Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
1999. február 21. Sport Mézga-faisang !!*■ Kilencedik oldal citól megcsömörlött közönség megcsodálhatta — és megtapsolhatta — a legkisebbek, az óvodások akadályt nem ismerő lendületét és elszántságát, bemutatkoztak a serdülők, és persze a szülők sem úszták meg a dolgot; az anyukák leányaik ellen léptek pályára, míg az apukákra nem kisebb ellenfél, mint az amerikai US Army csapata várt. Az amúgy is jó hangulatot csak fokozta az elmaradhatatlan tombolasorsolás. (Fenyő) Fociztak és farsangoltak Mézgáék FOTÓ: LANG RÓBERT Hagyomány már, hogy a Kaposvári Mézga Focisuli Klub palántái ilyenkor februárban a városi sport- csarnokban egy remek hangulatú farsangi tornán mutatják meg tudásukat a nagyérdeműnek. Az „A”, „B” és „C” korcsoportos együttesek két turnusban — délelőtt és délután — léptek pályára, de ezen a napon a Mézga Focisuli Klub szinte valamennyi növendéke szerepet kapott. így a felnőtt foDöntetlen Pécsen Egy bajnoki ponttal térhetett tegnap haza a Ka- posplast Somogy Rádió NB férfi „B” csoportos asztalitenisz-csapata Pécsről. Pécsi DD Gáz SC- Kaposplast 9:9 Hatalmas küzdelmet, öt órás nagy csatát hozott a dunántúli NB I-es férfi asztalitenisz-rangadó. Érdekesség, hogy nemcsak a két páros, hanem mind a négy egyéni forduló is egyaránt döntetlennel zárult. Pigniczky szenzációs napot fogott ki — valamennyi ellenfelét legyőzte —, Szabadosnak viszont ezúttal sajnos semmi nem jött össze. Rudiik négy napig feküdt kórházban vírusos influenzával, ahonnan csak kedden engedték ki. Vagy hat kilót fogyott, nem edzett a héten, mégis vállalta a játékot; a két győzelme önmagáért beszél. A kaposvári győztesek: Pigniczky 4, Kudlik 2, Ber- dár 2, valamint a Pig- niczky-Kudlik páros. A kilenc korcsoportban több mint nyolcvanan álltak tegnap rajthoz Kaposváron a kéttusa felkészülési versenyen Fonyódi legek FOTO: LANG ROBERT A hajyományos februári kapavári kéttusa felké- szüléi verseny jelenti a somogyi duatlon- és triat- lonsezon kezdetét. A tgnapi erőpróbára kilenc egyeület sportolói neveztek, s a omogyi egyesületek ver- senzői mellett érkeztek in- dulk Dombóvárról és Győr- bőlis. A 16 versenyszámban össesen nyolcvanhármán állak rajthoz; érdekesség, hgy közülük tizen korábban mg soha nem indultak két- tua versenyen. A kaposvári vidal legfiatalabb résztvevője az 1992-ben született fo- i/ódi Molnár Donát volt, a lgidősebb — elnézést, a leg- tpasztaltabb - pedig az 947-ben született, szintén fonyódi Szabados Béla. A többszörös senior bajnok, népszerű fonyódi triatlonista számára minden bizonnyal emlékezetes marad ez a kaposvári verseny, hiszen ezen a napon ünnepelte 52. születésnapját. A győztesek. Újonc „A” (0,1 km úszás — 1 km futás). Leányok (8 induló): Kovács Diana (Nagyatád) 5:11. Fiúk (14 induló): Halmosi Dániel (Dombóvári Sportiskola) 5:01. Újonc „B” (0,1 km úszás — 1 km futás). Leányok (4 induló): Varga Brigitta (Kaposvári Sportiskola) 6:14. Fiúk (6 induló): László Márk (Dombóvári Sportiskola) 5:19. Gyermekek (0,3 km