Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 25., csütörtök Belpolitika 7 Logikus lenne a készenléti vízdíj bevezetése / Kétmilliárd forint / címzett támogatásira Mindössze kétmilliárd forint cél- és címzett tá­mogatás juthat beruhá­zások indításához az első félévben a magyar- országi önkormányza­toknak — ezt Gumik Ág­nestől, a Belügyminiszté­rium főosztályvezetőjétől tudtuk meg. Siófok Elsősorban az életveszélyes tantermek kiváltására nyer­hető pénz. A hárommilliárd forint 15-15 százaléka jut­hat egészségügyi műszerek vásárlására illetve hulla­dékkezelésre. Ami marad, az költhető szennyvízcsa­tornázásra — hangzott el a Dunántúli Regionális Vízmű Rt által szervezett kétnapos, 4. önkormányzati konferencián. Az állami pénzek ésszerűbb és kon­centráltabb felhasználása kívánatos. Ennek érdeké­ben a minisztériumoknak kötelessége a széles körű egyeztetés; mit és milyen mértékben támogassanak. A DRV Rt 170 önkor­mányzat vezetőit hívta meg a siófoki Aranypart szál­lóba. Landa Endre igazgató- sági elnök a köszöntőt kö­vetően arról is beszélt: a ví- ziközmű-szolgáltatások te­rén nemcsak a cég, hanem az önkormányzatok is fele­lősséget viselnek. A vízdíjak mértékének csökkentése az ellátás biztonságát veszé­lyeztethetné — állította. Le­szögezte: a fejlesztésekben elengedhetetlen az állam részvétele. Az önkormányzati fej­lesztések a Belügyminiszté­riumban ahhoz a főosztály­hoz tartoznak, amelyet Gumik Ágnes vezet, ő mondta: — 1991-hez viszo­nyítva 1998-ban csökkent az önkormányzatok állami támogatása a működésüket illetően. A fejlesztésre szánt pénzösszeg mértéke stag­nál, a segélyezés azonban csaknem a kétszeresére nőtt. — Logikus lenne a két té­nyezős vízdíj bevezetése, vagyis a fogyasztónak a ké­szenlétért is fizetni kellene — mondta dr. Manninger Jenő vízügyi államtitkár. — Ez a nyaralótulajdonosok­nak jelentene nagyobb ter­het a szezonon kívül. Óva­tosan kell azonban ezzel bánni és hatásvizsgálatok elvégzése is szükséges. Jelenleg a minisztérium dönt a vízdíj mértékéről. Az államtitkártól tudjuk: vég­zik már egy vízügyi árható­sági hivatal felállításának előkészítési munkáit. — Az ellátás folyamatos — állította. — Az Európai Unió minőségi normáinak azon­ban csak úgy tudunk megfe­lelni, ha 2010-ig 700 milli­árd forintot költ az ország szennyvízcsatorna építé­sére. Czene Attila A profi hadsereg előnyei Az előző kormányok nem merték felvállalni a hon­védség átalakítását — mondta tegnap a parla­mentben dr. Mátrai Márta somogyi országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) „A kötelező sorkatonai szolgá­lat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO-csat- lakozása” címmel megtar­tott politikai vitában. Hoz­zátette: a Fidesz első ütemben - 2000-2002 kö­zött - a profi hadseregre való áttérés alapvető felté­teleit, majd - mintegy 8-10 év alatt - valamennyi felté­telét meg akarja teremteni. Budapest — A Magyar Honvédség min­den elgondolást nélkülöző, vég nélküli átszervezése so­rán tízmilliárdokat emésztet­tek fel a felesleges struktúra és díszlokációs váltások, el­maradt a vezérkar HM-be in­tegrálása, jól felkészült tisz­Nem sikerült tévéelnököt vá­lasztania az MTV Közalapít­vány kuratóriumának keddi maratoni ülésén, mert a jelen­lévő 23 tag közül csupán 14-en szavaztak az elnökség jelölt­jére, Szabó László Zsoltra. Döntöttek viszont a kormány­pártokhoz közel állónak tar­tott Feledy Péter és Such György alelnöki menesztésé­ről. Sokan patthelyzetről be­szélnek. Valószínű, hogy a 20 tek, tiszthelyettesek hagyták el a honvédséget, a maradók pedig megélhetési nehézsé­gekkel küzdenek — hangsú­lyozta dr. Mátrai Márta. — A haditechnikai eszközök el­avultak, utánpótlásuk nem megoldott, nem korszerű a kiképzés és az anyagi tartalé­kokat teljesen felemésztették, mindemellett a védelmi kia­dások reálértéke 1989 óta fo­lyamatosan csökken. A képviselő szerint a pro­fesszionális haderőre való át­térés bonyolult, összetett tár­sadalmi és gazdasági feladat, amelynek feltételeit fokoza­tosan meg kell teremteni. Dr. Mátrai Márta