Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03 / 78. szám
Marton Frigy* Megpróbálom megfejteni, hol élek Azzal áldott meg az Isten, hogy mindent a fonákján látok Marton Frigyes kabarészerkesztő, rendező hetven éves. A Magyar Rádió pagodájában — ahol beszélgetni ültünk le — a születésnapi gratuláció félúton a levegőben maradt.- Meg vagyok sértve, ha már a születésnapomról van szó — huppant a nyűtt bőrfotelba. Ujjal között parázslóit a következő, ki tudja hányadik cigaretta. — Tíz éve a televízióban volt egy négyórás portréműsorom, melyben a riporter, Verebes István azt kérdezte: mit szeretnék még megélni? Azt feleltem, hogy életem koronája lenne, ha a szülőfalum, Magyaratád díszpolgárává választana. Néma csönd követte a bejelentést: nem néztek tévét a magyaratádiak, vagy nem működött rendesen a tanács, mert az elnököt is Igáiban kellett keresni. Tavaly, a 70. évfordulóhoz közeledve a rádió embere törte azon a fejét, hogy mivel köszöntsenek. Akkor is azt mondtam: nem kell nekem kitüntetés, kereszt meg pláne nem. Ha lehetne, intézzék el a magyaratádi „önfertöző” kormányzatnál a díszpolgárságomat. A válasz az volt: nekik ebben nincs gyakorlatuk. Lecsúsztam a dologról. Amaz nem kellett, ez meg nem jött be! Nagyon padlón vagyok. — Fiatalok, tapasztalatlanok. — Ez nem életkortól függ. Nem beszélve arról, hogy sokan élnek még a régiek közül. Amikor a portréfilmet forgattuk, s éppen a tanácselnököt üldöztük, megláttam a Vbíi Janit. Olyan jó balhé lett volna... — Hány éves koráig élt Mag- yaratádon? — Tizenegy és fél évig. Akkor jött az első zsidótörvény, s a Bartha-féle földbirtokot, ahol apám sofőrként dolgozott elvették. Ott álltunk a szakadék szélén. Édesanyám a halálán volt. Hihetetlenül nehéz körülmények között, ripsz-ropszra hagytuk ott a falut. Sajátos, meghatározó légköre volt annak a falunak. Nem tudom őrzi-e még? A zömmel jobb módú, református parasztok mellett az uradalomhoz kötött katolikus cselédség, tisztviselők élték mindennapjaikat. A hatalmas református templom, a lakótelepi lakás nagyságú kápolna s a gyönyörűen gondozott kert zegzugaival, a titkok titkát rejtette. Vastag fatörzsekből faragott székek, asztalok tették barátságossá. Utóbbiban őriztük a dugi cigarettát. Emlékszem: egy tojásért a hangyaszövetkezetben két Hunnia cigarettát lehetett kapni. Az a sor, ahol a mi házunk volt, koló- niaszerűen elszigetelődött. A kerítésünk előtt mentek iskolába a gyerekek, tanárok. A hat osztály egy terembe zsúfolódott: legtöbb gyerek Tátom- pusztáról járt be. Az első szerelmem is közülük való. Egy tüneményes, szőke, kék szemű, piros arcú kicsi lány volt. — A nevére is emlékszik1 — Nem, de én nagyon szerelmes voltam. Édesanyámnak rettentő jó humora volt és a kislány neve napján azt mondta: lepd meg! Mivel? — kérdeztem. — Virággal. - felelte és csinált egy rózsacsokrot, leszedte a töviseit, s amikor jöttek a gyerekek az iskola sarkán, kirohantam a kislány elé. Lángot vetett a fejem az izgalomtól, ledobtam a lába elé a csokor rózsát és elszaladtam. Ez volt az első, nagy szerelmi kalandom. Emlékszem még a Fűszegi fűszeresre és egy Molnár nevű kocsmárosra is. Az már az iskolában kiderült, hogy nem én vagyok a falu bolondja. Kern János tanító úr —, akinek én nyújtottam át a névmagyarosítást engedélyező borítékot és akit később csak Hárságyi Jánosként ismert a