Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

Fiatalok, csinosak, kevés élettapasztalattal A magyar bíró nem egy Lord X, viszont fiatal, nő és nemzet­közi viszonylatban is elismert. Ez a német bírói akadémia által szervezett nemzet­közi konferencián, Trierben hangzott el, ahol Magyarorszá­got dr. Makai Lajos, a Somogy Megyei Bí­róság büntetőkollé­giumának vezetője képviselte. Az, hogy milyen egy or­szág „bíróképe”, sok mindent elmond az otta­ni jogrendszerről, ítélke­zési szokásokról is. A magyarországi bírói gya­korlatot egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik a kontinens nyugati orszá­gaiban is. — A magyar bírók fia­talok, a kétezernégyszáz tagú bírói kar több mint felét kevesebb mint 10 éve nevezték ki — mondta dr. Makai La­jos. — Évek óta köztu­dott, hogy itt akár 24 évesen is a bírói székbe ülhetett valaki. Mond­hatni, kellő élettapasz­talat, gyakorlat nélkül. De bíróhiány volt, így nem lehetett mit tenni. Másutt — például Angliá­ban — harmincöt évesnél fiatalabb jogászt nem is neveznek ki bírónak. A másik „rekord”, amelyet hazánk tart az, hogy a tes­tület hetven százaléka nő. Európában ez a legmaga­sabb arány. Olaszország­ban például csak har­minc, Franciaországban ötven százalék, Angliá­ban pedig egyetlen női bí­tatáiban ró van. Somogybán 44 bí­rónő és 36 bíró hozza az ítéleteket. — A gyakorlatban je­lent-e hátrányt vagy ép­pen előnyt, hogy sok a nő a pulpituson? — Talán csak amiatt hátrány, hogy — aho­gyan azt a természet diktálja — a nők szülni mennek, gyereket ne­velnek, s ha a mostani ritmus, a jogszabály- változások tempója mellett néhány évre ki­esnek a gyakorlatból, már nagyon nehéz lesz visszazökkenni. Egyéb­ként nem kapnak „ke­vésbé rázós” ügyeket és semmivel sem neheze­dik rájuk kisebb teher, mint férfi kollégáikra. Az egész bírói karra jel­lemző, hogy nagyon le­terhelt. Ez különösen a fővárosra igaz, és ott is a polgári ügyszakra. De So­mogybán sem ritka, hogy egy bíró kezében százöt- ven-kettöszáz ügy van egyidőben. Valamivel jobb a helyzet a büntető perekben: az ideális az lenne, ha egy bíró 60-70 ügyet tárgyalna folyama­tosan. Somogybán ez így is van — 66 a tavaly de­cember végi átlag — a fő­városban azonban nem ritka a 200 sem. — Ezen a téren tehát „negatív rekordokat" dön­tünk meg. — Igen, de nálunk más az ítélkezési rend­szer. Európa sok országá­ban ismerik a békebírói rendszert, a kihágási bí­ráskodást. A bírók elé csak a legrázósabb ügyek kerülnek. Nálunk pedig mindent bírói útra terel­tek. Angliában például mindössze 600 bíró van. Egzisztenciájuk, anyagi és erkölcsi elismertségük messze a magyarországi fölött van. Az angol bíró valóban egy „Lord X”, megjelenésében, maga- biztosságában, határo­zottságában is... — Pedig nem biztos, hogy felkészültebb és ta­pasztaltabb, mint ma­gyarkollégája... — A magyar bírák fel­készültsége nemzetközi összehasonlításban is el­ismert. Lehet mondani, hogy emiatt övezi egyre nagyobb érdeklődés a magyar bírói kar munká­ját. Az EU-csatlakozás jo­gi területen sem lesz kön­nyű: az európai jogi nor­ma több mint húszezer jogszabály befogadását és alkalmazását jelenti. Az uniós országok jogi szakemberei azonban úgy látják: a magyar bí­rói testület képes lesz erre. (Jakab) 1999. február 7. Közéből Harmadik oldal Egy renitens amerikai Elítélték a mutogatést Háromszázezer forint pénz- büntetésre ítélt a kaposvári bíróság egy amerikai férfit, akit egyebek közt szemérem- sértéssel vádoltak. Randall Allan Morris egy amerikai telefontársaság alkalmazottjaként jött Magyarországra, főiskolai, közgazdasági-marketing mene­dzseri végzettséggel. Az utóbbi időben azonban