. Ott azonban nem gyógymasz- százst végez, hanem test- szépítő-masszázst, amit az egészségügyben nem al­kalmaz: japán, orosz, indiai, svéd, amerikai módszerek­kel dolgozik. Arcmasszázs, Csordás Gábor fotó: kovács talpmasszázs, visszérmasz- százs, zsírégető, mellkondi­cionáló, frissítő masszázs, és megannyi más tartozik ebbe a sorba. Elmeséli, hogy a fitness-body masz- százs például svéd módsze­rekkel történik, míg a japán masszázs a siacut jelenti. Hét év számtalan tanfo­lyama kellett mindezek el­sajátításához. A kaposvári fiatalember­nek emellett nem sok min­denre marad ideje. Valaha kedvelte az aikidót, most inkább gitározik, habár pár hete arra sem tud szakítani időt. Mike Oldfield, Vange- lis, Kitáró a kedvence, eze­ket pengeti. Hosszú, erős uj- jai egyaránt megfelelnek a hagyományos gitárnál, és a masszőrasztal mellett. Szélesi Sándor Pályázati felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága pályázatot ír ki lakóközösségek számára új közterületi járdaépítésre, Kaposvár város lakóutcáiban. A lakóközösségnek a munka szervezését és önerős kivitelezést kell elvégeznie. A Városgondnokság az anyag és szállítási költségeket és a műszaki ellenőrzést biztosítja. A pályázatokat 1999. április 30-ig kell eljuttatni a Városgondnoksághoz, Kaposvár, NoszlopyG. u. 12. sz. alá. A pályázatnak a járdaépítés helyét, a járda méretét, anyagszükségletét, és várható bekerülési költségét, a szervező nevét, címét kell tartalmaznia. Újdonság a KEEM Kft-tól ff® izületkímélő, levegőcserés, JaSE*** komfort férfi cipók «a- továbbá női-és gyermek tavaszi cipők a megszokott széles választékban, kedvező áron is- ortopéd cipők orvosi vényre és egyedi megrendelésre' is- lúdtalpbetét, kontaktbetét és sajkabetét készítés Kaposvár, Fő u. 77. Tel.: 82/316-156 Nyitva: Cipőüzlet h-p: 9-12.30, 13.30-17-ig Ortopédüzlet h-p: 7.30-16 óráig Sétálók: irány az Irányi Kevesen tudják, de bizony így van: az Irányi Dániel északi szakasza, a parkoló­tól a Fő utcáig sétálóutca. Hivatalosan. A helyzet ezzel szemben az, hogy a járóke­lők élete nem volna bizton­ságban az úttesten az autó- forgalom miatt. A változások nem mennek egyik napról a másikra - en­nek ékes bizonyítéka az Irá­nyi utca. Mert ugyan két év­vel ezelőtti döntésével a köz­gyűlés az utca felső szakaszát sétálóvá minősítette, ezzel azonban nem sok minden változott. Behajtani csak a célforgalom számára lehet ide. Akik a Fő utcán laknak, megtehetik bármikor, az üz­letek feltöltéséhez azonban csak 19 órától 7 óráig szabad a behajtás, tudtuk meg Härt­ner Rudolf városgondokság- vezetőtől. Ehhez képest nagy a forgalom ezen a szakaszon, csak éppen gyalogost látni el­vétve. A megoldáshoz vezető út annak a feltáróútnák a megépítése lehetne, ami az üzletek, lakóépületek meg­közelítését lehetővé teszi majd a sétálóutca érintése nélkül is. Az ominózus ve­gyesforgalmú sétálóutca-sza­kasz díszkövezése viszont kétségkívül a legmeggyőzőbb utalás volna az autósok szá­mára, erről egyelőre nincs szó. A város önkormányzata már fél sávra szűkíttette az Irányi Fő utcai torkolatát. A betonfalakban kialakított „vázákba” a napokban virá­gok kerültek: apró lépések ezek a sétáló felé. B. T. Otthont nyert a nagycsalád Bár a lakást nem ajándékba kapták, hanem szociális helyzete tette rá jogosulttá a kaposvári családot, a há­rom kisgyerek mégis úgy élheti meg, mintha a nyuszi is besegített volna az ott­honszerzésbe. Örül az édesanya, Molnámé Berta Kornélia is, aki egyedül neveli a három csemetét: a legnagyobb tízéves, a legki­sebb még csak kettő. Az elmúlt egy évet népes családban töl­tötték a nagyszülőknél, ami a válás után az alkalmazkodás újabb próbája volt. Szerencsé­jének tartja, hogy segítőkész család veszi körül: ha húsvét- kor mindannyian összejön­nek, akkor az édesanyja 12 