Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-26 / 96. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1999. április 26., hétfő Bizottsági hét A törvényhozás tagjai a héten bizottsági üléseken folytatják munkájukat. Egyebek mellett a Költségvetési Bizottság elé kerül a 2000-2002. évi költségvetési irányelvekről szóló javaslat is. BUDAPEST A Költségvetési Bizottság hétfőn hallgatja meg Katona Kálmán közlekedési miniszter és Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium államtitkára tájékoztatását a kis- és közepes vállalkozásoknak a gazdasági életben betöltött szerepéről, majd megkezdik a 2000-2002. évi költségvetés irányelveiről szóló ország- gyűlési határozati javaslat vitáját. A bizottság tagjai döntenek Boda Ilona és Balogh Gyula kisgazda képviselők önálló indítványának tárgy- sorozatba vételéről. A javas- lattevők húszforintos címletben „árvízbélyeg” kibocsátását kezdeményezik. A Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság ugyanekkor Chikán Attila gazdasági minisztert hallgatja még a kinevezése óta végzett munkájáról. Szintén hétfőn tart ülést a Gazdasági, az Önkormányzati, Környezetvédelmi Bizottság. Pénteken ül össze az úgynevezett Megfigyelési Bizottság. 158 ezerrel nőtt a támogatott családok száma Szülési kedv nélkül A főügyész szerint enyhék a gyilkosságok ügyében hozott ítéletek Nő a bűncselekmények száma Tavaly a fővárosban az előző évihez képest 421 százalékkal emelkedett a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár, amely összegszerűen 48,7 milliárd forintot tesz ki - mondta el Bócz Endre fővárosi főügyész a főügyészség 1998. évi munkáját értékelő szakmai megbeszélést követően. BUDAPEST A vagyon elleni bűncselekmények tavaly az összes elkövetés 86 százalékát alkották: A halált vagy életveszélyt okozó erőszakos bűn- cselekmények száma pedig az 1997. évi 69-ről az elmúlt évben 105-re emelkedett. A bűnözés várható magyarországi alakulásáról Bócz Endre kifejtette: legalább egy évtizedig országszerte a bűncselekmények számának növekedésére lehet számítani. A szakiroda- lom szerint ezek a folyamatok összefüggésben vannak a gazdaság változásaival. Megfogalmazása szerint az ügyészség túljutott azon a kritikus helyzeten, amelyet többezres ügyhátralék, és egyre gyűlő aktakötegek jellemeztek. A krízishelyzetet a bűnözés, az ügyészi munkaterhek ugrásszerű növekedése, és a kollégák körében kibontakozó elvándorlási hullám idézte elő. A belépő ügyészek száma 1993-ban haladta meg először a távozókét, ma pedig már az a gond, hogy az irodákban nem tudják leültetni az új munkatársakat. A rendőri munka kapcsán a főügyész elmondta: az ismeretlen tettesek ellen indult eljárások felderítési mutatói egyre romlanak. Ez 1994-ben 32 százalék volt, 1998-ban azonban már csak 20 százalék. A főügyész hozzátette: a rendőrség vezetésében lezajló gyakori személyi, szervezeti változások rontják a bűnüldözés hatékonyságát, arra pedig általában nincs elegendő idő, hogy a tervbe vett kedvező változások is érvényesüljenek. Bócz Endre elmondta még, hogy szerinte túlságosan enyhék az erőszakos, élet elleni bűncselekmények, illetve rablások ügyében hozott ítéletek. Egyre népszerűbb a háromgyerekes családmodell - ezt mutatják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfrissebb adatai. 1999. január 1-jétől ugyanis csaknem 20 ezer új igénylőt regisztráltak a gyermeknevelési támogatásra jogosultak körében. Ez a juttatás a három vagy több kiskorút nevelő szülőket illeti meg - tájékoztatta a Fe- renczy Europresst Pincési Jánosáé, az OEP osztályvezetője. Január elsejétől jövedelmi helyzettől függetlenül jár nemcsak a gyermeknevelési támogatás, hanem a családi pótlék és a gyermekgondozási segély is. Tavaly decemberben ezeket az ellátási formákat - a gyet kivételével - 760 ezer 473-an kapták, míg az első negyedévben több mint 158 ezer új igénylő adatait vették fel a megyei egészségbiztosítási pénztárak. A szülési kedv élénkülése országos méretekben még nem tapasztalható annak nyomán, hogy újra minden szülő nőt megillet a gyes. 1998 decemberében 4369-en igényeltek anyasági támogatást, míg január 1. és március 30. között 13 755-en. Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy a szülések átlagos, havi 4400-as száma az előző évhez képest nem változott. N. Zs. 58 településen tartanak időközi választásokat Hat megyében voksolnak Több megye együttesen csaknem 30 településének arra jogosult lakói járultak tegnap urnához az időközi választáson. Április 25. és június 13. között ötvennyolc magyarországi településen rendeznek időközi helyhatósági választásokat. Az említett időszakban olyan városokban és községekben választanak polgármestert, képviselő-testületet, vagy egyéni választó- kerületi képviselőt, ahol a múlt évi októberi helyhatósági választáson nem sikerült dönteni, illetve az azóta eltelt idő alatt megüresedtek a betöltött posztok. Az Országos Választási Iroda adatai alapján tavaly 15 településen volt eredménytelen a polgármester-választás. További 15 településen jelölt hiányában nem választottak új képviselő-testületet, és tíz olyan helység volt, ahol egy- egy választókerületben szavazategyenlőség miatt nem sikerült betölteni a képviselő- testületi helyeket. Tizenöt helyen a tisztség- viselő lemondása miatt kell új polgármestert választani, négy településen haláleset indokolta az időközi voksolás elrendelését, egy községben pedig mindkét ok miatt újból kell szavazniuk a választó- polgároknak. A tegnap megkezdődött időközi helyhatósági választásokon Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Ko- márom-Esztergom, Somogy és Veszprém megye - több mint félszáz városa, községe érdekelt. Anyagilag támogatnák a hétvégi kirándulásokat, nyári táborokat Helyreállítható az egyensúly Ma a pedagógusok többsége nem szívesen vállalja az erkölcsi neveléssel együtt járó szerepet az iskolában, pedig a szülők egyre Inkább rájuk hárítanák ezt a feladatot - jelentette ki Pokorni Zoltán oktatási miniszter egy hét végi konferencián. BUDAPEST Az Oktatáskutató Intézet felmérése szerint a megkérdezettek többsége elsősorban az iskolát tartja felelős nevelőnek a családdal szemben. Az Európa fejlettebb országaiban végzett statisztikák éppen az ellenkezőjét igazolják. Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kétnapos rendezvényén elmondta, hogy az iskolának alapvető feladata a gyerekneveléshez segítséget nyújtani, már csak azért is, mert otthon erre egyre kevesebb időt szánnak a szülők. Mivel azonban mind a családnak, mind az iskolának fontos szerepe van a helyes gondolkodás megalapozásában, nem szerencsés a kettőt elválasztani egymástól. Az elmúlt 10-15 évben ez az „egészséges egyensúly” megbomlott, de helyreállítható - véli a miniszter. E területen is változtatni kíván az új oktatási törvény, ha a módosításokat elfogadja az Országgyűlés. A heti egy órára tervezett etika tantárgy csak szimbolikus jelentőségű lesz, ám előrelépést jelent a korábbi gyakorlathoz képest - hangsúlyozta a politikus. A tervek között szerepel, hogy az állam támogatná az egyre ritkuló hétvégi kirándulásokat, táborozásokat, úgy, hogy azokon a pedagógusok is gyakrabban vegyenek részt. Ennek érdekében a tanárok jövedelmét is növelni kell, hiszen amíg többségük másodállással kényszerül kiegészíteni a fizetését, nem szívesen áldozza fel szabadidejét - hangzott el a tanácskozáson. Sürgetik a megtisztítást Noha tavaly szigorodtak a biztonsági szolgáltatással foglalkozó cégek alapításának és működtetésének feltételei, a több mint 3000 érintett vállalkozás között megbújó tisztességtelen őrző-védők miatt a szakma megtisztítását sürgetik az Illetékesek. E társaságok tavaly 100 milliárdos árbevételt termeltek, a tarifák óránként és személyenként 3000 forintig terjednek. Szaktanfolyam, vizsga, a rendőrség által kiállított