Somogyi Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-09 / 82. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1999. április 9., péntek ___________HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON__________________ Kezdődik a duatlonszezon Hétvégi EB-főpróba Az április 18-án Pílis- cséven rendezendő Eu- rópa-bajnoki futam fő­próbájának is tekint­hető a motokrosszozók idei első bajnoki fu­tama, amely ezen a hétvégén lesz Somogy- túron. SOMOGYTÚR Talán kissé meglepő, hogy a Neptun SE nem a Bala­ton partján, hanem a so- mogytúri pályán rendezi a nyitó OB-futamot. Mint Németh Kornél, a rendező klub elnöke elmondta; az időjárás bizonytalansága miatt ki akarják zárni, hogy esetleg meghiúsul­jon a verseny. Az előrejel­zések szerint ugyanis eső várható, a homokos so- mogytúri terepen pedig ez esetben sem lehet akadá­lya a zavartalan verseny­zésnek. A kétnapos esemény gazdag programot ígér; va­lamennyi géposztály kép­viselői — a hazai ászokkal az élen — eljönnek So- mogytúrra. Előzetesen több mint százan nevez­tek. A 125-ösöknél Soóky, Tóth Á. és Ranser, a 250- eseknél pedig az itt is in­duló utóbbi két krosszozó mellett Grillmayer lehet­nek ifjabb Németh Kornél legnagyobb ellenfelei. A legismertebbek közül csupán a kéztörést szen­vedett Hujber Attila hi­ányzik majd. Ifjabb Né­meth Kornél klubtársai kö­zül Kovács Attila a 125- ösök mezőnyében próbál majd szerencsét; ugyan­ennek a géposztálynak a vasárnapi amatőr verse­nyén szólítják rajthoz Czi- ráki Szabolcsot és Jnsztusz Dávidot, valamint a 60-as kategóriában Nagy Ádá- mot. Szombaton 13.30 órától lesznek a hivatalos edzé­sek, majd 14 és 16 órakor rajtol el a 125-ös két futa- mos verseny; közben az 50-es és a 60-as motorok amatőr betétfutamára ke­rül sor. Vasárnap 10 óra­kor lesznek az edzések, a 250-esek két futama pedig 13, illetve 15 órakor kez­dődik; közte a 80-as, va­lamint a 125-ös ugyancsak amatőr betétfutamát lát­hatják az érdeklődők. (Jutási) PÉNTEK Kosárlabda NB I, férfi rájátszás - a 9-16. helyekért: Kaposvári Klíma-Vili Purina SE-Sze- deák-Akuterm. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 18 óra. NB II, férfi mérkőzések: Várpalotai KC-Marcali VSZSE. Várpalota, 19 óra. Opel-Szengotthárd-Ferro- Coop Kaposvári Gazdász. Szentgotthárd, 20 óra. Röplabda NB I, női rájátszás - a 9-12. helyekért: Jászberényi RK-Kaposvári BITT Női RC. Jászberény, 17 óra. Kézilabda NB II (női): Fonyódi Petőfi SE-Ferropatent Szekszárd SE II. Fonyód, városi sportcsar­nok, 15 óra. (Ifjúsági mérkő­zés: 13.15 óra.) Vízilabda Arena-Compaq suli-póló bajnokság (II. korcsoportos fiú csapatok részvételével). Kaposvár, Gyakorló Általá­nos Iskola tanmedencéje. Mérkőzések: 9 órától. Labdarúgás Kiemelt ifjúsági labdarúgó­bajnokság: Siófok FC-Vasas Danubius Hotels. Siófok — „A” mérkő­zés 15 órakor (Balogh M.); „B” mérkőzés 15 órakor (Pásztler). Dunántúli focisulik baj­noksága: Kaposvári Mézga Focisuli Klub-Dombóvári Focisuli. Kaposvár, Textiles-sportte­lep. Mérkőzések: „A” korosz­tály 18 órakor; „B” korosztály 17 órakor; „C” korosztály 16 órakor. SZOMBAT Motokrossz Arai országos motokrossz- bajnokság — nyitóverseny. Somogytúr, krosszpálya. Hivatalos edzések: 13.30 órá­tól. Verseny (125 ccm-es gép­osztály): 14, majd 16 órakor. Közben amatőr 50 ccm-es és 60 ccm-es futamok. Duatlon VI. Somogyszil-duatlon (gyermek, serdülő, sprinttávú és rövidtávú ranglistaver­seny). Somogyszil, faluház (ver­senyközpont). Versenyek, korcsoportok, versenytávok és rajtidőpon­tok: újonc „A” és „B” verseny (1 km futás — 4 km kerékpá­rozás — 0,5 km futás) 9 óra­kor; gyermek ranglistaver­seny (2 km futás — 8 km ke­rékpározás - 1 km futás) 9.45 órakor; serdülő ranglis­taverseny (3 km futás — 12 km kerékpározás — 1,5 km futás) 11 órakor; sprinttávú ranglistaverseny — ifjúságiak, juniorok, felnőttek és senio- rok (5 km futás — 20 km ke­rékpározás - 2,5 km futás) 12.30 órakor; rövidtávú rang­listaverseny — juniorok, fel­nőttek és seniorok (10 km fu­tás — 40 km kerékpározás — 5 km futás) 14.30 órakor. Ne­vezés: a verseny előtt a hely­színen 8 órától egészen a fu­tamok rajtja előtt fél órával. Ásztalitenisz NB I, férfi „B” csoportos mérkőzések: Kaucsuk SE Kapos- vár-Linde-Aladin SE (Duna­újváros) . Kaposvár, Arany úti városi asztalitenisz-csarnok, 15 óra. Csanádi Árpád KSI-Ka- posplast Somogy Rádió. Bu­dapest, 11 óra. NB II (női): Kaposplast Il.-Csanádi Árpád KS1 II. Ka­posvár, Arany úti városi asz­talitenisz-csarnok, 11 óra. (A BEAC-Gamma/BSE- Kaposplast NB I női „A” cso­portos mérkőzést április 20- ára, szerdára halasztották.) Kézilabda NB I, női „B” csoport: Mar­cali VSZSE-Lénia-Cece KC. Marcali, városi sportcsarnok, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 14 óra.) NB11, női mérkőzések: Csurgói NKK-Mohácsi TE. Csurgó, Eötvös József Általá­nos Iskola tornacsarnoka, 12.45 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 11 óra.) Siófoki VSE-Keszthelyi Georgikon. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsar­noka, 15 óra. (Ifjúsági mérkő­zés: 16.45 óra.) NB II, férfi mérkőzések: Csurgói KK-Simontornyai TC. Csurgó, Eötvös József Ál­talános Iskola tornacsarnoka, 18 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 16.30 óra.) Segesd SE-Harkány SE. Se- gesd, sporttelep, 15.30 óra. (If­júsági mérkőzés: 14 óra.) Sakk Megyei I. osztályú sakk­csapatbajnokság - rájátszás az 1-4. helyekért: Nagyatádi Művelődési Ház SK II.-Ka- posvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház SE II. Nagy­atád, városi művelődési ház, 10 óra. Röplabda Agrober Kupa leány mini röplabdatoma (hat csapat részvételével). Kaposvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola és Gimná­zium tornaterme. Mérkőzé­sek: 9 órától. Tollaslabda Somogy Kupa nemzetközi újonc (leány és fiú) egyéni tol­laslabdaverseny. Kaposvár, Építőipari Szak- középiskola tornacsarnoka. Verseny: 10 órától. Kategó­riák: újonc I. és újonc II. Cselgáncs Dél-dunántúli regionális cselgáncs-rangsorverseny. Nagyatád, Marica üzletház nagyterme. Verseny: 10.45 órától. Labdarúgás NB I: Kaposvári Rákóczi FC-Érdi Sport. Kaposvár, Rá- kóczi-stadion, 16.30 óra. V.: Megyebíró J. (Molnár J., Szökrény L.). Junior labdarúgó-bajnok­ság: Siófok FC-Nyírség-Spar- tacus FC. Siófok, 14 óra. V.: Nagy A. (Bányai Gy., Zádori Zs.). NB III: Balatonföldvár SE-Kaposfüredi Vállalkozók SC. Balatonföldvár, 16 óra. (V.: Fábián.) Megyei 1. osztályú labda­rúgó-bajnokság: Satelit FC Somogytar- nóca-Kaposvári Rákóczi FC II.-Kaposmérő. Somogytar- nóca, 16 óra. (V.: Tamás I.). Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság. Északi csoport: Kaposúj- lak-Kereki. Kaposújlak, 16 óra. (V.: Nárai.) Déli csoport: Sántos-Lábod. Sántos, 16 óra. (V.: Golubics.) VASÁRNAP Motokrossz Arai országos motokrossz- bajnokság - nyitóverseny. Somogytúr, krosszpálya. Hivatalos edzések: 10 órától. Verseny (250 ccm-es géposz­tály): 13, majd 15 órakor. Közben amatőr 80 ccm-es és 125 ccm-es futamok. Asztalitenisz NB I, női „A” csoport: Ka- posplast-Bp. Postás-Matáv SE II. Kaposvár, Arany úti városi asztalitenisz-csarnok, 11 óra. Röplabda NB I, férfi rájátszás - a 