már nem volt munkája, állítása szerint itteni ba­rátainál „vakációzik”, s persze ar­ról is gondoskodott, hogy ne le­gyen eseménytelen a vakációja... Májusban a McDonald's parkoló­jában keveredett összetűzésbe. Hajnalban a mc drive részre ka­nyarodott be autójával. A kiszol­gálást azonban túl lassúnak talál­ta, s azt is személyes sértésnek vette, hogy gyalogosok is sorban álltak néhányan az ablaknál. Egyi­kükkel vitába is keveredett, s a szóváltás egy ökölcsapással ért vé­get. Ez az amerikai féltől szárma­zott... Sőt: ezzel még nem fejező­dött be az összetűzés, mert egy autó körül kergetőzni kezdett a két férfi. Utói ugyan nem érték egymást, az autó viszont igencsak kárát látta a „játszadozásnak”, mi­után amerikai barátunk dühében jókat rúgott és csapott a szeren­csétlen jármű oldalára és szélvé­dőjére. Ennél is kellemetlenebb ügybe keveredett októberben. Egy átmu­latott, görbe éjszaka után hiába kereste lakáskulcsát. Más lehető­séget nem talált: a közeli zöld öve­zetben, egy pádon töltötte az éj­szakát, éppen a Kinizsi iskola ud­varán. Reggel egy kissé kótyago- san ébredt, s a szokásos reggeli szükségek sem kerülték el... Le­csupaszította altestét és nekilátott némi reggeli teendőinek. Csak­hogy akkor már gyerekek is voltak az iskola udvarán, sőt egy arra já­ró fiatalasszony is látta ténykedé­sét. Morris a bíróságon azzal véde­kezett, hogy nem nemi indíttatás­ból vette elő, csak nagyon hajtotta a szükség, hogy könnyítsen ma­gán. Ezt intézte el, nem „mutogat­ta” magát. Ha így is van, meglehe­tősen furcsa szertartás szerint tet­te, merthogy míg egyik kezével fogta, a másikban pénzt lobogtat­va csalogatta a kislányt, baby-nek szólítva. Mindenesetre a bíróság — dr. Tarr József büntetőtanácsa — nem tartotta túl hihetőnek az ame­rikai védekezését, és 300 ezer fo­rint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és ügyvédje három nap gondolkodási időt kért. Helyreigazítás Kölcsön teher visszajár címmel a So­mogyi Hírlap Vasárnap Reggel január 31-i számában azt írtuk az OTP illeté­kesének információja alapján, hogy Barcs önkormányzata nem alkotott rendeletet a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhítését célzó szociális támogatások jogosultsági feltételeiről. Dr. Bencze La­jos jegyző közölte, hogy Barcs képvise- lő-testülete 1998. december 25-én sza­bályozta az adósságkezelés rendjét. A lakáshitel törlesztésnek ezzel a lehető­ségével azonban sajnos csak két adós élt. Nekik 161 687 forint támogatást nyújtott az önkormányzat. Ha lett vol­na igény, akkor több millió forint támo­gatást tudtak volna nyújtani. Neki Szenyér lett Tibet Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer a festményeim árából veszek majd tejet és kenyeret Milliós éttermi számlák és nyilvá­nosan zajló maffiaharcok után mostanában egy honfitársunk rontja nem csak az ország, hanem a magyar férfiak megítélését is. A hónapok óta húzódó, tulajdonkép­pen családi viszálykodás króniká­ját hallgatva, aligha jut eszünkbe az, hogy a hírhedt Ferencnek a szerelemtől ment volna el az esze. Sokkal inkább igaz ez egykori szí­ve választottjára, aki maga is beis­meri, igen nagy árat, közel 40 mil­lió forintot, fizetett a naivitásáért. A történet romantikus regénybe is be­illő fordulatokkal 1989-ben kezdődött. A Németországban vendégmunkásként dolgozó szegény magyar fiú és a már nem fiatal, de gazdag szőrmek­ereskedőnő egymásba szerettek. Még­hozzá, ahogy egy ilyen regényhez illik, első látásra. A sors azonban, a lírikusán pornográf műfajban jártas szerzőkkel ellentétben nem volt jó rendező. A lányregények happy endje ugyanis el­maradt. Sőt, a történet kimondottan