Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27 / 49. szám
Páholy Hatodik oldal 1999. február 28. Lehet, hogy a Titanic mégsem futott jégre? A film számos Oscar-díjat, a címadó dal Grammy- díjakat kapott nap mint nap hallunk róluk. De még nekik is lehetnek titkaik. tudta, Alanis Morissette 1996-ban már négy kis aranygramofonnal térhetett haza. Az idei díjkiosztón sikert aratott új dala, az Uninvited, az Angyalok városa című filmben is hallható. Shania Twain a country műfajában isBajor Imre A középiskolában nemegyszer a saját tanárai osztották rá utánzásuk szerepét. Szülei eleinte nem örültek színészi ambícióinak, de végül megbékéltek fiúk terveivel. Segédszínészként kezdte a Déryné Színházban. Hat évig a vidéki nagyvárosokban ismerhették csak a nevét. Közben megtanulta a szakma minden csínját- bínját. Amikor évekkel később sem ajánlottak többet, az igazgató irodájában fecnikre tépte a megállapodást. Kezdő színészként is nagyvilági életet élt, mindig úszott az adósságban. A bajból végül Verebes István húzta ki, aki beajánlotta a Játékszín igazgatójának. A Szomszédok című szappanopera Öli fodrászaként lett országszerte ismert. A rendezéssel is kacérkodott, de saját bevallása szerint nem szereti a főnöki szerepet. Nem szívesen kezeli keménykezűen kollégáit. Ha tehetné, éjjel-nappal tévézne. Négy éve vette feleségül Hámori Eszter színésznőt, akivel ma már két gyermeket nevel, üli négy-, Marci hároméves. Igazi hipochonder, nem véletlen, hogy Hipo- chonder Blues címmel dalt is írtak neki. Különösen ősszel gyötrik a bajok, amikor közeledik a hideg, és állandóan esős, ködös az idő. Március közepén nyílik saját színháza a Belvárosban, az Eötvös utcai Podmaniczky- palotában, ahol régi és új kabarészámokat mutatnak majd be. A Bajor-kabaré színészei régi társai lesznek, többek között Csala Zsuzsa, Brunner Márta és Ihos József. A magyar operaénekes nem tudott a jelöléséről J J Kilencvenöt kategóriában ötszáz produkciót jelöltek az idei Grammy-dí- jakra az 1997. október és 1998. szeptember között megjelent lemezekből. A rádióból tudta meg Polgár László, hogy a héten egyik régebbi felvételével Grammy-díjat nyert. A Kékszakállú operafelvételét ugyanis hat évvel ezelőtt készítették Amerikában. A lemez úgy kerülhetett mégis versenybe, hogy csak ’97- ben jelent meg a lemezboltokban. A Svájcban élő, világhíGiovanni szerepével foglalkozik, hiszen Zürichben a napokban mutatták be a darabot. Az itthoni operakedvelők pedig júniusban lát- hatják-hallhatják az arany- gramofonos Polgár Lászlót. Miközben a szakma a Takács-kvartett és Sir George Solti felvételeitől várta a magyar díjakat, az operaalbum kategóriában nem várt sikert aratott Bartók Béla műve, A kékszakállú herceg vára. A felvételen Pierre Boulez vezényel, Jessye Norman és Polgár László énekel. A Takács-kvartettet egy Bartók-felvételért, Sir George Soltit pedig utolsó felvételéért jelölték - kétszeresen is. Szerepi Hella FOTO: FEB/REUTERS rAz év ígérete Bennfentesek szerint benne volt a levegőben, hogy Lauryn Hill nem távozik majd üres kézzel a Los Angeles-!' díjkiosztóról. A csinos, fekete és mindössze 23 esztendős énekesnő a várt Grammy-díjak felét elhozta. Lauryn Hillt a Fugees együttes énekeseként ismertük meg néhány évvel ezelőtt, amikor a Killing Me Softly című dal feldolgozásával lépett színpadra. A hölgy most szólólemezt készített. Két dala rögtön a műfaj királynőjévé léptette elő. ru operaénekes értetlenül áll a hír előtt. Annál is inkább, mert tíz évvel ezelőtt, amikor Grammyre jelölték, meghívott vendégként ülhetett a nézők soraiban. Az énekest a győztes lemezen közreműködő művésztársai sem keresték meg. Polgár László mostanában leginkább Don Hármas kanadai siker Los Angelesben három kanadai énekesnő örülhetett csütörtökön: Céline Dión, Alanis Morissette és Shania Twain. Céline Dión saját szerzésű dalával, a Titanic című filmből ismert My Heart Will Go Ónnal vívta ki az elismerést. mert. Neve a szülőföldje környékén élő indián törzs