Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20 / 43. szám
Gayle Sauer, a Maryland Egyetem egyetlen olyan tanára, aki bázisról bázisra járva tartja kurzusait. Biológiát és marketinget oktat. Munkája egyben különleges misszió.- Most tíz hónapra kértek föl. Ebben négy, nyolchetes kurzusom van. Kettő már lezajlott Németországban. Most Taszáron tanítok, majd pedig Boszniába megyek. Mindezt megelőzően Koreában tartottam kurzusokat.- Nem túl kalandos tanári pálya ez? Huszonöt éven át Marylandben tanítottam. Közben felnőttek a gyerekeim, sőt már unokáim is születtek. Szóval: végre megengedhetem magamnak a kalandozást.- Nem jár-e mindez azzal a veszéllyel, hogy saját egyetemén „leírják”?- Szó sincs róla, sőt ez inkább egyfajta rangot ad. A Maryland Egyetem sajátossága, hogy a világ számos országában működtet kurzusokat az ott szolgáló amerikai fiataloknak. A középiskolaitól az egyetemi szintig több tucatnyi szakterület közül választhatnak a jelentkezők. Az idén 50 éves ez a katonáknak szervezett program. Tehát egy határtalan egyetem, határtalan lehetőségekkel. Ezért nem jelent itt presztízsveszteséget, ha egy tanár az egyik hónapban koreai bambuszkunyhóban tanít, a másikban boszniai katonai barak- ban.- Milyen hallgatók a katonák?- Olyanok, mint az otthoni egyetemisták. Számolnom kell persze azzal, hogy itteni hallgatóim mögött ma is 8-10 órányi szolgálat áll. Igyekszem segíteni nekik: ha például valaki a szolgálat miatt hiányzik, külön kiadom neki az elmaradt anyagot. Rendre Gayle Sauer bázisról bázisra járva tartja a kurzusokat, Taszár után Boszniába megy fotó: ung Róbert pótolják is a mulasztást. A legtöbbjük eltökélt és céltudatos.- Milyen a számonkérés?- Most volt nálam a félidős teszt. 84 százalékos eredményt értek el a hallgatóim, s ez nem rossz. Meglepetésszerűen is íratok azonban teszteket. Ezért a kurzusért egyébként három kreditpont jár. James Wilkerson közlegény egy éve kezdte a tanulást. Gyógyszerésznek készül.- Nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálat mellett végigcsinálja az egyetemet. Néha már úgy érzem, feladom. A bátyám 24 éves, és már négy gyereke van. Nekem még egy menyasszonyra sincs érkezésem. Szerencsére a főnököm nagyon rendes: biztat, és szabadidőt is ad a tanuláshoz.- Hogyan sikerült a tesztje?- Százszázalékos lett. Jó esélyem van tehát, hogy civilben is tudom folytatni az egyetemet. Augusztusban ugyanis leszerelek. Hector Velez őrmester kórboncnok szeretne lenni, s hogy a katonás taszári körülmények között jobban egyetemistának érezze magát, civil ruhában jár az előadásokra.- Nagy lehetőség ez, hiszen a hadsereg a tandíj 90 százalékát átvállalja, emellett a tanítás időpontját is hozzáigazítják a szolgálathoz. Nem katonaorvosként akarok kórboncnok lenni, ám mindenképpen úgy tartom tisztességesnek, ha ennyi, az államtól kapott segítség után állami kórházba megyek.-.így már nem sok kreditpont hiányzik a diplomájához.- Valóban. Öt éve vagyok katona. Szolgáltam már Hawaiion, Németországban, Olaszországban és most Magyarországon. Mindenütt folytathattam a tanulást.- Hol volt a legjobb?- Németországban. Szeretem Európa levegőjét. Joshua Hersh őrmester Nebraskából állította, hogy este még van szellemi kapacitása a tanuláshoz.- Szeptemberben kezdtem az egyetemet, családom nagy örömére. Matematikusnak készülök. A biológia csak választott tárgyam a pontokért.