Somogyi Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-11 / 59. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. március 11., csütörtök Megyei körkép 3 Tavaszváró öreglakon Bizakodó fiatalok, a falu címere es ä jólelkű grófné Nagy gondot fordítanak a tehetséggondozásra fotó: kovács Az öreglaki költségvetés legjelentősebb tétele az óvoda és az iskola fenntartása. Horváth Endre polgármester szerint ez jó befektetés, mert a községnek csak akkor lesz jövője, ha itt alapítanak majd családot a fiatalok. Minden évben több gyerek kerül az óvodába és az iskolába Öreglakon. Ez pedig azt bizonyítja: az itt letelepedő fiatalok bíznak a jövőben. Az önkormányzat az idén 45 millió forintot fordít a 172 óvodásra és a 157 iskolásra. Sziliné Kardos Erzsébet, az iskola igazgatóhelyettese azt mondta: az volt a legfontosabb céljuk, hogy nyitott iskolát teremtsenek, ahol a szülő a pedagógusok partnere. Az intézmény ennek érdekében rendszeres nyílt napokkal várja a szülőket. Az oviban tegnap tartottak nyilvános foglalkozásokat. Ko- hánné Kuntz Margit, az óvoda vezetője elismerésnek tekinti, hogy a szülőknek több mint a fele most is kíváncsi volt a munkájukra. Mindkét intézményben arra törekszenek, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt azért, mert egy kis faluban laknak. Ezért az iskolában emelt óraszámban tanítanak idegen nyelvet, nagy figyelmet fordítanak a tehetség- gondozásra, és kiemelten kezelik a számítástechnika oktatását. A tanulók egyhar- mada minden évben gimnáziumba megy továbbtanulni. Az idén a kereskedelmi a legnépszerűbb: a 16 végzős tanuló közül hét ezt választotta. Az öreglaki diákok a tanulmányi versenyeken is megállják a helyüket. Az iskola büszkesége Berdár Balázs, aki rendszeresen győztes biológia- és matematikai versenyeken, de a sportban is remekel. Horváth Endre polgármester a napokban ajándékba kapott egy rézből készült apró grófi címert, amit Kiss Ferenc talált — még az ötvenes években — a kastély pincéjében. A Jankovich család címermotívumai is ott vannak az új falucímeren — amelyet Gálffy Péter budapesti kutató készített —, és terveik szerint a tornacsarnokkal együtt avatnak fel. A gazdag nemesi família egyébként az 1660-as években úgy került a településre, hogy egyik daliás ősük feleségül vette a laki birtokos Tahi család Heléna nevű lányát. A grófok 1944-ig éltek Öreglakon. Legtöbbet Végh Jánosné, a család szövőműhelyének egykori vezetője tud róluk, mert rendszeres kapcsolatot tart több Jan- kovich-leszármazottal. Úgy meséli: a háború elől menekülő család Afrikában telepedett le, s ott Jankovich Elemér gróf cukorgyárigazgató lett. Felesége, a 91 éves grófné — akit kedves és jólelkű asszonynak ismertek — ma Bajorországban él, nyolc gyermeke közül egy tért visz- sza hazánkba. (Folytatjuk) Fábos Erika Zárolt támogatás Az önkormányzatok elszámolása szigorú rendben történik fotó: lang Róbert Somogybán minden ön- kormányzatot érint a szigorítás, hogy az állami támogatás mintegy 2 százalékát zárolják. A zárlatot csak akkor oldják fel, ha az év második felében javul a gazdasági helyzet. Megyei körkép Megyénkben csaknem száz önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település található. Ezek az önkormányzatok megkaphatják a tavalyi támogatás összegét, de sokkal szigorúbb feltételekkel szabályozzák a személyi, dologi és szociális jellegű kiadásokat. Azok a kis városok melyek középiskolát működtetnek - Tab, Csurgó, Nagyatád, Csodavárás csőd után (Folytatás az 1. oldalról) Hitelezőnkkel olyan megállapodás született, amely szerint csak a kötelező feladatok ellátására költhetünk, különben nemcsak a tőketartozást, hanem ezzel egyidejűleg a kamatot is levonják tőlünk — mondta Tóth László polgár- mester. — Jelenleg úgy élünk, hogy bármire szeretnénk pénzt fordítani, előtte ki kell kérnünk az OTP véleményét. így ez az idei évük jobbára vesszőfutáshoz hasonlít. Majdnem a duplájára emelték a kommunális adót, és az idén először iparűzési adót is kivetettek. Mindjárt a maximumot: 1,7 ezreléket fizettetnek a vállalkozókkal. Ön- kormányzati kasszából a pedagógusokon kívül senki más nem kap fizetésemelést. A 16 pedagógus szerencséjére - nekik a törvény kötelezővé tette -, a hivatali apparátus, az intézmények műszaki és konyhai dolgozói — 35-en — azonban egy fillér bérnöveMarcali - szintén az önhikis kategóriába tartoznak, hiszen az intézmények elviszik a költségvetésük zömét. Mikics Sándomé, az államháztartás iroda vezetője, igazgató-helyettes elmondta:- az idei önhikis támogatások kiírása hivatalosan március végére várható. Előlegként a tavalyi támogatás 60 százaléka adható, de ezeknél az önkormányzatoknál is zárolják az 1,9 