Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-02 / 27. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép 1999. február 2., kedd Vermekben a balatoni jég Tizenhárom vagon jeget szállítottak a keszthelyi verembe Befejezték a jégvágást a balatoni halászok. Ugyanúgy végezték az idén is mint évszázadokkal ezelőtt. Balaton-part Tizenhárom vagonnyi jeget szállítottak a halászok a keszthelyi verembe, ahol 80 vagonnyi is elférne, de a változékony időjárás az idén nem kedvezett a gyűjtésnek. Fonyódon most a vermet újították fel. Megerősítették a vasszerkezeteit és újra rakták a zsindelyét. Siófokon is tervezik a jégverem felújítását. Bár még sosem számolták ki, megéri a balatoni jeget vermelni mondta Szakái Tamás, a Balatoni Halászati Rt koordinációs igazgatója, mert rengeteg energiát takarítanak meg vele. Ráadásul sokkal többe kerülne, ha úgy vásárolnák a jégtáblákat a nyáron kihalászott halak szállításához. Az is meghatározó a társaság gazdálkodásában, hogy a téli pihenőidőben is tudnak munkát adni az embereknek, akik ilyenkor a jégvágás mellett a hálókat javítják, nádat aratnak. Ugyanúgy gyűjtik a jeget a halászok, mint évszázadokkal ezelőtt. Jégvágó fejszékkel vágnak lyukat 10-15 méter hosszon és tízszer másfél méteres táblákra aprítják fel a FOTO: LANG ROBERT vízen. A vermekben dió nagyságúra törik, mert így kevés levegő préselődik a darabok közé és táblákban fagy össze. Ezzel a módszerrel két évig is eltartják. A háztartásokból végleg kiszorították a hűtőszekrények a balatoni jeget. Az elmúlt évtizedekben fel sem merült tehát, hogy ki vághatja a Balaton jegét? Szakái Tamás sem emlékszik ilyen kérésre. Úgy véli, bárki megteheti saját célra, de óvatosan. A halászati társaság is az ÁNTSZ engedélyével gyűjti a vermekbe. Előfordult már, hogy szennyezett volt a beküldött minta, más területről kellett vágni a jégtáblákat. G. M. ✓ Áldozatot is követelt a fagy Több vadat lopnak Hírek Árokban az autó Somodor külterületén megcsúszott, a jobb oldali árokba hajtott és autójával felborult egy 24 éves szentgáloskéri lakos. Utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos és életveszélyes sérülést szenvedett. 250 vagont küldtek el A kaposvári csomóponti-főnökség területén januárban kétszázötven vagont rakodtak meg az idén januárban. Elsősorban fát és kukoricát szállítottak külföldre, az úticél Olaszország, Ausztria, Horvátország és Szlovénia volt. A kaposvári csomóponti-főnökség területén tegnap mindössze 10 vagont indítottak útnak. Nagyjavítás a műhelyben A rossz idő miatt abbahagyták a szántóföldi munkát és tegnap újból elkezdték a gépek téli nagyjavítását a balatonszentgyörgyi Dél-Balaton mezőgazdasági szövetkezetben. Az elkövetkező napokban összesen tíz erőgépet vizsgálnak meg, a mostani javítás várhatóan négyöt millió forintba kerül. Ha az időjárás engedi, folytatják a mélyszántást, a visszalevő csaknem négyszáz hektáron. Égett a fűrészpor Az egyik barcsi csárda tárolójában tegnap lángra kapott a fűrészpor. A helyi tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, s nem lett komoly a kár. Felújították az istállót A gyertyánosvölgyi lovasklubban végeztek az istálló belső felújításával. Összesen tizenhat ló fér el korszerű körülmények között. Nemrégiben befejezték a szociális helyiségek kiépítését, s halaszthatatlan feladat a tetőzet felújítása is. Műszaki cikket loptak Egy torvaji egyedül élő nyugdíjas tett feljelentést a tabi rendőrőrsön; családi házába ismeretlen tettes, vagy tettesek az ablakot betörve bementek. Elloptak többek között egy színes televíziót, automata fényképezőgépet, a kár mintegy 80 ezer forint. Jótékonysági bált tartottak a hétvégén a kéthelyi általános iskolában. Kétszáz szülő váltott jegyet, s így nyolcvan- ezer forinttal gyarapodott az iskola kasszája, hogy különböző rendezvényeket tarthassanak a nebulóknak és egy nagyobb kirándulásra is elvihessék őket. (Folytatás az 1. oldalról) Ezeket a helyeket jól ismerik a szociális munkások, néhány alkalommal fölajánlják az otthontalanoknak az intézményi elhelyezést, esetleg az orvosi kezelést. Szabó János, a családsegítő központ igazgatója szerint mintegy kétszázan élnek Kaposváron a hajléktalanság határán, az idei télen azonban még egyetlen fagyhalál sem történt. Siófokon 28 hely van a szállón és a menedékhelyen, ám többen egy félig kész társasházban vackol- ták be magukat: időnként segítséget kérnek a gyógyszer kiváltásához, élelmiszer vásárlásához. Dr. Horváth Zsuzsa, tabi háziorvos szerint ilyenkor a vírusok és a baktériumok is fáznak, enyhébb időben jobban terjednek a kórokozók. A leginkább embert próbáló munkák egyike a fakitermelőké és a rakodóké. Mínusz 10 fokban, a süvöltő szélben kézzel rakodni a fagyos fát a dombtetőn, nagy lütartást követel, mondta Bugovics Tamás, a Sefag igali erdészetének igazgatója. A Lábod-Ma- vad Rt 50 ezer hektáros területén mind a 17 kerületben 4-6 etetőhely van, amelyekbe folyamatosan viszik ki a silót a vadaknak - tudtuk meg ifj. Galamb Gábor vadászati igazgatótól. A Kapos Volán járatainál eddig semmilyen fennakadást nem okozott a hideg, keményebb időre is felkészítették a buszokat. Varga Zsolt, a kaposvári KOTO Autóház Kft szerviz vezetője viszont arra hívta fel a figyelmet: ellenőrizzük a fagyállót, az akkumulátor folyadékszintjét és az üzemanyagszűrő állapotát. A kaposvári távfűtés gázszámlája elérte a napi 2 millió forintot, vagyis 20-25 százalékkal emelkedett. Ráadásul a rossz nyílászárók miatt a nagy szélben még jobban kell fűteni. December az elmúlt 10 év három leghidegebb átlaghőmérsékletű hónapjai közé tartozott, és így kezdődött a február is. Katona József Megyénkben ugrásszerűen megnőtt a vadorzás, csak a Sefag erdeiben több mint 19 millió forint kárt okoztak tavaly. Egyes területeken a legális vadkilövési terv harmadát lopják el a vadorzók. Megyei körkép Az orvvadászok nem selejteznek, lövik ami mozdul előttük. Legyen az kapitális bika, vagy malacait szoptató koca. Simon Pál megyei vadászati és halászati osztályvezető azt mondta: - Nagyon nehéz küzdeni az orvvadászok ellen, mert éjjel járnak terepjáróval, és jól ismerik a területet. A hivatásos vadászoknak hatósági jogkörük van. Ha vad lopás gyanúja merül fel autót állíthatnak meg, igazoltathatnak, lefoglalhatnak. Szigorítottuk a Egy rejtett magnóval készített hangfelvétel és más bizonyítékok előterjesztésével, valamint újabb tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap a Somogy Megyei Bíróságon dr. Kéri Lajos és Schlégl László pere. Újabb lényeges adatok nem kerültek elő a tegnapi vallomásokból sem: Schlégl László fenntartja beismerő vallomását, dr. Kéri Lajos azonban továbbra is tagadja a vádakat. A tárgyaláson részben az ön- kormányzat eljárási rendjére vonatkozó kérdésekre válaszoltak a meghallgatott tanúk. A vallomásokból kiderült: nem volt egyértelmű, hogy a Zárda utca 5. módosított engedélyét dr. Kéri Lajosnak kell aláírnia. A Kapos Volán Rt jogelődje alapításának 50. évfordulójára ünnepség keretében emlékeztek tegnap. Kaposvár Dr. de Sorgo Tibor vezérigazgató ünnepi beszédében a vállalat és annak jogelődje fejlődését tekintette át. Az elmúlt öt évtized alatt mintegy 30 ezer dolgozónak adtak munkát, s ma is a térség egyik legnagyobb foglalkoztatói. A részvénytársaság az elmúlt évet több mint hárommilliárd sportvadászok vad szállítását is:kötelező az egyéni nagyvadjelző használata, amit a vad hátsó lábára kell tenni, valamint az egyéni lőjegyzéket a lövés helyszínén ki kell tölteni. A sportvadászoknak olyan fontos eszköze lett a toll, mint a töltény, hiszen bármelyik hiányakor felmerül a lopás gyanúja, ilyen esetben vadvédelmi bírságot rovunk ki, melynek összege elérheti a 100 ezer forintot is. A rendőrséggel megállapodtunk, hogy fokozottabban figyelnek a vadlopásra. A felderítésben sikeres rendőrök a kamarától 20 ezer forint jutalmat kapnak. Helyenként a szakszerű vadgazdálkodást veszélyeztetik a vadorzók, ezért is fontos a módszeres őrző-védő tevékenység, az autók mozgásának ellenőrzése. Szarka Ágnes A tárgyalás második felében egy, a vád bizonyítékául szolgáló magnókazettát tártak a vádlottak elé. Ezt a felvételt Mayer Géza, a Zárda utca 5. tulajdonosa és építtetője készítette, rejtett magnóval, miután a Központi Bűnüldözési Igazgatósághoz fordult „segítségért”. A meglehetősen rossz minőségű hangfelvételen Schlégl és Mayer a kétmillió, majd egymillió 800 ezer forintra lealkudott kenőpénz elhelyezésének, átadásának körülményeit tárgyalták. Az is elhangzott, hogy ezt a pénzt a módosítási engedély mielőbbi kiadásáért kapná valaki, az azonban nem hangzott el, hogy ki vagy kik. A tárgyalást végül megszakította a bíróság, s úgy döntöttek: csütörtökre hívják be az újabb tanúkat. (Jakab) forint árbevétellel zárta, a nyereség is meghaladta a 100 millió forintot. Az ünnepségen részt vett Szita Károly Kaposvár polgármestere és Damásdi Miklós, a megei közgyűlés alelnöke is. A jubileum alkalmából meghirdetett alkotói pályázat eredményhirdetésére is a tegnapi ünnepségen került sor, ahol köszöntötték az év dolgozóit, átadták a baleset- mentes vezetésért járó kitüntetéseket, s elismerést kaptak a legjobb autóbuszvezetők. (Harsányi) Titkos magnófelvétel a Kéri-ügy tárgyalásán Jubiláltak a fuvarozók Tiszta haszon - biztos háttér! Pannon GSM előfizetés nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft Most nettó 7800 Ft, bruttó 9750 Ft beszélgetéssel! Mindehhez Panasonic G450 már nettó 4800 Ft, bruttó 6000 Ft. Ezen felül további, rendkívüli készülékajánlatokkal is várjuk Únt, amíg a készlet tart! Területi képviseletünk címe: Kaposvár, Fő u. 6. Az ajánlatban szereplő készülékek csak Pannon GSM előfizetéssel együtt vásárolhatók meg. A fenti készülék ára Pannon GSM előfizetés nélkül értendő. További részletek az üzletekben. PANNON ttttt Az élvonal. L GSM