13-18. helyekért: Nafa RC Ka- posvár-Zalaegerszegi RC. Kaposvár, városi sportcsar­nok, 15 óra. NB II (férfi): Szombat- hely-Tabi RK. Szombathely, 11 óra. Kosárlabda NB II (férfi): FerroCoop Kaposvári Gazdász-Hévíz SK. Kaposvár, Pannon Agrártu­dományi Egyetem tornacsar­noka, 19.30 óra. — A február 12-ei 17. fordulóból elmaradt mérkőzés pótlása. Kézilabda NB II (női): Barcs SC-Nagyatádi NKK. Barcs, Dráva Völgye Középiskola sportcsarnoka, 11 óra. (Ifjú­sági mérkőzés: 12.45 óra.) NB II (férfi): Pécsvá­rad-BBSC. Pécsvárad, sport- csarnok, 17 óra. Sakk NB Il-es sakk-csapatbaj­nokság: Kaposvári Móricz Zsig­mond Művelődési Ház SE-Paksi Atomerőmű SE II. Kaposvár, Édosz Művelődési Ház, 10 óra. KSE-Sefag Rt (Kapos­vári-Tamási. Kaposvár, 10 óra. Nagyatádi Művelődési Ház SK-Bajai Esztétika. Nagyatád, városi művelődési ház, 10 óra. Megyei I. osztályú sakk­csapatbajnokság - rájátszás az 1 -4. helyekért: AC Nagyba- jom-Fonyódi Petőfi SE. Nagybajom, 10 óra. Teke Felnőtt női területi tekebaj­nokság. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsarnoka. Verseny: 9 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (várhatóan) 14 órakor. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16 óra): Marcali VSE-Harkány (Tóth L.); Balatonlelle SE-Bá- taszéki SE (Szepesi); Bony- hád FC-Nagyatádi FC (Béni). Megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16 óra): Balatonszárszó-Lengyel- tóti (Majdanics) - kiemel­ten!-, Somogysárd-Balatonke- resztúr-Balatonmáriafürdő (Szakács); Barcs-Csurgó (Zsobrák); J uta-Kőröshegy (Borbély); Tab-Nagyberki (Révész); Bélafa Óreglaki FC-Szulok (Pájer); Ta- rany-Andocs Jeans-Tex (Pálfy). Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16 óra). Északi csoport: Balatonsza- badi-Karád (Vaskó); Bu­A hagyományoknak megfelelően most szombaton Somogyszil ad otthont az év első rangos duatlonversenyének FOTÓ: LANG RÓBERT zsák-Balatoni Vasas (Cser­völgyi); Balatonújlak-Ságvár (Szilvás); Orci-Zamárdi (Bóna); Balatonszent­györgy-Balatonboglár (Joó); Fonyód-Somogyvár (Pászt- ler); Kaposvári Gazdász-Hor- vátkút (Cseh). Déli csoport: Kutas-Kadar- kút (Zarka); Csokonyavi- sonta-Vízvár (Káplár); Csö- köly-Kaposfő (Tukszár); Ka- posszerdahely-Somogyszob- Kaszó (Varga L. I.); Homok- szentgyörgy-Inke (Tamás II.); Segesd-Nagybajom (Ke­rekes). — A Magyaregres Ba- ross-szőnyeg csapata sza­badnapos. Dunántúli focisulik baj­noksága: Balatoni Darazsak-Satelit- Barcs. Siófok, kiliti-pálya, 11 óra. HÉTFŐ Kosárlabda Osztályozó az NB I-es tag­ságért (negyedik mérkőzés): Fehérvár KC-Traubi SC Sió­fok. Székesfehérvár, 19.30 óra. Labdarúgás Profi liga: Siófok FC-Nyír- ség-Spartacus FC. Siófok, 17.35 óra. V.: Ábrahám A. (Balajti J., Georgiou G.). — Az MTV2 egyenes adásban köz­vetíti a mérkőzést. Kék-tó öregfiúk labdarúgó­bajnokság (az elöl álló csapa­tok a pályaválasztók, a kez­dési időpont 17.30 óra): Balatonszemes-Jakob- Lengyeltóti; Fonyód-Bala- tonkeresztúr; Öreglak-Bala- tonberény; Balatonföld- vár-Balatonboglár; Balaton- lelle-Buzsák. — A Diego-Bala- tonlelle csapata szabadnapos. Címvédésre készül a Pini Kaposváron rendezik a férfi röplabda ABB Magyar Kupa négyes döntőjét Kosárlabda nb i, férfiak - rájátszás a 9-ie. helyért Már edzenek a sérültek Első alkalommal rendezik meg Kaposváron a férfi röplabda Magyar Kupa né­gyes döntőjét. Erről tartot­tak sajtótájékoztatót teg­nap a fővárosban. Budapest — Örömömre szolgál, hogy a somogyi megyeszékhely si­kercsapata, a Pini Kaposvár SE nyerte el az ABB férfi röp­labda Magyar Kupa döntőjé­nek lebonyolítására kiírt pá­lyázatot — mondta Stevik Pé­ter, a Magyar Röplabda Szö­vetség ügyvezető elnöke. — Az április 18-19-én rende­zendő fináléra a somogyiak nyújtották be a legkedvezőbb feltételeket tartalmazó ajánla­tot. A szövetség visszatért a régen bevált formához, mely szerint a kupa elődöntőjébe került négy csapat egy helyen mérkőzzön. Mivel ez esetben nincs visszavágó mindenki­nek a legjobb teljesítményt kell nyújtania. Vasárnap 10.30 órakor, a kupavédő Pini Kaposvár SE a Vasas SC együttesével találkozik a vá­rosi sportcsarnokban. Ezt a találkozót műsorára tűzi a Magyar Televízió is. A másik ágon 13 órától Medikémia Papíron SC Szeged-Nyíregy­házi VSC Szabolcs Gabona összecsapás lesz. A vesztesek másnap 15 órakor a bronz­éremért szállnak harcba. A győztesek pedig a 18 órakor kezdődő döntőben játszanak az ABB Magyar Kupáért. Az ezt követő eredményhirdetés alkalmával külön díjazzuk a legjobb előkészítő-, támadó-, és legértékesebb játékost is. A fő támogató, Ásea Brown Boveri Hungary energetikai vállalatcsoport elnök-vezér­igazgatója, Hegedűs Péter a Somogyi Hírlap kérdésére a következőket mondta; — Büszkeséggel tölt el bennün­ket, hogy egy ilyen egészsé­ges és tiszta sportágat támo­gathatunk. Nagyon érdekes és színvonalas játéknak tar­tom a röplabdát. Erőnkhöz mérten szeretnénk segíteni, hiszen meggyőződésem, hogy Magyarországon ez a sportág nem kapja meg az őt megillető támogatást. A rendező egyesület nevé­ben Fónai Tibor, a Pini Ka­posvár SE szakosztályveze­tője vállalt kötelezettséget a zökkenőmentes lebonyolítá­sért. (Kun) A Szedeák Akuterm KE el len lép pályára, ma este 18 órakor a városi sport- csarnokban a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE együttese, a férfi kosár­labda NB I 9-16. helyért zajló rájátszásában. Kaposvár A Tisza-parti gárda igazán nem lebecsülendő ellenfél. Elég, ha arra gondolunk, hogy a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé is beve- rekedte magát Bonifert Do­monkos vezetőedző legény­sége. A rájátszást azonban csak ötven százalékos telje­sítménnyel kezdték Pálker- tiék. Három győzelmük mellé ugyanennyi vereséget szám­láltak. A rájátszásban eddig egyszer tudták győztesen el­hagyni a játékteret. Legutóbb a Danone Honvédtói hazai pályán szenvedtek vereséget. A feljutási reményeik életben tartásához nyerniük kellene Oroszék ellen. A Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE heti edzésmunkájába bekapcsolódott a két, hosszú ideje sérült játékos, Ágfalvi Mihály és Hortobágyi László is. Természetesen még egyi­kük sem végezhet teljes ér­tékű munkát. A hazaiak előtt nem ismeretlen a szegediek játéka, hiszen Nyilas István éppen egykori társai ellen szerepelhet majd. — Gyors, ritmusos kosár­labdát várok el csapatomtól — mondta Magyar András, a Kaposvári Klíma-Vili Purina SE vezetőedzője. — Figye­lembe kell vennünk, hogy el­lenfelünk számára létfontos­ságú a győzelem, ezért teljes koncentrációra lesz szükség. Szeretném, ha a legutóbb Dombóváron tapasztaltaknál jobban érvényesíteni tud­nánk fizikai fölényünket. A csapat munkáját nem zavarta sérülés, így a legjobb ötössel kezdhetünk. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött a válogatottságuk száma): Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze Tamás (64), Orosz László (104), Comier Covington (amerikai), Farkas László (78), Góbi Henrik (25). Szedeák Akuterm KE: Pálkerti Tamás, Pávicz Gá­bor, Szlávik József, Zorán Helbich (horvát), Búzás Sán­dor vagy Kiss Zsolt. A mérkőzés játékvezetői: dr. Páli Kálmán, Parádi Pé­ter. (Kun)

Next

/
Thumbnails
Contents