százalékot. Az elmaradott térségek, ahol hiányzik az út, a gáz, a csatorna, az átlagosnál nagyobb a munka nélküliség, a személyi jövedelemadó fejlesztésre fordítható részének száz százalékát felhasználhatják. De csakis fejlesztésre. Szarka Agnes kedésre sem számíthatnak. — Úgy fogadtuk el az idei költségvetést, hogy ha valami csoda folytán pénzhez jutunk, a dolgozóink visszamenőleg megkapják az emelést — mondta a polgármester. — Természetesen így is zúgolódtak az emberek, de nem tehettünk mást. Komoly beruházásban nem gondolkodhatnak Udvarhelyen, csak tűzoltó munkára van lehetőség. Az intézményfelújítás — bár kellene — elmarad, intézmény megszüntetésére azonban nem kényszerülnek. A bizonytalan sorsú bölcsőde is marad, hiszen 15 gyereket gondoznak, s nagyjából elegendő a fejkvóta. Udvarhelyen elmondták: a költségek további csökkentésének egyik módja a körjegyzőség kialakítása. Berzencén és Bé- laváron is van önálló jegyző. A körjegyzőség felé tereli az önkormányzatot az is, hogy a saját jegyzőjük nemrég elköszönt. Nagy László Rönkök a minta vagonban (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi bemutatón kiderült: az új rakodási mód cseppet sem bonyolultabb mint a régi. így azonban az eddigi 32-35 tonna helyett akár 54-58 tonna is felfér egy vagonba — még hársfából is 40-42 tonna — vagyis az egy köbméterre eső szállítási költség jóval kisebb lesz. A vasúti szakemberek szerint ebbe még a kitermelés és a rakodás közti szállítás költsége is belefér. A három legnagyobb feldolgozóüzem — Mohács, Szombathely és Vá- sárosnamény — mindegyike rendelkezik ipari vágány-hálózattal, nem jelent problémát az átállás. — Mi örömmel fogadtuk a MÁV terveit, és szívesen segítettünk abban is, hogy ez a szakmai nap sikeres legyen — mondta Bóna József a Sefag Rt vezérigazgatója. — Évente 60 ezer köbméter fát szálltunk a hazai feldolgozóknak, így nekünk sem mindegy, mennyibe kerül a fuvar. A legtöbb erdőgazdaság rendelkezik a szükséges rakterű- lettel és rakodógéppel, plusz beruházást nem igényel. Úgy látom, a többi kolléga is elégedett a hallottakkal, hiszen hosszú távon mindenképpen gazdaságosabb ez a módszer. Bobál István szakigazgató még azt is hozzátette: idén közel 50 millió tonna áru fuvarozása szerepel a tervükben. A fa lehet a referenciájuk, hiszen a többi tömegáru esetében is szeretnék visszaszerezni a fuvaroztatók bizalmát. Varga Ottó HÍREK Egység a törvényességért A somogyi kormányhivatalban tartottak tanácskozást tegnap a megyei főügyészség, a Tákisz és a számvevő- szék vezetőinek részvételével. A találkozás célja az volt, hogy összehangoltabbá tegyék az ellenőrzéseket. Megállapodtak abban, hogy megteremtik az információcsere lehetőségét. Félévenként közösen értékelik Somogy törvényességi helyzetét. Házra dőlt a fa Nagyatádon kidőlt a meglazult földből egy fa, s a közeli házra zuhant. A törzset a helyi tűzoltók távolították el. A balaton- lellei egységet vízszivattyúzáshoz kérték, a Napsugár utcában egy ingatlanról távolítottak el nagymennyiségű belvizet. Szépen, magyarul A Szép, magyar beszéd OKTV verseny országos döntőjébe jutott a gimnáziumi kategóriában Izsay Szilvia (csurgói Csokonai) és Székely Áron (marcali Berzsenyi). A szakképző iskolások közül Bódi Bernadett (kaposvári kereskedelmi) és Molnár Katalin (siófoki Krúdy) jutott az országos döntőbe. Somogy Békésnek segít Megyénk ismét segélyakciót szervez a kelet-magyarországi belvíz sújtotta és az árvíz fenyegetésében élő lakosságnak. Ezúttal Békést támogatja. Kaposvár Ezt tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Elmondta: a segítségnyújtást koordináló bizottság - a közigazgatási hivatal, a polgári védelem, a megyei védelmi bizottság és a vöröskereszt - tagjai döntöttek arról, hogy egyetlen megyének próbálnak segíteni. Domonkos László, a békési közgyűlés elnöke már megadta az első információkat arról, hogy miben szenvednek hiányt. A segítségnyújtást koordináló Czipó Ervin ezredes, megyei polgári védelmi parancsnok elmondta: Békésben jelenleg 38 ezer hektárnyi területet borít víz. Harminc településen védekeznek a belvíz ellen, s eddig 15 családot telepítettek ki. Kevés azonban a kis- és középteljesítményű berendezés - ezeket a békésiek kellő garanciával, költségtérítés ellenében várják. A lakosság pénzzel segíthet, a felajánlások sorsa nyomon követhető. Csekket a vöröskereszt- és a PV-kirendeltségeken adnak. Egyéni adományokat a karitatív szervezetek közvetítésével lehet eljuttatni Békésbe. B. T. S % jKS: Szeretek ilyenkor 7" ■ Miútnak indulni, és figyelni az ébredező várost. Szeretek autózni a még csendes md forgalomban. ifi ■ Es szeretem az autómat. SUZUKI. A mi autónk. a párás hajnalokat, amikor