Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-06 / 31. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. február 6., szombat Kaposvár 5 Kártyapartiból börtön Németországban csípték el a tettest, négy év után Hogy egy kártyapartiból hogyan lesz két év nyolc hónap börtön? Egy kis csetepatéval és némi rablással, mint ahogyan azt Papp Tibor esete is példázza, akinek ügyében most hozott ítéletet a bíróság. Papp Tibor az Iszák utcai rock-klubban múlatta az időt. Ott kártyázott Zsalakó Csaba is, sőt, éppen vesztésre állt. Oda is szólt kártyapartnerének: „egyél pénzt!”. Papp Tibor — ki tudja miért — úgy érezte, ezért elégtételt kell vennie a kártyapartner nevében. Fogta magát, és alaposan megverte-rugdosta Zsalakót. A többiek csak nagy nehezen tudták lecsillapítani „lo- vagias hevét” és kimenekíteni a helyiségből az agyba- főbe vert fiatalembert. Ez is ideig-óráig sikerült csak, Papp ugyanis társával, Török Jánossal utána ment és folytatta a „leckéztetést”. Papp ütött tovább, Török addig Zsalakó Csaba zsebében kotorászott. Miután ez ellen a sértett tiltakozni akart, és rácsapott a kutató kezére, még nagyobb ütle- geket kapott. Végül a két támadó elvette tőle óráját, pénzét, öngyújtóját és to- vábbállt. A fiatalembert pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel kezelték. Mindez több mint négy éve történt. Török János meg is kapta büntetését, négy év fegyházat. Papp Tibor ügyében pedig azért csak most született ítélet, mert még a tett éjszakáján elhagyta az országot. Nemzetközi körözés, négy évig tartó kalandos kutatás után most hozták haza Németországból. A Kaposvári Városi Bíróság, dr. Völgyi Dezső büntetőtanácsa hozott ítéletet ügyében: rablás és súlyos testi sértés miatt két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Jakab) Jelmezben igazi a farsang Van, aki saját maga készíti, van aki úgy kölcsönzi, egy a lényeg: a farsangot csak jelmezben lehet igazán vidáman köszönteni. Aki nem tud dönteni, hogy minek öltözzön e jeles napon, végső esetben a színház jelmeztárában is segítséget kaphat. fotó: török Roma-hegyi vigasz Ot ev eredményei mellett meg tennivaló is maradt Születésnap a vízműveknél Ót éves születésnapját ünnepelte tegnap a teniszklub éttermében a Kaposvári Vízművek Kft. Az évforduló alkalmából tartott rendezvényre a cég tulajdonosait, dolgozóit, valamint a céggel koncesz- sziós szerződésben álló négy település polgármestereit hívták meg. Ift Miklós, a vízművek ügyvezető igazgatója hosszasan sorolta az elmúlt öt év eredményeit. Elmondta: az előzetes tervek szerint, folyamatosan igyekeztek javítani a vízellátás minőségét, ám még maradt tennivaló bőven. A cég öt év alatt 607 millió forint koncessziós díjat utalt át az ön- kormányzatoknak. Ift Miklós jó döntésnek tartotta, hogy a települések ezt a pénzt visszaforgatták a vízellátásba és értéknövelő víziközmű felújításokat sikerült belőle végrehajtani. Az egyik legnagyobb kaposvári beruházás, a vastala- nítóművek üzembe helyezése és a csőrendszer megtisztítása tavaly ért véget, a víz minősége azonban néhány környéken még hagy kívánnivalót maga után. Ugyanezt említette rövid köszöntőjében Szita Károly polgármester is, aki szaván fogta az igazgatót és azt kérte, hogy a szakemberek még az idén próbálják orvosolni a problémákat. Az évfordulós ünnepen