felszólalásában állította: a profi haderő fenn­tartása lényegesen kifizető­dőbb a sorozotténál, óriási előnyei vannak az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereggel szemben, azon­ban az áttérés anyagi többle­tet jelent a társadalom szá­mára. — Ma még nem időszerű, de 15-20 éven belül elkerül­civil kurátor mandátumának március 31-ei lejárta előtt már nem lesz mód az MTV Rt. első emberének megválasztására. Már csak azért sem, mert a 30- ára kitűzött újabb összejövetel információink szerint a keddi ülés folytatása lesz, a szabá­lyok szerint viszont egy ülésen kétszer nem szerepelhet ugyanaz a napirendi pont. Egyelőre senki sem tudja, hogy új pályázatot írnak-e ki a hetetlen a hivatásos és ön­kéntes katonákból álló had­seregre való áttérés - hangoz­tatta expozéjában Szabó Já­nos honvédelmi miniszter. A miniszter utalt arra, hogy az alkotmány alapvető ál­lampolgári kötelességként je­löli meg a haza védelmét. Hangoztatta egyben, hogy eddig a NATO-tagállamok egyharmada tért át erre a szisztémára. Három ország­ban jelenleg zajlik ez a fo­lyamat. Szabó János a felada­tok között említette, hogy a katonaságot olyan vonzó pá­lyává kell tenni, amely ver­senyképes a polgári szféra ajánlataival. Hozzátette: ko­moly gondokat okozna, ha az átállás most történne meg, mivel a jelenlegi létszámkere­tet sem sikerült feltölteni. A miniszter utalt arra, hogy Magyarország 2005-ig kíván áttérni a vegyes rendszerre. Mint mondta, évente ezer fő­vel növelve a szerződéses ál­lományt, 10-15 év múlva ér­hető el a kívánt állapot. fontos posztra, s hogy mi lesz a gazdasági nehézségekkel küszködő MTV sorsa. Egyi­kük, Such György az intéz­mény összeomlásától tart. Lendvai Ildikó, az MSZP frak­cióvezető-helyettese szerint félő, hogy egy másik forgató- könyv szerint gazdasági bün­tetőexpedíciók indulhatnak az MTV-be. A két nagy hitelező, az Apeh és a tb könnyen csődbe viheti az intézményt. HÍREK Emlékülés 1999. április 14- én, a Függetlenségi Nyilatko­zat elfogadásának 150. év­fordulóján, az Országgyűlés ünnepi emlékülést kíván tar­tani a debreceni Nagytemp­lomban. A részleteiből a Házbizottság jövő heti ülésén döntenek a frakcióvezetők. Eddig a kormánypártok és a MIÉP támogatta a kezdemé­nyezést, az MSZP és az SZDSZ egyelőre nem foglalt állást az ügyben. Belvíz: Javuló helyzet A rendkívüli belvízvédelmi ké­szültség keddi megszünte­tése után már csak néhány északkelet-magyarországi szakaszon harmadfokú a vé­dekezési készültség. A hazai folyók védvonalain 1558 ki­lométer hosszan tartanak ár- vízvédelmi készültséget. Kölcsönautók Szerdán hat darab Land Rover Defender 110-es típusú terepjárót adott át Kádár György, a Wallis Motor Kft. flottaértékesítési igazgatója Weigert József mérnök ezredesnek, a Ma­gyar Honvédség páncélos- és gépjármű-technikai szolgálati főnökének. A járművek az ár- és belvíz okozta gondok el­hárításában fogják segíteni a honvédséget. A gépkocsikat használatra, kölcsön kapja a honvédség. Vizsgálják Kunos ügyét Az úgynevezett Agrobank-ügy- ben indult felülvizsgálati el­járás nyilvános tárgyalását április 12-ére tűzte ki a Leg­felsőbb Bíróság. Kunos Péter, az időközben megszűnt Ag- robank egykori vezérigazga­tója jelenleg kétéves bünteté­sét tölti. Csődközeiben az MTV Öt éves a Pannon GSM Mára már történelemmé vált, ahogyan a Pannon GSM első budapesti teszthívása után felpörögtek az események. Rekordidő alatt előbb Budapesten, majd az egész országban kiépült a hálózat. Ma a Pannon GSM 450 ezer ügyfele Európa csaknem teljes területén használhatja mobilját. Kimondhatjuk: az el­múlt öt esztendő alatt a mobiltelefon számta­lan hétköznapi ember és művész életének ré­szévé vált. Koncz Zsuzsa, előadóművész:- Nagyon boldog születésnapot kívánok a Pannon GSM-nek és valamennyi előfizető­jének! Magam régi pannonos vagyok, és el sem tudnám képzelni az életem mobil nélkül. Hi­vatalos dolgaim 90 százalékát ezen keresztül intézem. így sokkal rugalmasabb, hatéko­nyabb a munkám. Az sem mellékes, hogy aggódó alkat lévén bárhol is járok, felhívom