Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-10 / 83. szám

Napirend szirénahangra — A jugoszláv hadse­regben lehúztam egy évet, ám a válság kitö­rése óta nem voltam otthon. Szüleimmel te­lefonon tartom a kap­csolatot — mondta a Vasárnapi Somogyi Hír­lapnak Piri Ottó, a Rá­kóczi FC csatára. Családja a jugoszláviai Csókán él. A 25 éves ka­posvári focista legutóbb másfél hónapja volt ott­hon, azóta nem látta apját- anyját. Úgy tűnik, hogy még jó ideig nem megy ha­za. Bár volt katona, s hiva­talosan tartózkodik ha­zánkban, egyelőre Kapos­váron marad. Egyetlen ka­pocs a telefon, bár erre is csak két-három naponta kerül sor. Vajdasági lak­helyük mintegy 40-50 kilo­méternyire fekszik a hábo­rús tűzfészektől, s nagyon félti szeretteit. Mindennap gondol az otthoniakra. — A személyes találko­zást nem pótolja a telefon- folytatta párás tekintet­tel. — Apám benzinkútnál dolgozik, anyám könyvelő egy cégnél. Kevés az esély arra, hogy rövid időn belül otthon találkozzunk. Sok férfit behívtak, s a hadkö­telesek is hasonlóra szá­míthatnak. A külföldi uta­zásra kevés az esély, de most úgy néz ki, hogy édesanyám jövő héten át­jön. Szolnokon játszunk, s ha lehetőség lesz rá, talál­kozunk. Biztos el tudja képzelni, mennyire vá­rom. A hírek szerint egyéb­ként kapható élelmiszer és benzin. Az üzemanyagot számos helyen bónra ad­ják ugyan, s meglehetősen szűkmarkúan mérik a havi keretet. Úgy hallani, hogy havonta 20-30 liternyit le­het vásárolni, s van ahol hosszú sorok kígyóznak a kutak előtt. Számos jugo­szláv család egyébként fel­készült a válságra, aki te­hette, időben nagy meny- nyiségű élelmiszert vásá­rolt. A korábbi hetekben, hónapokban már érezni lehetett a háború szelét, s így akinek maradt még egy kis pénze, bespájzolt. Különösen nagy keletje van a cukornak, a lisztnek, az étplajnak, és a konzerv- nek. Szinte mindent felvá­sárolnak, ami ehető. Úgy gondolkodnak: a háború még elhúzódhat, az élel­miszer viszont nem megy veszendőbe. Ez az egyik legjobb befektetés. Idő- és inflációálló. A falun élők még szerencsésebbnek mondhatják magukat, hi­szen állatot tarthatnak. A városiak sorsa kevésbé irigylésre méltó, főleg, ahol esténként megszólal­nak a légvédelmi szirénák. Egy idő után - állítólag - hozzá lehet szokni ehhez is. Mindenki magához kapja személyes tárgyait, s bunkerbe, pincébe vonul. Vérmérséklettől függően gyorsan-komótosan. Per­sze leginkább a fiús szü­lők félnek; a vajdasági ma­gyarok rémálma, ha a ka­tonaságra érett nagyfiú megkapja a behívót. A ko­szovói mészárszék állandó rettegéssel tölti el az ott élőket. Az emberek abban bíznak, hogy mihamarabb béke és nyugalom lesz. (Harsányi) r — — — — — — — — — — n Az American University in Bulgária egyetemen, Blago- evgradban szinte minden kelet-európai országból ta­nulnak diákok. Éppen ezért a koszovói helyzet sokkal több drámai szituációt oko­zott, nagyobb feszültséget és félelmet szült, mint bár­hol Bulgáriában. Mindezt különös érzés volt megélni magyarként, főleg hogy új NATO tagország vagyunk. Minderről FENYŐ ZSUZSANNA, az egyetem tömegkommunikáció és új­ságírás szakos kaposvári vendéghallgatója tudósítot­ta interneten a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggelt. 1999. április 11. Közelről Ötödik oldal Albánok szerbek együtt * A NATO légicsapás első éjszakáján egy koszovói al­bán fiú elaludt az. egyik szerb lány vállán. Előttük szólt a tévé, ment a CNN, érkeztek a legfrissebb hírek a koszovói helyzetről, de ők már belefáradtak. Kime­rültek az aggodalomba és a feszültségbe. A bulgáriai amerikai egyetemen, Bla- goevgradban sokan félnek és féltenek. Annak ellenére, hogy a diákok túlnyomó ré­sze bolgár, vannak itt más nemzetiségűek is; albánok, szerbek, magyarok, romá­nok, kazahok, fehér oro­szok és persze amerikaiak is, akiknek többsége tanár. A koszovói válság kezdete­kor valóságos tömeg állt a tévé képernyője előtt