mutatták be a Víziközmű ellátás Kaposváron a XX. században című könyvet is, amely teljes áttekintést nyújt a megye- székhely e századi vízellátásáról. Kétarcú városrész Az elmúlt években megszépült a Berzsenyi utca, ám, mint képünkön is látszik, bőven van még tennivaló. A modern hipermarkettel szemben a romos házak bontásra várnak. fotó: király j. béu Programajánló Farsangi karnevál lesz ma a városban: a múzeumnál 8- kor nyit a kézműves udvar, 10-kor az Együd művelődési központban játszóház, a Táncsics gimnáziumban népi mesterségek bemutatója kezdődik. 13 órától a Kossuth téren farsangi népszokásokat mutatnak be a kaposfüredi nyugdíjasok klub tagjai. 14 órától a Munkácsy gimná- zium-Kossuth tér útvonalon a maskarások, alakoskodók felvonulását - a megye szinte minden számottevő népi együttese, hagyományőrző csoportja közreműködésével - láthatják az érdeklődők. A Vaszary Képtárban 16 órakor nyitja meg a Magyar Groteszk 1999 - IV. országos képző-, iparművészeti és fotópályázat tárlatát Lóska Lajos művészettörténész. Hírek Parkolási tilalom A mai farsangi forgatag a forgalmi rendben is változásokat okoz: a Kossuth teret 12.30 órától várhatóan 17 óráig lezárják. Emiatt a 12-es autóbusz a fenti időben megváltozott útvonalon, az Achim- Berzsenyi-Kontrássy-Zárda utca útvonalon közlekedik. Ebben az időben az autósok sem parkolhatnak a téren. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: Febr. 6., 4, 6: ÁTKOZOTT BOSZORKÁK (am.) 8, negyed 11: A KÖZELLENSÉG (am.) Febr. 7., 4, 6: ÁTKOZOTT BOSZORKÁK (am.) 8: KÖZELLENSÉG (am.) Mottó: dr. Martyn Róbertét, a 96 éves hegyi tanárt választotta díszpolgárának Kaposvár. Egyszer volt, hol nem volt... De ez nem mese, hanem a valóság. Életem egyik legszomorúbb, de később dr. Martyn Róbertnek köszönhetően legörömtelibb időszakáról szól a történet. 1952-t írtunk. Másfél napos vajúdás után megszületett nagyon várt kislányom. Abban az időben még nem vitték mindjárt a csecsemőt az anyjához. Csak másnap. Amikor reggel 6 órakor behozták, az öröm helyett a rémület ült az arcomra; kisbabám fejének jobboldalán egy tojás nagyságú, baloldalán egy dió nagyságú daganat szörnyű látványa tárult elém. Kérdésemre orvos is, dada is csak annyit mondott: bizony, sokáig tartott a vajúdás, nehéz szülés volt. Nagy volt a baba. Ez a szülés megkínozta nem csak az anyát, hanem a babát is. Ezeket a szüléssel járó daganatokat hematómának hívják. Fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent, de a szót megjegyeztem. Egyébként megnyugtattak, hogy a baba tökéletesen egészséges, de arról hogy a fején éktelenkedő he- matómákkal mit csinálnak, senki nem szólt egy szót sem. A kórházból hazajövetelünk után kétségbeesve kerestünk valakit, aki legalább tanácsot adna, hagy hova forduljunk. Az Alföldről kerültünk Somogyba, sem rokonunk, sem ismerősünk nem volt senki. Elmentem egy gyermekorvos magánrendelőjébe, aki a kórház gyermekosztályán dolgozott. Ámikor meglátta, rögtön említette, hogy emlékszik rá, mert ez a baba tegnap még bent volt a kórházban. A jövőt firtató aggódó kérdéseimre, hogy idővel eltűnnek-e ezek a daganatok, azt mondta: — Ez olyan ritka, nagy méretű hematóma, ami teljesen soha nem fog felszívódni; majd hordjon olyan frizurát a kislány, amely eltakarja. Kaposvári utcákat járva többször láttam egy másik