környék —, ajánlotta, hogy érdemes lenne tovább taníttatni. A kaposvári MÁV nevelőotthon légköre el- borzasztott. A szüleimnek azt mondtam, hogy én oda nem megyek, mert se bakter, se kalauz nem akarok lenni. Apám 12 testvére közül az utolsó előtti fogadott be: pesti villamoskalauz volt. így kerültem a László gimnáziumba. Lőrincen, a börtön, a gyűjtőfogház és a temető mellett volt a telep ahol éltem. Reggelente a temető és a fegyház között, villamoskalauzok, fegy- őrök társaságában jártam iskolába. — Nyomasztó élmény lehetett. — Egy cseppet sem. A temető nekünk átjáróház volt. Emlékszem egy sírra, azt vésték rá: A krémes áldozata. Egy hölgy nyugodott alatta. A börtönbe meg a borbélyhoz jártunk: marha olcsó volt. — Jó eszű, „jó’’ magaviseletű gyermek volt? Befogadták a városi srácok? — Nagyon rossz voltam. Ráadásul azt a marha jó somogyi akcentust beszéltem. Bekerültem a kőbányai úrifiúk közé, akik halálra röhögték magukat, ha megszólaltam. Egyetlen védekezési eszközöm maradt, az öklöm. Vézna, hitvány gyerekek voltak, úgy vertem őket, mint szódás a lovát. Annyira, hogy az öcsémet egyik főnöke mindig azzal nógatta: kérdezze meg már tőlem, miért vertem meg mindig, amikor megláttam. — Sikerült elfelejteni az akcentust? — Viszonylag gyorsan, de az izgágaságot tovább őriztem. — A humorérzéke honnan jött? — Apámat igen jó humorral áldotta meg az ég. Sofőrként gyakran hozta haza a vicceket és igen jól elő is tudta adni. Kezdetben színésznek készültem, s Kovács Aladár magyartanárom, aki a rádió irodalmi osztályának volt a szerkesztője m^r gimnazistaként bevont a munkába. Az illusztrációkat nekünk kellett elmondani egy lánnyal és a társammal, akit Vámos Lászlónak hívtak. Leventeszolgálatosként a felvidéki Nyitrakéren is szerveztünk egy műsort Virágvasárnapra. Őrjítő sikere volt. A belépti díj a kaja volt, de pechünk- re mindenki tortával fizetett. A kis pénztárfülkében egy halom torta rohadt de nem volt egy falat zsíros kenyér sem... Később kultúrcsoportokat, zenekart szerveztem. Doboltam, zongoráztam az akkor divatos tánczenét: Kolombusz fölfedezte Amerikát... — A Nemzeti kamara- színházában hallottam először Törzs Jenőtől Csehov: A dohányzás ártalmasságáról című monológját. Teljesen elvarázsolt. Megtanultam és hakniztam vele. Ez már olyan siker volt, ahol a humornak is ki kellett csiholni a közönséget. — Mégis rendező lett... — Abba a nagy, legendás évfolyamba vettek föl, amelybe So- ós Imre, Horváth Teri, Várady Hédi, Psota Irén, Búss Gyula is járt. Annyian voltunk, hogy két felé kellett osztani az osztályt. Pártos Géza lett az osztályfőnököm, de elfelejtett órákra járni. Közeledett az év végi rostavizsga és nem voltak vizsgajeleneteink. Én rendeztem meg a kis etűdöket. Az osztály levizsgázott. Behívtak az igazgatóiba. Ott ült az egész „galeri”: Simon Zsuzsa, Gellért Endre, Nádasdi Kálmán. Javasolták, hogy menjek át rendezői szakra. — Diplomamunkáját és közel két tucat darabot rendezett Pécsett. — A Szendrő József vezette legendás társulat szétbomlása után kellett fölhozni a színházat. Szerveződött egy jó társulat és Lendvai Ferenccel megcsináltuk az első vidéki kamaraszínházat. Rengeteg munka volt. Aztán egy szép este, a szokásos habzó, szezonvégi örömködésen hidegre ittam ma1999. április 4. 