az ebédlőben, azoknak a nagy része aki azért jött, hogy vacsorázzon, megállt a tele­vízió előtt és feszült arccal hallgatta a CNN szenvtelen hangú bemondóit. Este a kollégium társal­gójában gyűltek az embe­rek és figyelték a tudósító­kat, Clintont, hallgatták a legújabb fejleményeket. A diákok egymás mellett, egy­szerre szisszentek fel, egy­szerre hallgattak el, nem számított, hogy ki ellenség és ki barát, hogy ki NATO- tag és ki nem. Nézték a többször is megismételt fel­vételeket a lebombázott Pristina lángoló utcáiról, és mindenkinek az az albán fiú járt az eszébe, akinek a családja Pristinában lakik. Folyamatosan mentek haza a telefonok, albánok és szerbek aggódtak együtt, és biztatták egymást, hogy minden rendben van, biz­tosan nem történt semmi baj. És csak tárcsáztak, és tárcsáztak és tárcsáztak, öt­ször egymás után ha kel­lett. Többnyire sikerült. Voltak, akik a számítógé­pek előtt ültek egész éjsza­ka friss információk után kutatva, de nem sokan aludtak el hajnali kettő előtt azon az éjszakán. Van itt három fiú. Egy koszovói albán, egy szerb és egy ma­cedón. Barátok, és szoba­társak. Maradtak is... Az egyetem mintegy hatszáz főnyi közösségé­ben nem hibáztatják egy­mást az emberek, nem el­lenségeskednek, nyoma sincs konfliktusnak, nézet- eltéréseknek, senki nem él­teti hangosan Szerbia sza­Az amerikai nagykövet­ség azonban aggódik, le­hetséges merénylettől tar­tanak. Az egyetem ameri­kai vezetősége e-mail-ben hívta fel a hallgatók figyel­mét arra, hogy legyenek különösen óvatosak és kö­rültekintőek. A számító- géptermeket korábban be­zárták éjfél helyett tíz óra­kor, és a kollégiumokban is megszigorították a be- és kijárást, bár a primér cél­pont valószínűleg a szófiai nagykövetség, mert ott nem olyan jók a biztonsági j A diáitok egymás mellett, I l egyszerre szisszentek fel, egyszerre hallgattak el, [ nem számított, hogy ki j ellenség és ki barát badságát, és senki nem él­teti hangosan a NATO-t. A diákok gondolkoznak, vi­tatkoznak, védik az állás­pontjaikat, de nincs gyűlö­let, az emberek inkább se­gítik egymást és mindent megtesznek azért, hogy könnyebbé tegyék az érin­tettek helyzetét. Az albán és szerb diákok ingyen tele­fonkártyákat kaptak, és az egyetem helyet biztosít az itt tanuló diákok menekült családtagjainak is. — Az elmúlt pár napban olyan dolgokat tapasztal­tam ezen az egyetemen, amely okot adott arra, hogy reménykedni kezdjek a jö­vőben — mondta egy ideig­lenesen itt tartózkodó ame­rikai tanár, akit Macedóniá­ból küldtek át Bulgáriába azzal az indokkal, hogy itt biztonságosabb. feltételek(i) és emiatt köny- nyebb célpontot jelent. Hétfőn este Koszovó-fó- rumot tartottak az egyetem egyik kollégiumában, ahol rengetegen zsúfolódtak össze a szűk, levegőtlen tár­salgóban. Sokan voltak kí­váncsiak egymás álláspont­jára, albánok, szerbek, ro­mánok mondták el vélemé­nyüket a helyzetről: egyér­telmű volt, hogy mindenki bízik abban: mihamarabb vége lesz a harcnak. — Köszönöm mindenki­nek az együttérzést és a se­gítséget — mondta Spent, a pristinai albán fiú, akinek a családja a legnagyobb ve­szélyben volt —, nagyon so­kat segítettek nekem. Könnyebb elviselni a fe­szültséget, hogy tudom, ve­lem vagytok. Az i-re a pontot az a nyilvános NATO-tájékozta- tó tette fel amelyet március 31-én az egyetemen tartot­tak. A gyűlésen az Egyesült Államok nagykövetasszo­nya (Őexellenciája Avis Bohlen), Hollandia nagykö­vete (Őexellenciája W. Theo Six), egy amerikai at­tasé és a Bulgár Atlantic Club elnöke informálták a mintegy 400 érdeklődőt, és válaszoltak kérdéseikre. Az egyetem épülete előtt a ren­geteg rendőr és őr mellett körülbelül tizenöt fős cso­portosulás — nem egyete­misták — tiltakozott béké­sen a NATO légicsapása el­len, ám benn a teremben forró volt a hangulat. A közönségből érkezett kérdésekre, bármennyire provokatívak voltak, min­dig ugyanazokat a válaszo­kat adták, a