rossz véget ért. Legalábbis Brunhilde Weyen számára. Az 51 éves német nő sosem volt férj­nél, hosszabb kapcsolatai azonban vol­tak. Ferenc kedvéért egy akkoriban hét éve tartó szerelmet számolt fel. Ferenc ugyanis férfias volt, kedves és udvarias, és ami szintén nem mellékes, nagyon szerelmes Brunhildébe. A nem éppen ifjú szerelmespár két év után úgy dön­tött Magyarországra költöznek és vál­lalkozásba kezdenek. Ehhez az alapot Brunhilde pénze jelentette. A közel 40 millió forintból panziót akartak építeni, hosszas keresgélés után Csobánkán. A munka megkezdődött és időközben felépült a saját házuk is. A panzió épí­tésével azonban csak szerkezetkész ál­lapotig jutottak, mivel a pénz — nem kis részben Ferenc tékozló életmódja miatt — elfogyott. A szerelemmel együtt, ami egyenes arányban csökkent Brunhilde vagyonával. Az új házba Fe­renc már a német nő nélkül költözött. Fiatalabbat talált és időközben „üzlet­emberré” avanzsált. A világot bejárt nő ezek után került, tulajdonképpen saját kérésére, a somogyi kis faluba Szenyérbe. — Ferenc megismerkedett egy másik nővel aztán elhagyott — meséli Brunhilde Weyen. — Arra kértem, hogy vegyen nekem egy házat, hogy ne le­gyek a közelükben. Az összes pénzem nála volt. Én nem beszélek magyarul és azt sem feltételeztem, hogy be fog csapni. Amikor már láttam, hogy így alakul, próbáltam intézkedni, de Fe­renc folyamatosan becsapott, megvert és bezárt a lakásba. Ellopta az ékszere­imet és a bundáimat is. Hosszú kérlelés után aztán azzal állt elő, hogy vett ne­kem egy házat. Akkor hozott ide Szenyérbe. Az összedőlni készülő régi paraszt­háznak egyetlen szobája van lakható. Víz nincs, fűteni pedig csak egy roz­zant cserépkályhával lehet. — Amikor megérkeztünk először azt hittem rám dől a ház és vele együtt a vi­lág is. Két napig csak feküdtem és sír­tam, aztán rájöttem, hogy össze kell szednem magam, mert senki nincs aki segíthetne. A tévémet elcseréltem tüze­lőre, elkezdtem ismerkedni a szomszé­dokkal és gondolkozni kezdtem, mit te­hetnék? Az RTL-klub segítséget ígért. Azóta két ügyvéd is jelentkezett és a német konzul is írt egy levelet amiben segítséget ajánlott. Sajnos, azonban eb­ben nemigen bízhatok, mert a német törvények szerint még nem vagyok nyugdíjas és munkaképes vagyok.- Mondja, pénze nincs. Miből él? — Amire itt nincs szükségem, azt el­adom. Gyerekpulóvereket kötök, für­dőszoba szőnyegeket fabrikálok és fes­tek is. Régen ez volt a hobbim. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer a festményeim árából veszek majd ke­nyeret meg tejet. — Nem látszik elkeseredettnek. — Pedig az vagyok, de nem hagyha­tom el magamat. A festészet és az ope­raéneklés mellett hobbim a kártyave­tés. Régebben, amikor boldognak érez­tem magam, nem hittem el amit a kár­tyák mondtak. Most már tudom, rosz- szul tettem. Mostanában biztatnak a la­pok. Azt jósolják kijutok ebből a csává­ból. — Mihez kezd majd és hol? Haza­megy Németországba? — Ott is elölről kellene kezdenem és tudom, hogy hihetetlen, de szeretem a hazájukat. Ilyen körülmények között otthon lehet, hogy már éhen haltam volna. Itt segítenek az emberek, ahogy tudnak. Rossz emberek meg mindenütt vannak. Itt is ott is. Azt hiszem mara­dok és ha sikerül visszaszereznem a pénzem egy részét, akkor nyitok egy népművészeti boltot. Ez az álmom.- Németországban utoljára miről ál­modozott? Emlékszik még?- Arról, hogy elutazom Tibetbe. Most meg csak egy kicsi házikót szeret­nék, ahol fürödni is lehet. Ugye milyen kiszámíthatatlan az ember sorsa? — Új élet, új férfi? — Előbb az ördöggel. Magyar férfit? Soha többet. Fábos Erika

Next

/
Thumbnails
Contents