Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-19 / 65. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 19., péntek Megyei körkép 3 Új üzletházat avattak Új üzletházat avattak teg­nap Barcson. A belvárosi szupermarket gazdája a he­lyi áfész, 130 millió forintot költött a beruházásra. Barcs A 2300 négyzetméteresre ter­vezett üzletház felében az áfész-szupermarket, másik felében butikok és szolgálta­tók kapnak helyet. A beruhá­zás első üteme, az áfész üz­letrésze készült el és nyílt meg tegnap. — 35 millió forintos áru­készlettel készültünk fel a nyitásra, és az üzlet megjele­nésében és berendezésében is egyediségre törekedtünk — mondta Takács László, a bar­csi áfész elnöke. — Elsősor­ban a horvát forgalomra ala­pozunk. Ez — bár lassan csökken — még mindig ak­kora, hogy jó eséllyel indítha­tunk el egy újabb üzletet. Ol­csó és jó minőségű árukra még mindig nagy a kereslet, az áfész üzleteiben az év ele­jén 19 százalékkal nőtt a for­galom. Tovább növeli az új üzlet esélyeit, hogy könnyen megközelíthető helyen, köz­vetlenül a 68-as tehermente­sítő út mellett épült meg. Egy helyi vállalkozásokból álló konzorcium az üzletház beruházója. Ennek az áfész mellett tagja a kivitelező Dráva Modul gmk is. A beru­házás folytatása az ő felada­tuk lesz, ők értékesítik a má­sodik félévre elkészülő üzlet- helyiségeket is. N. L. Megrendezett katasztrófa Taszáron (Folytatás az 1. oldalról) A gyakorlat „olajozottan” zaj­lott. Richard Hoyt százados, a nemzeti támogató egység egészségügyi főnöke minde­nütt ott termett és sűrűn osz­togatta utasításait. Tűzoltó és mentős egyaránt tette a dol­gát. Gerinc- has- fej- szem- és lábsérüléses, kézcsonkolásos beteget láttak el, s közülük a legsúlyosabbakat emelték be először a mentőkbe. A köny- nyebb sérülteket külön helyre telepítették, és pok­róccal takarták be őket. Az egyetlen „halottat” tőlük tá­vol helyezték el. A sebesültek segítségére sietők egy adatlapot töltöttek ki, amelyen a legfontosabb információkat, és a tapasztalt sérüléseket tüntették fel. Kaposvárról két mentőautó érkezett és szállította be a se­besülteket a kaposvári kór­házba. A Tallián Gyula utca egy szakaszát is lezárták az SFOR-gyakorlat miatt. Dr. Szerémy György a Somogy megyei mentőszervezet főor­vosa - aki videokamerával járta a terepet - elmondta: Mindenre' fel vannak ké­szülve; a tömegszerencsét­lenségre is. Ez egyébként nemcsak a mentők, hanem a taszári és a kaposvári tűzol­tók, valamint az egészség­ügyes SFOR-katonák össze­hangolt munkáján is érző­dött. Lőrincz Sándor Bért növelő fejlődés A béremelés, a szociális jut­tatás és a gazdasági fejlő­dés esélye volt a legfonto­sabb téma Svajda József, az MSZOSZ megyei elnökének a kaposvári Videoton MBKE Elektronikai Kft-ben tett tegnapi látogatásán. Kaposvár Gerber András, a kft ügyve­zető igazgatója adott részletes tájékoztatót a vállalat és a dol­gozók helyzetéről. Elhangzott: a csaknem 680 főt foglalkoz­tató cég folyamatosan fejlődött az elmúlt időszakban, az idén mintegy 1,7 milliárd árbevételt terveznek. Fontos kérdésnek tartják a dolgozók helyzetének javítását. Az idén kétszer — 7-7 százaléknyi mértékben — emelnek fizetést. A februárit differenciáltan hajtották végre, vagyis az alacsonyabb kerese­tűek többet kaptak, s most az átlagfizetés mintegy 45 ezer forint. Legközelebb szeptem­berben lesz béremelés. Ezt erősítette meg hozzá­szólásában Révészné Kéri Anna szakszervezeti titkár, s minderről a csarnokban Svajda József személyesen is meggyőződött, ahol munká­sokkal beszélgetett. A szakszervezed vezető rá­mutatott: korrekt, a dolgozók érdekét szem előtt tartó bér- és munkaviszonyokra van szük­ség minden területen. Olyan kollektív szerződésre, ami előnyös a munkavállalónak és a munkaadónak is elfogad­ható. (Harsányi) Útvizsgálat Simonfánál A fővárosi Grill-Team Bt szakemberei vizsgálják a 67-es út simon- fai szakaszát, ahol immár többször megsüllyedt az