nyelvén körülbelül olyasmit jelent, hogy „a magam útján haladok”. A Come On Over című albumából, amelyről a számára két Grammyt jelentő You’re Still The One való, már a hétmilliónál is többet adtak el. tói szenein! felhívjuk, jövó hiú 'nyíre»' giriert Ha kedd, akkor... m isii gf K1 forintért Csalfa hölgyek, csalódott urak Űr keres hölgyet - hölgy keres urat. A párkeresés elvileg egy életre szól, és egyre gyakrabban apróhirdetések segítségével történik. «u»tfanr®wa<»!! // Eia bank nem az a ba* , ;> -T-. i IJJ / ilíÜÍ ívja fel a nyerőszámot 12000 forintért! A jelöltek korongja Vájt fülű dj-k szerint a Grammy- díj 1999. évi jelöltjeinek antológiája az elmúlt idők legjobb válogatása. A Warner kiadásában megjelent CD és kazetta 15 dalt tartalmaz a Top U. S. Hits sorrendjében. A sort Brandy and Monica nyitja a The Boy és Mine-nal. Utána igazi romantikus „szívhangok” hallhatók Celine Diontól, például a nagy sláger, a My heart Will Go On. Az albumon feltűnik még a „jó öreg” Eric Clapton is, mint joggal várományos, a My Fathers Eyesszal. Kevésbé öreg, de régi ismerős: Madonna. Ő a Ray of Lighttal rukkol elő. Ismét beigazolódik, hogy az operasláger milyen populáris és reneszánszát élő műfaj. Andrea Bocelli bizonyítja ezt. És mi másról szólna a dala, mint hogy Amor ti vieta... A zeneszámok a szokásos hármas Grammy- tagolásban követik egymást, így egy blokkban találhatók az év lemezére, művészére és férfi énekesére jelöltek. Beosztás ide vagy oda, a lezárás az elmúlt évet jellemzi: egy gyönyörű Sting-feeling, a You Were Meant fór Me. mn KTTüTTTTíTI ■uns ■Ba Zeneiskolai tanári hangversennyel nyílik Nyíregyházán a hagyományos tavaszi művészeti hét. A másfél hónapos rendezvénysorozat ad otthont a nemzetközi ifjúsági vonószenei fesztiválnak is. A musical és a balett mellett majorette-ek is fellépnek. A M. É. Z. együttes mellett fellép még a Pécsi Bóbita Bábszínház, a könnyűzenét pedig Zorán és Hobó képviseli. Kornis György toll- és ceruzarajzaiból nyílik kiállítás hétfőn a Magyar Újságírók Országos Szövetségének budapesti székházában. A művész évtizedekkel ezelőtt egy meg nem született album kedvéért Magyarország egykori vendégeit örökítette meg, köztük Igor Stravinskij, Svjatoslav Richter és a képünkön látható Artur Rubinstein képmását rögzítette. Ázsiai eredeti népi játékokkal ismerkedhetnek a gyerekek az Almási Téri Szabadidőközpontban szombaton délelőtt. Lesz kínai- nagyfal-építés, jógatanítás, szamurájkard- és árnybábkészítés is. Ugyanitt este fél nyolctól Roma Pop Rock Rap-bemutató várja a felnőtteket. A színpadon magyar és külföldi együttesek, köztük a Fekete Vonat várja a szórakozni vágyókat. Három napja akár vásárolni is lehet a magyar netlap oldalain, amelyek a www.netlap.hu címen olvashatók a világhálón. A számítógépes újság hang- és képanyagokat is tartalmaz a hírek, a gazdaság, a sport és a szórakozás világából. Az új sajtótermék a világ minden táján olvasható azokon a számítógépeken, amelyek csatlakoztak az információs szupersztrádához, az Internethez. Asterix Britanniában A hajdani „előangolok- nak” is megvoltak már a különc szokásaik. Mindennap délután öt órakor teáznak. Hetente öt csata- és két pihenőnapot tartanak. Nem csoda, ha a szemfüles rómaiak elfoglalják Britanniát. Aztán beindul a jól ismert Asterix-gegko- reográfia. Az Asterix Britanniában a sorozat fergeteges darabja, amelyet Vladimír Cosma zenéje csak feldob. Gyógyító piramis Hogy valóban 400 ezren dolgoztak-e húsz éven át az egyiptomi Nagy Piramison - és miként - azon- még vitatkoznak a régészek, történészek. Ám azt, hogy az építészet e csodái energiaforrásként, akkumulátorként is működnek, már bizonyították mérnökök. MaxToth és Greg Nielsen Gyógyító piramis című kötetete számtalan felfedezéssel szolgál. A maja piramisoktól a giza- iakig utazunk a könyv segítségével. A legújabb kor építészei nem véletlenül próbálják megfejteni az ezeréves titkokat, s alkalmazni a piramistechnikát a ma építészetében. Lakóháztófa középületig.