1 K z e 1 V rw O 1 HHHHHHHMBHHBRt''7 - Hetedik oldal gamat. Tudja milyen az amikor az ember hidegre issza magát? — Nem. — Itt alul, minden műanyagból van és elolvad. Itt meg — mutat a fejére - szikrázó, jéghideg van és hihetetlenül működik az agy. Nos, ezen a szép estén egy pillanatra megállt bennem minden és egy ollóval elvágtam a szálat... Másnap bementem és közöltem: - Fiúk, itt a pózna vége, elmentem. - Ne hülyéskedj, fáradt vagy, pihenj egy kicsit — csitítgattak, de én már megrendeltem a kocsit Budapestre. Persze kicsit felforrt az agyvizem is, mert beígérték a Jászai-díjat, de végül az igazgatónak adták. — Mindig ilyen hideg fejjel döntött? — Mindig. így mentem nyugdíjba 57 évesen. Visszatérve: Harminc éves voltam amikor eljöttem Pécsről. - A Rádió az otthona lett... — Itt vagyok a falakban. Ennek a háznak atmoszférája van. — Melyik volt a legsikeresebb rádiós korszaka? — A hatvannégyes szilveszter, amit a tévével közösen csináltunk, öt órás siker lett. Akkor „született” a Majoros Tamás bácsi és ott volt Gobbi Hilda is... — Hová lettek a zajos kabarésikerek? A világ változott meg ennyire? — Nem szeretem a felszínes poénkodást, a műtapsos talk show-kat, ahol gimnazista kislányok harsogva vihognak. Az én hitvallásom az, hogy a nevetés a kabaré zenéje. Minden nevetésnek karaktere van: másként nevetnek egy pikáns, másként egy meghökkentő vagy egy politikai poénon és másként amikor kapcsolnak. — A nagy egyéniségek is eltűntek. — Mert ki lehet irtani a nagy egyéniségeket. — Hol nevelik az új generációt? — Nem tudom. — Lehet tanítani ezt? — Lehet. A tévében most mutattam meg Hofi első lépéseit: a táncdalparódiától hosszú út vezetett az érett Hofiig. Az egyéniséget meg kell keresni és menedzselni kell. A bohózat és a blőd szóviccek, amit ma angol humor néven szellemi fogyatékosok, műkedvelő csoportja csinál, nem műfaj. Kikérem magamnak. — Vidám Színpad, Mikroszkóp Színház, havonta egy rádiókabaré és a szilveszterek. Megszületett és virágzott a pesti Brodway. Harminc év telt el azóta. A sikerről a közönség adott visszajelzést. A kitüntetések mit közvetítettek? — Két vödörrel gyűjtöttem be. Az igazi örömök azonban — ahogy mondani szoktam - a borravalóim. Az, hogy amikor 11 évig Jugoszláviában dolgoztam, és a röszkei határőrök megnézték a csomagtartómat, azt mondták: - Köszönöm, lehet tovább utazni... Ismertek, szerettek. Ezek a kis napi örömök az igaziak. — Mégis van egy, amit büszkén visel: Báró Marton Frigyes Lovag. Kapja is érte a leveleket rendesen. — Király Jancsi barátom ajándékozta a kocsmában. Akkoriban akadt meg a szemem a 168 órában megjelent báli listán, ahol Nemeskürthy csak egy mezitlábos volt a különböző rendű-rangú vendégek sorába. — Akarsz báró lenni? — kérdezte Király Jancsi. — Akarok — mondtam. — Akkor fizess egy kisfröccsöt. Azóta viselem büszkén a rangomat. — A lelke mélyén milyen ember Marton Frigyes? — Azzal áldott meg az Isten, hogy mindent a fonákján látok. Vannak teóriák, melyek szerint csak akkor jó a kabaré, ha ellenzéki. Az én hitvallásom: a humornak nem valami ellen, hanem valamiért kell szólnia. Ennek az országnak az egyik legnagyobb rákfenéje az, hogy hiányzik a folytonosság. Kiirtották. Mindig jön egy macskajancsi és... — Mit csinál, ha véget ér a 30 éves... sorozat? — Megyek Leányfalura. Van egy kis kertem, kevéske szőlőm a hegytetőn. Mindenem a szép, zöld fű. Svájcban lát hasonlót az ember. — És a rádió, a pagoda? — A