aszfalt. A javítás előtt tömörség-vizsgálatot végeznek a kritikus pontokon, hogy képet kapjanak a talaj állapotáról. fotó: török anett Hétvégi fogászat nem, de színházterem kell a városnak Munkát ad az ipari park Eladják a volt könyvtárat, megszüntetik a hétvégi fogászati ügyeletet és meghatározták az elkö­vetkező négy év főbb cél­jait tegnap a barcsi képvi­selők. Barcs Elfogadta a múlt évi költség- vetés végrehajtásáról szóló beszámolót és meghatározta a következő négy év főbb cél­jait a város képviselő testü­leté. A ciklusprogramban szerepel a közvilágítás taka­rékosabbá tétele, az önkor­mányzati lakásépítés folyta­tása, a művelődési központ átalakítása és színház-, mozi- , koncertteremmel bővítése. Két képviselő — Francz Re­zső és Szemere Márta — is úgy vélte: ennek a beruházásnak a megvalósítása az egyik leg­fontosabb feladata a jelenlegi testületnek. A másik: új munkahelyek teremtése. Ezt az ipari park kialakításával és benépesítésével, a kereskede­lem és szolgáltatóipar to­vábbfejlesztésével és a nem­zeti park adta előnyök ki­használásával képzelik el a képviselők. A ciklusprog­ramból kiderül: regionális szerepkört szán a Dráva Mú­zeumnak a város, és társulás létrehozásával szeretnék a környékbeli önkormányzato­kat is bevonni a fenntartá­sába. A képviselők döntöttek ar­ról, hogy mintegy 15 millió forintért eladják a Sütév rt- nek a volt ifjúsági könyvtár épületét, s megszüntetik a hétvégi fogorvosi ellátást, mi­vel kevés a beteg és sokba ke­rül a városnak. N. L. 130 millió forintból gazdálkodik az ellátó szervezet Készül a stratégia A fejlesztésekre is vonat­kozó stratégiai terv elké­szítésére kapott feladatot a tabi gamesz vezetője a képviselő-testület tegnapi ülésén. Tab A városi gamesz — gazdasági és műszaki ellátó szervezet — munkáját is áttekintették teg­napi ülésükön a városatyák. Németh Lajos vezető előter­jesztéséből kiderült: sokirá­nyú feladat ellátását kell el­végezniük, ami vonatkozik a kisegítő mezőgazdasági szol­gáltatásra, saját és bérelt in­gatlan hasznosítására, köz­utak és hidak üzemeltetésére éppúgy, mint a város és köz­séggazdálkodási szolgáltatá­saira. A múlt évben 131,4 millió forint bevétellel gazdálkodó szervezet 88 dolgozót foglal­koztatott, közülük 67-et köz­hasznú munkában. Elhang­zott: az önkormányzat meg­bízásából 166 lakást kezel­nek, a lakbérekből 1998-ban 7,4 millió forint folyt be. A lakbérhátralék pedig megha­ladta az 1,1 milliót. A bevé­telből karbantartásra és fel­újításra csaknem ötmilliót költöttek. 1996 és 1998 kö­zött 37 lakást értékesítettek. A városi kábeltelevíziós rend­szer üzemeltetése is a felada­taik közé tartozik. A jobb vé­tel megteremtése érdekében csillagpontos bekötéseket kezdtek, ami egyébként meg­teremtheti az előfizetői fegye­lem javítását is. A testület - a településfejlesztési bizottság javaslata alapján - arra is kö­telezte a szervezet vezetőjét, hogy május 15-ig a stratégiai terv kidolgozásával együtt, készítsen kimutatást a szemé­lyi és tárgyi feltételekről, va­lamint a napi feladatok ellátá­sát akadályozó gondokról. (Krutek) HÍREK Új tisztifőorvos Dr. Czeiner Mártát bízta meg Nagyatádon a városi tisztifőorvosi teen­dők ellátásával az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. A fő­orvosasszony sikeres pályá­zatával nyerte el új tisztjét, s március 15-étől látja el tiszti­főorvosi teendőit. Dr. Czeiner Márta belgyógyász szakor­vosként tíz évig dolgozott a kórház 2-es számú belgyó­gyászati osztályán. A falusi turizmusról Egy hetvenöt millió forintos Phare pályázat előkészítésé­ről tanácskoztak tegnap a kadarkúti polgármesteri hiva­talban. A falusi turizmusra kiírt pályázatról Takács Já­nos kadarkúti jegyző tartott tájékoztatót. Az összejövete­len tizenhárom zselici telepü­lés képviseletében polgár- mesterek, gazdasági vezetők és vállalkozók vettek részt. Osztatlan teher Évente mintegy 20 millió forintot ál­doz kórházára Marcali