úszás — 2 km futás). Leányok (4 induló): Kertész Katalin (Arena-Vitál TSC, Kaposvár) 11:37. Fiúk (12 induló): Mándi Tamás (Dombóvári Sportiskola) 10:39. Serdülők (0,3 km úszás — 2 km futás). Leányok (2 induló): Szu- nyogh Adrienn (Arena-Vitál TSC, Kaposvár) 11:00. Fiúk (10 induló): Kovács Dániel (Arena-Vitál TSC, Kaposvár) 10:25. Ifjúságiak (0,5 km úszás — 4 km futás). Leányok (2 induló): Szu- nyogh Tímea (Arena-Vitál TSC, Kaposvár) 21:47. Fiúk (8 induló): Kömyei Gergely (Kaposvári Vízügyi SC) 20:49. Juniorok (0,5 kilométer úszás — 4 kilométer futás). Fiúk (1 induló): Fegyver Péter (Arena-Vitál TSC, Kaposvár) 21:00. Felnőttek (0,75 km úszás — 5 km futás). Nők (1 induló): Molnáráé Jávori Beáta (Fonyód) 41:15. Férfiak (7 induló): Fábián Szabolcs (Kaposvár) 25:46. Seniorok (0,3 km úszás — 2 km futás). Férfiak (2 induló): Molnár Gábor (Fonyód) 13:09. Kezdők — 35 éven felüliek (0,1 km úszás — 1 km futás). Nők (1 induló): Menyhárt Csilla (Nagyatád) 6:58. Férfiak (1 induló): Kovács Gábor (Nagyatád) 5:18. A junior leányoknál és a senior nőknél nem volt induló. (Fenyő) Aranyvasárnapot várnak a röplabdázók Az I. helyért Ma este 18 órakor játsz- szák a Pini KSE-Vasas SC férfi röplabdarangadót. Pénteken Budapesten a Fáy utcában alig 80 percnyi játék után biztosan győzött a kaposvári társaság, s Demeter György edző együttese a mai visszavágón sem akar szettet veszíteni. — A ma esti mérkőzésen (is) a játszmaveszteség nélküli győzelem a célunk — mondta Demeter György, a Pini Kaposvár SE mestere. — Ez esetben ugyanis bárhogyan alakul a csütörtöki Pini KSE-Medikémia-Papí- ron SC Szeged találkozó végeredménye, mindenképpen mi vagyunk a rájátszás győztesei, azaz a play- offban mindig mi kezdünk majd hazai pályán. Egyébként is az idei bajnoki szezonban mindig legyőztük a Vasast; miért pont most szakadna meg a sorozatunk? A pénteki győztes csapaton nincs különösebb okom változtatni. Ma délelőtt még szerepel egy átmozgató edzés a játékosok programjában, délután pedig jöhet a meccs. A várható kezdőcsapatok (a játékosok neve mögött zárójelben a válogatottságuk száma). Pini Kaposvár SE: Koch Róbert (5), Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (73), Wang Qi (kínai), Mészáros Dömötör (33), Gelencsér Balázs (25). Vasas SC: Nyíri Péter, Grózer György (magyar — 70; német — 73), Mondi Gergely, Oleg Szmoguljev (ukrán), Dalacu Árpád (8) vagy Zirigh Balázs, Ru- zsinszki András vagy Honti Ríchárd. Játékvezetők: Herpai László, ifjabb Kiss Lajos. (Fenyő) így folytatják Az 1-4. rajthelyekért: 1. Pini Kaposvár SE 10 8 2 27-12 18 2. Medikémia-Szeged 10 7 3 25-16 17 3. Bp. Vasas SC 11 5 6 20-22 16 4. DunaferrSE 11 1 10 8-30 12 Búcsú az alapszakasztól A bajnoki sorsolás szerint ma zárják az alapszakaszt NB l-es röplabda-csapataink. A férfiaknál az újonc Nafa RC számára valóban a ma délutáni Keszthelyi Castellum SC elleni kaposvári összecsapás jelenti a búcsút, a hölgyeknél a Kaposvári BITT Női RC számára azonban — amely ma 11 órakor a Kalocsa otthonában lép pályára — csak a keddi