Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-01 / 50. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. március 1étfő ________________________________Téli napok mernyén A polgármesternek gombóc, hittanosoknak matrica A héten az 1658 lelket számláló Mernye mindennapjait igyekszünk bemutatni. A fokozatosan gyarapodó község kistérségben betöltött gazdasági-kulturális szerepe egyre fontosabb, amit számos új vállalkozás megléte is mutat. — A keresztény ember nem a fellegekben él, hanem a világban. Ezt a találó gondolatot Vaslábán Csaba (27), mernyei plébánostól hallottam tegnap. A templom zsúfolásig megtelt, rendszeresen 110-150 hívő jár el vasárnaponként. Köztük sok gyerek, akik a mise után automatikusan jelentkeztek a szokásos heti matricaadagért, amit a szentmisenaplóba ragaszthattak. A pap szemmel láthatóan jól ért a fiatalok nyelvén. Rendszeresen találkozik velük, s a hitélet legfontosabb kérdései mellett olyan evilági dolgokról is szó esik időnként, mint az iskola vagy a tanulás. Ez utóbbi neki is jócskán ad elfoglaltságot, hiszen „másodállásban” a Pázmány Péter egyetemen végzős. Szabó Lajos is sietősre vette a dolgot, de ő a focipálya felé vette az irányt. Kétlaki életet él: hét közben a veszprémi egyetemen projekt- és stratégiai menedzsment rejtelmeivel ismerteti meg a hallgatókat, hétvégenként viszont meg sem áll Mernyéig. Itt nőtt fel, s most is ugyanúgy rúgja a bőrt, mint 10 éve. Igaz, a mernyei sportkör igazolt középpályása már a felnőtt csapatban játszik. Nehéz időszakot tudnak maguk mögött, sérülés tizedelte a csapatot, s most már a körzeti első osztályban is nagy a hajtás. A napfényes utolsó februári napon az esélylatolgatásra mégsem maradt sok idejük, mivel Szűcs László (58), a sportkör elnöke gondoskodott a folyamatos elfoglaltságról. Amikor a pálya szélén állva céljaikról kérdeztem, elsőként a bentmaradásról ejtett néhány szót. Másodjára viszont a lényegre tért, azaz a pénzt említette. Szűkös a keret, s a sportban is fontos a biztos anyagi háttér megteremtése. A mester szavaival összecseng a polgármester véleménye. Fogarasi László (45) szerint a rendelkezésre álló pénz alapjaiban megszabja a fejlődés irányát. No persze az sem mindegy, hogy ki, miként sáfárkodik az összeggel. Fontos kérdés, hogy munkának vagy szolgálatnak tekinti a feladatot. Igyekszik minden lehetőséget megragadni, hiszen a cél közös: a község gyarapítása. Munkaideje péntek délután nem ért véget, a település első embere tegnap délelőtt is az eddig végzett munkát és az idei legfontosabb teendőket tekintette át. Miközben mások a vasárnapi ebédhez készültek, ő a zárszámadással bajlódott. Tőle tudom: a település nincs könnyű helyzetben, az idén mintegy 120 millió forintból gazdálkodnak, aminek nagy részét a kötelező feladatokra költik. Családja már megszokta igazolt távollétét, ám délidőben ő is hazasietett, cukorborsóleves és túrógombóc menü csábította. A helyi videotékában fiatal pár fogadott: Illés Szilárd (25) és felesége. Annamária épp a háztartási teendőkkel bajlódott, a 10 hónapos Rebekka Lujza állandó készenlétet igényel. Csendes napot zártak, ottjár- tunkig mindössze két kazettát vittek el. Akció és vígjáték: rögtönzött felmérésük szerint ez a legkapósabb. A vidámságot szeretik a helybeli ifjak, ezt mutatja a hétvégi szezonnyitó pinceszer. 