csúcsidőszakban bejönni, nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülés. Csak akkor jövök, ha elkerülhetetlen. — Ali kellene a rádiókabaré újjáélesztéséhez? — Oxigéndús levegő, félelem nélküli légkör. Szabad óráimban történelemkönyveket olvasok. Megpróbálom megfejteni: hol élek? Ebben az országban egy dolog épült be a zsigerekbe: a túlélés technikája. Állítom: ezt a világon egyedülálló módon tudjuk. Nem véletlen, hogy van magyar humor. Ettől maradtunk meg ebben az iszonyatos ellenséges közegben. Valahogy túl kell élni a dolgokat. Ebben segít a történelem. Fölébred éjjel kettőkor a pénzügyminiszter és fölkiált: Anyukám mi jutott eszembe?! Hozunk egy törvényt, ami ki van találva. Még le sem írta, de akiket érinteni fog, hajszál pontosan tudják, hogy lehet kijátszani. — Szívesen jönne haza a szülőföldjére? — Hajaj! Pár éve kaptam valakitől egy képet. Kicsi gyerek vagyok rajta és mellettem áll ő, a hajdani kislány, most már öregasszony. Azt írta: jó volna, ha megvenném a romos családi házat. A „brigádom” tagjainak, ha arra járnak mindig meg kell állni a szülőházam előtt és megnézni, milyen állapotban van. Ezt meg is teszik és jelentik, hogy ott voltak. Tavaly amikor ott jártam már elég rozoga volt, s félek már nincs is, letarolták. Várnai Ágnes Békés szezonra készülnek a hajósok A budapesti Pásztor Mária volt a hajó első utasa KOVÁCS TIBOR Papp László hajóskapitány vezette tegnap a Mahart Balatoni Hajózási Részvénytársaság idei első menetrend szerint közlekedő hajóját, a Dörgicse vízibuszt Siófokról Balatonfüredre. Az első utasa a budapesti Pásztor Mária volt, aki két hete készült arra, hogy hajóval ellátogasson Tihanyba. A hetven év felettiektől és a hat évesnél fiatalabbaktól a Mahart nem kér pénzt az átkelésért. A szezon jól kezdődött; a komp forgalma tíz-tizenné- gy százalékkal meghaladja a tavalyi évét. Mostantól napi négy járat közlekedik Siófok-Balatonfüred-Tihany illetve a Fonyód- Badacsony útvonalon. — A hajósok a békére, sikeres szezonra készülnek — mondta dr. Horváth Gyula igazgató az ünnepségen, amelyen számos polgármester és ország- gyűlési képviselő is megjelent. (Czene) Csinos tábor, gyorslábú lakók Frissen festett házakkal, korszerűsített konyhával, száz új ággyal és szekrénnyel várja az első vendégeket a 18 hektáron fekvő fonyódligeti gyermektábor. A felújításokra az idén 6,5 millió forintot költöttek a fonyódligeti táborban. Szekrényeket maguk gyártottak, megtakarítva ezzel másfél millió forintot. Korszerűsítették a zuhanyozókat és a faházakat, kicserélték az elavult villany- vezetékeket, s felújították a nyáron folyamatosan használt gépeket. Csupán a 18 hektárnyi zöldterület átgereblyézése több hétig tartott. Az első fecskéket Berlinből várják már áprilisban, negyven német általános iskolás focista jelentkezett edzőtáborozásra. A sportoláshoz kiváló adottságokkal rendelkező táborban 2 nagy és 10 kicsi labdarúgó-pálya, röplabda-, tenisz-, kosárlabda- és 40 méteres futópálya van. Teremi József táborvezető szerint versenyképesek az árak; a rendre érkező jelentkezések bizonyítják ezt. A német diákok után, az érettségi szünetben már magyar középiskolások foglalják el a faházakat és számos kirándulócsoport is érkezik. Évek óta hagyomány a somogyi bentlakásos intézményben élő gyerekeknek tartott gyereknap, melyre 300 fiatalt várnak. (Izményi)