- Milyen későbbi állásesélyeket kínál ez az egyetem?- Tudományos kutatásokkal szeretnék majd foglalkozni, ám van egy közelebbi tervem is. Katonai pilóta leszek, mert ebben nagy előnyt jelentenek a matematikai tanulmányok.- A tanulás mellett marad-e kimenője?- Ha igen, rendszerint már csak az alvásban látok vonzó programot. Biró Ferenc Befutó a Kifutón Még a zsűri is ujjongott, amikor a kaposvári Győrfi Kata fellépett a Tv2 Kifutó című műsorában. Optimizmusával és hangjával, amely megtévesztésig hasonlított a kubai énekesnő, Gloria Estefanra, levette lábáról a péntek esti tévéműsor nézőit is. A huszonnégy éves lány gyerekkora óta szívesen dalolgat. Járt zenei iskolába és énekelt a Vikár kórusban. Amikor a Tv2 Kifutó című műsora elindult édesanyja úgy gondolta: lányának is ezen a színpadon a helye. Fél évvel később, az első meghallgatáson Maria Carrey, Tracy Chapman és Gloria Estefan dalaival állt a zsűri elé.- Lassú számokat adtam elő - emlékszik vissza Kata. - Úgy gondoltam, a kitartott hangok jobban érvényesülnek majd. De ragaszkodtak hozzá, hogy Gloria Estefan dalaiból énekeljek egy igazán temperamentumos számot. így esett a választás a Mi Tierra című dalra, amelyben Kubáról énekel spanyol nyelven. Napokig hallgatta a magnófelvételt, s leírta a Mi Tierra szövegét fonetikusan, s felénekelte a dal vokálját is. Mint mondja, ez nem volt ördöngösség, mivel az olaszt jól beszéli. Nyolc ruha, s tucatnyi sminkpróbára hívták a fővárosba az egy év alatt.- Nem éreztem, hogy tétje lenne szereplésemnek - mondja. - Taíán ebben volt a siker titka. Az erőteljes „estefános” hangom mellett optimizmusomra, magabiztosságomra is felfigyelt a három tagú zsűri. Katáért sokan szorítottak. Hiszen az általa választott műfaj nagyon nehéz, kevesen merik előadni ritmikája miatt. Győrfi Kata a nyáron újra a Kifutó színpadára áll nyolc döntőbe jutott társával. Sokak szerint, ha akkor is hozza formáját, esélyes arra, hogy eljusson Belgiumba, a nemzetközi Kifutóra, ahol hazánkat képviselhetné. Ám addig még másoknak is biztos befutóhely lehet a Kifutó. Katának pedig, aki egyébként a kaposvári tanítóképző főiskola hallgatója, a vizsgákon is bizonyítania kell rátermettségét. Kovács Gabriella 1999. februái’ SÍ. Harmadik oldal (üß paateß Koptatom a melbourne-i utca köveit, s azon gondolkodom, ahogy a házakat nézem, hogy tükre a belváros egy nagyvárosnak? Vagy csak kirakata? Hivatalos dolgom végeztével élvezem a friss-tiszta levegőt, a kincset érő szabadidőt, a verőfényt és a mindössze 20 fokos hőmérsékletet. Meg a nyüzsgést is. A külvároson keresztül jöttem, mert hát a repülőtér mindenütt a városon kívül van. Először a tiszta levegőre és a Csendes-óceán felől érkező szép felhőkre figyeltem. Az út 18 kilométer a repülőtértől. Ahogy fogyott a távolság, egyre markánsabban rajzolódtak ki a felhő háttérből a felhőkarcolók. Később látni lehetett a vasútállomást, mögötte az 56-os melbourne-i olimpiai stadiont, amelyet szinte karéjba fognak a toronyházak. Aztán felcsillant a Szent Patrik-katedrális tornya is. A város lassan kibontakozott. Később, amikor az utcákat jártam, kollégám az egyik épületen számolni kezdte az emeleteket. Ötvennél kétszer is eltévesztette. Azután mérgesen abbahagyta. A felhőkarcolók árnyékában pedig alig lehet megpihenni, merthogy nincs nekik árnyékuk... ... így aztán mit tehet az ide tévedt európai, járja a belvárost: mind nagyobb utcaköröket húzva a nagyon is képzeletbeli városközponttól, amely nem más, mint egy üzletekkel teli utca, ahol békében megfér egymás mellett a zöld-sárga ódon villamos és a csillogó autócsoda a gyalogosokkal. Van helye - és közönsége is! - az utcai zenésznek, és tömeg veszi körül az illuzionistát. Aztán néha szoborba botlik a járda szélén az idegen, s majdnem elnézést kér. Csak a szobor mozdulatlansága téríti észhez. S mindenki milyen elegáns! Férfi itt nem jár nyakkendő nélkül, és a nyakkendőhöz már öltöny dukál. Finom kelmét hordanak a lányok, asszonyok. Hűha! Aztán az utcakörök egyre nagyobbak. S megváltozik a kép is. Pergő olasz nyelven kínálja portékáját az árus, aztán görög étterem következik, és egyre gyakrabban tűnik fel a Távol-Kelet ételkínálata. Itt van a kínai negyed. Aki véletlenül nem tudná, az megbizonyosodhat, hogy üzletet kedvelő, vendéglátó nép a kínai. Az egyik étteremben felirat: 5 dollárért annyit ehet, amennyit csak bír. A másik 4 dollár 5 centért kínálja ugyanezt. Sok vagy kevés ez a pénz egy többször megtölthető tál ételért? Döntse el az olvasó. A szállodában, ahol lakom, 4 dollárt kérnek egy üveg kóláért vagy ásványvízért. 5 dollár 50 centet egy üveg ausztrál sörért. 10 dollárért már lehet venni - igaz, nem a belvárosban, és csak most, a nyár végi általános árleszállítás idején - két pólót vagy - ha szerencséd van - egy inget. A képeslapot innen az Atlanti-óceán partjáról 1 dollárért viszi el a posta a messzi Európába. Szóval azt azért még megjegyzem, hogy ahol 4 és fél, illetve 5 dollárért egytálételt kínálnak, már sokan nem hordanak nyakkendőt, és a hölgyek sem a legdivatosabb színeket hordják. A világ mégis barátságos. Mondhatnám azt: emberi és figyelmes. íme a példák: egy édességboltban vettem egy szelet süteményt. Kiderült, ott csak becsomagolják, megenni otthon lehetne. De hát az otthon nagyon-nagyon távol van. Hová vigyem? A szállodába? A kisasszony elővett egy szalvétát, beterítette a süteményt, kerített egy villát, s mire elfogyott a sütemény, ott volt a papír, a kéztörlő, és mellette egy pohár víz is. Aztán fogta az összes hulladékot, és maga rakta a szemétkosárba. Miután végzett, mosolyogva az ajtóig kísért. Megjegyzem: a sütemény finom volt. Tele friss gyümölccsel. így aztán kicsit feldobva mentem a villamos- megállóhoz. Vártam, s a mellettem álló egyszer csak megszólalt, rám tekintett, és olyan hangon beszélt, mintha régi ismerőse volnék. Jókedvem kerekedett, hiszen itt én nem vagyok egyedül. Aztán mentem tovább. Az egyik mozgólépcsőnél előre engedtem egy asszonyt. Nemcsak elfogadta, hanem a lépcsőről hátra fordult, ujjával intett egy kö- szönömöt, kacsintott is hozzá, és jókedvűen eltűnt a tömegben. Itt, Melbourne-ben beszélnek egymással az emberek. Akkor is, ha nem ismerősök, és udvariasak is. A gesztusok értéke pedig rendkívül magas. Nincs rohanás, tülekedés sincs. Pedig csaknem négymillióan lakják ennek a kontinensnyi országnak a második legnagyobb városát. Négymillió ausztrál, akiknek az ősei a világ távoli pontjáról érkeztek ide. Van itt közel- és távolkeleti, ír és holland, görög és török, s természetesen magyar is. Amilyen ízletes és gusztusos az 5 dolláros egytálétel, olyan értékes a gesztus is, amelyet a sokféle nép ausztrálként, melbourne-i szokásként meghonosított. Melbourne, 1999. február 20. Kercza Imre /iWifiriTilrl ííassaMtf1