résztvevők fo­lyamatosan a NATO állás­pontját védték és nem mondtak semmivel sem többet mint amit a hírekből is meg lehet tudni. — Ha mindig félbeszakí­tanak és nem hagyják vé­gigmondani amit szeretnék, akkor nem fogok válaszolni a kérdéseikre — mondta a nagykövetasszony, miután a hallgatóság folyamatosan hangot adva véleményének, hol tapssal hol nevetéssel kényszerítette hallgatásra mondandója közben. Most is megy a CNN az ebédlőben, aggódva figyel­jük, hogy mi történik. Az albán és a szerb diákok fo­lyamatosan nézik a számí­tógépeket információk után kutatva. Bár a feszült­ség csökkent, a ki nem mondott kérdések rá van­nak írva az arcokra. Mi lesz ha...? Csak reménykedhe­tünk. Abban, hogy minél ha­marabb vége lesz... Fenyő Zsuzsanna A magyar kyu atyja A világ nem mindenben ért velünk egyet, de mi sem ér­tünk mindenben egyet a vi­lággal. Be kell bizonyíta­nunk, hogy kyokusin karate volt, van és lesz- mondta Shihan Furkó Kálmán a Ma­gyar Kyokusin Szervezet el­nöke aki harminc éve foglal­kozik a karatéval. Ennyi idő alatt rengeteg gyereket, fel­nőttet nevelt a kyu szerete- tére. Ez nem sport, hanem életforma. A gyerekek egy része úgy jön hozzánk, hogy látta a moziban Bruce Lee-t, vagy valamelyik ka- ratés filmet. Ilyen akar ő is len­ni. Aztán néhány edzés után ki­derül, hogy a dolog nem olyan egyszerű, hiszen százszor,' ezer­szer kell egy-egy mozdulatot el­ismételni ahhoz, hogy tényleg a vérévé váljon. Sok gyerek képte­len erre Ok elmennek, vagy el­küldik őket. Itt nem lehet gyors sikert elérni. Aki marad, annak egy idő után életfilozófiájává, életformájává válik. Persze az európai embernek elég nehéz a keleti filozófiát a magáévá tenni, de ez a mozgáskultúra, ez a szemlélet idővel megváltoztatja az embert. Nem lehet hagyni, hogy a pénz megölje a BUDO szellemet. Persze pénzre ne­künk is szükségünk van, de a sportág még eltartja saját magát, még megteremti a maga feltét­eleit. 1994-ig egységesnek tűnt a szervezet- mondta Shihan Fur­kó Kálmán, majd hozzá tette: Masutatsu Oyama a stílus meg­teremtőjének halála után ketté­szakadt, megbomlott az egység, most a világszervezetet is rend­be kell tenni. A kyunak nagy el­ismerés lenne, ha olimpiai sportággá válna. Most nincs olyan szervezet, ami felvállalná az olimpiára vitelt, aki lobbizna a cél érdekében. Mivel nem olimpiai sportág sem az írott sem az elektronikus médiák nem sokat foglalkoznak vele. Pedig a kyu megérdemelné, hi­szen az országban 70 klub, több mint négyezer karatékéval mű­ködik. A karate küzdő sport, al­kalmas védekezésre, de táma­dásra is. A versenyzőket jól kell felkészíteni, de a küzdő téren már egyedül kell megoldaniuk a dolgokat. Ez olyan mint az élet­ben. Ott sincs kotta, súgó, segít­ség. Az, hogy milyen szintű volt a felkészítés, a döntések megho­zatalakor, az életformából derül ki. A 6 dános mester életfilozófi­ája ez: Tedd a dolgod, ne be­szélj, csináld! Készülj nap mint nap, de ne feledd a múltat, fo­gadd el a kihívásokat. Ne félj, ne hátrálj meg a küzdelmektől. Tet­teiddel legyél hasznára a kör­nyezetednek. Elemezd a törté­néseket, mert mind a jó, mind a rossz nagyon fontos. Gondolj az idő múlására, és értsd meg. Ta­láld meg önmagadat, és helye­det a dolgok rendjében. Szarka Ágnes Cérnabál A 29. bált rendezte meg a kétheiyi ké­zimunka szakkör, amely 1970 óta működik a településen. A csoportnak jelenleg egy tucatnyi tagja van, a bál­ba azonban 120 vendéget sikerült mozgósítani. A tombola nyereménye természetesen míves kézimunka volt. A rendezvény hatvankilencezer forin­tos bevételét színházlátogatásra köl­tik a kéthelyiek. BALATONLELLE KÖZPONTJÁBAN május 15-én nyíló ABC-be szakképzett, illetve gyakorlattal rendelkező, megbízható munkatársak jelentkezését várom. Tel.: 315-880, 365-012, 06/30-9597-960 Személyesen: április 10-én és 11-én 12-16 óráig a helyszínen: Ady E. u. 2. I5M0

Next

/
Thumbnails
Contents