BVSC- Kaszások elleni hazai mérkőzés jelenti a zárszót. Nem akármilyen derbi lesz ma délután a Pini Kaposvár SE-Vasas SC rangadó elő- mérkőzésekét; az újonc Nafa RC az egykori kaposvári játékosokkal megtűzdelt Keszthelyi Castellum SC együttesével csap össze 15 órakor a városi sportcsarnokban. — Mindenképpen győzni szeretnénk ma a Castellum ellen — mondta Torma Norbert, a Nafa RC Kaposvár játékosa. — Ebben az évben eddig csak kétszer győztünk, s mindkét alkalommal idegenben, Veszprémben és Zalaegerszegen; nagyon elkelne most már egy hazai siker is. Az ősszel nagy csatában 3-2- re kikaptunk Keszthelyen, így aztán van okunk a törlesztésre, s egyébként is a rájátszásba visszük magunkkal az egymás elleni eredményeket. Szerencsére mindenki egészséges, bizakodva várjuk a ma délutáni összecsapást. A vendég keszthelyi együttesben számos ismerős arcot fedezhet majd fel a publikum; elég csak a Pini KSE egykori remek játékosaira, Demeter Györgyre, Czotter Csabára, Radó Gyulára és Porkoláb Tamásra gondolni, de Kiss Zoltán és Tóth Gábor is Kaposváron kezdett. Egy játékos azonban hiányozni fog; a tavaly még a Piniben játszott Marginean Gabriel időközben visszatért Romániába. A várható kezdőcsapatok. Nafa RC Kaposvár: Jezeri Tibor, Tóth Tamás, Erdei Tamás, Nyári Tamás, Tóth György vagy Torma Norbert, Kiss Zoltán. Keszthelyi Castellum SC: Déri László, Czotter Csaba, Porkoláb Tamás, Tóth Gábor vagy Radó Gyula (7-szeres válogatott), Kiss Zoltán, Suba Zoltán vagy Demeter György (202-szeres válogatott). Játékvezetők: Szalay László, Ortner Lajos. * * * A bajnoki sorsolás szerint ma zárná az alapszakaszt a Kaposvári BITT Női RC csapata is, azonban a valóságban erre még két napot várni kell; kedden 13.30 órakor pótolják ugyanis majd a múlt vasárnap elmaradt sereghajtó BVSC- Kaszások elleni hazai találkozót. A hölgyek egyébként amúgy is be vannak „táblázva” erre a hétre; pénteken és szombaton is pályára lépnek a többszörös bajnok és kupagyőztes Egut RC Eger ellen. Miután az egriek feladták a pályaválasztói jogukat, így mindkét meccset Kaposváron a városi sportcsarnokban játsszák — az első este 20 órakor, a visszavágó pedig szombaton délelőtt 11 órakor lesz —,.a párharc tétje pedig a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutás. — Szépen akarjuk zárni az alapszakaszt, azaz ma Kalocsán és két nap múlva Kaposváron a BVSC-Kaszások ellen is egyértelműen a győzelem a célunk — mondta Szíj Claudia, a Kaposvári BITT Női RC játékosa. — Akárcsak a fővárosi együttest, az újonc Kalocsa SE-t is magabiztosan vertük az ősszel 3-0-ra, így most is csak az lehet a célunk, hogy — már elnézést a kifejezésért — minél jobban megverjük őket. A Szlovákiában sítáborozó Ékes Erika továbbra is hiányzik, viszont Varga Zsuzsanna kötőhártyagyulladása szerencsére rendbejött, s meggyógyult Witz Viktória is. A Kaposvári BITT Női RC várható kezdőcsapata: Gelle Petra, Tormási Orsolya, Szíj Claudia, Tuba Gabriella, Fi- lipovicsné Marek Anikó, Varga Zsuzsanna. Játékvezetők: Adler László, Jäger Antal. Fenyő Gábor