a szeretteimet, és megnyugszom, hogy nincs semmi bajuk. Ha pedig nyugalomra vágyom, egyszerűen kikapcsolom a mobilt, amit vezetékes készülékkel nem tehetnék meg. Bálint Antónia, televíziós műsorvezető:- Vidám és boldog szülinapot, és nagyon sok sikert kívánok a Pannon GSM-nek! Kívá­nom, hogy még több kedvező szolgáltatással és (olcsó) tarifával rukkoljanak elő: ' Évekig ellenálltam a mobiltelefon csábításá­nak, míg végül rávettem magam, és vettem egyet. Belátom, nagyon kellett. Ugyanis otthon nem mindig ért el az üzenet. Azóta sokszor megkönnyítette az életemet, nélkü­lözhetetlenné vált. Ha lehet, a mobilomtól soha meg nem válók. Még a fürdőszobába is beviszem magammal, s ha úgy alakul, jókat beszélgetek a kádban. Egyszer véletlenül meg is fürdettem az egyik készüléket. Sajnos tönkrement, de vettem helyette egy szebbet és kisebbet. alszom, vagy tévéfelvételen vagyok, akkor kapcsolom ki. Gondom akkor akadt, amikor a kocsiban hagytam a telefonjaimat. Hát nem pont akkor törték fel? El is lopták be­lőle mindkét készüléket. Héja Domonkos, karmester:- Sok olyan lelkes előfizetőt kívánok a. Pannonnak, mint amilyen én is vagyok! Há­rom éve használom a mobilt. Hiányát ak­kor érzem igazán, ha véletlenül otthon ha­gyom. Amúgy a kistelefont néha a zenekari pró­bákra is beviszem. Ha próba közben csö­rög, azonnal kikap­csolom. Autóm nincs, ezért a villamoson, vagy buszon ülve csak kulturáltan hasz­nálom: ilyenkor fül­hallgatóval beszélek. Persze, így is hülyé­nek néznek, de ez nem igazán érdekel. Lang Györgyi, a Pa-dö-dö egyik fele:- Sok boldogságot minden pannonosnak! Én évekkel ezelőtt itthon a legelsők között vettem meg a mobilt. Nagyon gizda voltam, hogy nekem is van ilyen telefonom. Eleinte háromhavonta változtattam a számomat, aztán rájöttem, az a legjobb, ha két telefont veszek: az egyiken a munkámat, a másikon a magánéletemet szervezem. Csak ha Falusi Mariann, a Pa-dö-dö másik fele:- Őszinte barátsággal kívánok boldog szüle­tésnapot a Pannon GSM-nek Én is évek óta pan­nonos vagyok, s ki is használom a mobiltele­fon adta lehetőségeket. Ha a „testvéremmel”, Lang Györgyivel pél­dául egy húszméteres sugarú körön, tehát hallótávolságon kívül­re eltávolodunk egy­mástól, máris telefonon tájékoztatjuk egymást, ki, hol tartózkodik. Itt­hon a dolog kitűnően működik, nem úgy, mint Amerikában, a Disneyland-ben. Ott addig-addig bámész­kodtam, amíg Györgyit elveszítettem szem elől. Erre előkaptam a mobilomat, s máris hívtam őt - de a készülék süket maradt. Az antiknál ugyanis egy másik rendszeren dolgoznak a rádiótelefonok. Kény­telen voltam gyalog megkeresni Györgyit. Markos György, humorista, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke:- Happy Birthday To You! Magam és polgárőr társaim nevében kívánom a Pannon GSM-nek, hogy a következő öt esztendő is ilyen sikere­sen teljen. Mi polgárőrök sokat köszönhetünk e cég­nek. A Pannon GSM nélkül ugyanis nem lennénk ennyire naprakészek, s nem tudnánk ilyen hatékonyan dolgozni. A technika ör­döge néha megtréfál bennünket, de a Pannonban sosem csalódtunk. Ha szükség volt rá, azonnal elértük egymást, a rendőrsé­get és a mentőket. Zalatnay Sarolta, énekesnő, üzletasszony:- Kívánom, hogy Magyarországon - az enyémhez hasonlóan - még sok százezer ember életét könnyítse meg a pannonos mobiltelefon. Én 1995-ben, a Budapest Sportcsarnokban szervezett bulim alkalmából jöttem össze a • Pannon GSM-mel. Az elsők között támogat­ták a készülő koncertemet. Bécsben a Kärtner Strasse-n sétálgattam Szegő András újságíró barátommal, majd betértünk egy elegáns kávéházba. A mos­dóból kijövet észrevettem, hogy amíg én odabent voltam, ellopták a mobiltelefono­mat. Andris készülékéről azonnal tárcsáztam a számomat. Kisvártatva bekapcsolt az üzenetrögzítőm, amelyen egy férfihang közölte: - Tessék, ez itt Zalatnay Sarolta telefonja. Hiába mondtam rá, hogy tudom, hiszen én vagyok Zalatnay Sarolta, a készülékem azóta sem lett meg, a kártyám viszont azóta is Pannon! PANNON ytttt Az élvonal. L GSM

Next

/
Thumbnails
Contents