unokának oszthat ajándékot. — Csupán a fiam elevensége okozott néha gondot — meséli —, a válás előtti időszak nem múlt el nyomtalanul a gyere­keknél. Édesanyám pedig, aki a nővérem gyerekeit is gon­dozza, néha nyugalomra, csendre vágyik. Persze ez nem okozott konfliktust, csak én éreztem, hogy nekik sem lehet könnyű. Most nagyon élvez­zük az önálló otthonunkat, még a rendezgetés is külön program. Minden percet együtt töltünk, társasjáték csa­tákkal, hosszú sétákkal, ho­mokozói játékkal telik az idő. Kornélia és a gyerekek pá­lyázat útján nyerték el a szoci­ális lakást. Ötvenezer forintból élnek négyen, mostantól 15 ezer a lakásra, rezsire megy, tehát nem lesz könnyű az ön­álló élet. Két éve van kapcso­lata a családsegítők egykori mentálhigiénés csoportjával, majd a gyermekjóléti szolgá­lattal, tőlük rendszeresen ka­pott információt a lehetősé­gekről. Kezdetben a Kinizsi­lakótelepi gyes-en lévő anyu­kák kezdeményezték a Baba­mama klub megszervezését, mert egy biztos találkozóhe­lyet kerestek. A hasonló gon­dok mellett hasonló igényük is volt a tájékozódásra, ezért pszichológus, védővő, gyógy­pedagógus, jogász tartott ne­kik előadást. Barátságok, jó kapcsolatok alakultak ki, vi­gyáznak egymás gyerekére, meghallgatják a másik prob­lémáit, biztatást adnak az újra munkába állóknak. A csoport­ból ketten választották a főál­lású anyaságot. Nem beszél­nek gyes-betegségről, hanem inkább hetente egyszer két órát adnak maguknak a kikap­csolódásra. Néhányukat — mint a Molnár családot — az időközben létrejött gyermekjó­léti szolgálat is gondoskodá­sába vette, segítenek a szociá­lis segélyek intézésénél, pszi­chológiai és mentálhigiénés tanácsot adnak, figyelnek a gyermekekre és gondozzák a családot. Mert nekik erre nagy szükségük van. (Izményi) Miniatűrt ér a vér Szakemberek szerint eredményességében nem volt fogható véradás ah­hoz, amit tavaly a Szín-Folt Galériában szerveztek. A Somogyért Egyesület teg­nap sajtótájékoztatón je­lentette be: április 16-án ismét véradás lesz. Elhangzott, a múlt évi szerve­zés nyomán 267-en nyújthat­ták vénájukat, s ezzel 116,25 liter vérrel sikerült gyarapítani a megyei kórház vérellátó ál­lomásának készletét. Az idén több mint ezer meghívót küldtek ki a jövő héten pén­teken 8 és 18 óra között szer­vezendő véradásra, ami a Szín-Folt Galériában lesz. Az egészségügyi háttérhez az Együd művelődési ház járul hozzá a Vaszary Képtár biz­tosításával. A véradók között a város nyolc elismert étter­mének vacsorameghívását, a Szín-Folt miniatűrképeit sor­solják ki. B. T. PROGRAMAJÁNLÓ A megyeháza galériájában 16 órakor Szentiványi Árpád fo­tóművész Terra Australis című kiállítását nyitja meg dr. Gyenesei István megyei köz­gyűlési elnök, a tárlatlátoga­tókat dr. Mark Higgie, Auszt­rália magyarországi nagykö­vete köszönti. A megnyitón a Toldi gimnázium kamarakó­rusa működik közre Dorogi István vezényletével. Az MTESZ székházban 18 órától Zsigmond Attila művé­szettörténész, a Budapest Ga­léria igazgatója lesz a Kapos­vári Polgári Casino vendége; Szoborsorsok címmel tart előadást. A Gyergyai Galériában 18 órakor Parrag Emil és Parrag Noémi festőművészek alko­tásaiból nyílik kiállítás. Beve­zetőt mond Mezei Ottó mű­vészettörténész. HÍREK Zenei sikerek Az országos szakközépiskolai gordonka versenyen a Liszt Ferenc Ze­neiskola volt növendéke, Ku- rucz Krisztián második he­lyezést ért el, tanára Agócs Márta. Izsáki Boglárka, aki jelenleg is növendéke a zene­iskolának, a szekszárdi regi­onális gitárversenyen ért el harmadik helyezést, tanára Nagy Dénes. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 6, 8 órakor: JOE, AZ ÓRIÁS- GORILLA (szinkr. am.) Minden percet együtt töltenek. Molnárék a nagyszülőktől költöztek saját lakásba fotó: horváth Mónika

Next

/
Thumbnails
Contents