igazolvány, fegyverviselési engedély, vállalkozói cégbejegyzés, szakmai kamarai tagság is kell ahhoz, hogy valaki vagyon- és személyvédelemmel foglalkozzon. A megbízók némelyike azonban nem egyszer eltekint az iratok ellenőrzésétől, így akár a vendéglátóhelyek zsarolásából vagy más bűncselekményből élő „vállalkozások” is munkához juthatnak. Láposi Lőrinc, a Mesterde- tektív Iroda vezetője szerint a szakma megtisztítását nehezíti, hogy a szolgálatokat ellenőrző rendőrök olykor maguk is dolgoznak őrző-védő cégeknek - átlag fölötti, 2-3000 forintos órabérért. Farkas György, a Biztonsági Nagyvállalkozások Szövetségének titkára is az ellenőrzés hiányosságait, a szakmában fellelhető kirívó ellentéteket említette. Az alkalmazottak órabére alig különbözik: 150-450 forint között mozog, a cégtulajdonos haszna viszont nehezen követhető. Farkas szerint a legálisan dolgozó őrző-védők a fegyverhasználati előírásokat is betartják. A szabályok között szerepel például a fegyverrel való intézkedés tilalma. Hangsúlyozta egyben, hogy e szolgálatok a puszta jelenlétükkel is számos bűncselekményt előznek meg, ezért mindenképp szükség van rájuk. Hogy sok-e a 3000 vállalkozás? Azt majd a piac dönti el - tette hozzá. (Takács) HÍREK Tagság 2003-ban? Jóllehet reálisan csak 2003 után kerülhet sor Magyarország európai uniós felvételére, a magyar kormány állásfoglalása szerint a hazai gazdaságpolitikának úgy kell készülnie, mintha a 2002. évi belépési cél megvalósítható lenne. SZDSZ-bírálat Az SZDSZ megalapozatlannak tartja a kormány jövő évi költségvetési irányelveit - közölte Kuncze Gábor, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. A politikus szerint a kabinetnek nincsenek elképzelései a költségvetés kiadási oldalának reformjáról. Taktikaváltás A Független Rendőr Szakszervezet befejezi az aktív tiltakozó akciókat, helyettük a korábbinál nyíltabban, nagyobb következetességgel jár el valamennyi peres ügyben, s az elmaradt járandóságok kifizetése érdekében büntető, illetve fegyelmi eljárások sorozatát indítja a hivatali elöljárók ellen - közölte Fábián Ágota, az FRSZ főtitkára. Már négy helyen! ENTIAN ÁRFOLYAM vétel eladás német márka 125,70 128,80 olasz líra 127,00 129,80 osztrák Schilling 17,85 18,25 amerikai dollár 230,50 236,00 horvát kuna 31,00 34,00 Kaposvár, Dózsa Gy. u.11., Zárda u. 12., Ady E. u. 8 ., Irányi D. u. q (6128) Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes lemezbemutató koncertje 1999. május 19-én, 19 órakor Helyszín: Együd Árpád Városi Művelődési Központ Kaposvár, Csokonai u. 1. Belépődíj: 1000 Ft Jegyek elővételben a művelődési központban válthatók. A koncert támogatói: Mobil Távközlési Rt. r K.«#88 Ólt) TfUftfÖSíÓ A SOMOGYI HÍRLAP Inter-Cont Kér és Szóig. Kft. KAPÓS 411 (6990 Sportos elegancia Jellemzi a tavaszi divatot FOTÓ: FEB/DIÓSI Divat és autó Divat és egy szép autó — egy hét végi divatmebutató mottója. A Sixvil Collection tavaszi-nyári ruhái a sportos eleganciára épülnek: térdig érő szoknyák, testhez nem tapadó ruhák, zsinórkötős csípőnadrágok, karcsúsított, rövid blézerek és nadrágkosztümök jellemzik. Az idei tavasz és nyár domináns színe a fehér minden árnyalata, a szürke és a sötétkék. A férfikollekcióra is a kényelem a jellemző, ezt tükrözik a testbarát anyagokból varrott, sportosan elegáns kabátok, zubbonyok és nadrágok. A bemutatót többek között a BMW szponzorálta, egyben bemutatta a 3-as széria új kupéját, amelyet a gyár egyszerűen így jellemez: atletikus termet elegáns ruhában. Kormányzásból vizsgáztak Társasági autóversenyre hívott a Porsche Hungária Kft. és a Hunguest Hotels a hét végén több mint száz ismert közéleti személyiséget, köztük Bánk Attilát, a kisgazdák és Balsai Istvánt, az MDF frakcióvezetőjét. A két politikus ha nem is az élen végzett, de a verseny végén igazolást kapott, miszerint rá lehet bízni a volánt. Képünkön az éppen rajtoló Bánk Attila. fotó: feb/diósi imre