18-an gyűltek összecsak az aránnyal volt gond: a csaptban mindössze egy lány akadt. Csntos Balázs (20) Kaposváron progimo- zónak készül, a hétvégeket vszont szigorúan baráti körben tölti. Jcsike- rült a találkozó, az enni- és inrvalót közösen hozták. Vadászból -kólavörösbor — fogyott a legtöb, ám senkivel nem történt komoly „baleset”. Először többen furcsálloék az ötletet, de sor került az idei elá szalonnasütésre is. A tavaszias napfényben soka sütkéreztek, de a kertekben nem lhetett dolgozni. A felázott talajnak szradni kell, s csak egy-két hét múlva Inét az érdemi munkának állni, hagyar György (47) lehet, hogy „tűdet” valamit. Délután fát vágott, modván, még korántsem biztos, hogy vget ért a tél. Harsányi íliklós Hírek Áradt a Rinya Egy rinyaúj- népi tanyán 48 méhcsaládot pusztított el az áradó patak a hétvégén. A másfél-kétméteres víz elöntötte a kaptárakat és az épületeket. A kár több mint egymillió forint. Hiányzó szolgálatok A törvényben előírt gyermekjóléti szolgálatokat csak 144 somogyi önkormányzat alakította meg eddig, vagyis a települések 60 százaléka. Vendégségben Szólódon Három község nyugdíjasai tartották tegnap baráti összejövetelüket a szóládi faluházban. A vidám mulatságon a házigazdák a balatonend- rédi és a karádi nyugdíjasokat látták vendégül. Uniót tanuló települések A települési és a megyei önkormányzatokat is be kell vonni az uniós felkészülési munkába. Erről szól az az egy éves uniós program is, aminek indító konferenciáján dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő (MSZP) is részt vett a múlt héten. BÉCS, KAPOSVÁR Az Európai Települések és Kisrégiók Szövetsége, valamint az Osztrák Városszövetség volt a házigazdája a múlt hét végén annak a konferenciának, ami azt az egyéves programot indította el, melyben a legújabb EU-tagorszá- gok — Ausztria, Svédország és Finnország - segítik a tagjelölt országok önkormányzatainak felkészülését a tagságra. Itt is elhangzott: hogy a települések mielőbb megtalálják a helyüket a csatlakozás után, képviselőiknek már a csatlakozási tárgyalásokon is ott kell lenniük. — Ez is megerősítette eddigi véleményemet: az önkormányzatokat be kell vonni a felkészülési munkába — mondta dr. Lamperth Mónika a parlament önkormányzati és rendészeti bizottságának alelnöke. — Elhangzott az is, hogy az Unióban a régiók harca folyik a támogatásokért, de minden településnek tudnia kell, milyen pályázatokon indulhatnak esélyekkel, ami mellett a régió is érvelhet. Emellett a városok vezetőinek addigra tisztában kell lenniük az EU meglehetősen bonyolult bürokráciájával is. Dr. Lampert Mónika elmondta: mivel lemaradásban vagyunk e téren, kezdeményezni fogja, hogy a bizottság foglalkozzon a témával, és kérjen tájékoztatást a kormánytól, milyen lépéseket kíván tenni. Somogy megyében pedig — a Párbeszéd Európáért Egyesülettel — konferenciát kíván szervezni. V. O. 1IICCT Nagy- és Kisker. WCOI f Uzletlánc DARLING száraz kutyaeledel 10 kg 1 395 Ft DARLING konzerv macskaeledel 400 g 94 Ft KÍNAI egész gombakonzerv 400 g 149 Ft A fenti akció időtartama: 1999.03.01-1999.03.30-ig Étolaj osztrák 1 lit. 245 Ft Kristálycukor 1 kg* 125 Ft Liszt kaposvári 44 Ft/kg Margarin 0,5 kg csész 89 Ft Delikát 75 g 67 Ft Gyermelyi sz. tészta tarhonya, nagykocka 115 Ft spagetti és szarvacska Tchibo Family 0,25 kg 348 Ft Kinder tojás 105 Ft Nass csokiszeletek 15 Ft Nyúlfigura 150 g Nass 159 Ft Citromlé 1 lit 67 Ft PEPSI Cola 2 vissz.’ 132 Ft PEPSI Cola 2,5 éld. 158 Ft Garrone bianco 1 lit. 475 Ft Szalon sör* 68 Ft Jaro szappan 100 g 46 Ft Harlekin 8 tek. WC p. 169 Ft A *-gal jelöltek az ARAL benzinkút mögötti üzletünknél csak kartonnal vásárolhatók! ÜZLETEINK: Kaposvár, ARAL benzinkútnál Kaposvár, Zrínyi u. 3. Kaposvár, Nagypiac Nagybajom, Fő u. 41. Marcali, Dózsa Gy. u. 5. Kaposfő, Kossuth u. 260. Kutas, Petőfi u. 77. MENETREND SZERINTI GYARAPODÁS F MAGYAR ÁLLAMPAPÍR^ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 2000/03. Jegyzési időszak: 1999. március 1-12. Futamidő: 1 év Kamat: évi fix 14,50% Jegyzési árfolyam: 1999. március 1. - március 9. között 99,90% 1999. március 10. - március 12. között 100,00% A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=14,25%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken kifüggesztett táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamat- veszteség nélkül a futamidő alatt is bármely jegyzési helyen eladható. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók /400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMR0 (Magyar) Bank Rt. Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • Inter-Európa Bank Rt. Kaposvár • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) Továbbá részt vesznek a jegyzésben a K&H Bank kijelölt fiókjai. RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) Egységes fuvardíjat Egységes, minimalizált fuvardíj bevezetését sürgették azoknak a szakmai szervezeteknek a képviselői, akik a hétvégén részt vettek személy- és áruszállítók, autómentősók számára tartott továbbképzésen. Kaposvár Somogybán mintegy 900 vállalkozó él a fuvarozásból, de csak minden ötödik tagja a Közúti Szolgáltató Ipartestületnek. A szervezet titkára, Sárdi Lajos elmondta: többen még nem érzékelik, hogy szükség lenne szakmai szervezetbe tömörülni. Simorjay Zsolt, a Fuvosz iskolavzetője rámutatott: ugyan törvny írja elő, hogy a hivatásos 9főrök- nek továbbképzésen kll részt venniük, de ezt semni nem szabályozza. Bár a fuarozók kevesebb balesetet o;oznak, ezek többnyire súlyosk, mert rutinból vezetnek. E$y ilyen eset az egész egziszteniájukat tönkre teheti. A hétvégi továbbkpzésen több mint százan besálgettek a legutóbbi Kresz-válozások- rql, az,okmányokkal kpcsola- tos kérdésekről, előadásokat tartottak a rendőrség lözleke- dési osztályának és a megyei közlekedés-felügyeletrrk a munkatársai. Katóm József Átalakult a KDNP Uj alapszabálya szerint megújult a Kereszténydemokrata Néppárt, Somogybán is megválasztotta küldötteit, tegnap pedig megyei elnökét és országos választmányi küldöttét. Kaposvár — Mindenkitől nyilatkozatot kértünk arról, a KDNP tagja kíván-e maradni. Mintegy ötszázan jeleztek vissza. Papíron pár éve még háromszor ennyien voltunk, a tényleges tagság nem volt nagyobb a mostaninál — mondta Garbera István megyei elnök. — Több mint húsz településen van alapszervezetünk, a jövőben ezeket kívánjuk megerősíteni, támogatni a feladatok végrehajtásában. A.megyei elnöksépen.helyet kapott még Majtr Jenő, Bükiné Szabadíts Ilma, Katona István és Ressié Sziki Éva, akit egyben orszigos küldötté is választottal. Giczy György pártelnök ránutatott: egyetlen párt sem tftte még meg, hogy egy rossz rálasztási eredmény után szemdy szerint megkérdezze tagjait. Országosan 10 ezer kérdőívet kaptak vissza, ezzel a tagsággal vágnak neki egy hosszú építkezésnek, amelynek során megismertetik a párt helyi vezetőit. Az elnök a jelenlegi kormánypártok részéről nem tapasztal együttműködési készséget, egy nyugati típusú szociáldemokrata párttal szívesen összefogna, de ilyet meg nem talál Magyarországon. Somogy erdősítését javasolta az MNDP A régióhátrány ellen Kevesen tudják, de a déldunántúli régióban a legalacsonyabb az egy főre nemzeti összjövedelem. Ezért szorgalmazzuk, hogy a térség kerüljön be a kiemelten támogatottak körébe. Kaposvár Azt dr. Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke jelentette ki a hétvégén Kaposváron. A Magyar Demokrata Néppárt kihelyezett regionális elnökségi ülésén Somogy, Tolna, Zala és Baranya helyi szervezeteinek elnökei és megyei választmányi tagjai megvitatták a párt továbbépítésének feladatait, az EU csatlakozás és a régiók kialakításának kérdéseit. Az ülés utáni sajtótájékoztatón dr. Pusztai Erzsébet kijelentette: a térség, például Belső-Somogy erdősítési programját javasolják a vidékfejlesztési tárcának. A hátrányos közlekedési viszonyok miatt szorgalmazzák az M7-es továbbépítését, ami országos érdek az adriai kikötők miatt is. A taszári repülőtér kettős hasznosításában előbbre lépést sürgetnek. Szabados Péter, az MDNP megyei elnöke hozzá tette: akár az M9-es gyorsforgalmi autóút, akár a déli autópálya mielőbbi megépítése elemi érdeke a térségnek. Dr. Pusztai Erzsébet elmondta: a kereszténydemokrata szövetséggel rendszeresen tartanak közös elnökségi üléseket. Az MDF-fel is keresik az együttműködés lehetőségeit, de ez csak az önállóság megőrzésével képzelhető el. K. J.