gyermekorvos névtábláját, így innen egyenesen oda mentem. A doktornő megerősítette az előbbi orvos véleményét, amely szerint ez soha nem fog beavatkozás nélkül elmúlni. Ha van másik városban vagy Pesten ismeretségem, ő bármelyik kórházba azonnal beutal, mert így semmiképpen sem maradhat ez az egyébként szépen fejlett, egészséges csecsemő. (Akkor még nem volt szabad orvos- és kórházválasztás, mindenhova beutaló kellett). Tanácstalanság és kétség- beesés lett úrrá rajtunk. Időközben megérkezett Szolnokról a nővérem, mert a keresztelő időpontja ki volt tűzve. Szóba került a Róma- hegyi tanár, akiről már ő is legendákat hallott, és vele határoztuk el, hogy nem megyünk addig sehova, amíg meg nem mutatjuk neki. Másnap konflissal döcögtünk a Róma-hegyre. (Mert akkor taxi még nem volt!) A rendelőként használt kis melléképület körül megszámlálhatatlan sokaság várakozott türelemmel, ki-ki elbeszélve az éppen mellette álló vagy ülő, addig ismeretlen szomszédjának kínját-baját. Mi tulajdonképpen nem is várakoztunk sokáig, annak ellenére, hogy felbecsülni sem tudtam az előttünk már várakozók számát. Látták, hogy pólyásbabát ölelek magamhoz, előreengedtek. Sokszor elgondolkozom még most is azon, hogy a mai rohanó és mindenütt csak törtető, tülekedő emberek között előfordul-e még ilyen. Amint beléptünk a puritán, nagyon szerényen berendezett, de tiszta rendelőbe, a tanár úr csak azt kérte, bontsam ki a pólyát és megnézte a kisbabát. Vagy megvizsgálta? Azt sem tudom már. A fejét nézte, szótlanul. A csendet én törtem meg: elmondtam, hogy mit tapasztaltam a kórházban és mit mondtak a városi orvosok. Röviden így válaszolt: — Természetesen megcsinálom. Először meg sem mertem kérdezni, hogy mit. Nyilván látta az arcomon a kételkedéssel vegyes félelmet, hogy az én lelki szemeim előtt hófehér műtőt látok, a talpuktól a fejük búbjáig steril öltözékbe bújt orvosokkal. Ekkor mintha kicsit el is mosolyodon volna, beszédesebb lett.- Holnap május elseje van, rendelni szigorúan tilos, csak rendkívüli esetekben, tehát betegek nem lesznek — mondta. — Ezért jöjjenek ki már legalább reggel 8 órára úgy, hogy estig itt maradjanak. Ha netán valami komplikáció lépne fel, az pár órán belül jelentkezik. Ha estig nem történne semmi, nyugodtan hazamehetnek. Becsomagoltam. Kosárba raktam pelenkákat, elemózsiát, takarót és mindent, ami egy napra szükséges. Minden a megbeszélés szerint történt. A tanár úr látva aggódó tekintetemet és remegő kezemet, azt kérte, hogy az apa is fogja a pólyát, így biztosan nem fog elmozdulni. A műtét — amelytől annyira féltünk — a következő volt: egy vékony injekciós tűvel, vagyis egy tűszúrással szívta le az akkorra már szinte kocsonyássá sűrűsödött vért a nagyobbik daganatból. Úgy emlékszem, a fecskendőt háromszor cserélte. Ezután egy nyomókötéssel az akkor még használatban volt „angoltapasszal” leragasztotta, az egész kis fejet fehér gézzel körülkötötte, úgyszólván csak a kis arc volt szabadon. Valószínű, hogy nem pontos az, ahogy én most az egészet leírtam, de laikus vagyok és az emlékeim így őrizték meg. Hihetetlen, de egész idő alatt a baba békésen aludt, csak a tűszúrásra nyikkant egyet és aludt tovább. Gyönyörű május elseje volt. A tanár úr tanácsára az egész napot a szabadban töltöttük. A hatalmas park egyik — már nem tudom, milyen — dúslombú fája alá leterített takaróra fektettem kicsi pó- lyás lányomat. A verőfényes napsütésben időnként megszoptattam. Szülei sem éheztek, hiszen ott állt a kosárban a „hazai”. Békés, nyugodt óráink következtek. Pólyá- sunk a szopási időket leszámítva, úgyszólván egész nap édesdeden aludt a kristály- tiszta friss levegőn. Napunkat még szebbé és emlékezetesebbé tette a tanár úr felesége, aki a földre terített takaróra mellénk heve- redve, hosszú időt töltött velünk. Kedves, közvetlen barátsággal mesélte el, hogy miként kerültek Kolozsvárról Kaposvárra. A magyar nyelvet akcentussal, de szépen beszélte. Másoktól hallottam, hogy olasz származású. Amint a pólyában alvó babára nézett, látszott rajta a gyermek utáni vágy; bár szűkszavúan, de elmesélte, hogy eddig a Jóisten nem részesítette gyermekáldásban. Sok-sok évvel később hallottam, hogy egy szerencsétlen baleset okozta értelmetlen halálát. Egypárszor a tanár úr is meglátogatott a nap folyamán és azt mondta, hogy egy hét múlva jelentkezzünk ismét, amikor a másik daganattól is megszabadítja a kisbaba fejét. A megbeszélt időre megjött értünk a konflis és hazavitt bennünket. A következő esemény nélküli napok egyhangúságát egy váratlan látogatás törte meg. Csengettek: az előszoba ajtaját kinyitva, a tanár úr állt előttem. Szóhoz sem jutottam. Köszönt és csak annyit mondott: be kellett jönnie a városba, gondolta, megnézi a kislányt. Bekísértem, még hellyel kínálni sem tudtam, mert rögtön a babához ment. Lágy mozdulattal megsimogatta és megnézte a fejét és indult is kifelé, de emlékeztetett arra, hogy a Róma-he- gyen mondott időpontra ismét menjünk ki. Én szinte szaladtam utána, és megkérdeztem, hogy honnan tudta meg, hol lakunk, hiszen ottlétünkkor még a nevünket sem kérdezte.- Véletlenül — válaszolta. A várakozó betegek között ment el, amikor meghallotta, hogy egy olyan csecsemőről beszélnek, akiről ránk ismert, és megkérdezte a címünket. Később is minden úgy történt, mint az első alkalommal: konflis, Róma-hegy, egész nap a verőfényes szabadban a nagy fa alatt, majd indulás ismét haza. Kár, hogy nem áldott meg az Isten költői tehetséggel, mert akkor le tudnám írni azt a felejthetetlen érzést, amit akkor éreztem, amikor a második daganat megszüntetése után lekerült a kötés a kicsi fejről, és megláttam azt a gyönyörű formás babafejet, amelyet addig csak tápszer reklámokon láttam. Biztos vagyok benne, hogy rajtunk kívül még sok száz vagy ezer embernek lenne hasonló, egész életére kiható élménye, amelyet a tanár úrnak köszönhet. Nincs tudomásom arról, hogy eddig azt valaki le is írta volna. Ilyenek vagyunk mi, emberek: hálátlanok. Elismerem, hogy az általam eddig írottak sem voltak érzelmektől mentesek. De arról még nem szóltam, mennyi aggodalom és kétség gyötört sokáig: nem járt-e ez a szülési sérülés nemcsak látható, hanem láthatatlan következményekkel is. Nem lesz-e szellemileg vagy egyébként fogyatékos, ami egész életére kihathat. Hála Istennek, aggályaim alaptalannak bizonyultak. Minden tekintetben egészséges gyermek, majd felnőtt vált belőle. Pályaválasztását soha nem befolyásoltam, maga választotta élethivatásának — önkéntelenül is — azt a pályát, amelyet az az ember folytat, aki az anyja szemében mindig első volt az elsők között. Orvos lett és a Róma-hegyen lakik. K. T.-né