ön- kormányzata. Az intézet 50 település, köztük három vá­ros betegeinek ellátását vál­lalta, támogatást mégis csak a helybeli önkormányzattól remélhet. Központi többlet- forrás hiányában Dr. Sütő László polgármester most a terhek településenkénti, la­kosságarányos megosztását szorgalmazza. Több gyermekre áldoznak Tizennyolc általános iskolás és öt óvodás gyermek jár na­ponta a 141 lakosú Gadácsról Somogyszilba. A kicsik száma az utóbbi években egy betelepült német család ré­vén öttel szaporodott. A tele­pülés önkormányzata idén hatezer forinttal többet, évi 37 ezer forintot fizet egy-egy gyermek után a szili isko­lába, óvodába. A buszköltsé­get, évi 110 ezer forintot is átvállta az önkormányzat. Vizsgázott kereskedők Huszonnégyen adtak számot felkészültségükből tegnap a Kisosz kaposvári vizsgáján. A kereskedői-boltvezetői tanfo­lyam hallgatói számoltak be a tanultakról. A sikeres megmérettetést követően je­lentősen nő az elhelyezke­dési esélyük. Tűz és víz adott munkát Két avartűzhöz riasztották a tűzoltókat tegnap Ádándon a vasútparton, míg Nagyatádon a honvédség területén lob­bant lángra az avar. A barcsi tűzoltók pedig félméteres vi­zet szivattyúztak ki a hely­beli Noszlopy általános is­kola pincéjéből. Tavaszváró törökkoppányban Az emberszerető hivatal és a daloló menyecskék A csalóka napsütés teg­nap reggel utcára csalo­gatta Törökkoppány lakóit. Ritka esemény volt a falu­ban: kirakodó vásár. Ösz- szesen három sátor állt: egy ruhás, egy műanyagos és egy szerszámos. Nyugdíjfizetés után nagy ke­letje volt a portékáknak. Főleg a kertművelő eszközöket ke­resték az emberek, hiszen kö­zelít a tavasz, itt a kerti mun­kák ideje, most derül ki melyik szerszám lett használhatatlan, melyik vásott el, melyiket kell kicserélni. Az önkormányzat dolgozó­inak nincs ideje a vásárba járni, hiszen a határidők, az ügyfélfogadás nem alkalmaz­kodik ezekhez a földi hívsá- gokhoz. Bognár Hajnalka kör­jegyző hét éve foglalkozik a falu gazdasági, jogi, államigaz­gatási ügyeivel. Kezdőként ke­rült ide az ismeretlenbe egye­dül, család nélkül. Megszokta, megszerette, az itteni embere­ket, szinte jobban ismeri őket, mint szülőfaluja lakóit. Jelen­leg is tanul, a Pénzügyi és Számviteli főiskolára jár. Fon­tosnak tartja a hivatal dolgozó­inak a képzését is. — Itt az ember nem egyszerű hivatalnok, hanem békebíró is egy személyben. Minden kí­vánságnak nem lehet eleget tenni, a népszerűtlen intézke­déseket is el kell fogadtatnom. Ezt a munkát szeretet nélkül nem lehet végezni - mondta. Veinpemé Maurer Edit Tö­rökkoppány szociálpolitikai védőnője és gyámügyese sze­rint az embereknek érezniük kell, hogy valaki törődik velük, hogy a hivatal van az ügyfele­kért. Munkánk attól addig tart, amíg itt vagyunk, soha sem az órát nézzük. Ő az önkéntes tűzoltó egyesület egyik lelkes aktivistája is. Siófok és Kapos­vár messze van, ha tűz van aki él és mozog a faluban segít ol­tani. Csak azt a régi tűzoltó au­tót lehetne felújítani. Öt óra után gyülekeznek a lányok, asszonyok az iskolá­ban, kezdődik a menyecske­kórus próbája. Az arany minő­sítésű kórus a húsvétra készül. A templomban énekelnek Passiókat, ilyenkor a jó torkú férfiak is besegítenek. Egyéb­ként helyi nótákat, somogyi és erdélyi népdalokat énekel a 15 asszony. A jó hangulatú pró­bákon megvitatják az élet dol­gait is, és egy kis ^pletykára is van idő. Brenner Eva szerint - aki 5 éve vezeti a kórust - ápolni kell a hagyományokat, szívet melengető, amikor ezek a lányok, asszonyok az eredeti koppányi népviseletben szín­padra lépnek. Sajnos nekik is anyagi gondjaik vannak, fellé­péseket kellett lemondani, mert nem volt pénzük az úti­költségre. Ha sikerül közös egyesületet összehozni a spor- tolűkkal, nagyobb lesz a hiva­tal támogatása, és pályázni is tudnak. Szarka Ágnes (Folytatjuk) A hivatalban mindenkinek igyekeznek segíteni FOTÓ: SZABÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents